Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-18 / 33. szám

Dr. Ki SS János kir. alügyészt, ki pár bét előtt neveztetett ki Gyulára, s szeretetve méltó tulajdonságaival rövid itt tartózkodása alatt tár­sadalmi közkedveltségre tön szert, mint őszinte részvéttel értesülünk pótolhatlan fájdalmas csapás érte; nevezetesen édes atyja, Kecskemét városá­nak egyik tiszteletben álló polgára, hirtelen és váratlanul elhunyt. A mélyen sújtott szerető fiú rögtön haza utazott, és miután Gziffra Imre kir. ügyész is szabadságidőn van, Kozma Sándor kir. főügyész, törvény adta jogánál fogva Madzsar Ká­roly dr. aradi kir. alügyészt küldte ki hasonló minőségben ideiglenes szolgálat tételre Gyulára. Házasság. Práter Gyula fiatal sülő iparos, folyó hó 12-án vezette oltárhoz a róm. kath. fő­templomban kedves menyasszonyát Tőkés Ilonát. A fiatal házaspár fogadja őszinte szerencsekivá- natunkat. Ürge Ignácz chínai hittérítő, hazánkfia Ning-Pó-ból, hol 1879 óta végzi a hittérités nagy munkáját haza érkezvén, f. hó 14-én pár napra városunkat is megkereste, hogy a missió magasz­tos czéljaira, az általa könyöradományokból emelt árvaházra és keresztény telepre nálunk is gyűj­tést eszközöljön. — Ha tekintetbe vesszük minő- önmegtagadást, lélekerőt és elszántságot tételez fel egy ily missionarius munkája, ha tekintetbe vesszük, hogy ott a pogányság megcsökönösödött évezredes szokásai közepette, minden talpalatnyi tért minő óriási akadályok leküzdése mellett le­het csupán meghódítani, — s az elért eredmé­nyeket minő áldozatok árán megtartani, __ lehe­te tlen a missionarius öuzetlenség és magasztos tevékenység előtt meg nem hajolnunk. — Ürge Iguácz úr a r. k. templomokban 2 szónoklatot, a polgári körben elbeszélést is tartott, midőn különösen a templomok zsúfolásig megteltek halgatósággal. — Elbeszélései igen érdekesek és tanulságosak voltak, s chinai öltözéke és visele­tével általános foltünést keltett. A missionárius úr Göndöcs Benedek vendége volt s f. hó 17-én Csabára utazott. — Rövid idő múlva ismét 45 napig tartó útjára kél, — második hazája Ning- Pó-felé, Cliinába. — A gyulai gyűjtés a Ning-Pói árvaházuak 170 frton felül juttatott. A vészharang kétszer kondult meg váro­sunkban a múlt hét folyamán. Első ízben folyó hó 10-ón este 10 óra után riasztotta meg a szín­házi közönséget, „Uff Király“ utolsó felvonásának bohó jeleneteit zavarva meg ; a tűz ki nem de­ríthető okból a Körös parton Kaisch féle üres telken letett sátorfák között keletkezett, a desz- karakas közepén Névery Albert négy darab vásá- sátrát hamvasztván el; szerencsére csendes idő volt és igy a vészt ellehetett fojtani, mielőbb ve- élyesebb mérveket öltbetett volna. A sátortulaj­donosnak nagy kára van, mert a fa nem volt biz- sitva. Másodízben, folyó 12-éu reggel 7 órakor olt tűz és pedig a Sittyében Tamás Mihály há­zánál, melynek nádtetőzete egészen leégett. A há­zigazda és feleségo nem voltak otthon, csupán apró gyermekok, közöttük egy bölcsőben fekvő csecsemő, akikre a piaczon levő anya rájuk zár- az ajtót; a szomszédság az ablakon át men­tette ki az ártatlan kicsinyeket a halálos veszély­ből. A ház biztosítva volt. Egy harmadik tűzeset­ről is referálunk, mely folyó hó 8-án este történt az uradalmi árendásban Dászkál Miklós haszi n- béres földjén, hol egy búza asztag égett