Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-05-29 / 22. szám
23-ik szám* Gyula, 1887. május 29-én. VI. évfolyam* r Szerkesztőség: Magyar-utcza 119. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nőm adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ...........5 írt — kr. Fé lévre ................2 „ 50 „ Évnegyedre .. .. 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. # ___________Á r Tá rsadalmi és közgazdászat^ hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁENAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Dr. Kovács István, segéd szerkesztő: Bodoky Zoltán.-----------------------------^ Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L. Nyilttér sora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schdlék Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa s hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon l&MSlt Az Igazság lelkének: a szent Léleknek az apostolokkal lett közöltetését, s ezze összefüggőleg az első keresztyén egyház nyilvános megalakulását ünnepeljük a mai emléknappal. Ha valahol, úgy ez eseménynél bizo nyodott be minden kétséget kizárólag ama nagy igazság, hogy parányi kezdetből is lehet világra szóló eredmény, csak Isten nek lelke hassa át mindenha az ügy mun kásáit, csak a czél szentsége lüktesse szün télén a fáradozók sziveit s irányozza elmé' jöket az eszközök megválasztásánál. íme, a tizenkét szegény ember : i mester eltávoztával árvákul hátramaradt í megfélemlett tanítványok, a Szent-Lélek csodás rájokhatása folytán egyszerre meg annyi rettenthetlen bajnokaivá lesznek amaz elveknek, a melyekért a nagy Istenember a Golgothára jutott, de a mely elvek hi vatva voltak megváltani e világot, teremt vén az emberiség számára uj eget és uj földet, a mélyben lakozzék az igazság! Péter előáll társai közzül, s az elámult jeruzsá lemieknek egy oly magasztos, a hegyeket helyökből kimozdító hit közvetlenségét érzékeltető beszédet tart, a melynek hallattára lerakva fegyverét a nyakas ellenhatás s bünbánólag tartja oda fejét a keresztvíz alá. — Az a 3000 ember, a mely e be széd hatása alatt Jeruzsálemben megke- resztelkedett, történelmi biztositéka a Péter predikácziójában hirdetett megfeszített, de feltámadott Krisztus mindazon tényeinek melyek őt az emberiség megváltójává szentelték fel. Valóban, ama tény, hogy az első keresztyén egyház épen ott alakul, a hol a megváltó földi életének végső, megrázó je lenetei lefolytak, — súlyos bizonyság azok ellen, a kik a keresztyénség keletkezéséből erőnek-erejével ki akarnák zárni a gondviselés intéző kezét. Hogy a pünkösdi Lélek miként közöl tetett az apostolokkal, — az, előttünk is ép oly mythikus és csodás rejtély gyanánt tűnhetik fel, akár csak azok előtt, a kik az apostolok lánglelkesedését látva és hallva az irás szavai szerint „megháborodának“, s azt mondták az apostol felől: „édes bortól részegedtek meg ezek!“ (Ap. Csel. II. 13.) De a keresztyénség előállása, a mely épen az első pünkösd napján lépett be a történelmi fejlődés folyamába, — elnémit minden e tekintetben támasztható ellenvetést, mert hiszen a tények önmagok beszélnek s azokkal nem lehet vitatkozni. Mi sem akarunk vitatkozni a tényekkel; sőt ellenkezőleg a pünkösdi nap csodás eseményei előtt szent kegyelettel és keresztyéni bizalommal hajiunk meg; hanem igenis nem állhatjuk üteg, hogy az első kér. egyházak beléletének egy pár igazán jellemző vonását, a mai keresztyén- séggel szemben, épen a biblia alapján, kellőképen figyelmünkre