Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-05-03 / 18. szám
TI. A 851. sorszámú beltelek eladása 250 írtért helybenhagyatott. VII. Sziics Ferencz farkashalmi tanítónak 15 írt segély kérvénye folytán megállapittatott. Végül a tekintetes megyei közig, bizottság ismételten felkéretni határoztatott, hogy a sugárút szélesítésére szükséges Konsiczky-féle háznak kisajátítását eszközölné. A gyűlés több tárgy hiányában %12 órakor véget ért, Bizottsági javaslat tüzrendörség szervezése tárgyában. Gyulavárosa képviselőtestülete f. évi mar czius bő 28-án 12. sz. a. kelt határozatával városi polgármester ur elnöklete alatt az alábbi bizottságot oly czélból küldé ki, hogy tekintettel az évek óta gyakrabban előforduló tüzese tekre és a lakosság részéről a tűzoltás körül mindinkább tapasztalható közönyre, valamint azon körülményre, hogy a város birtokában levő nagyobb és complibáltabb szerkezetű vizifecsken dök szakértelem nélküli kezelése által nem éretik el ama czél, melyre eme vizifecskendők költséges pénzen bozattattak, — tervezetet dolgozna ki arról, hogy miként lőhetne eme, mindenki által tapasztalt bajon segíteni, s tervszerű javaslatát a legközelebbi képviseleti gyűlésnek a felmerülendő költségvetéssel együtt terjessze be. A bizottság tagjai mai napon tartott ta- nácskozmányban beható tárgyalás alá vették polgármester ur által felvetett kérdést, s azt kellő tárgyalás, az eszmék és nézetek kölcsönös kicserélése után a következő indítvány tételében és javaslat előterjesztésében állapodtak meg. Mindenekelőtt szükségesnek látja a bizottság egy, 12 arra való, képes egyénből álló tűzrendészed csapatnak felállítását, illetőleg szerződtetését oly egyénekből, a kik kellő fogékonysággal bírnak a fecskendők kezelésére és a tűz körül rájuk bízott működésre, minélfogva eme szerződtetett egyének teendőikben szakszerűen kiképeztetnének. — E tizenkét egyén egyenruhával ellátva, képezné felváltva naponként 4—4 az állandó tűzrendőrséget: a 4 egyénnek 24 óráig a városházán, e czélra külön kijelölt helyen kell tartózkodni s tűzesetben a városi fecskendőkkel rögtön a helyszínén megjelenni; a szolgálaton kívüli 8 egyén szintén tűz esetében a vész helyére megy és ott a fecskendők kezelését a tűzoltó-parancsnok utasítása szerint átveszi; minélfogva e 12 egyénnek olyan lakosokból kell állani, akik állandóan a városban tartózkodnak s mindenkor rendelkezésre állanak.----Ezen egyének fiz etése évenként és egyenként 120 frt, egy egész öltözet tűzoltó ruha és kellő felszerelés. 2. Szükség merül fel egy szerkocsi beszerzésére, a melyen a létrák, gándzsák, vedrek és egyéb tűzoltó szerek elhelyezhetők lennének, a melyek szinte a városházán őrizve, veszély esetén azonnal a helyszínére vitetnek. 3. A városházán állandóan 4 ló kellő szerszámmal alkalmaztatnék, hogy veszély esetén sürgősen kéznél lévén, a szállítás rendelkezésére álljon; azonkívül a város többi előfogatai is sürgősen kiállíttassanak, vagy magánosak lovai díjfizetés mellet! biztosíttassanak. 4. A vizipuskák esetleg felmerülendő javi tására és tisztítására szinte költség veendő fel 5. A vizipuskák és hordók nagy részben a városházán összpontosittatnának egy külön- * ........I vá rosházán osszpontosniam».—- -B, —! __|__ czélr a építendő színben, 8 minden, a tűzoltásra nyal kezdé íneg, A közönség méltányolva játékát fi j ’ ' -z.-..Kí,n'n őriztetve, a na- sürü tapsokkal jutalmazd. Majd megyénk hegedű UACU u «...