le, mely azonban biztosítva volt. Csorvásou folyó hó 6-án Fischer Pál bér­lőnek 1200.kereszt búzát tartalmazó nagy kazla gett el. — Öngyilkossági kísérletet követett el Orosházán Zábrák József 22 éves Antal nevű fia. Szomorú tettének szerelmi bánat volt az oka. Már régebben szerelmi viszonyban állott Sülé József leányával. A napokban megkérte a leány kezét, de a szülőktől elutasító választ kapott, mások sze­rint maga a leány válaszolt volna télig meddig elutasitólag. E fölött elkeseredve, Süléék lakásá­hoz m?nt s bcbocsáttatást kért, de nem nyitot­tak neki ajtót. Ekkor megkerülve a házat, a ke­rítésen át az udvarba ugrott s itt a magával ho­zott revolvert szivének tartva, elsütötte s össze­rogyott. A lövés zajára elösietők orvosért szalad­tak s a nemsokára megérkezett dr. Reisz Miksa felügyelete alatt a szerencsétlen ifjút szülei laká­jára vitték. A golyó irányt tévesztett és a mell­ben megakadt, honnan sikerült azt az orvosnak eltávolítani Most már a javulás utján van s fel- gyógyulása biztosau remélhető. A phylloxéra terjedése — mióta a gyulai s várii batárbao létezése szomorúan megállapít­hatott — nem észlelhető. A felmerült esetekről — mint jeleztük — sürgős jeleutés tétetett a főldmivelési miniszterhez, ki is a vármegye alis­pánjához intézett rendeletében arról értesít, hogy az inficziáltnak jelzett területek szakszerű meg­vizsgálására Henrik József phylloxéra biztost küldi le Gyulára. Viskó vies Ignácz sikkasztással vádolt, zarvasi közgyámot folyó hó 12-én hozták be Gyulára fogházba, hol a vizsgálat befejeztéig őri­zik. A vizsgálat annyira előre haladt, bogy a vég­tárgyalás remélhetőleg még ez évben meg lesz tartható. izö tali összes személyzete tisztelgett folyó hó 13 a )1- délelőtt a vármegye főispánjánál, az alispánná se, megyei főjegyzőnél, továbbá a város polgárme az terénél. . ... ok Kinevezés. A földmivelésügyt miniszt az Thury László körös-ladányi lakost a szeghali tn- járás állandó gazdasági tudósitójának nevezte k ly- Névváltoztatás. Johanovics Antal kiskoi li- öcsödi lakos vezetékneve, belügyminiszteri eng« és dólylyef „Jánosi-™“ magyarosodik. er Szabályrendelet jóváhagyás. A keresk. n- delmi miniszter a békésmegyei ismételten módi ot sitott kéményseprési szabályrendeletet jovahagyv ■a, leküldte a vármegye közönségéhez, e- Alapszabály megerősítés. A belugy a- niszter a szent-andrási önkéntes tűzoltó egylet alaj ír* szabályait jóváhagyta. a- Állategészségügy. Békésén a szarvasmai ó- hák között a száj és körömfájás annyira elhan n- pózott, hogy a betegség lokalizálásara elrende >z tetett a békési határnak teljes elzarolasa, es lg u' a vész megszűntéig a békési határban szarva, rt marha, sertés és juhok ugyszinten takarmany z. vagy beszállítása eltiltatott; e czelbo az orszáÉ ,, »«1» . .».»».Io» ko,d.».k v.»»»k J*H é. Az önkéntes tűzoltó-egylet t. bo 13-a a választmányi ülést tartott, melyen tekintettel arn ,n hogy a működő tagok eddig nagyon gyér szám L ban jelentkeztek, felkéretni h-távoztatok a hely d ben levő hivatalok főnökei, engednek meg a tt alantas tisztviselőknek az egyletbe m.nt műkőd L tagok a belépést, és tűzesetekben a működést , A pártoló tagok gyűjtésének eredménye meg is il meretlen lévén, az eredmény közlésé bevárandó r A f. hó 20-án Székesfehérvárott megtartandó or k szágos tűzoltói nagygyűlésen