Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-11-21 / 47. szám
47-ik szám Gyula, 1886. november 21-én V.évlolyam. r~----------------------^ Sz erkesztőség: Újváros, 1301. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak viasza. Előfizetési dij: Egész évre..........5 írt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Év negyedre .. .. 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 Társadalmi és közgazdászati Hetilap. MEGJELENIK MINDÉIT VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Oláh Oyörgy, munkatárs: Bodoky Zoltán. f-----------Ei adó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények külden dő k Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A., V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Saasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang L/ipót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes üf. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon A vallásosság. A magyar polgárság, a lelkes polgárok a nemzetnek egyik erős támaszát képezik. Nagy erő, nagy hatalom van kezűkben ; szivükre lelkűkre, haszaszeretetükre nagy szükség van. Ha anyagilag megőrzik függetlenségüket, ha hivek maradnak a szántóföldhöz és munkához, a haza felvirágozásának egyik szögletköve az a szűrös tábor, mely Europa alkotmányos államai közt a legnagyobb szabadságot élvezi. Szabad a telke, szabad a nyelve ; a politikában mint kiváló tényezőt használják fel, tehát fontos hivatással bir. Aztán azon szükségletekhez mérve, mely a polgárcsaládoknál honos, melyben élnek évtizedek óta, aránylag terhök nem anynyira sújtó, mint például egy 100 holdas kaputosé, ki a czivilizátionak naponként szolgálatában áll. Tisztességes ruhában kell megjelennie, a közügy eket szolgálnia, vérét szinte ontani a hazáért, gyermekeit a felsőbb — nagyon is drága — iskolákban tanítania. Gyűléseken, ünnepélyeken megjelenni, a nagy értelmiségben helyt állni, lapokat járatni, könyveket venni, a túl magas adót fizetni, jótékony czélokra adakozni, az önkéntes szolgálatokban kifáradni, útmutatónak lenni az eszmeharczokban, melyeken az Írást olvassák s elkopnak a szolgálatokban. S mindezt megtenni 100 holdból. Sokszor olyan 100 holdból, mely nyomva van adóssággal Ez aztán nehéz dolog. A kor szolgálatában valóságos mar- tyrok ! És a polgárság? — Megszántja föld jéf, 2—3 évig taníttatja gyermekeit. Elég neki egy szűr 10 évig, egy kalap ötig. Eljár fuvarba munkára. Maga szánt vet és arat; tehát napszámra keveset költ; s aztán amit maga dolgozik, az jól meg van téve. Igaz, hogy fizet papot, tanítót, pásztorokat, de ha maga már dolgát elvégezte, napszámban — melynek ára bizony elég drága — keres szép összeget éven át. A polgárság is meg van terhelve adóval, az igaz, de eljár másnak aratni, csépelni, és meglehetős keresménye van belőle. Tehát nem azt akarjuk mondani, hogy a telkes polgárokon nincs sok teher; van bizony elég! de az is igaz, hogy a czivi- lisátio nem ró rá terhet, egyszerűen él — ha akar; közügyek nem veszik el idejét s maga dolgozik. A közbirtokos osztályhoz mérve sorsát, állását, nagy előnyben van e felett. És ez tiszta igazság! Aztán mégis mit látunk, fájó lélekkel mit észlelünk ? Hogy számtalan polgárcsalád hátrafelé megy, bukás előtt áll, az ősi vagyont elszórta, szántóföldjén megosztoztak. Szöllejében más szüretel, luczer- násán más kaszál! Tudunk polgárt, ki másfél telket örökölt szüleitől teher nélkül, állt 20—40 ezer forintig, s ma ott áll a szegénység előtt. Vannak községek, melyekre ujjal lehet rámutatni, szegényednek tönkre mennek ! S van rá elég példa, hogy bizonyos községek folyvást gyarapodnak, szereznek, építkeznek polgárai, s ha egy negyed telek van náluk eladó, be nem eresztenek idegen embert, hanem megveszik maguk. Mi az ok tehát a pusztulásra? Elmondjuk a mindennapi betegségeket. Miután a földbirtok aránylag nagy terheket visel, természetes, hogy egészen más gazdálkodást kell folytatni mint a múltban. A földeket jó karban tartani, jól munkálni, s lehetőleg többet termelni, aztán a telket az adósságnak még árnyé kától is megkímélni; mert az adósság a polgártelken olyan, mint a láng a szalmás házon, csak egyik felében kapjon bele, leég az egész. Ma már nem lehet csak úgy félvállról gazdálkodni, hanem hozzá látni a munkához, s mindenek