ne méltassuk. A szent okmányok bizonysága szerint azok, a kik Péter beszédére megberesz- telkedvén az első kér. egyház tagjaivá lőnek, „foglalatosak vadának az imádkozásban, marháik egymással váló közlésében, most mindenük közös vada.u (Ap. csel. II. 42—47). De nemcsak a bibliából, hanem a keresztyén őskornak napjainkig fennmaradt más hiteles történelmi kútfőiből is nyilvánosan kitűnik az, hogy az első keresztyének majdnem kivétel nélkül komoly, de azért emelkedett világnézetű, munkás, istenfélő, az erkölcsi tisztaság magas fokán álló egyének voltak, a kikből az igaz testvériesség fogalmáig magasztosult emberszeretet, mint a Krisztussal való életközösség világos záloga, a legszebb egyéni, családi és társadalmi életnyilatkozatokban tükröződött elő. Valami lélekemelő, az első kér. köz ségek vallás erkölcsi életének hiteles kut- forrásból merített rajzát olvasni! A jövevények, szegények, aggok, betegek, árvák és özvegyek testvéri ellátására irányult nemes társadalmi tevékenység, szinte hitetlen képet varázsol elénk e dicső napokról. És viszont, ha ma, 1855 évvel a első pünkösd után, végig tekintünk az em beriségnek keresztyén nevet viselő millióin ha közelebbről vizsgáljuk a mai kér. ál lamok, társadalmak, családok és egyének éllettevékenységét, vájjon, kérdjük: nyu godtan elmondhatjuk-e, hogy az ős keresztyén jellem ma is régi fényében ragyog a nagy többségnél s hogy az eltérések csak ritka kivételek? Vájjon, épen nem meg fordítva áll-e a dolog? A Krisztussal váló életközösség bizonyságait nem keveseknél talál juk-e csak? mig a nagy többség beleme rűlve a föld és világ porába, él a világnak és a testnek; szájjal, vagy még azzal sem közelit már a Krisztushoz ; szive, lelke pe dig távol vagyon tőle! Bizony, ha nem akarjuk magunkat ámítani, be kell vallanunk, hogy a kérész tyénség isteni elveitől nagyon is sok ke beit találunk ma üresnek s hogy úgy va gyünk jobbára keresztyénsógünkkel, mint a méltatlan utódok az ősök czimerével kiakasztjuk czégül, büszkék is vagyunk rá de bent aztán hiányzik a valódi érték: az Istenben helyezett törhetlen bizalom és tiszta erkölcsiség drága lélekgyöngye. A világ ma sem akarja bevenni az Igazságnak ama léikét, melyet a távozó megváltó Ígért tanítványainak. (János ev. XIV 17.) Elhidegültünk egymás iránt, a testvéri közösség kapcsai meglazultak. S a helyett hogy kér. őseink példájaként, „egymásnak terhét hordoznák szeretettél,“ — egymásra terheket igyekszünk rakni gyűlölettel, hideg önzéssel. Mások baja, szenvedése, nem igen hozva erősebb rezgésbe szivünk húrjait; legfeljebb sajnálkozunk, talán csak puszta udvariasságból; de hogy kezünket kinyuj- tanók az égő seb bekötésére, ha mindjárt veszteségnek vagy épen veszélynek tesz- szük is ki magunkat azzal, — ah, erre már nem igen szeretünk vállalkozni ! Olcsóbb erények, könnyen vásárolható népszerűség kell nekünk. Ezek a divatos czik- lcek ma ; a divatnak pedig nagy hatalma van. Meddig tart a világnak emez önámi- tása, — ki tudná azt megmondani ? De íiszszük, hogy vége lesz, végének kell enni egykor, és talán nemsokára. Az Igazságnak ama lelke, mely az apostolokat oly természetfeletti erővel hatotta át, megmozdul koronként, meg fog mozdulni ezután is a jobbak keblében és a terhes fellegekcn lel fog tűnni a jobblét szivárványa. Vajha azért a pünkösdi Lélek megilletne e nagy napon minket, késő keresztyén utódokat is! így lenne a mi lelkeink- nek igazi Pünkösdje! Homolya István. Levelezés. Mezö-Berény, 1887. május 25. Társadalmi