Békés, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887-03-06 / 10. szám
lO-tk szám* Gyula, 1887. marczius 6-án TI. évfolyam f ^ Szerkesztőség: .Magyar-utcza 119. sz. a. házban, hova ■ a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre .. .. .. 5 írt — kr. Félévre ..........- 2 „ 50 » Évnegyedre .. .. I » 25 „ , Egyes szám ára 10 kr. , Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Dr. Kovács István, segéd szerkesztő: Bodoky Zoltán. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt« téri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér aora 10 kr. ^ __________________ Hir detések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-uteza 11. sz. Eckstein Bernát fúrdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L, és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Vasutat a Sárrétnek! E lap hasábjain az idézett czim alatt már jelent ineg egy czikk s ha felszólalásunk cziméiil újból e három szót választjuk, csak azon általános érzületnek adunk kifejezést, mely többé nem vágyakat, nem utópikus óhajokat karol fel, hanem a megye egyik járásának legégetőbb életszükségletét öleli fel, s latolja a viszonyosság s a méltányosság mérlegén. — Igenis a viszonosság és a méltányosság mérlegén; most hát tegyük kezünket szivünkre s kérdezzük csak higgadtan önmagunktól, hogy mig a megyének már rég idő óta kedvezőbb forgalmi viszonyok között élő s e kedvező forgalmi viszonyok előnyeit már évek hosszú sora óta élvező más járások és községek érdekeiben meghoztuk a kért áldozatot s ez áldozatokhoz a dolog természeténél fogva a Sárrét lakosságát is hozzájárulásra bírtuk: mit tettünk ez ideig ezen járás érdekében, mely csak áldozott s néma megadással viselte a terhet, melyeknek gyümölcsét e megyének nála rég idő óta kedvezőbb viszonyok között élő lakói élvezték. Mig Csaba és Orosháza forgalmi emporiumokká váltak; mig a vasutak mentén mindenütt örvendetes értékemelkedés észlelhető; mig a vasutak mentén eső községek számára kőutakat építtettünk, hogy a rájuk nézve máris előnyös forgalmi viszonyokat még előnyösebbekké tegyük ; mig jelenleg Endrődöt Gyoméval s Szent- Andrást Szarvassal kőuttal kötjük össze: addig a sárréti járás, mely az ebből folyó terheknek egy részét minden előny nélkü viseli, ott marad kirekesztve a világ forgalomból, lakosságának talajának termékenysége nem ugyan mint holt, de mindenesetre pangásra kárhoztatott tőkekint szerepel közgazdaságunkban* Azt hiszitek talán, hogy a kényszerű elhanyagoltság e lidércz nyomása nem nehezült érczsulyával azon irányadó férfiak lelkületére, kik ma a megye sorsát intézik. E hittel s e feltevéssel ne sértsük meg őket! Ki a magán eszmecserékről, de még inkább a közigazgatási bizottság hivatalos tanácskozásairól tudomással bir, tudja azt is: hogy a Sárrét forgalmi viszonyainak javitása s ez által a Sárrétnek kiemelése elhagyatottságából több Ízben komoly megbeszélés tárgyát képezte, választani kellett egy köut hálózat vagy pedig a megye által kiépítendő vaspálya között, mely a kérdéses járás érdekeit egyiránt kielégíteni lett volna hivatva; közbejöttek idegen vasutépitési tervezetek s ezek között a Cavallero-féle, melyhez mint tudjuk, a megye subventió fejébe tetemes összeggel járulni Ígérkezett. A baj pedig éppen abban rejlett, hogy a minden áron segi- teni akarás s az ebből folyó vállalkozások megteremtették a jóakaratnak azon önző és önzetlen tulbőségét, melynek cha- osában végre is megtévedt a gyakorlati irány komoly törekvése! Itt az idő, hogy