és tűzoltószerek ki r állításán, tekintve az uj szervezés nehézségéit é: - anyagi környülméuyoinek gyengeséget - bál óhajtná, — de nem vehet reszt. __Vasúti összeköttetésünk, s illetve a vo natok közlekedési ideje - Írja az „Orosbáz Közlöny“ — reánk orosháziakra nezve igen kel­lemetlen és hátrányos. Nagyban akadályozza d utazási kedvet nem egy irányban. De leg.nkabl kellemetlen a nagyváradi irányban. Gyulára a megye, törvényszék és pónzügy.gazgatosag szék­helyére, hol az ügyes bajos embernek igen gyak- , ran akad dolga, csak úgy lehet menni, ha Csaban, • vagy Gyulán töltünk egy éjszakát. E miatt azu­tán mindenki tartózkodik a Gyulá-a való utazás­tól s erre csak a legvégső esetben szánja ra magát- Ezen a vasúti igazgatóság úgy segíthetne, ha az az előtti éjjeli vonatot ismét behozna s ennek két irányban is haszna lenne. A vonat éj­fél tájban indulván Szegedről, a délutáni vonat­tal Vásárhelyről és Orosházáról igen sokan es gyakran berándulnának Szegedre, mert ez eset­ben még ugyan az este hazautazhatnának. Más­részt pedig közvet'en Összeköttetés létesittetuek a Csabáról Nagyvárad felé reggel induló vonattal és ez a zóna rendszer mellett nagyban elősegíte­né a személy forgalom emelkedését. Ez éjjeli vo­nat mind a közönségnek, mind az államvasutak­nak előnyére válnék s hisszük, hogy egy ezirán- ti mozgalomnak sikere is lenne. Ezt az orosházi gyulai közvetlen összeköttetést már mi is sürget­tük, a közigazgatási bizottság is felirt annak ér­dekében ; fájdalom eredwónyteleuül. A zóna roud- 9Zer bizonyára változtatott a helyzeten és talán egy ujjabbi kísérlet szerencsésebb eredményre vezetne. Gyomait a 33-ik számú átmetszés elkészü­lése folytán a vármegye által 1883-ik évben épí­tett híd rövidnek bizonyulván, a közlekedés biz­tosítása czéljából folyó hó 14-én tárgyalás volt Gyomáu, melyben résztvettek Gallacz János viz- szabályozási főfelügyelő elnöklete alatt a várme­gye részéről dr. Fábry Sándor főjegyző s Keller Imre közig, bizottsági tag, — az államépitészeti mérnöki hivatal részéről Haviár Lajos kir. mér nők, — a Körös-Ti«za-marosi társulat részéről Fekete Márton igazgató. Hosszas és beható tár­gyalás után megállapodtak, hogy a vármegye no­vember hó elején elbontatja a mostani hidat és 4 hónapon át, mig az átmetszésnek megfelelő s a gőzhajó közlekedést is lehetővé tevő uj vasbolto- zatu hid felépül, a vármegye kompközlokodóst fog fentartani, melynek költségeihez a Körös-Tt sza-marosi ármentesito társulat 1200 forinttal járni. Az uj híd közvetlenül a meder fölött vas­szerkezetűnek terveztetik, a két vége fából, b jgy bizonyára 70—80000 frt építési költséget fog igé­nyelni. Eme összeg fedezéséhez méltányos, hogy 11 J/a részben az állam és társulatok is hozzá­járuljanak. Elöljárók helyettesítése. Salacz Ferencz szarvasi főszolgabíró a szont-andrási közgyám hosszas betegsége miatt a közgyámi állásra ide­iglenesen Molnár András birot, — a bírói állásra (ozitó Imre törvénybirót, s ennek helyére Hali Jánost helyettesítette. A negyedik gyógyszertár ügyét újra meg újra bolygatják Csabán ; addig addig ugy- látszik, mig czélt érnek. Most Rovács L. Mihály okleveles gyógyszerész pályázik érte, azt hisszük azonban, hogy még most siker kilátása nélkül. lány.rendkívüli közgyűlést tartott, melyen követk 8Z°-[fontosabb tárgyak kerültek