__ vo natkozó szerek a városházán őriztetve, a na ponkénti felváltásnál az őrködéssel megbízott 4 tűzoltónak átadandók, illetőleg átveendők, akiknek azokról a leltár kézbesittetvén, a tárgyakért felelősséggel tartoznak. A vízipuskák más része biztos helyen tizedekben tartandók záros helyen, és szinte | tüzrendörség, esetleg alakulandó tűzoltó-egylet felügyelete alatt állandóak ; — a tizedbeli vízipuskák és hordók szállításához a lovak minden tizedben biztositandók, és a tűzhelyére szállításért dij fizetendő. A költségvetést e czélra a küldöttség következőleg hozza javaslatba; és pedig : 12 tűzoltónak á 120 frt . . . 12 tűzoltónak ruha á 60 frt . . egy szerkocsi felszerelve , . . a vizipuskák és hordók szállítására a vizipuskák és hordók javítására előre nem látható kiadásokra 1440 frt, 720 „ 480 „ 200 „ 200 „ 160 . Összesen 3200 frt. A fedezet az 1876. évi V. t. ez. 33. §-a 3 pontja értelmében a föld és földbérlet utáni adókivételével a többi egyenes adónemekre vet* tetnék ki s ezekre számításunk szerint adó forint után 6—7 kr esnék, — minthogy azonban az első szervezés alkalmával a megfelelő helyiségekről íb gondoskodni kell, e czimen a f. évre egyszersmindenkorra még 1000 frt vettetnék ki, 8 e szerint az idei szükséglet a fenti adónemek kivételével minden adóforintra 9—10 kr lenne. Ezen adó teljesen külön vettetnék ki és kezeltetnék tűzrendőri pénztár czime alatt oly módon, hogy az mindenki által legfeljebb évenként ápril hó végéig befizettetnék ; beszedésével s szükség esetén a teljes végrehajtással is a tizedbeli tanácsosok bízatnának meg, szükségesnek mutatkozván a gyors eljárás s a végrehajtási költségek megkimélése, de kötelességet is látunk benne a tanácsosok részéről, akik Gyula városa közbiztonságának első sorban kell bogy őrei legyenek. A fentebb eddig előterjesztettek képeznék alapját mint tüzrendörség az alakítandó önkéntes tűzoltó-egyletnek, melynek létesítéséhez minél előbb reményünk lehet, ép azért, hogy a létesítéshez az alap megteremtése által már most is, mint eme tűzrendőrségnek parancsnokai oly polgárok választatnának meg parancsnok és al- parancsnokul, akik e téreni jártasságuk melleit' akarattal bírnak és idővel is rendelkeznek arra, de annyagi érdekeik is kívánatossá teszik, hogy - téren működve, az egyéneket képezve oda fej- leszszék a kezdetleges intézményt, hogy legközelebb az önkéntes tűzoltó-egylet is társadalmi utón a városi lakosság terheltetése nélkül felállítható legyen. Gyulán ápril 2-án 1885. a helyzet ünnepélyességet átérző közönség áhi- tatos feszült figyelme mellett 8 órakor fogtak. A kicsiny emelvényre, Zeller Betti urhölgy lépett először, s a hangverseny sorát „Nyitány“pillanatra, mely szembe fogja őket állítani. Arca ismét hideg lesz mint a szoboré és lelke szilárd mint a mártíroké, kik remegés nélkül tudnak nézni a tüzhalál kínjai elé. És nyílik az ajtó . . . De hova lett a nyugalom szivéből? Miért állott föli oly izgatottan és miért gyuladt ki halvány arca, midőn régi kedvesét belépni . látta ? Miért nem üdvözölte hidegen, közönyösen, mint a hogy elhatározta? S midőn a vi szontlátás első néma pillanatai után egy lé pést akart tenni felé, miért tagadták meg lábai a szolgálatot, s miért rogyott vissza székére ? Néma csönd van nehány. másodpercig, aztán halk zokogásának hangjait hallja a mozdulatlanul álló nő, s csak nézi némán, mereven azt a gyászos, megtört alakot, kit valaha megtörhetetlen büszke ideálisnak óhajtott látni mindörökké. Hajh, akkor még, ha a légyottok titkos óráján itt találkoztak, örömtől dobogó szivet hoztak egymásnak, de ma, midőn nem nehány nap, hanem hosszú évek szenvedéseiért keres nek kárpótlást, — e nagy pillanat mindkettőt szomorúnak, lesujtottnak találja, Végre a nő hozzálép a férfihoz, lehajlik s megsimitja elborult homlokát. — Szegény, szegény Sándor! A férfi, mintha ez érintésre villamos ütés érte volna, föláll helyéről s hideg érzéktelen hangon feleli: — Ne sajnáljon engem asszonyom 1 Az utolsó szót alig mondhatja ki. Sóhaj szakítja félbe s visszarogyik székébe. (Fojyt. következik.) Hangverseny Csorváson. (1885. április 26.) Hanyverseny Csorváson! nevetett fel a napokban egy barátom, midőn neki e mulatságról beszéltem. Fából vaskarika, Kör négyszegiiés! 