Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-30 / 53. szám
k szám* Szerkesztőség: I 39. szám a. házira a lap szellemi ■lletö közlemények ■ küldendők. K k nem adatnak vilin. Előfizetési di]: lire .. .. 5 írtkr. IL ........... 2 „ 50 » Hő re .. .. 1 » 25 » w szám ára 10 kr. Gyula, 1888. deczember 30-án. f VII. évfolyam r J ^Társadalmi és közgazdászaid hetilap. MEGi-JELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDr_ ZBod.ols3r Zoltán Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hír detése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 U felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. F. Viczbuteze 9. ez. Mezei Antal Derottye-utcze 6. ez. Schwarz Gyuta'Véezl-nteze 11. ez. Eekstein fűrdö-utcze 4. ez. — Becsben: Sclmlek Henrik, Moose Rudolf ée Dukes M. — Majna-Brankfurtban: Daube G. L. és társa \ hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon mm imk olvasóihoz ! k e számával a hetedik évfo zzük be; e hát év változatos íi tőrténetébeuTV két éve, hogy Iz politikai'lap Rumi s a jelen- í ztőijág' vette át szerkesztését. ■' lelkiösmerettel elmondhatjuk Ént'elkövettünk lapunk niveau* K.séi^ s szerénytelenség nélkü .k, i hogy az bátran kiállja a ff rmaly más vidéki lappal, italán gyengeségünk nem en- rry felülmúljuk laptársainkat íg.^ jezéáével és közlési módjá- H , a miben egy lépést sem H&tra- az igazság kimondásában ! jelszavunk, a mit zászlónkra Kz, a mit követni akarunk a ogrtwnuak, elösmerjük sze gvalnsitani nehéz feladat Hti a zászlót nem tadtuk min í emelni, annak okai nem mi Énem a közöny, mely fájdalom Kdén szép, jó és nemes törek- gjo?. Ui, egy-k raj ezár haszon nél vT/nyagi áldozattal folytattuk a ^mondva mindig az igazat és ■i bár sok fájdalmat okoztunk "ebeknek, — s be kell valiant árékvésetnkben — mi ránk h &.!• — nem részesültünk ab- ■tusban, a melyet lapunk irá- te^mészetszerüleg várni jo- |ghk. \ Kr uk. hogy lapunk sokkal in- oznékV ha a személyi hiúság w, a [magán érdekek buzgó B lenne, de ez az anyagi haO-or gfó. ídia 5 felvonásban, irta Somló Sándor, l ■ 0 A e czimen hffgyta el a sajtót L, mely a „Vas®mber“-rel együtt akadémia ioo atany pályadijáért, |Éber vitt el előle. A költői ré- r • tragoediából, melyet bizonyos Ki bocsájtott szerzője a könyv Kük mutatványul a gyönyörű iigirtnagy jelenetet, midőn Go Eralkodó teslett életű ösmeretlen Kozik. Ónak kedves szolgálatot vélünk ( mü egyik legszebb részével • w • " ‘ I VI. JELENET. E Gorgó. (Egyedül.) Álom! . . . álmodom! pa.. fény., amerre lát szemem... a láttam csillagot, ■égre föld silány göröngye?... Katában?... óh az én *■••••6 vedd el fénysugáros ég Vágy megcsalt volna tán K e fényes úri hölgy Ejyva — annyi sok közül lilt ki — ah I — játékszerül ?... ■ 3 nem... e mondhatlao gyönyör ■tartja lázongó szivem’ Kttog, rila zeng., anyámrólI.. , nintha futnom kellene • ' elől... úgy vonz e fénytől durva pörölyömhöz fi;y esküvésemet, jf’h majd anyám nyomát f" toknak lángja égre tör... szón nekünk nem érne fel az erkölcsi veszteséggel. Nem habozunk tehát egy perczig sem ; vagy kellünk igy, vagy tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk, de előbb el fogunk né- tnulni, semmint az első oly szó elhagyná toliunkat, mely az igazsággal ellentétben áll. Vagy kell tehát közönségünknek egy lap, mely városi, megyei és társadalmi kérdésekben, nagyokkal és kicsinyekkel, hatalmasokkal és gyengékkel szemben bír bátorsággal kimondani az igazat, bir bátorsággal megmondani azt, a mi szivén fekszik, s ekkor kérjük támogatásukat. — Vagy nem kell, (hogy szükség ne lenn rá, azt nem hisszük), s akkor mi nyugodt öntudattal visszalépünk a rózsásnak éppen nem mondható hírlapírói pályáról, mely számunkra virágot nem terem s átadjuk helyünket ama szerencsésebbeknek, a k talán tudni fogják a közönség kegye meg szerzésének módját. De mi nem akarjuk a közönség ke gyét hajhászni, mi azért tettünk éjjelt nappal egygyé, minden anyagi haszon nél kül, hogy irányt adjunk, mert hisz a saj