valahára e kérdés felett véglegesen döntsünk! A kőut hálózat tervével szakítanunk kell, mint amely tervezet egy millió öt, sőt hétszázezer frt értékig venné igénybe a megye lakosságának anyagi erejét, nem is számítva azt, hogy kiépités esetén a fentartás költségei állandó rovatot képeznének a megye háztartásában. A megye által épitendő már rég eszmecsere tárgyát képező vasút hasonlóul oly tőke lenne, melynek, mint éppen csak az illető-járás községeinek érdekében kiépített s igy a megye fekvő vagyonát képező beruházásnak értéké azért mutatkoznék kétesnek, mert semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy egy szerencsésebb s a közelben érvényesülő forgalmi vállalat nem tenné-e a megyére nézve e beruházást nem csak holt tőkévé, de olyasvalamivé egyúttal, mely a folytonos ráfizetés kényszerűsége által a megyére nézve egy valódi nyűggé válnék. Ezen kisegitő eszközhöz csak azon esetben kellene nyúlnunk, ha már minden más törekvés dugába dőlt, A dugába dőlés veszélyétől s egyúttal hátrányától megmenteni bennünket, a jelenleg érvényesülni törekvő vállalat van hivatva. Illúziókban élni nem szeretünk, légvárakat épiteni nem hajlandóságunk, nem állítjuk ennélfogva azt, hogy a törzs- részvények a megyének talán már mindjárt kezdetben busás jövedelmet biztosítanak. — E feltevés tőlünk távol áll, de a mint távol áll tőlünk e feltevés, éppenugy az sincs megírva, hogy az igy befektetett törzsrészvények nem lehetnek-e idővel a megyére nézve oly alapvagyón, mely mig egy oldalt a befektetett tőke tisztességes kamat jövedelmét biztosítja, addig más oldalt a megyét azon kötelezettség teljesítésének kényszerűségétől oldozza fel, mely- lyel ez ideig a sárréti járás községéivé szemben tartozik. A megteremtett könynyü forgalom megteremti azon előnyöket, melyek maguk után a természet adományainak lehető kiaknázását s ez által mindenütt az értékemelkedést s igy az általános vagyo- nosodást vonják. És ha most e őzéiből kér tőlünk támogatást a megyének ez ideig a többi járások s azok községei mellett hasonló előnyökhöz épen oly jogosult járása s annak községei; elzárkózhatunk-e a testvéri kötelesség teljesítése előtt akkor, midőn ők e kötelességek teljesítésében a többi járásokkkal szemben az áldozatot mindig meghozták. Távol legyen tőlünk e feltevés .Tehát: Vasutat a Sárrétnek! Reductió. Az emberi társadalom műveltségének gócz- pontja az iskola. Az ókori görögöktől kezdve a mai napig ez igazságot minden művelt nép elismerte. A történelem tanúsága szerint pedig más nemzetek fölött egy vagy más tekintetben fölényt gyakorolni mindig csak az a nemzet tudott, mely a műveltségben amazokat túlszárnyalta. Bármennyire közös kincs forrása is az iskola a társadalomnak, azért még a mai napig sincs méltatva anynyira, amenynyire az megérdemelné. Elismeréssel adóznak ugyan irányában, de hálával még a legműveltebb nemzeteknél sem. Bis- inark és Moltke a sedáni győzelmet a német tanítóknak tulajdonították, de a zsákmányul nyert miijardokból egyetlen Scbulmeisternek sem javították meg a fizetését. Bármenynyire közös kincs forrása is az iskola a társadalomnak, azért a kormányoknak még mindig nyomást kell használniok arra nézve, bogy a társadalom a maga hasznára iskolákat állítson, a bizony örökké szennyfolt marad a XIX. századon az, hogy magát a felvilágosodás századának elnevezni merészlette akkor, mikor a közoktatást szigorú törvényekkel kell benne erőszakolni. Nagyon természetes, hogy az erőszakoló törvények mellett a kormányoknak a