Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-23 / 52. szám
színi szemléről szerkesztett jegyzőkönyvet, i böl kitetszőleg az öblözet képviselői a jobb belebbezése mellett nyilatkoztak, a mi helyes tudomásul vétetett. Tárgyaltatott a m. kir. munka- I közlekedésügyi miniszternek rend« melyben a gyula-békési nagycsatorna 1 a po átvágás mentán végrehajtandó töltésbelebbezés hozott határozatát leküldi, s melyben felhívj öblözetet, hogy a belebbezés költségeinek vi sére vonatkozó arány megállapítása czélját hasonló értelemben utasított hosszufoki árm< sitő társulattal késedelem nélkül indítsa m tárgyalást 8 annak jegyzőkönyvbe foglalandó i állapodásait 30 nap alatt terjessze fel, tóvá bogy a belebbezéai munkálatok meginditá szükséges elöintézkedéseket, s ezek között a: foglalandó földterületek megszerzése iránti gyalásokat azonnal indítsa meg. A közgyűlés « miniszteri rendeletet tudomásul vevén, hivatkozó folyó évi augusztus 11-én kelt határozatára, m ben a teherviselési arány megállapítása felett tandó tárgyalásokra már küldöttséget alakit ezen küldöttség tagjait, névszerint Zöldy Jf őbl. elnököt, Dobay János, Sztraka Ernő, K« Imre ér Bán Károly érdekeltségi tagokat és binay Pál öbl. helyettes mérnököt megbízza, kép a hosszufoki árm. társulat küldöttsége á meghatározandó helyen és időben a hozzájáru arány megállapítása végett az öblözetet kéj selni szíveskedjenek, a hosszufoki ármentesitö sulat elnökségét pedig a tárgyalás helyének idejének kitűzése iránt megkeresi, Habinay . öbl. helyettes mérnököt végre megbízza, miké] szükséges adatokat és számításokat összeállitv a küldöttség rendelkezésére bocsássa. A töltés lebbezés folytán elfoglalandó földterületek mi szerzése iránti tárgyalások megejtésével öbl. nők és titkár már megbizatván, e tekinteti újabb határozathozatal szüksége fen nem for< mind a mellett öbl. elnök és titkár hivatott m« bizatásuk teljesítésére felhivattak Békés vai képviselője Mezey Lajos indítványa folytán c lözeti h. mérnök utasittatott, bogy a vashal töltéscsuszamlás végleges helyreállítása i padk val való biztosítása iránt tnielébb intézkedj«: Még néhány nem közérdekű tárgy elintézése úti a közgyűlés feloszlott. Kinevezés. A vármegye alispánja Vitály Márton öcsödi lakos elhalálozása folytan a sza vasi harmadosztályú kereseti adó kivető bízót ságba rendes tagnak Vitályos Bélát nevezte 1 Kigyulladt vasúti kocsi. Kellemetlen < könnyen v szélyessé válható intermezzo történt hó 19-én a csabai vasúti állomáson. A délutá vonat Gyulára volt indítandó, midőn a másod csengetéskor egy harmadosztálya vasúti kupé k gyulladt és alig pár pillanat alatt lángokban állót Utas szerencsére csak egy volt benne és ennek s került kiugrani, de már a podgyászt, melyből bi ven volt benne nem lehetett kimenteni, t menthetlenül oda égett a kocsival együt sőt alig tudták az égő kupét lecsatolni, tűz minden valószínűség szerint a kritika aluli fűtő készülék folytán keletkezett, méh nek roszasága mellett valódi csoda számba megj hogy a kupétüzek nem gyakoriabbak. Ideje vol na, ha az állami vasútak igazgatósága