Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-04-25 / 17. szám
17-fk szám Gyula, 1886. áprU 25-én, T. évfolyam. r Szerkesztőség: Újváros, 1301. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vitaza. Előfizetési díj : Egész évre .........5 frt — kn Fél évre ............2 » 5° » Évn egyedre .. .. 1 » 25 „ \ Egyes szám ára 10 kr. j ^............—------------^ f f T ársadalmi és közgazdászaid hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Oláh György, munkatárs: Bodohy Zoltán. ¥ ' ^ Kiadó hivatal: 1 Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten. Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utoza 11. sz. a.; Lang Z/ipót Dorottya utcza 8. sz. a., Bécsben. Gppelik A., Schulek Henrik, Atoose Rudolf és Dukes At. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon Husvét. A kereszténység földi reményeit megkoronázó linnep ismét elhozta szent emlékeit a várakozó szívek vigasztalására, serkentvén kit-kit amaz igazság nem feledésére : ha e mi földi sárházunk elbomolt épületünk leszen Istentől, nem kézzel csinált, hanem menyei. Oh felséges ünnepe a keresztyéni léleknek! Jól esik e napon ama jobb haza felé tekintenünk földi szemeinkkel, hol hitünk szerint a mi Istenünk lészen nekünk örök napunk és holdunk, mely soha alá nem megyen, nem úgy, mint e földi nap és hold. Kikelt sírjából diadalmasan és felségesen az isteni megváltó, mintha róla zengette volne nemzetünk halhatatlan, ihletett költője: a tiszta magyarságnak úgy nyelvben, mint viseletben is érzelemben dús gazdag erű költője : A derék nem fél az idők mohától; A koporsóból kitör és eget kér, S érdemét a Jók, Nemesek s jövendő Századok áldják. Beteljesedett! Ki egy oly napon meg-i nyitá az eget s megmutatá az abba ve - zető utat lelki szemeink előtt, századok adóját szedi ma is a hálás keblek mélyéről s ott emelt magának örök tűzzel égő oltárt, mely, mint a Mózes bokra hajdan ........................ég ólthatlan, és soha el ne m ég. „A derék tőled nyeri‘szive bérét!“ Igen, ő benne leli a szenvedő mentőiét, a gyámoltalan vigaszát, a megsebzett szivü orvosát, a kétségbe esetteknek ő lett reményhorgonya, kiről a könyvek könyve azt mondja: ne keressétek a holtak között az élőt, nincs itt, hanem feltámadott ! Ki nemes törekvéseiben elbukik, kit félreért kora és nemzete, ki becsületet és önzéstelen lélekkel munkál haza, nemzet és egyház s szent vallása boldog jövőjén, reá kell, hogy tekintsen és a vigasztalás leszáll szive mélyére, az a vigasztalás, melyet e világ és ennek minden dicsősége sem adhat. Keresztyének vagyunk, ünnepeljük Jézus feltámadásának dicsősségteljes napját, olvassuk a tanítványok magasztos tetteit s mindez ne hatna áldásthozólag reánk ? Én is legyőzöm magamban a félelmet, a sirtól való remegést és erőt meritek vallásosságomból, Jézus tanítványaként élni s meg is halni egykoron. Napjainkban már nem kívántatik bátorság ahoz, hogy valaki magát nyilvánosan keresztyénnek vallja; de igenis arra, hogy keresztyéni módon éljünk és Jézust tisztelve szeressük. Jézust szeretni pedig annyit tesz, mint parancsait megtartani. Erre kötelez bennünket a feltámadott Jézus, mi érezzük ezen elköteleztetésün- két s nyugodtan várjuk még a kétes jövőt is ....... letörlöm könyeimet s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb a nemesebb telkeknek utján, Merre erőm s inaim vihetnek. Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz; Mert a te munkád, ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják I Rácz János. Közmunka ügy. A megyei közmunka ügyben egy szabályrendelet tervezete fekszik előttünk, mely megyénk tavaszi rendes közgyűlésén fog tárgyaltatni. Ezen szakértői alapossággal kidolgozott javaslatban kimerítően van ösmertetve a megyei közmunka fogalma, természete; kiterjeszkedik az a közmunka kötelezettség annak összeírása és felülvizsgálása, — megváltása, a közmunka váltság kivetése és beszedése, a közmunka felhasználása, a váltság összegek kezelése s a megyei utak és az azok felett