1 Perpetuum nobile! 1 pajtás ! Az a község, mely alig számlál még 40 évet, képes volna erre? azt már csak kötve hiszem. — Én pedig, — az ott részt vett szép táu- ezosnék szép szemeire mondom, — hogy csa- lódol 1 Ez már pedig csak nagy szó 1 Ha fáradságot véve magadnak eljövendesz, gyönyörködhettél volna szép játékban, láthattál volna kedves szép tánezosnékat s elragadtatva bámulhattad volna többek közt egy szép leány tánczát, kinek kitartása páratlan, táncza bájoló, s kinek minden egyes mozdulatában fellelhetted volna az eszthe- tikai szépet. Az „arany ifjúság" — miut mindenkor úgy most is rajta volt, hogy kifáraszsza, de nem sikerült ezúttal sem ; — elpudeálva vonult félre ki nem érdemelt babérain pihenni. Az a tánezosné pedig már másik legény virtusát próbálja. Most még jobban aprózza, ajkán még kedvesebb mo soly lebeg, s szemében még több tűz ég. A jó példa hat s a többiek is követik. E tények konstatálásával, — Ígéretemhez hűen elárulhatnám ugyan, hogy a négyesben, bizonyára pihenendő horrendum dictu 1 egyezer pillanatra leült, de nem reszkirozom ez állítást, úgy sem hiunék el, nem hinnéd el te sem, ismerve őt I — De nem ám 1 — Látod, látod 1 hova ragad hevemben»— reporteri toliam, a hangversenyről még nem is beszéltem és már tánczosnékról referálok. Ennék mind a te tamáakodásod az oka. Ergo tua culpa 1 — Legyen igazad neked isi De halljuk a sürü tapsokkal jutalmazá. Majd megyénk hegedű virtuóza, — kire méltán büszkék lehetüuk, — Danes Ferencz ur kezdé szorongatui száraz fája nyakát, és pedig oly eredménnyel, mellyel, különben is szerény művészünk, — bizonyára megelégedett. Ezután a kedves megjelenésű Kacsó Luiza ült a zongorához, és én igazán nem merem kimondani a sententiát: ha vajon szépjátéka, a vagy gyújtó szemei tették-ó azt a nagy hatást, mire a kávéház nagyterme tanú. Következtek a szavalatok Arany „Tetemre- hivás“-át Frank Ferencz ur szavalá sok igyekezettel, mig ennek paródiáját Keck Géza ur szép eredménynyel. Krónikási tisztünkhöz híven kijelentjük, hogy mindketten megérdemlett tapsokban részesültek; Ujfalussy Zoltán ur fuvolajátéka szintén sok, sok tapsot kapott. „Et nunc venio, ad fortissimum virum“ a — vármegye veterán dalosához, ki nélkül hangverseny már nem is lehet; eláruljuk nevét ? — Vangyel Sándor úrhoz, ki sokszor megujrázott dalaival, e téren is szerzett babérai számát egy- gyei ismét szaporitá. A hangversenyt Zeller Frigyes ur szép zongorajátéka fejezte be. Még egy szereplőről kell megemlékeznünk. Ha igaz az, hogy az operett-szövegíró mindeu babérát a zene szerzője nyerá el, — a mi factum, — úgy az is all, hogy a működöket zongorán kisérő művész eleve lemondhat a dicsö- ségöl, mert bármily jó legyen is a kiséret, a dicsőség soha sem az utóbbié. Mi azonban méltányolva Dániol ur nemes lemondását, méltányolva ügyes játékáról e helyen C6ak elismerőleg nyilatkozhatunk. Ezzel befejeztem volna a kritikát. — Nos, még mindig kételkedel csorvási hangverseny sikerében ?! Nem 1 most már hiszek! De mi jön most ? Mi egyéb, mint a — táncz, mely reggeli 4 óráig tartott, s hol a kitörő jó kedvnél csak az atmosphaera volt nagyobb. A négyeseket 24 pár tánczolta, tíavallier, — mint a franczia mondaná, — volt — „dos t." és igy a táncz sikere semmivel sem volt csekélyebb a hangversenyénél. De