Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-05-09 / 19. szám
nem mertek kifogást tenni a csinos fiatal embor véleményére, hanem kérték, hogy mutasson nekik igazi szent képet. Ezek közül aztán választottak a leánykák s jókedvűen eltávoztak. Ctiak otthon, mikor a vásárolt képeket a mamának is megmutatták, vették észre, hogy az a másik kép is bele van csomagolva. A mama arczára került szigorú redőket azonban hamar lecsókolták, s e szent képet éltették maguknak, titkon nézegetve s gondolkozva azon, hogy vájjon igazán szent-e az a kép? Pár óv múlva bizonyára rámondják, hogy igen. Szegény asszony tehene. Nagy baj biz a, ha nincs egyebe a szegény özvegy asszonynak, kitől négy-öt árva kér kenyeret, — mint a riska tehén; de még nagyobb baj, ha az is kótyavetyél kerül az — adóért s legnagyobb baj, ha adóval nem is tartozik, mégis dobra kerül — a család fenntartó. Ilyen forma történt valahol — de hála Istennek, nem minálunk, hanem ott, hol viszonyok rendezetlenebbek. — Szerencséje volt szegány asszonynak, hogy az adófelügyelő minden szigorúsága mellett áldott jó lélek s világért se hagyná a szegényt. Nem is adták el a ris- kát, s megvolt otthon az apróságnak a nagy öröme, mikor visszakerült. Hát vájjon a zaklató közeg is ngy örül-e neki? Majd meglátjuk, ha hirt hullunk felöle — elmondjuk. Az uzsorapörök. A magyarországi kir. ügyészségeknél a múlt évben 457 egyén’ ellen tettek följelentést, 237 följelentés a vizsgálat megszüntetésével vagy fölmentéssel végződött, 31 esetben a vádlottak elítéltettek, 207 esotben pe- g a vizsgálat még folyamatban van. A feljelentések az egyes ügyészségek közt a következőképen oszlanak meg : a budapesti kir. ügyészségre esik 79, a marmaros-szigetire 43, a pozsonyira 22, a debreczenire 21, az aradira 2, a veszprémire 1 följelentés. Egyetlen egy följelentés sem történt a fehértemplomi, fiumei, karánsebesi, lő- lugosi és zombori kir. ügyészségnél. Egy- gy ügyészségre esik tehát 8 följelentés. Az el- téltetések a följelentések százalékát teszik. A rózsapeuész. Magas törzsű rózsafákon nem ritkán jelentkezik bizonyos penészgomba, mely a rózsafák virulását nemcsak akadályozza, hanem sokszor azokat egészen elsatnyitja. A legjobb és legbiztosabb szer e betegség megszüntetésére a porrá tört kén alkalmazása. Ha a megtámadt rózsafákat száraz időben többször meg- kénezzük, nemcsak az említett gombák pusztul- ak el ngy, hogy nyomuk sem fog látszani, hanem a rózsatetük is. Minthogy egy kis porrátőrt e czélra használható kén csak néhány krajezárba kerül, a baj gyógyítása igen olcsó. A kénezés ngy történik, hogy a finom porrátört ként alkalmas szóróval egyszerűen a megtámadott részekre rászórjak. Lóverseny. A békésmegyei gazdasági-egylet B.-Csabán 1886. jun. 14-én lóversenyt rendez, A futamok a szokott gyepen d. u. 3 órakor kezdődnek. — Rendező: Sztraka György. Pályahossza 1600 méter. Egyszeri körülfutás. — Bejelentési határidő az urlovarokra nézve a verseny napja déli 12 óra a rendezőnél; gazdákra nézve a verseny kezdetéig ugyanannál. — Helyárak: I. oszt. ülőhely és körbelépés férfiaknak jelvénynyel 1 frt, II. oszt. ülőhely 50 kr. Jegyek előre válthatók Gärtner Adolf kereskedésében és a helyszínén a pénztárnál. — A bíróságot a helyszínén