Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-17 / 20. szám

Dobozy János m.-berényi lakos felebbezese, a köziig képviselő testületének a község uj terü­leti felosztását tárgyszó határozata ellent a tör­vényhatóság közgyűléséhez áttetetni rendeltetett. Előterjeszti továbbá: a bel- es kereskedolemügyi m. kir. minisztériumok egyetértőleg hozott hatá­rozatát, Schveigboffer Lambert orosházai lakos regale bérlőnek Dobozy János m -herényi lakos elleni regale csonkitási ügyben, melyszerint a közigazgatási bizottság határozatának megváltoz­tatásával^ az e tárgyban hozott alispáni II fokú határozat szellemében történik intézkedés ; a m. kir. belügyminiszternek Löwenstein Hermann szt.-andrási lakos által Zih Kálmán ellen támasz­tott regale csonkitási ügyeben hozott, s a köz igazgatási bizottság e tárgybani határozatát jóvá hagyó rendeletét, és Rozenzweig Herman gyulai lakos építkezési s illetőleg iparügyében a keres kedeleműgyi minisztériummal egyetértőleg hozott s a közigazgatási bizottság intézkedését szintén jóváhagyó belügyminiszter: rendeletét, mind' ezeknek, az érdekeltekkel leendő közlése elren deltetett. A megyei árvaszék elnökének a vezetése alatt álló hivatal ügyforgalmáról és tevékenyse géről szóló jelentése tudomásul vétetett. Ugyancsak tudomásul szolgált a kir. ügyész nek a felügyelete alatt álló börtön ápril havi ál lapotáról szóló jelentése, melyszerint: a létszám 128 volt, ezek közül 116 férfi, 12 nő, járvány nem uralkodott, a betegek létszama 7 8 közt váltakozott, halálozás 1 eset volt, a felhasznált különféle munkanapok száma 2191, melyek után a munkakeresmény főösszege 208 írt 22 kr. volt. ebből a munkások részére 151 frt 88 kr. juta lék esik. A kir. tanfelügyelő előadása folytán: Kele­men Lajos orosházai néptanitó a reá rótt 5 frt pénsbüntetés terhe alól felmentetett, s amennyi­ben kitűnt, hogy tanítói oklevele nincs, ennek a jövő tanév kezdetéig való megszérzésére — állá­sának különbeni elvesztése mellett — utasítva lett; Tuics János szijjgyártó mester és Dobozy János ipartestületi kiküldött mező-herényi lako­sok ellen emelt panaszok megvizsgálása és elin­tézésével a békési járás szolgabirája bízatott meg. Farkas István és érdektársai borbélymes­terek tanonczai, a vasárnap délutáni iskolázás alul felmentettek; Jantyik Mihály békési lakos felebbezése a reá, a szent-miklósi birtoka után kivetett 26 frt 58 kr. egyházi-adó elleni feleb­bezése a csabai járás szolgabirájának jelentés- tétel végett adatott ki; és a m, kir. vallás- és közoktatási miniszter rendeletéről, melyben a m.-berónyi óvodának 480 frt államsegély enge­délyeztetik, az ottani iskolaszéki elnök, Megele Bertalan értesittetni rendeltetett. A kir. adófelügyelő jelenti, hogy a lefolyt ápril havában 59,455 frt 62 Vj kr. egyenes-adó, 569 frt 85 kr. hadmentésségi-dijj folyt be, mi a múlt év hasonhavi eredményhez képest az egye­nes adónál 23,240 frt 99 */a kr.-ral kedvezőbb, mig a hadmentességi-dijjnál 512 frt 72 krral ked­vezőtlenebb. Előterjesztéseire : a Szarvas község elöljáróságára kirótt 400 frt pénzbüntetés 25 Írtra szállíttatott le; Körös-Tarcsa községében 6 írt, Mező-Berény községében 71 frt hadmen- tességi-dij, Körös-Ladány községében 203 frt, Szarvas községében 330 irt, és Körös-Tarcsa községében 41 frt különböző adótartozások töröl­tetni rendeltettek. A kir. államépitészeti hivatal főnöke által a képviseletében utalt ügyekről előterjesztett jelen­tésére : az ártéri és foki hidakhoz, a hivatal ke­beléből egy segédmérnök