uagyobl biztonságot (és meleget) nyújtó fütő készüléket al kalmazna a harmad osztályú kocsikon is. A hosszúfoki ármentesitö társulat foly hó 11-én tartott közgyűlésében újra választott; tisztviselőit, következő eredménynyél: Gróf Wenck heim Frigyes elnök, Hegedűs Mihály alolnök, Me gele Bertalan, ifj. Kollár János és Braun M. Jó zsef számvizsgálók, Környei Lajos igazgató, Bor siczky Lajos főmérnök, Zolnay Béla szakasz mérnök, Durkó Gábor pénztárnok és 10 tagú vá lasztmáuy. A titkári állást a társulat beszüntette a titkár teendői az igazgatóra bízatván. Vadászat. A gy.-vári s varsándi uradalm vadászati területen folyó hó 13.. é& 14-én tartót erdei és sikvadászatbu lőttek 544 fáczánt, 1 fo golyt, 1 rókát összesen 546 darab vadat, A vadászaton résztvettek Almásy Dénes gróf házi gazdán kívül Károlyi Tibor gróf, Wenckheim Frigyes gróf, Cziráky Béla gróf, Trauttenber] Frigyes báró, Inkey Antal, Almásy Imre gróf i Ladies György. A küszöbön levő farsangon, mely a« ideinél sokkal hosszabb, és feltehetőleg vigabb i: lesz, a megyebálon kívül mint positiv határideje tánczvigalmat az iparos ifjúsági egyletét jelezzük melynek bálja február 2-ikárá van kitűzve. A ii eghivókat azonban csak uj év után fogják kiküldeni. Gyula városa képviselő testületében virilii jogaik gyakorlására megbízottaknak folytatólag bejelentették Weuckheim Károly gróf Zöldy János ügyvédet, Örley Mária dr. Zöldy Géza ügy- védet. Bacsics Etelka magán leánynevelő intéze tulajdonost a vallás- és közoktatásügyi minisztei kinevezte Szabadkára a polgári leányiskolába ál lami tanitónőnek. Gratulálunk. A békésmegyei gazdasági egylet igaz gató választmánya ma d. e. 9 órakor ülést tart melyre az igazgató választmányi tagok megjelenni kéretnek. Tárgysorozat: 1. Indítvány egy Békésmegyében kísérleti teleppel egybekapcsolt föld- mivesiskola létesítésének érdekében. 2. Jelentése a hadsereg élelemmeli közvetlen ellátása ügyében kiküldött bizottságnak. 3. A baromfitenyésztés érdekében (kiküldött bizottság jegyzőkönyvének beterjesztése. 4. Az egylet tagjai közül elhalt, elköltözött, stb- tagok törlése iránti indítván tárgyalása. 5. Folyó ügyek. nely-i Bankiroda áthelyezés. P é n z k ö 1 c part|u ö k. Azon kis és nagybirtokosok, báztulajd« 'sok, vagy egyéb fekvöségek birtokosai, kik 5 ■ zalékos kölcsönt törlesztésre óhajtanak felv< ^öz'l forduljanak Lövinger J. János irodájához (Na slete,| Várad,) zöldfauteza dr. Mayer-ház 33. I. emel vádi | Ugyanaz értesíti a t. közönséget, hogy a köli iránt|uők 300 írtől kezdve bármely összegig vehe fel. Minden a bankszakmába vágó tárgyak Dál kaphatók. 1 203. a az selé- lól al jnte-| eg a| snl al I f I r-l sr o t-| ti. f. ,t. Irodalom. Házi könyvtár czim alatt Róvay testve |kiadóhivatala és könyvkereskedése a magyar i BeS'|dalom jelesebb müveméit jegyzékét küldötte n bbájjnekünk, mely jegyzék magában véve is eg sára|könyvet képez. Eltekintve attól, hogy a mag, s e|.