az egylet elnöke és a rendező alakítják meg. — A futamok : 1. Mezei gazdák első versenye. Futhat csak békésmegyeí gazdának sajátnevelésü lova, 1-ső dij 8 arany, 2-ik dij 4 arany. — 2. Mezei gazdák második versenye, bárki által nevelt lóval, l-ső dij 5 arany, 2-dij 3 arany. — 3. Urlovar- verseny. Telivérek kizáratnak. Urlovarok. Tét frt. Teher 4 éven alól 56 kg. 4 éven felül 68 kg. Első dij 40 arany, második dij a tétösszeg, a meddig az első felét nem haladja. — 4. Nyertes lovak versenye. Futhat az első és második futamban nyertes 4 ló. Dij az elsőnek 4 arany. — 5. Vigasz-verseny. Futhat az első és második futamnál vesztett lovak. Dij az elsőnek 3 arany. — Ezenkívül esetleg alakult más futamok is megengedtetnek. Kelt B.-Csabán,' április 12-én 1886. Mokry Sámuel, egyl. titkár, Beliczey István, egyleti elnök. A „Magyar-Franczia Biztositó-Rész- vény-Társaság“ folyó évi ápril hó 17-én Bittó István ő Excellentiája elnöklete alatt 1885. évi rendes közgyűlését tartotta meg. Az igazgatósági jelentés kiemeli, hogy a folytontartó gazdasági válság és az általa minden téren előidézett forgalmi pangás a biztosítási üzlet menetére is — ez a termelői és kereskedelmi tevékenység leg- fontosabb ágazataival minden más üzletnél szorosabban lévén össze nőve — bénító és sok tekintetben hátrányos hatást gyakorolt. Eme sajnálatos tény többé-kevésbbé a legtöbb biztosítótársaságnak múlt évi- zárszámadásaiban meggyőző kifejezésre talál és ugyanazért megelégedésére szolgál az igazgatóságnak, hogy oly eredménynyel léphet a. közgyűlés elé, mely a lefolyt ór általánosságban kevésbbé kedvező biztosítási üzletévre és különösen a jégágazat passiv eredményére tekintettel kielégítőnek mondható, s hogy azon-la német végről is előkerül egy-egy csinos vajas -(lányka. Ezek vonják oda a legényeket, a kik ejugyan nem árulnak el — csak kíváncsiságot, de -(annál inkább vennének azt, mit nem a piaczon r(adnak. Pénteken is hogy megjelentem, rendsze (réssé vált kirándulásomra s a jobbik patika lép i (csőjéről tekintek szét a nyüzsgő vásárosokra. Jegy feltűnően szép leányka halad el előttem Jutánna a seobacziczus, — mert tisztaságáról Ítélve (az lehetett — karján kosárkával, utánnok nézek (amint haladuzk tovább, a mérges paprikát árulók |előtt. A kis angyal — amaz tudniillik visszate (kintett egyszer-kétszer s visszatekintett volna (harmadszor is — de baj! megtörtént a baj. EL (esett szogényke. Talán síkos volt a járdaP Nem (biz a’, hanem a megyei vagy városi mérnök úgy (találta befedni a járdán keresztül vezető csator Inát egy rozzant deszkával, hogy azon el kellett (esnie, ha vissza nem néz is. Szegény kis jó (lélek. Szörnyű nagyot esett. Természetesen fel emeltem, mint illik, s karjaimon vezettem haza mert aligha birt volna maga erejével hazajutni Fel is fogadta, hogy nem megy többet a piaczra zöldségért; de még én sem. Hej, ha látta volna a polgármester ur ezt a szomorú jelenetet, — hát még ha a kapitány ur fájós lábát éri a mai- heur, mi történik akkor?! Öreg ur. Egy országot egy orvosért! Még a cas- sirnőn is megesik ebben az átkozott rósz időben, hogy meghűl s olyan görcsöket kap, hogy ember legyen a talpán, a ki kioldja. így járt a K vendéglő cassirnője is, meghütötte a gyomrocs- kaját, s