kiküldése rendeltetett, megbizatván a megye alispánja, igazolt dijjainak a közmnnkaváltsági-pénztár terhére leendő ki­utalványozásával ; Gyulaváros polgármestere pe­dig utasittatott, hogy a gyula-gyulavarsándi útban eső körös-csatorna hidat 3 heti záros határidő alatt javíttassa ki. Előadásai alapján pedig : Léderer Ede mérnök vállalkozónak, a békési nagy csatorna­híd kiépitése alkalmával a szükségessé vált és elrendelt komp-közlekedésből felmerült költségei­nek megtérítése tárgyában hozott közigazgatási bizottsági határozat elleni felebbezése, a köz- mnnka- és közlekedési m. kir. miniszterhez fel- teijesztetett, a gyulai és orosházai vasúti indulo- házhoz vezető kőutak után szedendő vámdijjak- nak métermázsánként 2 kr.-ban leendő megálla­pítása iránt határozathozatal és miniszteri jóvá­hagyás kieszközlése végett a megye közgyűlése elé előterjesztés tétele határoztatok; a gyulai augarutban eső Konsitzki-féle háznak kisajátítása Keller Imre bizottsági tag indítványára a főispán támogatása mellett a közmunka-alapból elbatá roztatott, mig a többi, e vonalban eső, állítólag a várostól elfoglalt területeknek visszafoglalása esetleg kisajátítása iránt a város tanácsa utasít tatott; a gyula-gyula-varsándi útvonal behomo- koltatása és kijavításának költségvetése 2827 írt és 100 napi gyalognapszámmal elfogadtatott és jóváhagyott. A további előterjesztés : a szarvasi közbirtokosság közgyűlési határozata, a szarvas- szent-andrási kiépítendő kőút-anyag híd-vámmen­tességének megtagadását tárgyazó határozata és ezzel kapcsolatban Sz.-András község képviselő­testületének ugyané tárgyban hozott határozata, mely szerint a szállítandó anyagoknak a tulajdo nát képező hídon való vámmentességét készség gél megengedi s egyszersmind sajnálatát fejezi ki a felett, hogy a község anyagi viszonyai nem engedik, hogy az építendő kö-út költségeihez hozzájárulhasson, ezek, valamint a gyomai vasúti hid közigazgatási bejárásáról szoló jelentése tudomásul vétettek. A 18 esetben eszközölt ka zánpróbákról felvett jegyzőkönyvek a földmivoles- ipar- ás kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz felterj esztettek. Alisp&ni jelentés Békésmegye állapota f. év ápril hóban. Méltóságos Főispán url Tekintetes közigazgatási bizottság I A hatáskörömhöz tartozó közigazgatási ágak folyó évi április havi állapotáról szóló jelentése met az 1876. évi VI. t. ez. alapján tisztelettel következőkben terjesztem elő. I. Közegészségügy. A roncsoló toroklob B.-Csabán telmerült s halállal végződött egy esetén, továbbá a csabai lakosság között szórványosan mutatkozott kanya­rón és a békési járáshoz tartozó községekben fel­lépett, de már szünöfélben lévő, himlő betegülósi esetek csekély számán kívül, a közegészsógi ál­lapot megyeszerte kedvező s a halálozási arany a rendesnél is kevesebb volt. A hasznos házi és gazdasági á'latok között ragályos és járványos kórok nem u-a'kodtak. If. Közbiztonság. A személybiztonság a megye területén, a múlt hó folyama slatt megzavarva nem volt, saj­nos azonban, hogy Szekeres Sándor és Bak Sán­dor községi rendőrök Körös-Ladányban folyó évi április hó 26-án hivatalos eljárásuk közben, a mulató legénység megtámadásával oly véres ösz- szeütközést idéztek elő, mely egyik megtámadott fél Gál István k.