való felügyeletre. A törvényhatósági bizottság bölcsessége fog határozni a különben csak elismeréssel méltatható javaslat sorsa felett melyet jövő számunkban részletesen is ismertetni fogunk; — megnyugvással jelezhetjük előre is, hogy a javaslat körültekintéssel figyelmes a helyi és vidéki vidéki viszonyokra s alaposan kiterjeszkedik a közmunka s ezzel kapcsolatos más kérdésekre is. A valóban hiányt pótló ezen szabály- rendeletből azonban önként következik, hogy a megyében levő városok s illetőleg nagyobb községek — minthogy a megyei közmunka arányában szintén — községi közmunka kivetésére jogositvák — szintén készitsenek statutomot, úgy a belterületi gyalog- és kocsi-utak, valamint a külterületi közlekedési utak jókarban fentartá- sának községi közmunka erővel leendő állandó fentartására. Első sorban városunknak állana kötelességében ily szabályrendelet alkotása, mert nagyobb s élénkebb forgalma erre utalja; de nem maradhat e tekintetben hátra Csaba, Gyoma, Szarvas sem, hol a vasúti összeköttetés a fővárossal a cultu- ralis állapotot mindinkább emeli. Nagyobb, s az előhaladásnak bizonyos fokára emelkedett községeinkben a városias jellegnek megfelelő épitkezósek — elengedhetlenül szükségesek, — s a községi közmunka okszerű kivitelével s felhasználásával mind ezen épitkezések teljesíthetők. Békésmegye pedig is a megyei közmunka jövedelmét közgazdászati elhaladásunkra nézve felette előnyösen tudta felhasználni, s ha sárréti községeinknek kőuttal vagy vasúttal való s tervbe vett ellátása teljesítetni fog, — a közmunka ügyek vezetésével, megbizotf közigazgatási bizottság tevékenységét megyénk közönsége áldással kisérendi. Felhívjuk előre is a megyei közmunka ügy rendezésére vonatkozó szabályrendeletnek megfigyelésére megyénk közönségét. Részünkről oly fontosnak tartjuk a megyei közmunka ügyet s annak rendezését, — hogy legközelebb a szabályrendeletet részletesen is közölni és ismertetni fogjuk. Az egyéniség a társadalmi harczban. Mennyire érvényesül az emberiség a társadalomban ? Kétféle embert, kétféle egyéniséget külöm- böztetek meg. Az egyik az, kit modern nevelés, a mai kor ámbicziói még nem bírtak átváltoztatni. Még közel áll az ősi természethez. Ez automata, gép vagy rugó. A súlya kergeti, az hozza mozgásba, az hajtja gyors egymásutánban és egyformaságban. A gép mindig egy és ugyanaz marad és sohasem tagadja meg magát; a ki egyszer megfigyelte forgását, következtetést vonhat minden perczére, életének minden szakaszára. Vagy ha még magasabbra akarja taksálni működését úgy vadállathoz hasonlitjuk, mely vagy bőg, vagy más effélét tesz. Működését természete vagy neme határozza meg és írja körül. Lelke nincs, vagy nem látszik. Az is lebet, hogy pihen, nyugszik. Hát a többi nem automata ? Az, csakhogy műveltebb, csiszoltabb gyalultabb. A rugőkat, melyek hajtják és mozgásba hozzák, máé, a valóságtól elütő név illeti meg. Szenvedélyét, önzését, igazságtalanságát, — mindazon tulajdonságokat, melyek annyi kellemetlenséget okoztak és fognak még okozni az emberiségnek, társadalmi igényekre fogja minden tévedését, minden ballépését, összes ostobaságait. Csak bölcsek képeznek kivételt, ezek nem automaták. Itt vannak többek közt a stoikusok, ezektől csak nem lehet megtagadni az egyéniséget. Hisz olyan erkölcsi magaslaton állanak! ők azt állítják, hogy a szegénységben a nyomorúság között is lehet nevetni, hogy veszteségek és csapások, barát és szerető csalása iránt is lehet közömbösen fogadni. Azt tanítják, hogy élvezet és fájdalom felett uralkodnunk kell, hogy elviselhetünk mindent anélkül, hogy egy sóhajjal vagy egy könnnyel elárulnék, hogy mi fáj nekünk és mi okoz bánatot. Az erkölcsi erő és állhatatosság ezen fantomját elnevezik aztán bölcsnek és stoi- kusnak. Talán nem is létezik az egyéniség és ha létezik, nem érvényesülhet és ennek folytán nem is ismerhetünk rá. Társadalmunkban vajmi kevés ami megfelel hajlamainknak és jellemünknek, e tulajdonságaink nem igen lehetnek összhangban