|nyelven megjelent és az irodalom minden áj tár-1felölelő munkák 27. egymástól szorosan elkülö [tett csoportba vannak felosztva, az egyes csop |tok összeállítása oly gondosságot tanúsít, mit al ja szorgalom, akár a szakértelem elismerések |szivesen igazolunk. A midőn mindinkább fejlő »- | hazai irodalmunkban a napról-napra szaporc (munkák egész halmazzá növik ki magukat, bizo | még a könyvkereskedőnek is meggyűlik a ba |ha nincs segédeszköze, valóságos iránytűje, me löt a chaosból kisegíti Hát még a laikus, a dil Ha-1tans könyvkedvelő, ki a hallott vagy a kirak mi (tokban elolvasott czimeket nem tarthatja eszéb Ital |®8 aztán, ha könyvet akar venni, azt sem tud, . (hol keresse. Mert a szakok szoros elkülöníti 81 (igen fontos ám nemcsak azért, mert oly rok Pvl‘(csoportok lehetnek, melyek akár egy kalap al; tái-(is megférhetnének, hanem főleg azért, hogy ti (jes és tiszta tájékozást nyújtsanak annak, ki p£j|könyvjegyzék nélkül csak úgy nem lehet el, mi (az aranyműves a próbakő nélkül. És e szempoi \ a| ból fogva fel a dolgot, Révai testvére aD>|könyvjegyzéke valóban hézagot pótló, de m be-|a mellett egy nagyon örvendetes jelenség is. Hézag Bg— Ipótló, mert ily teljes jegyzéket magyar nyelv; ej Inéra láttunk, tehát nem is volt, örvendetes ped lasért, mert a mellett tanúskodik, hogy nekünk (van már mivel büszkélkednünk és nem is nézüi °g. irigy szemmel egy Brockbaus-féle „Katalog“-! sg A tudós, az iró, a kereskedő, a művész a jogász -os|az egyház embere egyaránt megtalálja a jegyzél (a (ben azt, amit keres, megtalálja a legrégibb műi kát ép úgy, mint a legujabbat és meggyöződésb ml|mondhatjuk, hogy az utolsó évtizedek irodalmán« ;a‘|ép úgy, mint a legutolsó hónap irodalmának nini «k. egyetlen fontosabb irodalmi jelensége sem, mely« án|e jegyzékbe felvéve nem találnánk; jele ez annal (hogy Révai Testvérek nemcsak buzgó kiadók, d (gondos, lelkiismeretes kereskedők is, kikhez bál [miféle könyvért fordulunk, azt biztosan megkap (hatjuk. — Akik e jegyzéket bírni óhajtják — (nagyon ajánljuk mindenkinek — forduljanak egye (neseu Révai testvérekhez (Budapestén, IV. váczi es utcza 1.), kik azt szívesen ingyen és bérmentv (megküldik. A Pesti Hírlap, mely immár tízéves múlt Ira tekinthet vissza, ez idő alatt oly mélyre men« ■‘(gyökereket vert a magyar újságolvasó közönséf (minden rétegében, hogy ajánlásra bizony mái [Hnem szorul. Ha mégis ezt teszszük, arra az ő-|gazdag programm indít minket, melyhez hasonlói izUgyetlen más lap sem hirdet ma olvasóinak a jó- Wvö évre. A Pesti Hírlap politikai iránya marac A|a régi magyar nemzeti politika, független szabadelvű irány. Ez irányban írják vezérczikkeit a iegeisőrendü publicisták, mint Pulszky Ferencz pchvarcz Gyula, Eötvös Károly, Tors Kálmán, (stb. A szépirodalmi részére a Pesti Hírlap jövőre |az eddiginél is több gondot fordít, aunyiban, (bogy nem fog többé hosszabb regéuyt közölni, (csak 2—3 hétig tartót, s annál többször log ere- (deti novellákat hozni, nem kisebb íróktól, mint a|Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, tehát napjaink (két legelső és legnépszerűbb Írójától. Mikszáth (Kálmán, ki immár nyolez év óta tartozik a Pesti (Hírlap belső munkatársai közé, folytatni fogja a |t. Házból való karcolatok és napi