-ladáuyi lakos halálával végződött. A cselekmény valóságának kiderítése iránt vizsgálat a szeghalmi kir. járásbíróság előtt folyamatban van. A vagyonbiztonság elleri merényletek követ­kező esetekre szorítkoznak: a) Április hó 8-ikán Maczák Adám csabai lakos kárára 3 darab ló lopatott el. A tettesek eddig fel nem fedeztettek. b) Gyulavári községben április hó 5-ére vir­radóra Nagy Sándor kárára a ház utczafelöli ab­lakának kibontásával ismeretlen tettesek, mintegy 90 frt értékű ingóságot loptak el. c) A belső sámsoni majorból Wolfinger Li- pót bérlőtől április hó 3-ikáról 4-ére menő éjje­len szintén ismeretlen tettesek elloptak egy 75 forint értékű tehenet. d) ugyancsak április 3-ikán Spitzer Ignáczné szabad-szent-tornyai lakos boltjából ablaktörés mellett nőiruhanemüek és él( lmiszerek lopattek el, ismeretlen tettesek által. e) április hó 5*én Schäfer Mihály mező-be- rényi lakos tanyai istállójából 2 drb. összesen 160 frt értékű, Yig József mező-berényi lakos tanyájáról pedig 400 frtra becsült 3 darab lovat loptak el ismeretlen tettesek. f) április 15-én Gulyás András és Fogéi Jakab mező-berényi lakosok szenvedtek mintegy 500 frtnyi értékig terjedő kárt butornemüek be­töréssel párosult eltolvajlása folytán. Tűzveszély a múlt hó folyamán Békés-Csa- bán 2, Tót-Komlóson 1, Gyulavári községben 1, Öcsödön 2, Szeghalmon 1, Endrőd község kerü­letén 2 esetben tordult elő. A szokásos községi je­lentések a m. kir. belügyminiszter úrhoz annak dején felterjesztettek. III. Utak, hidak, védtöltések. A közutak, a folyton tartó száraz időjárás következtében, megyeszerte teljesen kielégítő ál­lapotban voltak. A kőutak építése körüli tevékenység követ­vetkező vonalokon nyilvánult: A csabai piacztér kikövezése teljes erővel folyamatban van ; ugyancsak megindittatott a munkálat a csaba-gyulai útnak az élővivezető csa­torna hidjától a régi póstaházi hídig terjedő részén. Az orosházai vasúti indulóházi ut kövezése befejezéséhez közelégvén, a munka a piacztéren lesz folytatandó. A járási szolgabiró a tek. bizottság intézke­dését kéri a tekintetben, hogy a szükséges szak­értői felügyelet, ez utóbbi építkezésre is kiter­jesztessek ugyanazon módon, a mint az a megyei kőut építésénél gyakoroltatott. Megkezdetett végül a gyulai vasúti induló­házi kőüt földmunkája is, mely útra' nézve kü­lönben, a műszaki javaslat a jelen ülés folyamán fog tárgyaltatni. A gyomai körösi nagyhid javítási munkála­tain kívül, a megyei hidak egyike sem áll tata­rozás alatt. A megyebeli védtöltések megnyugtató álla­potban vannak. A Doboz községi körgát, a múlt bó folyamán teljesen felépittetett; a sebes-körösi öblözet pedig a védmüvek magasításán es erősí­tésén | mult^hó folyama alatt 1400 főnyi munka­erővel dolgoztatott. IV. Vegyesek. 1. A megyei pénztárak és alapok a mait hóban is megvizsgáltatván, azokban rendszeres kezelés mellett 13,452 frt 70 kr készpénzbeli s 343,974 frt 85 kr magán- és közkötvénybeli, összesen 357,427 frt 55 kr maradvány találtatott. 2. A folyó évi fősoro::ás eredményét a kö­vetkező kimutatásban ismertetem. Vagyis a sorozás ezen eredményéből kitű­nik, hogy a szarvasi sorozó járás kivételével, mely jutalékán felül a honvédséghez is tekin­télyes számú ujonezokat juttatott,- a megye többi sorozó járása, azon módon, mint az az ország sorozó járásaiank túlnyomó nagy számánál tör- iént, még csak az ujonczjutalékot sem adta ki. A felülvizsgálatra küldött hadkötelesek jelenté­keny, száma mellett remélhetőleg fedezve leend a jutalék az orosházai, szeghalmi, békési és csabai sorozó járásokban; ellenben a gyulavárosi) gyo­mai és gyulai sorozó járásokban a hátralék fe­dezése végett a jövő évre a negyedik korosztály is előreláthatólag felhívandó lesz. 3. Végül tisztelettel bejelentem, hogy a já­rási szolgabirák s a Gyula városi polgármester előterjesztései szerint az 1881. évi 45—46. bgy. sz. a. alkotott megyei szabályrendelet intézkedé­seinek megfelelően, a hernyók és kártékony rova­rok kiirtása megyeszerte foganatosíttatott. B.