felett takarékosnak lenni. No hát pedig igen sokan rosszul is gazdálkodnak; nem is dolgoznak eleget, aztán adósságot is csinálnak; csinálnak pedig számtalan könnyelműségükből származott bajokból, s nem csapás, veszedelmek miatt. Ez az egyik baj! A másik baj az, ha a polgár megszorul, nem megy el pénzért, vagy tanácsot kérni a birtokos, a papért, tanitója vagy jegyzőjéhez, hanem elmegy az uzsoráshoz ki nemcsak vagyonát, hanem bőrét is lefejti!? Habár ma már a pénzintézetek sem adnak olcsó kamatra pénzt, de mégis ide van utalva a polgárság bajaiban, nem pedig az uzsorások körmei közé, honnan épen ki nem szabadul! Eg yik legnagyobb veszedelem a telkes házas polgárokra a váltó. Miért? — Mert a rendes időre kevesen vannak abban az állapotban hogy a pénzt előteremthessék, tehát vagy ismét uzsorások közé tereltetnek vagy óvatolják a váltókat s belemennek a veszedelembe! Váltót aláírni tartsa a polgár bűnnek; sárga hideglelésnek, bélpoklos nyavalya kolera, fekete himlőnek, csak ne segélynek ! Ez a polgárságra a valóságos fekete halál, mely százanként szedi a vidékeken áldozatait! Inkább égesse el ujjait, melyekkel a tollat megfogja váltóirásra, mint megírja saját veszedelmét?! Ha már a nagy szabadságban erre is éretté, jogossá tették, legalább maga kímélje meg magát tőle, s ne rohanjon önkényt a veszélybe. Pedig a polgárságnak jó része „váltólázban“ szenved; ki menti meg a betegeket, nehéz volna megmondani. Számtalan házra veszélyt hoz a fényűzés is. Vannak helységek, hogy az asz- szonyok ünnepen ki sem lépnek drága szoknya nélkül. Több községben csak úgy suhog a selyem kötő és kendő. Hogy birja ézt el a nagy adó mellett a fertálytelek, — nem tudjuk. A polgárok közt van olyan aristokrata, hogy midőn a zsöl- lér vagy pásztorember hozzámegy, valóságos audencziát áll ki, s jobban megvárakoztatja a küszöbön, mint herczeg Esz- terházy! Képviselő választáskor a kapu- tos fülbemászó orátor a demokracziáró fényes dikcziókat tart neki, csakhogy választás után azért nem igen esznek egy tálból! — Ez mind igen jellemző a községi életben, s érdemes róla gondolkozni. Sok családnál az elszegényedésnek egyik alapja a könnyelmű tékozlás, a munkátlanság. Korcsmáról-korcsmára; hi- telről-hitelre! Dolgozik 1 frt árát, s megiszik 5 frtot. így hamar kész a számla a család rovására. A tivornya egymást éri. Elmegy fuvarba 6—8 írtért, s hazavisz 2 frtot, a többi az utón marad. Ma nagy uraknál is szükség van a takarékosságra, a polgároknál pedig életszükség. És a mi legnagyobb! és a mi a csa-l ládoknak fénye, nyugalma, ősi czimere: a vallásosság, sok házból száműzve. A családfő, János, Istók, Péter, Ferencz gazda akkor látja a templomot, mikor a háta közepét! A Miatyánk elbujdosodott. A Hiszekegy elkopott. A pap hiába osztja az isteni igéket, a tanító, kántor hiában énekelnek, sokan a templom helyett a korcsmában veszik be az imádságot! A gazdáról aztán ráragad az anyjukra, az anyjukról a gyermekekre, s ime ott áll egy egész család imádság, hit tehát megnyugvás nélkül a véletlen kezében, mert a hol Isten nincs a háznál, a hol a „hit“: ez a fényes aranyszál össze nem köti a családot, ott pusztulás áll be, csak fél ke nyér van az asztalfiaban, aztán a bűn mindig ott ólálkodik az udvaron, s megejti a ház lakóit. Magyarország hatalmas királya, a bölcs, az igazságos, a nagy ott térdel és imádkozik az oltár előtt. Magáért s népéért, hogy a királyok királyától áldást kér jen, de sok szegény polgárnak nem jut eszébe az Isten. Pedig jó volna ha a templom-hagyók az egyetlen vallást megtartanák talizmá nul, mert midőn már ház és szesszió nem lesz, ez még akkor is meg lesz vigasz tatásul! 8*—g. Az alföldi utak befásitásáról. szó Kies hazánkon végig tekintve, morodott szívvel látjuk, hogy a nagy al föld utjai mily fátalanok. Az ember csak itt-ott lát egy-egy ákáczot tengődni, pedig e helyett a pusztaság helyett, mennyi jó gyümölcsfa felvirulhatna és teremhetne itt. Németország müveit vidékein nincs egy csapás is, mely gyümölcsfával ne lenne beültetve. Az igaz, nálunk is vannak egyes helyek, de ez oly csekély, hogy fölhozni nem is érdemes. Miért nincs ez nálunk is úgy, mint a nyugati államokban? Másban mindenben tudjuk a szomszédokat utánozni de ebben, ez alig jut hatóságaink eszébe Pedig nálunk szebben, jobban lehetne mind