már virad, — suttogják bujtogatva a murit már megelégelő papák. Csakugyan úgy van, a nap hova tovább felébb emelkedve, bíbor fénnyel vonja be a láthatárt; — a kert dalosai szerelmi dalra gyújtanak, mibe az utczán már csiirhéjét hajtó kanász fülsértő kongatása zavarólag vegyül. Egy-két tánezos már a Krampampuli kékes lángjainál sütkérezik ; — a „hotelier" bevételeit számolja! — a nemes vérü Bűcepbalusóktól vont jármüvek elöállanak; az álmosan kiejtett és nyomban megcselekedett lapos kézcsókok elhangzanak ; a táncz templomát tarka csoportok hagyják el. Menjünk mi is haza. Pakolj Pista! Ott vottak : Dr. Márki Jánosné (Orosháza), Stojanovits Gyuláné, Kacsó Lajosné (Budapest), Würt Zsigmoudué, Tomka Emilné, és Swarcz Ferenczné úrnők, továbbá: Korossy Zsófia, Julia, Cili és Anna nővérek (Gerendás), Fejér Kiza és Gizella (Csákó), Dércy Ilona és Mariska (Kondoros), Madarasy Róza, Müller nővérek, Németh Mariska, Póol Netti és Bella (Szarvas), Rátz Ilon és Szidi (Csaba), Szentkereszti Róza (Gerendás), és Zeller nővérek urhölgyek (Gerla) stb. — o — s. — — Legyen ! A gazdag és változatos műsor lejátszásához, Újdonságok. A megyei állandó választmány f. hó 2 án tartotta első ülését, amelyben a tavaszi közgyűlés elé terjesztendő tárgysorozat számos pontja fölött tanácskozott. A választmány a közgyűlés előtt még hihetőleg több ízben fog összeülni. Alapszabály megerősítések. Szarvas város területén az 1884. évi XVII. t. ez. 122. §-a értelmében létesített ipartestület és a vésztői II temetkezési segély-egylet alapszabályai a bemutatási záradékkal elláttattak. Gyulavárosa központi válazztmánya f hó 1-én D o b a y János polgármester elnöklete alatt tartott ülésében előterjesztetett a belügy miniszternek az országgyűlési képviselőválasz fásra jogosítottak jövő évi névjegyzékének kiiga zitása tárgyában kiadott körrendeleté, melynek alapján a központi választmány az összeíró kül döttséget S z i g e t h y Lajos, Mondák György és Gerlein Mihály központi válásztmányi tagok ból megalakítva, az összeíró küldöttség mellé jegyzőül K ó h n Dávid városi nyilvántartót vá lasztá meg, aki a törvényben előirt esküt a köz ponti választmány kezeibe letette. Államsegély. A vallás és közoktatásügyi miniszter a csabai polgári leányiskola fentar tási szükségleteire ez évben 3500 frt, — ugyan csak Lippert Jánosnak az általa Csabán fen tartott kisdedóvoda f. évi szükségletei fedezésére 1Ő0 frt államsegélyt engedélyezett. A városi képviselő testület kötelékéből, — mint a kiknek megbízatásuk f. évi junins hó végével lejár — a következő választott képviselő testületi tagok lépnek ki, azl. tizedben: Nagy Károly, Sziber Nándor, Szénási József, Hoffmann Mihály, Sail József, Szánthó Alajos; a II. tizedben: Fikker Ferencz, Petik Ambrus, Sebestyén István, Mondák György, Duttkay Béla, Uferbach Rezső, Kohlmann Károly ; a III. tizedben: Schmidt József, Merksz Mihály, Szí kora József, Rusz Miklós, Márkus György ; a IV. tizedben: Hoffmann József, Niedermayer Antal, Gróh Jakab, Emhő György, Gróh János, Schröder Kornél, Eogelhart József; az V. t i- 111 b e n : Junászka Sámuel, ifj. Oláh György, K. Tar Mihály, Lindenberger István, Rozsos György, Kövér László, Nagy Gy. János ; a VI. tizedben: Atyimovics József, Kirileszku Gyula, Papp Demeter, Terényi Lajos, Gubás Péter, Rusz Demeter, Dömény Lajos, Vonyiga Illés, legifjabb Miskucza György, Ilovics Szilárd. A Báiifnlva-Hőd mező vásárhely vidéki egyesült méhészegylet közgyűlését folyó hó 21-én tartja Orosházán az „Alföld“ szálloda nagytermében. Az élöviz-csatorna felső torkolatán levő zsilipet, mely az ősz óta le volt zárva, ápril 29-én pár napra felnyitották, hogy