már azt hitték, nem éli túl. Szalajtott is azonnal a jólelkü vendéglős orvosért — de bizony azt derekabb legény sem lett volna képes felzörgetni, mint a hetes; bezzeg felkelt a másik az első csengetésre, el is ment volna a szegény szenvedőhöz, de nem teheti — mint mondá — mert igen nagyfontosságu álmait, melyeket fól- beszakasztott, analyzálnia kell; a harmadik or- ios is elment volna, ha ösmerte volna a beteget; aa a negyedik, — dicséretére legyen mondva — tétszeri rohamra megadta magát s elment a vá •akozásban gombolyaggá görcsölődött szenvedő- íöz, segített volna is rajta; de hát éjszaka — nég a patikárosnak is álmai vannak s azokat negzavartatni semmiféle potentátnak nem engedi, gy aztán nem volt más mit tenni, mint a hetes- íek a cassirnőt addig huzni, borogatni, dörzzölni, nig az megszabadult a görcsöktől. Jó, hogy ez íz eset nem nálunk történt, mert ha megtudná a lözegéazségügy legfőbb ellenőre, mi történnék tkkor. Borzasztó még elképzelni is.— Ifjú ur. A békésmegyei gazdasági egylet a dokry István féle kézi kapáló ekével a múlt máj. í-ára kitűzve volt, de eső miatt elmaradt nyilvá- los kísérletet máj. 12-én szerdán délután 2 óra- tor mélt. Beliczey István urnák Csabán, a vasút nelletti birtokán tartandja meg, melyre a gazda lözönség meghivatik, azok pedig, kiknek szélsőbb sorban miveit vetéseik vannak, vagy a kik- íek az aszatolás és konkolyozás elviBelhetlen költéget okoz, különösen figyelmeztetnek. B.-Csaba, nájus 4-én 1886. Az elnökség megbizásából: dokry Sámuel, titkár. * Egy érdekes eset. Király Dániel miniszeri hivatalnok bűnvádi följelentést tett Csutby íároly kisbéri ügyvéd, Begéczy Nagy Miklós, lartussek József gazdatisztek és Regéczy Nagy \ndor egyetemi hallgató ellen, mivel a panaszoltak Király Dánielt írásbeli nyilatkozatban pár- >ajképtelennek jelentették ki. A büntető járás- >iró a tárgyaláson, melynek folyamán a valódiság leigazolásának helyet adott, a panaszlottakat a lecsületsértés vétségében mondotta ki vétkesek- íek s egyenkint pénzbüntetésre, esetleg megfelelő ögságra Ítélte. Ez az ügy felebbezés folytán ké- lőbb a kir. fenyitő törvényszékhez került, mely a járbaj képtelenséget meggyalázónak jelentette ki íz Ítéletben: „Az eljárt IV—X. kér. kir. járás- bíróságnak ítélete még abból az okból is helyben lagyatik, mert a vádlottak abból a szándékból íogy a magánvádlót erkölcsi értékben kisebbítsék, mások szemében lealacsonyitsák, áldozatot is fáradságot nem kiméivé gyűjtötték össze azo kát az adatokat, melyeket panaszos párbajképtelenségének elérésére szükségesnek tartottak.“ A királyi tábla mint harmadik forum a törvényszék Ítéletét múlt szombati ülésében jóváhagyta. Esküvő. Folyó évi május hó 24-én délután 5 órakor vezeti oltárhoz a rom. katb. templomban Malczanek István Pitrolf Lajos kedves és bájos leányát Mariskát. Tartós boldogságot kívánunk e frigyhez. A szent kép. Két csinos leányka állít be egy papírkoreskedésbe s mosolygó arczczal kér szent képet. Az udvarias segéd rögtön szolgál a kisasszonyoknak, kik azonban az eléjük adott képekre nevetve naivul mondják: Hisz ez nem szent képi Nem? — kérdő csodálkozva a segéd — s rátekint a képekre. Hát igazán a leánykáknak volt igazuk, mert a képek majdnem kivétel nélkül egy.