Békés, 1888 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1888-07-01 / 27. szám
27-ik szám. Gyula, 1888. Julius 1-én VII. évfolyam. f-------------------^ Sz erkesztőség: Fő-utcza 39. szám a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vlsaza. Előfizetési díj: Egész évre.........5 frt — kr. Fé lévre ........ 2 „ 50 ,, Év negyedre .... 1 » 25 „ Egyes szám ára 10 kr. / ks____;________Á Tá rsadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Dr. BocLcűssr Zoltán. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fördö-uteza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Előfizetési felhívás. Lapunk mai száma a második félév első száma lévén, amidőn újból olvasóinkhoz fordulunk, helyzetünk igen könnyű, mert a múltra hivatkozhatunk, s csak a szokás kényszerit reá ha a helyett, hogy egyszerűen kijelentenénk, hogy azok leszünk akik voltunk, megragadjuk az alkalmat, hogy előfizetőinket további támogatásra is felkérjük. Lapunk folyton a legnagyobb figyelemmel kisérte a megyei és községi életet és büszkén hivatkozhatunk reá, hogy nem volt egyetlen egy közérdekű dolog sem, a melyet ne támogattunk volna ha üdvös, s ne támadtunk volna meg ha káros Volt, nem tekintve sem személyt, sem állást és semmit mást, mint a közérdeket. Számtalanszor bebizonyítottuk lapunkban, hogy előttünk csak egyetlen egy tekintély van, a mely előtt meghajlunk, s ez a közérdek. Ez lesz továbbra is jelszavunk, kerülve minden személyeskedést s izetltn polémiát, szolgálni hiven a nagyközönség érdekét, követve azt az elvet, hogy nem az mi értünk, de mi vagyunk a nagyközönségért. Lapunkban úgy mint eddig, ezentúl is helyt fog találni minden jog >s és a közérdeket érintő felszólalás, jöjjön az bármely oldalról, az igazság lesz jelszavunk ezentúl is, a mint volt eddig. Nem lévén politikai lap, teljes erőnket a közigazgatás és társadalmi élet jelenségeinek vizfegálására fordíthatjuk, s talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy méltóknak találtattunk arra a bizalomra, a melyet a nagyközönség lapunkba helyezett. Programmot nem adunk, programra eddigi működésünk, s nem a mi, de munka társaink érdeme, hogy teljes önérzettel elmondhatjuk, hogy lapunk irodalmi színvonalon áll. Nem soroljuk fel munkatársainkat, a kik nagy számmal csoportosulnak zászEgy elkésett levél. Scherer Benedek, Mégis csak jó ez az én őrangyalom ; Zoltán barátom tárczát kért, de nekem nincs tárgyam; ö ezt nem akarta elhinni és szemrehányás rajzolódott arczára, mire, miután a Békés munkatársa vagyok, igazán lelkiisme- retfurdalást éreztem. Egészén bús lettem, de mert ez semmivel nem hozott közelebb feladatomhoz, feltettem magamban, hogy uti-em- lckeim bő tárházából kihalászok majd valamit, mi azonban ez egyszer nem akart sikerülni. Ez kissé különös, de azért nem szabad nagyon csodálkozni rajta. Nincs nehezebb, mint fiatal embernek újságba írnia, mert ha jól ir, avval vádolják, hogy okosabb akar lenni, mint a milyen, sőt ha nagyon jól irt a szerénytelenség bélyegét sütik rá, ha bolondokat is, akkor, s talán jogosan, azt mondják hogy bolond s mindjárt Buffont czitálják: le styl c’est l’homme. Szorult helyzetemből a véletlen segített ki. Tegnap t. i. egy ismerősöm látogatott meg, ki London térképét akarta látni. Szivesen. S amint kibontom, egy levél esik ki belőle, mely Metzker Károly barátomhoz volt czi- mezve. Bélyeg nem volt rajta, de gondosan le volt pecsételve. Mi ez? Egy levél. Én czi- meztem — rögtön felismertem Írásomat — de hogy került ez ide ? Felbontottam s tisztában voltam