-Gyulán, 1885. május hó 10-én. Jancsovics Pál, alispán. 767. 1885. Ertesitetik a t. közönség, miszerint az 1885. évi tftke-kamat adólajstrom a kir. adófelügyelőség által helybenhagyva, jóváhagyási záradékkal ellátottan az 1883. évi XLIV. t. ez. 16. és 18. §§-ai értelmé­ben f. hó 11—25-én a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Kelt Gyulán, 1885. május hó 16-án. Dobay János, polgármester. ! ujiviuSszia;!)]oj 28 22 80 22 54 82 74 51 413 ip BJBuqo JO^S^ZOJOS B 61 26 64 23 40 64 91 20 389 1 wojT^zoaosaq zaqSaspaAuoq B 29 1 1 2 33 A póttartalékban j 3J 9|BI^q O C5 CO ^ J5 CO tO CO | r-H vH lO 391S19J I I II I I I M »07-«WliPPl | II II I I I | 1 *l0A OpnB^li|Bl3| 1—I 1—1 rH rH t> Az ujoncz jutalékban 1 CO W H 05 1 Ssiojej 1 1 1 1 1 1 II 1 , aßot 100 15 83 11 20 83 92 49 453 JI OA 100 48 90 19 47 94 96 56 550 A sorozó járás ne ve CD _ O sS ti áJ « § CD . s* *3 § 111 ° ^ 1 te '05 £■» • CO S3 f’C EoaűaooaiH lUBZg ^t^coHOOiNcűid Újdonságok. A megyei állandó választmány a köz­gyűlést megelőzőleg tegnap tartotta utolsó ülését, amelyen a póttárgysorozat is megállapittatott, a melyet már sajnálatunkra nem hözölbetünk la­punkban. A megyei tavaszi rendes közgyűlés hol­nap veszi kezdetét. Látogatottságát — legalább az első két napra vonatkozólag, miután a tárgy- sorozat terjedelmessége az egész hetet igénybe Ígérkezik venni — biztosítja ama körülmény, hogy a közgyűlés tisztviselők választásával van kap­csolatban. Nevezetesen a közigazgatási első al­jegyzői állás van üresedésben, melyre minden valószínűség szerint F á b r y Sándor másod aljegyző egyhangúlag fog megválasztatni, annál is inkább, mintán Fábry Sándor annyi Ielkiismere tességgel párosult tehetséggel felelt meg eddig állásának, hogy ez ideig ellenjelöltségre sem akadt vállalkozó. Az eként üresedésbe jövő másod­aljegyzői állásra az eddig is helyettesi minőség­ben — | tegyük hozzá hogy méltó megelégedésre működött — hivatalban legidősebb közigazgatási gyakornok P o p o v i c s Sylviusnak hallomás szerint ellenjelöltje Lukács Endre csabai szol- gabirói gyakornok. Németh József elhalálozása folytán üresedésben van egy árvaszéki ülnöki ál­lás is, melynek ezúttal való betöltése azonban feltételes, amennyiben a póttárgysorozat szö­vege szerint a közgyűlés eme állásnak betöltése iránt esetleg aként intézkedhetik, hogy a válasz­tás csak a szeptemberi közgyűlésen ejtetik meg. Valószínűbb azonban, hogy eme eshetőség nem fog bekövetkezni, az árvaszéki ügyek gyors el­intézése, a közigazgatás érdeke, hogy ily fontos állás ne maradjon hónapokon betöltetlenül. Az ülnöki állásra részben pályázók, részben kombi- náczióba hozattak: Cbrisztó Miklós árvaszéki jegyző, aki különben is végez előadói ügyeket, s mint ilyen nagy szorgalmat és munkásságot fej­tett ki, Jancsovics Péter szarvasi ügyvéd, H u s z k a Kálmán békési, Rohoska Mihály gyomai szolgabirósegédek, stb. A választás esélyei e pillanatban még kombinative sem állapítha­tók meg. A békésmegyei gazdasági egyletnek f. évi május 25-én, pünkösd másod napján d. e. 10 órakor B.