tanácskozás alá: 1 ä\A|vastatott Keller Imre társ. alelnöknek jelente j*®® L társulati közgyűlés határozatai folytán änn-l 1.400,000 frt kölcsönügy és a régi tartozái [mikénti kiegyenlítése tárgyában. A közgyűlés ősei hg választmánynak javaslatához képest Keller 1 [re társ. aleluök jelentésének azon részét, rae [szerint intézkedett, hogy a Magyar Jelzálog I [telbank miután az okmányokat rendben találta [a közm. és közlekedésügyi és a pénzügyminisz [az 1.400,000 frtos kölcsön felvételét illetőleg i Inak feltételeit jóváhagyták, az 1.400,000 forin Bll’[foIyóvá tegye, és a régibb tartozások lerovásá ZS’[valauiint a társulat részére szüksóglendö összeg äZi!|ket a társulat felhívására kifizesse, a fennmat I [daudó összegeket pedig 3% kamatra, mint a ti ,VeJsu!at betét tőkéjét kezelje, továbbá, hogy a foly Ve|matbau levő építkezések és kisajátítások fedes [sére szükséges 200,000 frt összeget a társulat re [delkezésére a békésmegyei takarékpénztárhi ^’[úgyszintén az említett takarékpénztárnál a társ [latnak volt váltó tartozása törlesztésére 97150 : 137 kr leküldését eszközölte, hogy a m. kir. ki [ponti állampénztárba a kölcsönvett 1.400,000 i a|_ (összeg egy évi kamat és töke törlesztési járul ]et|kának megfelelő 75600 frtot befizette ; hogy [pénzügyminiszter rendeletével folyósított összest [o-[412,664 frt 17 kr, valamint a társulat által szí: j|é|tén az államtól kérelmezett 150,000 frt kölest (összegből a pénzügyminiszter által utalványozó §]-[90,000 Irt állami előleg és ennek 1320 frt hátri >tt Ilékos kamatait a gyulai m. kir. adóhivatalnál b á-[fizette; hogy a budapesti kereskedelmi bankti )i-|feivett 160,000 frt kölcsön összeget, 1890. jaoui re| 1-re felmondotta és a Magyar Jelzálog Hitelban ajáltal a 4‘/2°/0 községi kötvényeket 101 frt 50 1 ijo|árfolyambau beszerezte és azokat a Magyar Je 30 zálog Hitelbanknál 4'/,,% kamatozásra a lefizet« k.[idejének elérkeztéig elhelyezte, jóváhagyólag tt er domásul veszi. Elrendeli azonban, hogy a 412,66 á.lírt 17 kr. állami kölcsön előlegre vonatkozó le ia|számolás leérkezése után a netalán visszajárni á-|összegnek és az egész kölcsön összeg után az ál [lám által visszatartott 6°/0 biztosítéki összegne |.|és minthogy ezen 412,664 frt 17 kr. törlesztésér 1_Iez évben is, mig az 1.400,000 frt kölcsönre vo a|natkozó egyénankénti kivetések el nem készülnek r|beszedések eszközöltetni fognak, a kir. adóhiva halóknál ily czimen befolyandó összegeknek, va ójlamint a kérelmezett 150,000 frt kölcsön előle; |( (egész összege után, a melyből a társulat részéri ,1 (érintett 90,000 frt lett kiutálványozve, a vissza- J tartott 6°/0 biztosítéki összegnek; — végre a bu- . (dapesti kereskedelmi banktól felvett 160,000 fri .(kölcsön összeg törlesztésére a társulati tagokra J kiirt járulékoknak és annak idején az egész 160,00( (kölcsön ösBzeg után az állampénztárba befizetett -16°/0 biztosítéki összegnek a társulat részére leendi .(visszatérítése iránt a szükséges intézkedések meg­tételét. Olvastatott Erkel János társ. főmérnök .