vele. Ezt a levelet egy évvel ezelőtt írtam és feledékenységböl a helyett, hogy a' post'ára vittem volna, térképeimnél maradt; itt szépen meghúzta magát és többi lónk, a haladás zászlója alá, s velünk együtt igyekeznek eleget tenni a nagy közönség kívánalmainak; ösmerik őket olvasóink, mint ösmernek minket, tehát teljes bizalommal kérjük az olvasó közönséget, hogy lapunkat megfelelő anyagi támogatásban részesítse. S azon reményben, hogy a megye és községek s általában a közérdeket szivén hordó közönség méltányolja önzéstelen fáradságunkat s belátva, egy minden irányban független lap szükségességét, támogatásával biztosítani fogja annak anyagi függetlenségét is, hívjuk fel olvasóinkat előfizetősök megújítására s uj előfizetők szerzésére. Gyula, 1888. junius 23. A szerkesztőség. Városunk közegészségügye. Mely okok serkentették törvényhozásunkat, az 1876. évi XIV. t. ez. megalkotására? Ezen kérdés merül fel elsősorban akkor, a midőn az ember a közegész- ségügy rendezéséről szóló fentebbi törvényt elolvasás végett kezeibe veszi. Ezen kérdésre a röviden összegezett felelet az: hogy nemzetünk ügye az egyesek tehetetlensége, gyámoltalansága és közönyösségével szemben, hatósági gondoskodással is megóvassék, s hogy a halálozások százalékarányai hazánkban, a lehető legcsekélyebb számra apasztassanak. A hivatolt törvény tehát főként a köz- igazgatási hatóságoknak szóló rendelkezéseket tartalmaz s igen tüzetesen intézkedik úgy a megnevezett hatósági közegek teendői és jogköréről, valamint a hatósági működés e terén való ellenőrzéséről is. Igen érzékenyen sújtott a többi meg- szomorodottak közt engem is, a városunkban pusztító vörheny-járvány; mely — ha jól tudom — tavasz kezdete óta igen sok szülőnek okozott töprengést és lelki fájdalmat, és sok emberben ébresztette föl azon tárgy felett való elmélkedést, hogy tulajdonképen mily okok idézik elő ezen s ehhez hasonló gyermekirtó kórnak átkos működését? Az orvosok, természetbúvárok, ha nem is egybehangzóan, de túlnyomó részben, a gombák családjához tartozó parányi s pusztaszemm.l láthatatlan növények osztályába sorozzák ezen járványos bajok okozóit és előidézőit, a melyek kedvező körülmények között óriási mérvben és mennyiségben szaporodván, a hol egyszer kedvező talajra találtak, onnan azután igen nehezen irthatok ki. Főiészkük és tenyésző helyük : a megromlott viz, s egyébb bűzös folyadék; a felhalmozott piszok, s általában, a szemét, orrt s jó Ízlést gyötrő rontó egyébb szenny. Hogy azután a vészes kóranyag mily utakon, módokon terjeszthető, s mily óvó rendszabályok alkalmazandók azok terjedését és elpusztítását illetőleg, arról is sok értekezés került ki a tudósok agyából. Azt az állítását a szakértőknek azonban igen megfigyeltem, hogy legnagyobb ellensége ezen elősdieknek a tiszta élenytartalmú levegő, s hogy a hol egyszer megtérkőztek, csakis alapos fertőz- telenités által pusztithatók el. Ha városuukban, — a vármegye székhelyén — bejárjuk az egyes városzrésze- ket s betekintünk a szegényebb polgártársak által lakott utczákba, hát mindeuütt a közegészség követelményeivel homlok- egyenest ellenkező piszokkal, bűzzel s a járványos bajok tenyészőhelyeiül szolgáló szenny és fertőzött területekkel találkozunk, ítt-ott valóságos mocsárképzödmények támadnak a csapadékvizek, s az udvarokból kifolyó fertőző anyagok összefolyásából; s ha a figyelmes szemlélő levezető csatornát s ezek tartalmának befogadására szolgáló területet keres: alig talal valahol ilyet a város külterületén. Egyes városrészekben még