ölelkező ifjú párt ábrázoltak. De hisz ezek szent képek, vitatkozók — feltalálva magái a segéd, — avagy nem tartják-e kegyetek szent nek ezt az érzést, mely e kát fiatalt magához vonzza. A leánykák pirulva néztek egymásra, de íz-|foglalkozni. Különösen nagy az érdeklődés a m )b|gyei hitelintézet felállítása érdekében beadott ii jditvány iránt, mely felett érdekes vita kifejlődés é-Jvárható. Valószínű, hogy a mogyebizottsági ti ot|gok nagy számmal lesznek jelen az érdekesne ói (ígérkező közgyűlésen. ra| Heti piacz Kondoroson. Mint kondoroi it|levelezőnk Írja, ott is kiderült végre a nap gjzöldségre, lesz ezentúl hetenként egyszer és pedf i-|vasárnapon a reggeli órákban helypénz szede j-(joggal egybekötött heti piacz. r-J Hűtlen adó kezelő. Kufilla Mihály endrőd zjadószedő azt az ujjitást hozta be az adókezelé ^(reformokat váró tág mezején, hogy az adót nen -Jaz államkincstár, hanem a maga számára szedte 0| persze amint minden ujjitásnak ennek is nag; zjszámban voltak ellenségei s most Kurilla ur hi Mvatalától hűtlen pénzkezelés miatt felfüggesztetek -|van hát ideje gondolkozni az újonnan feltaláll Madókezelési módszer czélszerübb javításán.- Névváltoztatás. Weisz Kálmán, Soma és -(Gyula szarvasi lakosok, belügyminiszteri engedé- Jlyért folyamodtak nevüknek „Vajdára“ leendő J átváltoztatására. J Br. Wenckheitn Béla emlékszobrának fel Jállitása a megvalósításhoz közel áll. Békésmegye J törvényhatósági bizottsága még az 1879-ik év 1 (szeptember havában egy küldöttséget nevezett ki jhogy a szükséges intézkedéseket megtegye Br. (Wenckheim Béla szobrának felállítására és Br. (Wenckheim László arczképének lefestetésére. A (bizottság ezen czélokra gyűjtést indított meg, |mely gyűjtésnek eredménye 4966 frt 48 kr lett. |Most a bizottság miután a Br. Wenckheim László larczképe 306 frt 68 krba került s igy 4659 frt |90 kr készpénz maradt a bizottság rendelkezésére s erről a megye közgyűléséhez a további in tézkedések megtétele végett jelentést terjesztett be, minek kapcsában a gyűjtő bizottság volt elnöke Göndöcs Benedek apát-plebános országgyüli képviselő, azon indítványt nyújtotta be, hogy Br. Wenckbein^ Béla szobra a népkertben építendő csarnok előtt állitassék fel. A hely megválasztását tekintettel arra, hogy Gyulán oly szerencsétlen alkotásu terek vannak, hogy egyik sem alkalmas szobor elhelyezésre, elég szerencsésnek tartjuk. Az ügyvédi kamarából, az aradi ügyvédi kamaráról vezetett ügyvédi lajstromból Bozgán Floris kisjenői ügyvéd Módosra történt átköltözése miatt, kitöröltetett. Érdekes végtárgyalások folytak le a héten a gyulai törvényszék előtt, az egyik világos bizonyítékául annak, bogy a rósz szomszédság török átok, a másik meg a Borsszem Jankót hazudtolta meg, mert a törvényszék kimondta, hogy nem tehetyi, mert vasutyi s Botka Istvánt a Kétegyházán történt vonatütközés előidézésében vétkesnek találván, 60 frt pénzbírságra ítélte. A másik végtárgyalás Márton József panaszára hozatott, a kit és nejét még a múlt esztendőben Exner Mátyás és cselédjei amúgy magyarosan megraktak, mi miatt Exner és Fodor József 8—8 havi börtönre s Horváth Ferencz 14 napi fogházra s az okozott károk megtérítésére ítéltettek. A búcsúzó zenekar. Az orosházi muzsikusok