-Csabán a kaszinó helyiségében tar­tandó rendes tavaszi közgyűlésére, mely az egyleti elnöknek szándékolt lemondása foly­tán az elnöksug kérdésében is hivatva leend in- ;dni, minden egyleti tag ezennel meghivatik, 's 24-én d. u. ugyanott a városháza udva- az állami lótenyész-dijak fognak kiosztatni iájus 25-én d. u. 5 órakor a szokott gyepen rerseny tartatik meg. Kelt B.-Csabái, május 16-án 1885. Az elnökség megbízásából; Mokry lel, egyleti titkár. A bihar- és békésmegyei helyi érdekű tról szóló törvényjavaslatot a képviselőház :ki ülésében általánosságban és részleteiben letárgyalta és elfogadta. A megyénk nevét is vi- vasuti tervre még visszatérünk. Áthelyezés. Missuray János csendör- í'nagy saját kérelme folytán, Z i 1 a b r a he- etett át, s a múlt hét végén távozott el vá- ikból. Az igazságnak megfelelőleg konstatál­nunk kell, hogy aránylag nagyon rövid itt tar­tózkodása alatt is maradandó érdemeket szerzett magának a közcsend és rendészet megszilárdí­tása körül- s hivatali eljárásában a legnagyobb fokú buzgóságot, szakképzettséget s humanitás­sal párosuló lelkiismeretességet tanúsított; áthe­lyezését s illetőleg eltávozását társadalmi szem­pontból is — mert úgy ö, valamint müveit lel­kületű kedves neje is a legrokonszenvesebb em­léket hagyják maguk után — velünkegyütt a legszélesebb körökben őszinte szívből fájlalják. Halálozás. Hetek óta állandóan szomorú rovata e szó lapunknak; a közélet oly sok kitű­nőségét gyászoljuk már ez év folyamán, s még mindig nincs betöltve a mérték, ame’lyel az enyé­szet örökké sújtó keze beelégedni hajlandó lenne. S az enyészet eme kérlelhetlenül működő fátuma még 8ujtóbb akkor, amidőn ez az előkészítés nél­küli váratlansággal is szövetkezik, hogy részvét­tel kapcsolatban az élénk megdöbbenés sajgó érzelmeit is felébressze bennünk. Ily megdöbbe­néssel párosult részvétet keltett Németh József m. árvaszéki ülnöknek halála hire e hó 11-én. Egy pár nappal előbb még hivatalában működött, midőn hirtelen roszul lett, s haza kellett mennie. Mindenki múló gyöngélkedést gyanított, de azt senki sem, hogy e rövid út a halál sötét ösvé­nyére vezet. Németh József anélkül, hogy akár a politikai, akár társadalmi életben vezér­szerepet vitt volna, annyira megszokott alakja volt közéletünknek, hogy hirtelen bekövetkezett halálához nehezen esik hozzászoknunk ; kedélyes­ségével és élénk humorával oly űrt hagyott maga után, amelyet sok tekintetben nehezen, vagy épen nem lehet betölteni. Temetése — a kedvezőtlen idő daczára — nagyszámú közönséget gyűjtött össze, részben a vidékről is. Ravatalán a szép­nél szebb koszorúk tanúskodtak a család, roko­nok, ösmerÖ8Ök s jó barátok őszinte fájdalmáról, amelyet a megdöbbentő gyászeset szivük mélyé­ben keltett. A család által kiadott gyászjelentés következő : Özv. Dömötöri Németh Józsefnó, f".ü- letett Dezséry báró Rudnyánszky Emilia, s gyer­mekei : Mária, s ennek férje : Cziffra Imre, b.-gyulai kir. ügyész, s ezek gyermekei : Lujza, Tibor, Olga; — Lujza, s ennek férje : Miskolczy Bar­nabás, n.-váradi kir. közjegyző, s ezek gyerme­kei : Pál, Irma; továbbá édes anyja, őzv. Dömö­töri Németh Antalné, született Gyergyó-szent- miklósi Kövér Mária, úgy maguk, mint számos rokonok nevében is, fájdalmas szívvel tudatják férje, atyjuk, nagyatyjuk, apósuk s fia Dömötöri Németh József, Békésmegye árvaszéki ülnökének folyó hó 11-én 725 órakor rövid szenvedés, s a halotti szentségek ájtatos felvétele után életének 60-dik évében történt gyászos kimultát. — A bol­dogultunk hült tetemei folyó hó 12-én délutáni 5 órakor fognak a nagy-magyar-városi családi sírboltban örök nyugalomra elhelyeztetni. — Az

Next

/
Thumbnails
Contents