vízlevezető csatornát sem találhatni. Ez állapotok illusztrálásául például az „újvárost“ hozom fel. Itt az u. u. „fur- minczuál' valóságos trágyakiállitást rendeznek a t. polgártársak, melyhez naponkint uj meg uj gyűjteménye járul az istállók hulladékainak, az udvarok szemétjének 8 az elhullott hasznos és káros hulla quodlibetjeinek; másutt is vannak ilyen közegészségrontó inesteticus helyek, melyekről a t. rendőrségnek bizonyára lesz tudomása. Jártamban, keltemben, tüzetesen figyeltem az egyes városrészekben, vájjon van-e valami feltűnést keltő jel az egyes házaknál, a hol esetleg járványos bajban szenvedő beteg van, hogy a közönség óvatossága felköltessék ? Sehol sem találtam, így aztán nem csoda, ha a tudatlanok vagy könnyelműek, a beteglátogatások s egyéb érintkezési okok folytán, hazaviszik magukkal a fertőző anyagot s rá kéntele- nül szolgálnak a ragályos kórok terjesztőiül. Hát még a kíváncsiság! mely részvét alakjában jóformán minden halottasházat felkeres, tekintet nélkül arra, hogy a halál áldozata mily betegség folytán szenvedett ki. Ez még csak a kórterjesztő állapot! S leginkább a szegényebb osztályokhoz tartozó nőuern és gyermekek előszeretettel űzött szórakozásához tartozik ezen felette káros rósz szokás. A fert íztelenitésről nem is szólok ; csak azt a körülményt hozom tel, hogy a midőn ragályos kórban elnunyt gyermekem temetése után, — a kezelő orvos utasításához képest — a desinficiálást a legnagyobb pontossággal teljesítettem, a mellett, hogy eljárásom a tudatlanok előtt uevetség tárgyául szolgált : buzgólkodá- somból még mende-monda is keletkezett, s hire men:, hogy milyen rendetlenség és piszok uralkodik szerény hajlékomban. Ily körülmények között, — milyeneket fentebb vázoltam, — nem csodálkozom legkevésbé sem, ha a közegészség városunkban siralmas állapotban van! Neui czélom a közegészségügy rendezéséről szóló törvény egyes intézkedéseit elősorolni; azt tudnia kell úgy a városi rendőrkapitánynak, mint a városi orvosnak; s a városi tanács és közegészségügyi bizottság bizonyára szintén tudja, mire kötelezi őket a törvény I Részemről rátáim, mintha csak sejtették volna, hogy valamikor megköszönöm ezt, úgy melléje lapultak, hogy véletlenül csak most jöttem rá szén turpiságra. De épen jókor: hogy ne kellen más valamit Írni, tárczának ezt a levelet cüldöm a Békésbe. London, 1887. augusztus 13. Kedves barátom l Folytatom ahol elhagytam. A doveri gyorsvonat beletévedt egy Labyrinthba. Meg- negáll felsikolt, azután tovább megy. Eleinte íz utczák közt, de egyszerre 4—5 emeletes lázak tetején robog át pajzán kedvteléssel lürü. füstfellegeket szórva, megrabolja a szom- zédos londoniakat az amúgy is bágyadt és itka napsugaraktól, de egy perez múlva, mi- tor látja piszkos leheletét az átezákban tá- >ort ütni, szánja-bánja roszakaratát, megszé- ryeli magát és elrejtőzik pinezék közé. Mi- :or már jó messze, vágy 1000 méternyire van, ivatosan előbuvik, megkerüli a Themze egy kanyarulatát, néha-néha tükrözi magát e nagy- vizben, egyszerre neki vágtat s átszalad rajta. túlsó oldalon azután pihegve megáll egy ivegből készült égboltozat alatt. Az utasok sgy része kirohant, mások ülve maradtak. Én a középutat választva sem ki nem rohan- :am sem ülve nem maradtam, nanem igyekezem egy ablakot eléri s megtudni miféle állo- nás ez. Igaz, hogy Doverben azt mondták, -ondonba érve a III. állomásnál kell kiszál- anom, de mi eddig épen 7-szer álltunk meg 1 város aréalján s igy sehogysem tudtam nagam tájékozni, hogy első-e ez vagy a III. ííem maradt egyéb