(által beterjesztett az 1.400,000 frt kölcsönre vonat­okozó és az egyénenkénti kivetések alapjául szolgáié (kivetési kimutatásrahozott ig. választmányi javaslat I A közgyűlés a bemutatott kimutatást az ig. vá­ll lasztmány javaslatához képeBt azon megjegyzés- lsei, hogy az kinyomattassók és minden tagnak |megküldes8ék, valamint hogy az érdekelt közsé­gek felszóllittassanak, miszerint az egyenkénti ki- Ivetések, tekintve, hogy a társulatnak a kivetett (járulékokra szüksége van, f. évi augusztus hó vé- Jgéig a társulat költségére okvetleuül elkészít­sék és a társulathoz beterjesszék jóváhagyja. IGalacz János kir. miniszteri főmérnök s vizépité Jszeti felügyelő urnák a társulathoz intézett áti- Jratára melyben a társulattól, mint a gyulai m. kir .(folyammérnöki hivatal volt főnöke elbúcsúzik, és (melybcü értesíti a társulatot, hogy mint a 7-ik (tiszai kerületnek felügyelője, a mely kerülethez (az alsó-fehér-körösi árm. társulat is tartozik, to (vábbra is folytatja hivatalos működését a köz- .jgyülés, midőn egyrészt sajnálatának ad kifejezést, (hogy Gallacz Jánost mint a gyulai m. kir. io- Jlyamméruökt hivatal volt főnökét, ki ezen társu­lattal szemben mindig a legjobb akaratát és leg- Ikészségesebb támogatását tanúsította, elveszti, [más részt örömének ad kifejezést, hogy nevezett (azon kerület felügyeletével lett megbízva, mely- (hez ezen társulat is tartozik ; — köszöni továbbá (a szives megemlékezést, és kéri, hogy továbbra ,|is a társulatot nagybecim támogatásában részesi- (teui szíveskedjék. Még több kisebb érdekű ügy [tárgyaltatván le, a közgyűlés ezzel feloszlott. >| Gászuer Pál kir. pénzügyigazgató, eme hiva­tali minőségében, első ízben vett részt a közigazga- (tási bizottság augusztus havi ülésében és Terényx (Lajos elnöklő főispán által a bizottság tagjainak •(bemutattatvári, éljenzésben nyilvánuló őszinte ro- [konszenvvel fogadtatott a bizottság részéről. — (A közigazgatási bizottság eme ülésén olvastatott ,(fel Kaczvinstky Kálmán volt kir. adófelügyele [búcsúlevele is, melyet a bizottság válaszirattá: [határozott viszonozni, amelyben elismerőleg emlé [kezik meg Kaczvinszky Kálmán volt kir. adófel- •jügyelö hivatali ténykedéséről és jövő működésé­ihez is sikert kíván. A pénzügy igazgatóság hiva< múlt hó folyamán Békés, M.-Berény, K.-Lac és Gy.-Vári községeknek és Gyula városának löiben állapíttatott meg a phylloxera jelenléti phylloxórának ezen terjedéséről a földmivc ügyi m. kir. miniszter urnák nem késtem je tést tenni, ki a nevezett községeket a már fi álló zárlati csoportokba osztotta. A szerbtövis a járási tisztviselők jelent szerint áz egész vármegyében kiirtatott. Gyulán, 1889: augusztus 11-én. Jancsovlcs Pál alispán. 1093. sz. Az 1889. évre összeállított hadm< tességi dijlajstrom azámvevötleg megvi gáltatván, az 1883. évi 44. §. 18. szaka: értelmében Gyula város adóhivatalát 1889. évi augusztus hó 18 ától kezd ugyan e hó 26-áig közszemlére kite tartati k. Gyulán, 1889. augusztus 16. IDvitlsay Bél polgármester. Hírek. ö Felsége a király születésnapja alk mával ma délelőtt üunepélyes hála isteni tiszte lesz a róni. katb. főtemplomban, melyen a hal ságok testületileg jelennek meg. A Gyulán áll másozó honvédség is díszben fog a templom d kivonulni. A polgári iskolaszék folyó hó 11-én di előtt Jantsovits Emil elnöklete alatt ülést tartd a városház termében, melynek főtárgyát a polg ri fiúiskola jövő évi költségvetésének megállad tása képezte. A költségelőirányzat, főbb tételei nézve a múlt évi keretben mozog, — csupán torna s énektanilók fizetése véleményeztetik 1! frttól 200 frtra, az