műveltség magasabb fokán állő osztálynak, vagy — az érettebb korral a tudomány hasznát átlátó — községi elöljáróságnak segélyét kell igénybe vennie ama tömeggel szemben, mely az iskolát még mindig úgy tekinti, mint az ő krajczárjait szipolyoző nadályt. Az állapot ilyen valóságának kifolyása nálunk az iskolaszék. Teendője kihat arra is, hogy szükség esetén ellenőrizze a tanítót, vagy megintse, megdorgálja; főleg azonban e nemes hivatás jut osztályrészéül: hogy minden erkölcsi eszközzel támogassa és virágzóvá tegye az oktatás ügyét egyfelől, másfélül a tanítót mindennemű anyagi és erkölcsi sérelmek ellen megvédelmezze s ezen eljárásával jutalmazza akkor, mikor őt megfeszített szorgalma daczára az el nem érhetett siker tudata lelkileg úgyis sújtja. Valóban az iskolaszék hivatása a legszebb mindazok között, melyek emberi társaságnak valaha jutottak! Az emberi gyarlóság azonban útját állja legtöbbször ezen szent hivatás ilyetén felfogásának és gyakorlati alkalmazásának. Oh! hiszen láttunk már nemcsak tanítókat, hanem intézeteket is sárral megdobáltatni anélkül, hogy egy „megállj!“ szózat hallatszott volna illetékes helyről ezen — a közművelődésre nézve oly káros — idomtalanságok ellenében. Azon általánosan mindenkitől elfogadott elvnél fogva, hogy az iskola közös kincse a társa- sadalomnak, minden ember jogot formál mai nap- \ság az iskola ügyeibe beleszólani. Született paedagogus minden ember! Ez a társadalmi kór, melyet a szólás szabadsága teremtett. Hát jól van! Éljö az idő, midőn megszűnik ez is 1 Hanem mégis elszomorodik, elszomorodhati nemcsak a tanító, hanem minden magasabb lát- körrel biró intelligens egyén is: midőn egy oktatási intézet belső dolgai olforditve a nyilvánosság elé dobatnak; midőn egy — a város érdekeit meghányt-vetett — iskolaszék megállapodása folytán olyanná amilyenné alakított oktatási intézet ellenében akua munkát talál. Bizony „szükséges volna sok oly dolgot elmondani, melyek mindenki előtt tudva vannak, de a melyeknek elsorolása épen azért feleslegesnek is mutatkozik*“ Ezen idézett szavak kiegészítéséül Moliére hires mondását toldom csak : „Tu l’as voulu George Dandin !“ Volt egy hires conferentia, eredeti a maga nemében, persze túl az Óperenciás tengeren. E conferentián hangsulyoztatott az, hogy, ha a köznép és iparosság fel tudott volna emelkedni arra a tetőre, honnét a még jövő jelen képét beláthatta volna: akkor Gyula városa lenne most az alföldi vasutak központja. Es ezt egy iparos ember mondotta akkor, mikor elhatároztatott az ipariskola kétségessé tétele, országos törvény és kormányi rendeletek ellenében. Miért ? Egyenes választ adjak e kérdésre, vagy csürjem-csavarjam a dolgot én is úgy, mint az, ki port hiút a közönség szemébe, hogy ne lássa a valóságot a mézes madzagul odadobott szavak közül kikandikálni ? Kanyarithatnék én is egy vargabetűt, de nem teszem. Tehát az a kérdés: miért ? Felelet. Azért, mert az áUittatik, hogy az ipariskola defícitós költségvetése nem szerepelhet a város költségvetésében, mivel a képviselő-testület nem járult hozzá a szentesítéssel még akkor sem, mikor az ipartanodái bizottság olyan kiadással járó berendezést — érts bizonyos egyénnek nem juttathatott 200 frt tanitói dijat — léptetett életbe. Már most hol van az az ember, a ki el- higyje, hogy az ipartanodái bizottság, mint a képviselő testület alantas közege, ilyen dőreséget elkövethessen ? Igenis, az ipartanodái bizottság az iparostanulók oktatásának kérdésénél a törvény értelmében járt el; ott