tárczák írását I is. A Pesti Hírlap rendes tárczairói sorába fogak újévtől kezdve tartozni: Ágai Adolf, Amb- (rus Zoltán, Bartók Lajos, Beöthy Zsolt, Borostyám Nándor, Eötvös Károly, Gozsdu Elek, Jnstb IZsigmond, Kenedi Géza, Kürthy Emil, Marczali (Henrik, Mikszáth Kálmán, Radó Antal, Reviczky (Gyula, Sebök Zsigmond, Szabó Endre, Szécsi (Ferencz, Tolnai Lajos, Tóra Kálmán, stb. Valóiban oly gárda, melylyel nem minden napi lap dicsekedhetik. APestiHirlap színházi, napihir, és tá- ; virat-rovatai ezentúl is, mint eddig, leggazdagab- 3 bak lesznek minden lap között. A lap úgy bel-, mint külföldi hírei uagyrészét saját tudósítóktól táviratilag kapja. A Pesti Hírlap eddigi rendki- 3|vüli kedvezményét, melyet előfizetőinek nyújtott: i|az ingyenes heti zenemellékletet újévtől kezdve havonként kétszer megjelenő sorsolási lappal fogja tétezni, mely az összes nevezetesebb sorsje gyek húzásai eredményeit közölni fogja s az előfizetőknek ingyen küldetik meg. Ismét egy oly ujitás, melylyel a Pesti Hirlap egyedül fog álla- ni a napi lapok közt. A Pesti Hirlap most megindult uj regénye ; Ki a gyilkos? érdekfeszit« franczia regény. Ily lapért, mely ennyit nyújt előfizetőinek, valóban csekély árnak mondható a havi 1 frt 20 kr. s negyedévi 3 frt 50 kr. előfizetési összeg, mély a Pesti Hirlap kiadóhivatalába (Budapest, Nádor utcza 7. sz.) küldendő, hon nét kívánatra egy hétig mutatványszámokat i küldenek ingyen és bérmentve. Törvényszéki csarnok. A gy.-vári község jegyző fián elkövetet .(brutális kínzás ügyében múlt hétfőn hozott i (törvényszék Ítéletet a mely szerinti K. Szab« I Ferencz, Tóth András és Lovász Antal a btk |323> §• p pontjában meghatározott személye: I szabadság megsértésének vétségében, tovább; (ugyanezek, Valamint Székely Mátyás, Lovás: IIstván, Bállá István, Kun Sándor, Diószeg | István, Székely András és Bagó Mihály | btk AOI. 8.-ban *mfiarhaf-ám-7ríf«* ci'il.rria fac;í .».«.A. .□ | Yrf >-| 3) ú d ti 3 r l I* i ö-|büntettében bűnösöknek mondattak ki, s ezé K. Szabó Ferencz 7 havi, Tóth András zá-| Lovász Antal 1—1 évi, Székely Mátyás 2 é« uniILovász István, Bállá István, Kun Sándc ;v-|Diószegi István, Székely András és Bagó M (t.)lhály 8—8 havi börtönre Ítéltettek: elmaras sö- taltattak ezen felül vádlottak sértett Bá ők Dezső részére 351 frt 25 kr. kártérítési összej; tm (nek s az eljárási költségeknek megfizetésébe! Ezen Ítélet ellen vádlottak Székely At drás kivételével, ki abban meg nyugodot úgy szintén közvádló a büntetés szigorítás végett felebbezést jelentettek be. ZEZöz;grsizd.su3á,g:_ A Békésvármegyei erdőkről. |;(Keller Imre erdőrendészeti bizottsági elnök jelentés Békésvármegye közigazgatási bizottságához.) (Folytatás.) Ezen nyilvántartási törzsköny adatai szerin *P|Békésvármegye területén össszesen 9731,,,3/160 l^lbold erdő van, ebből tölgyerdő 73 33,0,0/1600 büki (és más lomb erdő 23982I3/,6#0 hold. A fentebb kitüntetett 97311213/I600 hold ősz y(szes erdőkből az 1879 évi XXXI. t. ez. 17 §1 Halá tartozó erdők területén 42 8 6206/1600 hold, mely- (bői községi erdő 1324I454/l600 hold és