tóra csak igy van szükség. Komolyan s ügyünk igazságában bízva, kezdjük meg tehát a nyolczadik évfolyamot, de előre kijelentjük, hogy a mennyiben a közönség támogatásában nem részesülne lapunk, úgy az első évnegyed del beszüntetjük azt. Beszüntetjük nem az anyagi áldoza toktól való visszariadás miatt, de azért, mert ha az olvasó közönség száma nem áll arányban a fáradsággal és gonddal mely egy lap szerkesztésével jár, akkor a reá fordított munka megszűnt termő erő lenni. Bizalommal fordulunk tehát olvasóinkhoz, hogy sorakozzanak zászlónk alá, melyen mindig büszkén és szeplőtlenül fog ragyogni az arany jelszó : „az igazság “ Gyula, 1888. de^ zerr.ber hó 28. A szerkesztőség1. Előfizetési felhivás .Békés“ . évre 5 frt — kr, V2 n 2 „ 50 » ü I 1 n 25 » Anyám maraszt... míg ezrek jajgatása Boszúra szólít 1... Mért is jöttem el? Hányszor megálltam visszatérni vágyva S nem volt erőm... anyám után kiálték 1.. Tyberis partján róla suttogott A csobbanó hab... halvány Irisek Lágyan sóhajták — : „vár anyád, siess“... „Anyáml anyám!“ kiáltozott a nád közt Viharmadárhoz fészkén magzata..! .Anyáml anyáml“ zúgott a karcsú pálmák Dús lombjain a száguldó zephir... S a csobbanó hab — suttogó virágok — Viharmadár — szellő a lombokon — Szivemnek lázas dobbánásival Idáig űztek.. itt vagyok... S ha most Élőmbe lépne bársonyban, selyemben, Gőggel szemében, napnál fényesebben, Nem sértené meg elkopott ruhám, Leégett arczom, kérges tenyerem?... Nem tör ki majd szédítő gúnykaczajba Meglátva égnek borzadó hajam?... Az égre 1... jobb ha elfutok I Sarum e márványt felkarczolja mégl... Pirulni nem tanultam, s most piruljak Mert ily szegény, ily nyomorult vagyok ?.. Nem, nefo, sohal... el innen I... Hej, hová Tűnél Mardónia... Ez illat... ah — — Megfulladok... Mardónia I segítség 1 (Az ajtóhoz ért, melyen Mardónia távozott, hirtelen meg nyílik, Tomyris jö, Görgő meglepetve hátrál — szünet.) TOMYRIS. Emlékezz vissza csak I.. — Sötét, ború az égen... Zord szél lehe szakgatja, tépi, bontja Myrtus ligetben,a fák lombjait... Riadt madár sikoltoz... ölyv osapong, Villám hasítja sziklák zöld mohát, S egy árva csillag nem tör felleget Útat mutatni puszta vándorának... Ki nyújtja karját? hol talál segélyt A koldusasszony, karján gyermekével Éhezve, fázva, sápadt-betegen ?. . Nem bírja lába... dermedten lehull A gyönge kar... reszketve röppen égnek Imája: „Vedd el éltemet Osirisl“... S e pillanatban... két pioziny kezével «A. kiadó-hivatal. B. XJ. É. K. Ha költői vénával rendelkeznénk, czikket következő sorokkal kellett voln kezdeni : ismét egy év zajlott le felettünk ismét egy év áll megettünk a maga ese ményeivel, borújával és derűjével, hogy elmerüljön az idők végtelen tengerében Ismét egy év, mely előtt megdöbbenve állunk s aggódva kérdezzük önmagunk tá-1, mit hoz reánk a fel virradt nj év.' — Miután pedig a költői vénát megtagadta tőlünk a természet, tehát csak annyi mondunk : még egy nap, s az emberi ki és nagy események dátuma többé nem 1888, — hanem 1889. Fogjuk fel azonban az idők végtelen ségében az egy évnek nevezett pillanatot bár hogy; tekintsük bár azt a bölcsész mindent bonczoló eszével, mely az időben csak a kategóriák egyikét keresi és látja kétségtelen dolog, hogy a kedélyben bi zonyos meghatottság mutatkozik, midőn az idők határt nem ismerő végtelen fo Átfogja, mint repkény a rózsafát — Vihar dühét mosolygó kis fia: „Ne sírj anyám !... Nem félek én I“ Szavától A roskatag láb új erőre kap... Kis gyermekét a dermedő karok Bilincs gyanánt lánczolják kebelére, S fut... fut... daczolva ég villámival, Míg nyugtot ér kunyhó szelíd ölén... . .Lobog a láng... künn zúgó förgeteg Benn édes álom... majd tovább suhan Vad Boreas... ijedt báránycsapat Csilingelése hallszik... őrebek Vidám morgása száll üdvözletül, S távolban — egyre közeledve — sir A pásztor zengő furulyája... Szólj. Emlékszel-é ?... Gorgo. (Remegve,) Emlékezem... TOMYRIS. ...Szilaj Leányok... ajkukon mosoly, kezökben Csengő dob, síró