bajaink. Mint minden vidéki várostól, úgy városunk tói sem lehet elvitatni, hogy a nagy városok társadalmi romlottságával szemben sok ősi erény menedék helyévé lett, hol az egyszerű emberek még mindig őrizgetik a tiszta erkölcsnek a nagy városokban már értéktelenné vált drága gyöngyeit, A vallásosság, az önzetlen honszeretet, a tiszta családi élet, az emberbaráti részvét, a nagy váró soknak a hit iránti közönyössége és rideg önzésre hajlandó lakosai köréből hozzánk is menekült Templomainkban még találunk áhitatos híveket, a patriarchalis családi életet élő családok tagjai közt tettre kész, tiszta lelkű hazafiakat, kik min deneknél előbbre valónak tartják a hazát, a sze gény ember kisded hajlékában pedig sokszor megleljük a szenvedők, a szükölködők segélye zésére kész részvétet. Ezek tekintetében tehát városunknak előnyben van a nagy városok felett. De másfelől nem lehet tagadni azt, hogy az ősi erényekkel együtt szá mos ősi hibát is megőrzött, ápol és fentart váró sunknak a közművelődés gyúpontjától sok tekin tetben elszigetelten élő közönsége. Szóval: meg van a mi városunk is a mag társadalmi hibája és gyÖDgesége, melyet mindenké pen irtanunk kell, ha azt óhajtjuk, hogy városunk lakossága is igényt tarthasson a művelt közönség elnevezésre. A mi társadalmi hibáink közzül legyen ez úttal két oly hiba megemlítve, melyet egyfelől az egyenlőség eszméje, másfelől az emberi szabadság ról való tisztultabb fogalmak méltán üldözőbe vettek. A mig a nagy városokban a demokratikus eszmék már nemcsak általánosan ismerve vannak de a társadalmi életben az egymással való'érint kezésben is irányadóvá lettek, addig — mondjuk ki őszintén — városunk még is fészke az arisz tokratismusnak, a cast-rendszernek s az ezek bői származó fennhéjázásnak és gőgnek. Nagy városokban az egyéni érdemeknek nagy meny nyiségével kell bírnia annak, a kit a közönség megkülönböztető figyelemre méltat. Ott senki- uek sincs a nyilvános életben előjoga másik fölött azért, mert magas állású, nagy névvel bíró, hírneves ősöktől származó, ily indokokból előnyt vagy megkülönböztetést nem merne magának senki sem követelni, mert nevetségessé válnék. Ellenben városunkban egy kis hivatalocska, fekvő birtok, vagy a származás már jogot ad nemcsak a hivatal viselőjének, a birtok tulajdonosának, vagy a nagynevű ős unokájának, ha nem ezek rokonainak is arra, hogy minden egyéni érdem nélkül megkülönböztetést, elsőbbséget, előnyöket követeljenek. Egy-egy, talán egykor vagyonos, a szó valódi értelmében „nemes családnak elszegényedett s valamely kis hivatalocskára rászorult sarja gőgben, büszkeségben most is utánozni igyekszik őseit. Egy másik — urnák született — abban cün teti ki rangosságát, hogy lenézi a napi munkája után élő embert, előtte nincs egyéni érdem, nincs ész, nincs szorgalom, melyet tiszteletben tartana l harmadik a közönyösséget szenvelgi, a közgyeket szolgálni csak akkor nem tartja rangján alólinak, ha előre is kitüntető állást biztosítanak számára. Másik igen lényeges betegsége városunk társadalmi életének az egyes emberek magánügyeibe való avatkozás. Nagy városokban a családi élet szentnek tartatik : „az én házam, az én váram“-féle, az egyéni szabadságot tiszta világításba helyező angol közmondás ott érvényben áll. Szigor van, de igazságosan, érdeme szerint ítélik ott meg mindenkinek nyilvános szereplését máB emberek irányábani eljárását, de a családi és magán ügyeknek, melyekhez senkinek semmi köze, békét hagynak. Nem így nálunk. Itt az ember-szóllás