hátra mit a mellettem ilő angolt megkérdezni. Ez aztán megmondta, íogy ez még nem Charing Cross station ha-i lem 10 perez múlva leszünk ott, ö is ott fog siszállani s elhallgatott. Egy kis idő múlva neje, kit Dovertől idáig némának gondoltam mert mikor beszáltam, köszönésemet sem fogadta (persze akkor még nem tudtam, hogy Angliáoan az olyan férfit, aki, bárhol legyen is, köszön a nőnek, mielőtt az neki jelt adott erre fej bicezenésé vei, szemtelennek tartják) hozzám fordul és azt kérdezi, hogy voltam-e már Londonban? Nem én. Várja-e valaki az indóháznál? Senki. De csak vannak itt ismerősei ? Bizony nincsenek. Erre elkezdi magasztalni Londont, melyet jól ismer, hisz idevaló; itt meg fogják csalni, lopni; annyi gazember nincs sehol a világon, mint itt; ne álljon meg az utczán senkivel, ha valaki megszólítja, nevesse ki s menjen tovább; éjjel csak a főutezákon járjon s mindig az ut közepén; más egyéb, mi egymás, és azután még annyit a mennyit a következő állomásig elmondhatott. Hiába igyekeztem megnyugtatni azzal, hogy én már sokát utaztam s hogy én eléggé ismerem a világvárosok embereit, hogy én jártam Németországban, Itáliában, Schwaicz- oan és Hollandiában stb. Kinevetett és azt felelte: én meg kétszer utaztam körül a földet s hajadon koromban egymagámban jártam be az Abruzzok összes falvait és erdőit, mikor a rablógyilkosságok különböző indokai és módozataira vonatkozó statistikámhoz adatokat gyűjtöttem. így még egyhamar csúffá nem tettsunki. Kénytelen voltam engedelmeskedni. A vonat megállt; ők kiszálltak, én is. Hogy megmutassam mégis vitézségemet, neki akartam menni egy kocsinak, di az asszony megfogott s nem eresztett el. Most már csakugyan télni kezdtem, de nem a londoni söpredéktől, hanem tőle. Elküldte férjét egy közeli police- mannhoz tudakozódni, hogy az általam már előbb megnevezett Hotelek közül melyik a legtisztességesebb. A nő ezalatt folyton oktatott. Mikor férje visszajött, felirta nekem a Finsbury Square egyik német szállodáját s azt kérdezte, hogy kocsival akarok-e odamenni vagy gyalog ? Ha nincs messze, inkább gyalog, mert meguntam az ülést. Nincs épen messze, legfeljebb i*/a órányira. Akkor kocsival megyek. Rögtön oda rendelt egy kétkerekű cab-et (Londonban négykerekű fiakker ritka) megnézi a tarifát, megmutatja, hogy mennyit kell fizetnem, emiatt megaprehendál rá a kocsis, kit keményen rendreutasit s ki egy pár szó után szörnyen meghunyászkodik; oda viteti táskámat, beleültet és ezen őserejü férfiasságot eláruló szavak után: szolgálhatok-e még valamivel? miután nemmel válaszoltam, ott hagyott, intve a kocsisnak, hogy induljon. Hiába kiáltottam a hordárnak, hogy jöjjön ide, fizetni akarok, az ismeretlen utitárs visszaszólította. Mig a kocsit megállítottam s kiléptem, hogy köszönetét mondjak az idegennek, már nem láthattam a tömegben. Ez egyrészt bántott ugyan, de másrészt nem tagadhatom, hogy némileg felocsúdtam azon különös érzésből, mely nehány pillanat óta erőt vett rajtam. Hogy is ne; ez a házaspár annyi jóakaratot és oly lekötelező udvariasságot tanúsított velem szemben, mint ez életben még senki. Egy atya nem lehet gondosabb fiáért, egy > anya nem szívélyesebb leányával szemben. És ezt mind oly modorban, hogy nem lehetett kitérni. Ha szuronyokat és 7 ágyét szegeztek volna nekem nem ijedtem volna meg- legfeljebb elszaladtam volna, de ezen kimért és mégis oly fesztelen, ez a hideg s mégis oly nagyon meleg gyámkodás alatt, melyet nem tudtam indokolni, égy éreztem magam, mint mikor az embert álmaiban gonosz ^gellernek