beleunva, hogy az ő muzsikájukat már miniég csak az orosháziak hallgassák, e hó 3-án elindultak, hogy a németnek is muzsikáljanak, s Németország nagyobb városaiban, s legtöbb ideig Berlinben fognak tartózkodni. De az útra elkelvén egy pár ropogós magyar banknóta, búcsú- haDgversenyt tartottak ápril hó 31-én Orosházán, mely fényesen sikerült, s a sokáig távol lenni készülő zenekartól nagyszámú közönség vett búcsút s Anti is jól húzta, hogy hamar el ne felejtsék. Bál az udvarnál. A budai kir. várban szerdán este fényes bál folyt le, melyre hivatalos volt az egész aristocratia s a magyar társadalom szine-java. Ránk nézve az udvari bál különösen azért is érdekkel bir, mnrt ő Felsége Göndöcs Benedek apátot s városunk országgyűlési képvi selőjét beszélgetéssel tüntette ki. Mosolyogva lépett 0 Felsége Göndöcs Benedek orsz. képviselőhöz, írják a lapok s megszólitá; — Régóta van-e Budapesten? — Csak most jöttem fel, — válaszolá Göndöcs, — különben otthon lelkészkedem. — Hogy néz ki az alföld? — Az Alföldön most már minden virágzás nak indult; boldogok a méhek, mert pompás dolguk van. — Ön méhészettel is foglalkozik ? — Igenis Felség, mert csak gondoskodnunk kell arról, hogy az emberek életét, megédesítsük ő Felsége ezután mosolyogva távozott. Elesett a kis lány. Voltak és vannak ma is oly dologtalan agglegények, kik legnagyobb gyönyörűségüknek tartják, ha a piacz t4jékáu őgyeleghetnek. Sokáig tűnődtem rajta, hogy mi az ég csudája vezérli őket oda, hol a saláta, káposzta, hagyme, retek kötheti csak le tekintetei két, mig végre rájöttem, amint vénülve az én szemeim is tágabbra kezdőnek nyilni, hogy szokott biz a piaczon megfordulni más is —• megtekintésre méltó. Egy-egy tűzről pattant almát- áruló menyecske, — bogár szemű — fáta, meg zeten. A galsai hegy kőzete középszemö quarci ban bővelkedő gránit, a mely a legalkalmassab és legkeresetebb gránitfajhoz tartozik. A megmaradt szélekből következtetve a 1( szedés 1.20 cm. tehető s az igy nyert anyagé is ott létem alkalmával a szomszéd község laki különbféle ozélokra elhordták. Lejjebb haladv 3.80 cm. magasságban részint útalapra, részin koczkás és párkányfedő lapokra alkalmas anyaj létezik; az itt nyert hulladék pedig legjobb mi nőségü szögletes kavicsot szolgáltatja. A megej tett próbákból meggyőződtem, hogy a kőzet bár mely irányban egyenletes siklapokban hasadt, a. ékelésnek jól enged és szépen csiszolható. A bánya terület több részéin kutató, vermeket ásat tam, ezek kiásása robbantással történt s az 1.2( ómig leásott akna azt mutatta, hogy az egéss területen -ugyanazon viszonyok várhatók, mintha feltárt bányában. Ezek alapján azon meggyőződést nyilvánithatom, hogy a galsai gránit bánya művelésre érdemes és biztos haszonnal kecsegtet. Művelése az eddiginél nagyobb beruházásokkal sikeresnek Ítélhető, daczára annak, hogy a,z eddigi feltárás nem nagy, koczkakövekre és kisebb műkövekre alkalmas anyag máris elég mennyiségben termelhető, sót már készletben is van. Tudományos és gyakorlati tapasztalat szerint biztonsággal várhatni azt, miszerint mélyebbre jutva a kő mindinkább frisebb és épebb részeket érend el, valamint nagy valószínűséggel kell azt is remélni, hogy mélyebben mindinkább nagyobb méretű tömbök fognak