iskolaszolga fizetése pedig 2( íj frttól 300 frtra emeltetni, ami azonban csak a kor történik meg, ha a közoktatásügyi miniszt az iskolai súbveotiót ily mérvben emelni fogd Kovalszky József tanár3 évi igazgatói megbizatáf lejárván, az iskolaszék — egy előbbi határozati val szemben, melyben elhatározta, hogy a most: ni. ciklus lejártával az igazgatót állandósítja, vá tozott körülmények folytán egyhangúlag kimond ta, hogy jövőre is a mostani gyakorlatot tartj fen, vagyis hogy a soros tanárt, ezúttal Pivár Já nőst bízza meg három évre az igazgatói teendke kel. Finta Ignácz ismétlő iskolai igazgató a tanít mindkét megbízatásáról lemondván, az iskolaszél az ismétlő iskolai tanítói állás betöltése czéljábq i közigazgatási bizottságot keresi meg. Jantsovit Emil alelnök jelentést tett a polg. iskola zárvizs gálatairól, az akkor történt jutalom díjkiosztások ról, és miután még több kisebb jelentőségű ügi letárgyaltatok, az ülés % 1 órakor feloszlott. A gyulavidéki rk. néptanító egylet, mely be Biharmegye déli leiében lakó tanítók is tárj toznak, f. hó 22-én fogja Gyulán rendes közgyü lését tartani előreláthatólag nagy érdeklődés mo’J lett. Lesznek úgynevezett minta tanítások. — Fel olvasások stb; — továbbá fog az egylet kebelé ben temetkezési szövetkezet alakulni, mely abbó áll, — hogy minden beirott tag évi rendes díjú 1 frtot. — beirt tag halála esetén külön is 1 frt fizet. A meghalt tagtars temetkezési költségére pej dig a halálesetkor 50—80 frtot fizet a szövetke- zet. — A szövetkezet rendes tagjai csak tanítók tanítónők, — tanítók nejei vagy özvegyei lehet nek. A gyűlésre szétküldött meghívó szövege J következő : „A gyulavidéki rom. kath. néptanító] egylet folyó évi augusztus 22-ón délelőtt 8 óra] kor, Gyulán, a belvárosi iskola helyiségében ren­des közgyűlést tart, melyre az egylet t. tagjai J a tanügy barátai tisztelettel meghivatuak és te­kintve az ügyek fontosságát, minél nagyobb szám­ban megjelenni kéretnek. Tárgysorozat: 1. Kinő ki megnyitó beszéd. 2. Gyakorlati tanitás, tartjJ Rohay János ur. 3. Gyakorlati tanitás, tartja Tri font Janos űr. 4. Értekezés: A becsületesség és becsületórzésröl. Szerző és előadja Fecser Jdzsef görbedj tanító. 5. Székely Lajos, gyulai taniJ emlékirata, hogjr az egylet kebelében önálló ta­nítói sególyegylet alakíttassák. 6. Választmány] előterjesztések: a) számvizsgáló bizottsági jelen- tés; b) a tanítói nyugdíj törvény revisiója tárgya ban a nm. vallás- és közokt. minister úrhoz be­nyújtott kérvény; c) könyvtári jelentés ; d) pá- lyazati jelentés. 7. Az oraz. tanítói segélyalap heljri kezelőbizottságának jelentése. 8. Inditvá nyék tárgyalása. Gyulán, 1889. aug, 5. Székely Lajos, jegyző. Göudöcs Beoedek, elnök. Jegyzet, A lelkész és tanító urak Gyulán szállás és étel- meséssel minden dij nélkül szívesen elláttatnak Egyletünk összes tagjai felkéretnek, hogy az or- szágos tauitói segélyalap javára esedékes évi 5C kr. - s a tanító-egyletet illető 1 forintnyi tag­díjukat Niedermayer Antal pénztárnokhoz Gyű Iára aunálinkább beküldjék, mert a hátralékosok a nagyváradi egybm főhatóság közbejöttével a tagok sorából töröltetni fognak s eddig tett befi­zetéseik is érvénytelenekké válnak.“ Az alsó-fehér-kőrösi ármeutesitö tár­sulat folyó hó 3-án Zöldy János elnöklete alatt

Next

/
Thumbnails
Contents