pedig, hol a törvény végrehajtásából származó terhek kérdése lépett előtérbe : ideje-korán megtette az előterjesztést s mikor a terhek viselésének módozata és mérve felett határozni a törvény korlátái között természetesen egyedül csak a képviselő testület volt hivatva: bizony sohasem határozott. Avagy nem „a városi hatóság“ folyamodott- e a kormányhoz skkort mikor látta, hogy a szűk* séges költség fedezésére a törvény által kirótt 2 °/0 pótadót csak bizonyos adónemek után vethesse ki, s vájjon az ipartanodái bizottság-e a hibás akkor, mikor a kérés mikéntjéhez alkalmazott kormányi helybenhagyás végrehajtása helyett az iskola ügye ellen agitatiot indítanak, vagy in- ditani engednek ? Ugy-e, hogy ezekszerint az ipartanodái bizottságot vádolni nem lehet ? Kötelességem tehát a czikkezőt, ki alaptalan állításokat bocsát napvilágra, felvilágosítani; továbbá kérnem illik is, szabad is, hogy valamely dolog okmányokkal be nem igazolható ügyéről elferdítve ne írjon : mert czikkének zavarossága elárulja, hogy nem a meggyőződés biztos alapján áll, hanem alkalmasint valakinek a kedvéért ir ígyA javasolt reductiokat megtenni pedig azért nem lehet, mert az ipartanodai-bizottság „az iparos-tanulók oktatásánál nem azt nézte, hogy bizonyos eszményi szempontból kiindulva, miként kellene lenni a dolognak : hanem nézte, hogy gyakorlatilag mi az egyedül okszerű.“ Okszerű pedig a kifogásolt előkészítő osztály felállítása is mindaddig, mig „iparos-tanulóul felvétetik az olyan“ várii, vadászi, pankotai, eleki stb: szegény paraszt gyerek, aki az iparos jogosan megvárható képzettségét megadni hivatott polgári iskolában legalább egy pár osztályt nem tanult.“ Ilyen előkészítő osztály mindenütt van, a hol ipariskola van; s ha as máshol szükséges és jogosult: bizonyosan nálunk is. A mi pedig azt a javaslatot illeti, hogy az előkészítő osztály tanulói tereitessenek az ismétlő iskolába, csak azt a kérdést bátorkodom koczkáztatni: „Mit ismételjen az, ki mitsem tud?“ Tisztában volt a javaslattevő az ismétlőiskola feladatának kérdésével akkor, mikor e javaslatot szélnek eresztette ? A második reductió sem történhetik meg, mert a javaslat a kereskedelmi osztály beszüntetésére csakugyan „sántikáló botorkálás“, mert ilyen osztály nem létezik s igy arra 200 frt nem is fordittatik. „A többire nézve az adandó tauitási órákat reducálni“ nem lehet, mert a törvény erre nézve azt rendeli, hogy a módosított tantervet előbb a tanfelügyelő utján a kormányhoz kell felterjeszteni, s annyi vágott dohánya csak van a miniszternek, hogy amit néhány évi gyakorlat már szentesitett, azt az agitálók „szép szemeinek“ kedvéért megváltoztatni nem fogja. „Szóval: bármit beszeljünk, bár meddig okoskodjunk, az iparos-tanulók oktatását szabályozó törvényeket és rendeleteket“, amelyek nagyon is „az életből vannak meritve és megfelelnek a fennálló helyzetnek“, nem lehet megváltoztatni. „Ez az általános tapasztalat.“ Az iparos-tanulók iskolája milyenségének festésére csak annyit mondok, hogy lehet az ördögöt fehérre, az angyalt feketére is festeni. Ez mindig a festő- akaratától függ, melylyel saját lelkiismerete számol. Hogy pedig akad 319 iparos-tanuló között olyan is, ki egyéni szabadságának érzetében, kedvét fütyöléssel vagy dalolással tudatja: azt hiszem, az nem bűn, s ha bűn: nem az iparosiskola bűne. Szivarozni szivarozik: de hát, ha látjuk, hogy intelligens szülök is megengedik 16—18 éves fiaiknak a czigarettát: bár tiltjuk, de milyen okon kívánjuk az ilyen korú iparos-