pedig; a) Gyulaváros határában a városé mint er ié|kölcsi testülété 352I572/1600 hold a m. alföldivas b) Gyulai járásban Gyulavári volt úrbérese _ ik 1655,%«oo hold — és Doboz volt úrbéres; !t|erdejük 163*°°/j«oo hold. c) Békési járásban Békés község mint, er I kölcei testület erdője 601 693/l600 hold. Itten megkell még említenem, bogy a Nmitsgi lm. kir. földmivelés, ipar és kereskedelmi minisz (tér ur "1,5/II/888. számú rendeletével Doboz közelség elöljárói kérelmére, erdőrendészeti bizottság i I véleményezése alapjan megengedő a volt úrbéres 1163—800 1600 hold erdőterületből még az erdőtörvény életbe lépte előtt kiirtott és azóta kert! (mivelés alatt álló 52—1*1600 hold részletnek az :l| erdők sorából törölhetését.. A mennyiben Doboz községe azon sajátságos H-helyzétben vau, hogy minden vijfszabáyozás, vagy ^nagyobb ármentesitési munkálatoknál, a már kü- Mlönben is minimumra leapadt külterületéből egy egy Mókora darab kisajátitatik — és e helyett uj területet szerezni nem képes — a fenti intézkedés :Ikívánatos, czélszerü és üdvös volt. Hosonlóképen Szeghalom községé mint er- I kölcsi testület tulajdonát képező 27—1000*1600 hold |K.-Ladány község mint erkölcsi testület tulajdo- Inát képező 10—000*1600 hold, s Vésztő község (mint erkölcsi tulajdonát liépo.ö 4 —000*1600 hűl (lámtéri erdejüknek, kérelmük s az erdőrendészeti| (bizottság indokolt felterjesztésese folytán, Nroltsgu |m. kir. földmivelés, ipar és keresk. ügyi miniszter ur f. évi april 4 ről 10845 III sz. rendeletéül vele az erdők nyitvánfartási törzsköny véböli töröl-1 I tetősöket megengedte. Hitbizományi erdő pedig 2957’ 178/i600 hold, I les pedig : a) a gyulai járásban id. gróf Almássy Kál-| Imán gyülavárii s keszii bitbizományi erdője) '26 86,475/I660 hold. b) Szeghalmi járásban gróf Wenckheim| Hoyos Fűlöp fási hitbizományi erdeje 237841/1700. hold. Itten szintén meg kell említenem, hogy id| gróf Almássy Kálmán tulajdonát képező kétegy- házi 33í8.°/i9oö bold csakis vadtenyésztés czélja-| ból telepített és harmincz részletben szétszórtan! fekvő, hitbizományi erdő (Remise) területeinek! a tulajdonos kérelme s az erdörendészoti bizottság indokolt felterjesztése folytán a nagy méltó-) ságu m. kir. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter ur a már fentebb hivatolt f. 1888. évi ápril 4-ről m,5/HL sz. rendeletével az erdő ki nyilvántartási törzskönyvéböl törlését megengedte. Az 1879. évi XXXI. t. ez. 17-ik §-a alá) nem tartozó vagyis magán tulajdonosok erdeje Az összes 20, a megye területén létezői 9731 m7mo hold erdő területen tizenöt felesketett) erdőtiszt és busz telesketett erdőőr van alkalmazva, és pedig : Gyula városa erdejében egy erdőtiszt, egy erdőőr, Gyülavárii volt urbér<sett erdejükben két erdőör, ezen erdőben az erdőtiszti teendőket a gyulavurosi erdőtiszt gyakorolja, — Békés község erdejében egy erdőtiszt, egy erdőör, a dobozi volt úrbéresek erdejében az erdőtiszti teendőket és az erdőőri szolgálatokat, gr. Wenckheim|t Rudolf ur erdőtisztje és erdőőre gyakorolja. Id. gr. Almássy Kálmán gyulavávii s keszii hitbizományi erdejében