hárfa, nevető síp — Vígan dalolva körben lejtenek. Vitéz urak — fényes arany ruhában — Égi gyönyörrel léptöket lesik... Közöttük egy... a legszebb éj-sötét Haját kibontva, zengi énekét... Száll... száll a dal — mint sóhaj oly szelíden.., A rózsa suttog igy virág-nyíláskor, Színét ha veszti parti nefelejts, , Fájó panaszszál így busong az Ibisl.... — De mint a tölgyek izmos gályái Lágyan zizegnek légfuvallatán, S földrengető zsivajban felzudulnak Szél hogyha rajok támad ostorával: Úgy a leány viharzó bánata Kitör dalában tomboló haraggal,» Zokogva tépi hullámzó haját, Arczába vágja éles körmeit És megszakítva köntösét, a porba Borul, sikoltva.. összetörtén... Ijedt Csoport rohan feléje... büszke hősök, Kik bem hajolnak — o Urnái csupán — Térden -önyöigaek ébr, o ‘ •c.ií — Halott», halott... száll ajkról ajkral Némán lyamában, az emberi felfogás által határok közé szorított s évnek nevezett egyik rövid időközből a másikba lépünk át. — Hatalmasak és alázatosak, gazdag és szegény, ur és szolga, boldog és boldogtalan, egészséges és ágyhoz szegzett beteg, e szavakkal üdvözli egymást : boldog uj évet kívánok! Mi is boldog nj évet kívánunk, kívánunk olvasóinknak ; kívánunk, — mert hát bennünket legközelebb érdekel, — e nemes városnak s annak egyes lakóinak. Uj év és boldogság! — Minő szép két szó egymás mellett! Az idővel ne bíbelődjünk, hiszen az a maga utján halad s nem kérdez tőlünk semmit, s ha mi akarnék is kérdőre vonni, a feleletet csak saját kebelünkbe tekintve s önmagunk adhatjuk meg. — Ha a kebel sugallata s öntudatunk azt mondja, hogy kötelességünket híven teljesítettük, ha a családi és a közélet terén elvégeztük mindazt, mi reánk volt bizva; ha szerény munkásságunkkal a közjót előmozdítani törekedtünk, s ha tűrtük zúgolódás nélkül a sors csapásait, ha örültünk az örülőkkel, ha enyhiteni törekedtünk szenv saink~ nyomorát 1 nincs mit időtől, öntudatunk nyugodt s meg van a töldön elérhető boldogság. — És ki az évet igy rekeszti be, nyugodtan nézhet a jövőbe! Az emberi társadalom azonban amint egyénekből, úgy az egyének községeket képező csoportokból is áll. Valamint az egyénnek vannak kötelességei, épen úgy vannak a bizonyos czélok elérésére egyesült egyedeknek is. És ezt ne vegye tölünk rossz néven az olvasó, — ha egy futó pillantást vetünk a mi községünknek a múlt évben lezajlott életére. — Hányán Pihen a bárfa, nem csörög a dob, Félénken zárja ajkát nevető sip... Halott 1 halott!... Egyszerre — senkitől Nem sejtve honnan, egy fiúcska lép A lányhoz — : „Én vagyok I ébredj anyám Adj ennemI“— És-mit büszke lovagok Ki nem vívhattak drága kincseikkel, Égy gyönge gyermek lágy, szelíd szavával Kivívta azt.. felébredett a lány... ..Emlékszel? így volt? GORGO. így... emlékezem! TOMYRIS. ...Szép volt a leány., de mint a por — szegény I Hatalmas ur szemét reá veté S egy éjszakán — eltépte gyermekétől.. ... Bíbor ruhája.,, palotája márvány, Szolgák hada főidig borul szavára, De lelke fáj-------üres, beteg szive, Fiát sóhajtja ébren, álma karján I... ... Ledőlt romok közt, szennyes omladékon Kicsinyke gyermek szunnyad édesen, Sötét darócz foszlány takarja, keblét Az éji szél vadul remegteti... És mégis — arczán üdv sugára játszik, Mosoly virága halvány ajkain... Megmozdul... ébred ?... nem, csak álma bánija, „Anyám* sóhajt.. „anyám* s szunnyad tovább» Meghallgatá hivó szavát az ég... _Rezegve zőrren elszáradt bozót, És bokrok árnyán... lenge ködruhában Egy nőalak — remegve félve tör Elő — elő — inig gyermekéhez ér, S melléje hull zokogva... sírva... nyögve... „Fiam 1 fiam :*... Majd felszökik űzött Szarvas gyanánt... s kémlelni néz körül, Hogy meg ne lopják áruló szemek, Hogy el ne tépjék árva gyermekétől Örökre tán... S a gyermek, álma fátylán Keresztül is — érezve anyja csókját, Arczára hulló forró könnyeit, Ölébe simul, karjait kitárva, Csák oly nyugodtan, oly szelíd mosolylyal, Mint hogy ha keblén érte voln’ az est Elszenderitő bűvös mámora... „Aludj, aludj, én édes gyermekem I“