a c s a b a i indó- ház kellő élővízzel láttassák el, amiben az utóbbi napokban már szűkölködni kezdett. Egészségi szempontból is helyes volt már élővizet bocsátani a csatornába, ami egyébként rendkívüli nehézséggel jár, mert Békésen a torkolat be van töltve, s a vizet Csabán duzzasztó tartja fen. Bizony nagyon óhajtandó volna, hogy az a b,é kési zsilip végre valahára felépittetnók ; a mostani állapot, mely még hónapokra Ígérkezik elhúzódni, teljesen tarthatatlan. Áthelyezés. A debreczeni pónzügyigazga- tóság Csarnay Károly szolnoki VI. osztályú adótisztet saját kérelmére a békési kir. adóhivatalhoz helyeztető át. Az iparos ifjúság önképző és betegse- gélyző egylete S a I József elnöklete alatt ápril 26-án délután 4 órakor tartotta tisztujitással egybekapcsolt évi közgyűlését. Előzőleg azonban előterjesztetett az egylet múlt évi működéséről szóló jelentés, továbbá a pénztár állása, melyből kitü- nik, hogy az egylet múlt évi bevétele volt 1630 frt 41 kr, kiadása 651 frt 97 kr, takarékpénztárban kezelt készpénz vagyona 978 frt 44 kr. A tisztikar közfelkiáltással következőig alakult meg : S a 1 József eluök, Szénási János alel- nök, K o h n Dávid titkár és jegyző,,M u 11 Rezső könyvtárnok, Lindenberger Rudolf pénztár- nők, 111 i c h Ferencz és S z i 1 v á s i Lajos szám- vizsgálók. Választmányi tagok: Balog István, Bedrus Antal, Dundler Ferencz, Hoffmann István, Féhn István, Csoloaki Ferencz, Szikula Ferencz, Steigervald Gyula, Lindenberger Károly, Szilvási László, Gróh Mihály, Furka Károly, p ó t- tagok: Démusz János, Túri Gábor és Muncsák György. Lindenberger István az egylet eddigi alelnökónek hat évre terjedő önzetlen s tevékeny működéséért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott, A közgyűlés hosszasan és behatóan tárgyalta Budapesten az országos kiállítással kapcsolatban julius 1-től augusztus 10-ig önálló csoportban rendezendő segéd- és tanoncz munkakiálli- tás ügyét, amelyre nézve az országos kiállítás bizottságától a bejelentési ivek épen a közgyűlés napján küldettek le. Határozatba ment, hogy az egylet minden tagja s különösen az uj választmány erkölcsi kötelességének ismerje, a munka- kiállításra kiállítókat toborzani, e végett a bejelentések május hó 8-áig K ó h n Dávid egyleti titkárnál eszközlendők. Az iparos ifjúsági egyletek VI. országos vándorgyűlésén való képvisel- tetését választmányi ülésre utalta. A közgyűlés 50 irtot szavazott meg a könyvtár gyarapítására- a könyvtár úgy a munkák számát, valamint a könyvek minőségét illetőleg,, eddig is méltóan versenyzik a gyulai könyvtárak bármelyikével, | örömmel konstatáltatok, bogy az egylet tagjai igen buzgók az olvasásban; mely körülményben s a könyvtár rendezettségében kiváló elismerés illeti az egylet buzgó könyvtárnokát, Múlt Rezsőt. A tanácskozás során tett indítványok közül kiválóbbakul felemlítjük még, hogy a közgyűlés elrendelte, miszerint a régi hátralékosok még egyszer s utoljára felszóllittatnak kötelezettségük teljesítésére, amit ha elmulasztanának tenni, a fenforgó követelés biróságilag fog rajtuk megvétetni; továbbá, hogy a havi 20 kros tagdijak ezután havonként nyugta utján tognak beszedetni. A közgyűlés — melynek lefolyása különben teljesen higgadt és tárgyilagos volt — délután 6 órakor ért véget. A honvédség körében történt májusi előléptetéseket a hivatalos lap keddi száma közli Baunünket közvetlenebbül érdeklőleg megemlítjük, hogy Ottó József százados s a helyben állomásozó^ csongrád-békési 8-ik zászlóalj parancsnoka őrnagy gyá, továbbá P a k s y Miklós huszár-hadnagy a szabadságolt állományban fő- hadnagygyá, lett előléptetve. Szivünkből era- tulálunk! * *