fellépésünkkel és életmódunkkal. A társadalom megölte az egyéniséget, már kényelem szempontjából is. Sokkal egyszerűbb elfogadni mindent úgy, a mint van, nem törni a fejünket uj problémákon, hisz mai napság mindennek meg van a maga chablonja. És ez a cbablon megöli a bizalmat, s saját eszménkbez, saját gondolkozásmódunkboz, saját individualitásunkhoz. És a mit a cbablon nem tör meg, megtöri azt az élet harcza. Az emberek nem tudnak egyezségre jutni, oly óvatosak legkisebb érdekeiknél, oly annyira szeretnek mást lefőzni és oly kevéssé engedik magukat lefőzetni, olyannyira túlbecsülik mindazt, ami az övék és oly kevésnek nézik mindazt, ami a másé, hogy betanulnak a komédiába, melyben miudenki, többé-kevésbé álarczot visel. És ezekből a komédiákból akárhány dráma kerül ki. Ebben a drámában bány ember tölti egész életét bosszúság és izgatottságban, fukarságban és alázatosságban, akadályok és nehézségek között, még oly ember is, ki természeténél fogva vidám, békés, büszke és jószivü. Az élet gondjai, a szükség törvényei lebirják természetét és a legnagyobb átalakulásokat, a legmegfogha- tatlanabb változásokat idézik elő. Ennélfogva nem is lehet ítélni, hogy tulajdonkép milyen az ember alapjában, igen sok tényező, mely kívüle és körülötte esik, érvényesíti reá befolyását és változtatja meg tökéletesem. Ilyformán az ember minden inkább, csak az nem, a micsoda, vagy a minek látszik. A férfi, ki bizonyos társadalmi magaslatra emelkedik, ki bizonyos rangra vagy állásra tett szert, arra használja eszét és szellemét, hogy magaviseletét és modorát mások mintája szerint idomítsa : nem saját természetes tulajdonságaiból meríti formáit és gondolkozási módját, hanem társadalmi állásából és rangjából. Annak a hibáit és darabosságait veszi fel saját jobb meggyőződése ellenére is. Erre vezethető vissza emlékező tehetsége és feledékenysége, szívélyessége és barátságtalansága, bálája és hálátlansága. A ki a lépcsőzeten felemelkedett, legjobb barátaira sem ismer rá ; az már nagy dolog, ha kedvezőbb sorsban ismerősünk marad. Biz a rósz memoria, vagy hogy igazi nevén nevezzük, ez a hálátlanság az emberek legáta- lánosabb jellemvonása. Ember, hálátlanság a te neved! — Nem tanácsos az embereket nagy hálára kötelezni, csak úgy járunk, mintha akár roszat tettünk volna velők. Sajátságos jelenség, hogy legtöbbnyire azokkal kapunk össze, kiket hálára köteleztünk, vagy a kikkel jót tettünk. Ezek az emberek később nagyobb ellenségeinkké válnak, mint akármely idegen. Igen természetes, a tisztesség bizonyos érzete teszi őket azzá. Hogy saját roszhiszemüségünket és hálátlanságunkat szépítsük, a mások gonoszságát kell annál sö- tétebb színekben festenünk. Nem azért lépünk föl önzőén, szenvedélyesen és gorombán, mert valamely tervünk nem sikerült, korántsem; hanem azért, mert az a másik a leggonoszabb szándékkal volt irántunk és csalás közben kimutatta a foga fehérét. Már csupa következetességből is kénytelenek vagyunk bizonyítgatni, hogy régi barátunk és mostani ellenfelünk haszontalan ember, mert máskülönben rólunk sülne ki, hogy tulajdonkép mi vagyunk a hibásak. Ez a tulajdonság egyébként általános jellemvonás. Az e fajta emberekre nem lehet azt mondanunk, hogy rosszak, sem azt, hogy jók. Megjegyzem, hogy viszonylagosan és nem abszolúte beszélek. A legtöbb ember se jó, se rósz, hanem inkább mindkettőnek vegyüléke. Ti« ember közül vagy kilencznek nincsen határozott, szabatos karaktere, és általán nem lehet az embereket nagy bűnökkel vádolni, a mint hogy nem is lehet bennük nagy erényeket felfedezni. Egyik ember képes a másiknak rágalommal vagy pletykával bosszúságot okozni, vagy azon törni fejét, hogyan tudna a másiknak valami kellemetlenséget mondani, de arra alig képes, hogy fegyver, vagy méreg által ellenségét megsemmisítse, szóval igazi nemes, nagy tettet épp oly kevéssé várhatni tőle, mint igazi rosszat. Határozott jellem szükséges, akár az egyikhez, akár a másikhoz. Lapunk mai (számához fél Ív melléklet Tan csatolva