ez, mint a németeknél. Mig Németországban meg van az jó tulajdonság a népben, hogy a fiatal fá kát nem bántják; addig nálunk a béres nek az ostornyél nem is jó, ha nem fiata gyümölcsfából van vágva, az meg pláne extra mulatság, a fiatal csemetéket meg vagdosni, kitördelni s ha verekedésre jő a sor, hát akkor tövestől kiczibálni és így egymást megsimogatni — szokásból, virtusból. Törvényünk az igaz van erre, de nincs aki megtartsa, végrehajtására ügyeljen megszegését szigorúan büntesse, — ergo holt malaszt. De ezen még lehetne segi teni, de a mi fő, hogy egyáltalában nem történik semmi az alföld befásitására nézve. A földmivelési miuiszterium menesz tett egy rendeletet a faiskolák alapitásárí és az utak befásitására, de az maradt ren deleinek. Némelyik község és város létesített is faiskolát, ültetett is gyümölcsfát, de sajnos — vagy ellopták vagy elszáradt, punctum. És a derék intézőknek dehogy jut eszükbe, hogy hát kéne még valamit tenni, hogy látszatja legyen; valami törvény van a ládafiában, a mi ilyesmire is szól. Ha a hol van is már valami létesítve, ott is igy megy a dolog, — hát akkor hogy legyen valami látszatja, annak a bizonyos rendeletnek? Vannak aztán községek, melyek nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy ilyesmit étesithetnének: ott nincs is semmi. Mert földbirtokos osztály ilyesmivel nem törődik (nem választás ez, hát minek is törné magát!) És a kik törődnének, azoknak vagy tehetségük vagy képzettségük nincs és igy senki által nem támogatva, nem is tehetnek semmit. A szép alföldön )edig a délibáb tovább is mutogatja az erdőket, egyes fákat stb., ingert támasztván az utasban, ott megpihenni; haj de csak észreveszi csalódását s tovább-tovább, mig árnyékra talál egy gémes kutnál talán ? Az alföld befásitását úgy lehetne megoldani, ha ezt a néptanítók, lelkészek, egyzők s lelkesebb földbirtokos osztály, vennék a kezükbe. S ha aztán több ilyen jeles matador van, a kik a legnehezebb uttörést megkezdették, egyesületet alakítanának 3 igy aztán, midőn mint egyesület föllép kérelmével segélyért, többet nyer, de többet is végezhet. Ez szól olyan falvakra, községekre, a hol arra nem lehet számítani, hogy kertészt tartsanak, csupán arra, hogy egy pár hold föld jő az illető kezére, a ki faiskolát alapítani akar. Mert hisz az ilyen helyen ez csak mellékes foglalkozás az illetőtől. De mindenesetre többre megyünk a kérdés megoldásánál, mintha semmit se teszünk. Azért hivatkozom a t. lelkész, néptanító, jegyző és a földbirtokos urakra, mert ők többnyire kertészkedők s ha ebbeli tudományukat még a faiskoláról szóló művekkel gyarapítják, úgy igen könnyen képesek évenként 3—4000 gyümölcsfaoltványt előállítani és azt fölnevelni. De meg azért is szeretem ily kezekben látni letéve az ily fontos ügyet, mert szíikebb körben ők igen befolyásosak a népre s igy nekik a facsemeték megvédése a vandalismustól is könnyebb, így tehát szert tehet minden kis község faiskolái'a, a mely 5—10 holdból áll, s melyből évenként pár ezer szépen nevelt fácskák kerülnek, és az utak beültethetők vele; de nemcsak az utak, banem a nagy legelők is, mert bizony az állatnak is jót tesz a nyári forróságban megpihenni az árnyékban, nemcsak épen a juhásznak. Előre is figyelmeztetem az úttörőket, hogy ne törekedjenek számos fajokat produkálni, hanem igen helyes, ha azon a vidéken kipróbált 2—2 faj dominál az ültetvényben, mert igy sokkal nagyobb a termés quantum, a kereskedelemben is előbb nyer vevőt; s a mi fontos, csakis az, hogy azon vidéken tenyésző fajokat kell kultiválni, melyek kitűnnek bőtermő- ségük 8 jó növésük által. Mert, hogy pél-4 dával illusztráljam emez állításomat, álljon itt a következő : pl. ha én nekem 2000 arany parmenem van, sokkal nehezebben tudok rajta túladni, mintha 20—30,000 van ebből a fajból, mert ez már szerepet játszik a kereskedelemben, mig oly kis szám nem talál vevőre. S igen helyes* ha az illető úttörők egy csoport fajjal kísérletet tesznek a külföldi gyümölcsfajokból és azokból a legjobbat szaporítják el. Remélem azt, hogy szerény tanácsom követőkre talál, a kik az emberiségnek igy akarnak jót tenni. Az igaz, hogy kapnak, de e művük ékesebben fogja hir- melyeket az utókor is emlékszobrot nem minden szobornál detni érdemeiket, méltányolni fog. Mation Géza, kertész.