műkövekre felhasználhatókká lenni. Mindezek után a galsai gránit bányának szép jövőt júsolhat; tekintetbe véve helyzetét, könnyű hozzáférhetőségét és a kőben szűkölködő alföld mindinkább növekvő fogyasztó | igényeit; további művelését a legmelegebbenj ajánlom. Kétséget se szenved, hogy az uj kőbánya virágozni fog s annak termékei is nagy elő-| nyére fognak szolgálni. Lapunk zártakor értesültünk hogy Arad| város előkelő pénzes embereiből alakult is egyj érdekeltség, amely fölkarolta a bánya ügyet, s| kimondta, miszerint annak mivelésére nagyobb | tőkével egy részvény társaságot alakit. A felhívást lapunk hirdetési rovatában közöljük s ittl csak annyit említünk meg,' hogy az alapítók :| Hász Sándor, Dobieschi József, Grünwald Ferencz,|; Kneffel Károly, Kiss Armin, IQ. Kristyory Já-|i nos, Nikodem János, Fóliák Károly, Szontaghj, Gyula. Ezen nevek sokkal ismertesebbek, semhogy| j egyéb ajánlatra is szorulna a részvénytársaság s| bizton reméljük, hogy ezen vállalat életbelép,I sőt virágozni fog s reméljük, hogy megyénk kö-J zönsége is — ezen jövedelmezéssel kecsegtető L vállalat részvényei egyrészének a megyében szán-|j dékolt elhelyezését kedvezően fogja fogadni. | It Hírek. Az önkéuytes tüzoltó-egyesület feláll! tása érdekében megindított mozgalom vezetői égj nagyobb értekezletet hívtak egybe, melyre a következő meghívók lettek kibocsájtva: M e g h i vás A tervbe vett önkéntes tűzoltó-egylet megalakítása és a szükebb körű bizottság által kidolgozott alapszabályok megvitatása tárgyában, v a- Bárnap, f. évi május hó 9-én délutár fél 4 órakor a városháza termében megtartanál értekezletre tisztelettel meghívjuk és megjelenésr« felkérjük. — Miután többen lehetnek, a kik a; önkéntes tűzoltó-egylet létesítését pártolják, dl véletlenségből az értekezletre meghívót nem kaptak, felkérjük : hogy eme meghívást, az ügy iráni érdeklődők körében terjeszteni s őket az érte kezletre meghívni szíveskedjék. — Kelt Gyuláu 1886. május 4-én. D o b a y "János, polgármester Ferentzy Alajos. — Kívánatos, hogy az ér tekezleten — melynek eredményéről s lefolyásé ról legközelebbi számunkban fogunk megemlékező minél számosabban jelenjenek meg, Ezen hírünk kel kapcsolatosan megemlítjük, hogy a város tűzoltó-testület részére a városháza udvaránai Körös felőli részén már épül az őrszoba s hihe tőleg pár hét múlva a tűzoltóság már bele i költözhetik a városháza nagy terméből, a hol e ideig teljesítette az őrségi szolgálatot. Nagy Emil szabadságolt állományú hon véd-hadnagy, a sikeresen kiállott próbatótek utá tettlegesittetett. Eljegyzés. Bogár Mariska kisasszonyt, lie gár Lázár bajos és kedves leányát eljegyezt Kaczvinszki Andor káptalani tisztartó, a békés megyei adófelügyelő testvére. Kanyaró Békésen. A kanyaró Békés vá rosában járványszerüleg fellépett, az első eset má hó 6-án délután fordult elő a Bánhidai leánytanit családjánál, mi miatt a szolgabiró iskolájának napra leendő bezáratását elrendelte. Az óvóintés kedések megtétettek. s remélhető hogy a járván megszűnik a nélkül, hogy nagyobb mérvben lér ne fel. A megye közgyűlése — mely f. hó 17-é és a következő napokon fog megtartatni _mir a múlt számunkban közölt tárgysorozatból Iái ható — rendkívül sok és érdekes ügygyei fo