egy neme a sportnak, melyeket sokan szinte életszükségből gyakorolnak. Száz meg száz vizsga szem kutatja magánügyeidet; hol jársz? mit csinálsz? mit eszei? mit iszol? mennyit költesz ? mit beszélsz otthon ? miről álmodozol? mire törekszel? — ez mind fontos napi kérdés, melyre kiki megkérdezésed nélkül adja meg a feleletet s meghallgatásod nélkül ítélnek el. A közügyekben, a nyilvánosság elé tartozó eljárásban városunk közönsége sokszor túlságosan is elnéző; a hivatalnok hanyagsága, egy ki s visszaélés könnyen kimenthetők, kivált ha az illető ügyes ember és jóbarátságban áll a vezérszereplökkel; de ha magánügyeidben^ ha házadban rejtegetsz valamit a kiváncsi szemek elől, ha nincs kedved privát ügyeidet a bamész hirlesők orrára kötni: akkor biztos lehetsz a felől, hogy hivatalod, munkaköröd pontos betöltése esetén is kíméletlenül meghurczol és elitéi a pletyka-világ. Társadalmi életünk ezen kórtüneteire akartam ezúttal rámutatni. Sokan vannak városunkban is, a kik emelkedett gondolkodásban, a kor uralkodó eszméi tisztelésében lépést tartanak a közművelődés gyupontján lakókkal; ezek, ha figyelmüket a megemlített társadalmi bajokra fordítják, egyesült erővel következetes kitartással lassanként orvosolhatják ezen bajokat, a nélkül, hogy a vidék által ápolt ősi erényeket feláldoznánk, 8 a nélkül, hogy a czivilizatió ferde kinövéseit elplántálnák az ettől eddig mentesitett társadalmi életűnk körébe. T. . . Tekintetes Szerkesztő Ur! A „Békés" 19-ik számában a gyomai birő választás dolgairól méltóztatott megemlékezni s ezeket mondotta a többek között: „Daczára ennek éppen ellenfele C. t. i. Cs. Szabó Gergely és társai a választást megfellebbezték s a megyei illetékes hatóság a választást meg is semmisítette." Meg vagyok győződve a felől, hogy „tek. Szerkesztő Ur figyelembe fogja venni azokra vonatkozó felvilágosításomat," a dolog igy történt: Vöm Vintze Dániel az első bíró választás után egy barátjához ment, amidőn útközben Her- czeg írnokkal találkozott, ki most már jegyző, ez a vömet megszólította és éreztette vele, hogy nem én lettem a biró, hanem Fekete Mihály. Vöm erre azzal felelt, csak úgy van a hogy van, hogy csellel ment a választás, úgy mondják. Eszerint a nevezetteket jegyző rögtön feljelentette Fekete Mihály többséget nyert bírónak, ki vömet (pedig még fel sem volt esküdve) rögtön városi cseléd által felrendelte a városházához és szaváért kérdőre vonta és habár vöm kijelentette, hogy mástól hallotta, azért mondotta, ezen felül mégis a kir. járásbírósághoz is bepanaszolták. Ekkor ment vöm tanácsot kérni jogtudó emberhez, aki aztán azt tanácsolta neki, hogy ha csakugyan nem törvényi sen ment a választás, adjon be megsemmi- itési kérést. Mielőtt azonban azt beadta volna, elment a városházához s felhívta Herczeg urat, hogy vegyék vissza ellene beadott vádjukat. Elutasították, azt mondta olyan nincs. Kijelentem tehát, hogy önvédelemre kényszerült vömmel nem voltak társai, s én legkevésbé mint Fekete uram ellenfele, aki felismerve a helyzetet, megnyugodtam a választás felett. Sőt kijelentem azt is, hogy a mint vöm (a kit ellekezőleg lebeszélni próbáltam szándékáról) beadta kérvényét a választás ellen, én azonnal visszaléptem s tek. Fábry Sándor főszolgabíró urat is kértem, hogy nevemet a jelöltek közzül kihagyni szíveskedjék, mi meg is történt. Ez a tény állása. Mely világossá teszi, hogy én nem kívántam a választás megsemmisítését, sőt arra érdekem sem leheLapunk mai számához fél ív melléklet van csatolva.