két erdőtiszt és négy17 erdőör, gr. Wenckheim Hoyos Fülöp fási hitbi zományi erdejében egy erdötiszt és egy erdőőr. Grót Wenckheim Károly gerlai magánI. erdejében két erdőtiszt és két erdőőr, grófL Wenckheim Rudolf dobozi magán erdejében há- rom erdőtiszt s négy erdöör, gróf Weuckheim Frigyes, Géza és Borbála posteleki s nagyhajlási magán erdöbirtokukbau két erdötiszt, két erdö- 5r, — gróf Wenckheim Frigyes békési s kigyósi nagán erdejében két erdötiszt és két erdőőr äorgosi Kárász Imre bélmcgyeri magén erdejében egy erdőtiszt s egy erdöör. (Vége köv. : ji Árverési hirdi ítményi ajtási ü alt 350; A b.-gyulai kir. Jtszék, mi közhírré teszi, bogy DoS>ay Jáno ros polgármestere végre! ajtatónal végrehajtást szenvedő el leni 168 lés és jár. iránti végreb 2042. ez. tjkönyvben log házra 600 frt, és ugyanazon f hrsz. ingatlanból Szilágyi Mózest az árverést 103 frt 50 kfrban ez tott kikiáltási árban elrendelve é megjelölt ingatlanok az! 1889. 14 ik napjait d. e. 9 órakor 1 hatósága hív. helyiségében aiegta árverésen a megállapított; kikiált eladatni fognak. Árverezni szándékozok tart [an beceárának l0°/o-át vagyis*S rt 35 krt készpénzben, valgy az 12: §-ában jelzett árfolya mraal 1881. évi nov. 1-én 3333. sz. a. k et 8. §-ában kijelölt ovad; ikképei 1 kiküldött kezéhez lótenni | a vág .•ez. 170. §. értelmében a bánat] ágnál előieges elhelyezéséi öl kh zerű elismervényt átszolgá. tatni. Kir. tszék, mint tk vi hat« Gyulán.] 1888. nov. 29. 210.-1—1 A ati Ilii dei n 1 ínak zeres 1 lábai Felhi 1 nikéi Pályás községfb 5rvényhatóság*i bizottság, zámu határozatával Fends :t fizetéssel egybekötött el pályázat nyittatik, — :gva a pályázni óhajtók, LIV. t. ez. 51. §-ában köri lirt őket igazoló okmányokká [ hoz inuár hó 13-áig annál is inkábi itnthogy a későbben beéíkezí yok figyelembe vétetni neirn fc A megválasztott bába [köti éli szegény sorsú szülönőkjet il an részesíteni. A választás jövö évi jani apján d. e. 10 órakor fog Két ig közházánál megtartatni. Gyula, 1888. decz. 20. Kövér 208. I—3. főszolj Hirdetméi Van szerencsém a ti. é. közi ására hozni, hogy üzletem mely már nnáll s a legnagyobb forgalomnak noha a városielöfogatozást nem lévén látva kényelmes, tiszta ko« nsóg igényeinek megfelelő lovakh Törekvésem ezután is oda in versenyt minden tekintetben ki 1is *nkább minthogy jutányos ái 'dtam. A megrendelések saját ház: tök. („Komló“ átiellenében) Magamat a n. é. közönség b ániva, maradtam a legmélyebb ti Braun Bi 209. 1*—2. száll, és fuvarosát Pályázati fcirdat Kétegyháza községben Békési tósági bizottságának 2/1888. b.; ral rendszeresített s évi 400 fi lakpénz javadalmazással eg ;yzői állásra 1886. évi XXII. t. mébeu ezennel pályázat nyita nálfogva a pályázni óhajtók, Lt.cz. 6. §-a illetve az 1886. , §-ban körülirt szakképzettség .nyokkal felszerelt folyamodva ő évi január hó 13-áig annál í c be, minthogy a később beél iyok figyelembe vétetni nem fo 1 hivatalos magyar nyelven elv ismerete is kívántatik. A választás jövő évi januá 1 d. e 10 órakor fog Kétegyhá iánál megtartatni. Gyula 1888, decz. 20. I fel 211.