Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-05-03 / 18. szám
Halálozások. Gmhő György, pintér iparos, a uómetvárosi templomnak évtizedek során ügybuzgó gondnoka, iparos osztályunk egyik megérdemelt közbecsülésben álló kiváló b tisztelt tagja April 24-én élete 69-ik évében meghalt. Meghalt továbbá G r ü n w a 1 d Fülöp közbecsülésben álló agg polgártársunknak neje szül W einberger Róza élte 84-i.k, boldog házassága 57-ik évében ápril hó 29-én. Mindkét elhunytnak temetése nagy részvét mellett folyt le. Béke hamvaikra! A kétségbeesés örvényszélén voltunk, midőn az Eg megkönyör.ült. Angol-orosz-háboru, országos kiállítás, megyei, városi közügyek: minden háttérbe szorult; a második „hatvanhárom“ rémképei vonultak el hetek és hónapok óta szemeink előtt, aggodalommal párosult kétes remény tölté el kebleinket; júliusba illő tikkasztóan forró napok voltak, a hévmérő hetek óta 24—27 fok között ingadozott, a nap forró heve a földnek utolsó csepp nedvét is kicsalta, a legelők és kaszálók mintegy le voltak perzselve, s az alig pár nap előtt kihajtott lábasjószág-állományt újra istálló alá kell venni, ha a téli takarmány csaknem egészen el nem fogyott volna. Az Ínség, nyomor sötét előképei rajzolódtak az örökké kék égboltozatra, az aggodalommal párosult remény kétség- beeséssé vált, amidőn Bzerdán délután két óra tájban minden előjel nélkül, mondhatni váratlanul (s mégis soha jobean nem várva) megeredtek az Ég csatornái s jókora zivatarunk volt mely a késő délutáni órákig tartott. Igaz és egy- urtal sajnos, hogy a határnak nem minden részén : igaz, hogy alföld alig ázott meg két ujj nyira; de a varázs mégis megvan törve, a li dércznyomás alul nrégis fel vagyunk oldva; az égboltozat többnyire borús, s miután az ország más részeiben is Volt eső, reményünk feléledt, hogy a május hó talán kárpótolni fog a téli hónapok s különösön az április évtizedek óta példátlanul álló száraz voltáért. Adja Isten, hogy úgy legyen I A kutyákra egész razzia folyik most Gyulán, amire egy következményeiben nagyon szerencsétlenül kifolyható esemény ád okot. Ugyanis szerdán délelőtt 10 óra tájban egy veszett kutya kóborolt a belvárosban és számos kutyát mart meg. Sőt fájdalom három egyént is, egy öreg embert, egy asszonyt és egy kis leánykát, akik a legszorgosabb orvosi kezelés alatt vannak. A kutyára órákig tartó hajsza volt, mig agyon tudták verni ; a megtartott orvosrendőri bonczolás kétségtelenül kiderítette hogy a kutya veszett volt. A rendőrkapitány ennek folytán a legkiterjedtebb nyomozást eszközölteti a kutyákra, s amelyik gyanúsnak tűnik fel, azt a gyepmesternek adatja át ; a közönség is felhivatott, hogy a kutyákat szigorúan ellenőrizzék saját érdekükben, nehogy esetleg közöny vagy betegség el- palástolás tragikus következményeket vonjon maga után, ami annál félhetőbb, mert a veszett kutya — akinek gazdája nem volt kideríthető — való szinüleg már napok óta barangolta a várost. Az óvatosságra magunk részéről is legszorgosabban felhívjuk vásosunk összlakosságát. Orosházán a 48-as és függetlenségi párt elnökét, dr. László Elek orvost, Veros József antiszemita párti képviselővel volt affairejéból ki folyólag hozott becsületbirósági határozat alkal mából múlt vasárnapon este lelkes tüntetésben részesité. A fáklyásmeuetben ezrekre rugó közönség vett részt. B é z y Balázs közs. jegyző intézett üdvözlő beszédet az ünnepekhez, sikert kívánva fáradozásainak. Beszédjét viharosan meg éljenezték. Dr. László Elek meghatott hangon remek szónoklatban köszönte meg a megtiszteltetést, melyben őt a párt és Orosháza polgárai részesiték s ecsetelve 'a mostani zilált állapotokat ama reménynek adott kifejezést, hogy a választások lezajlása után megzavart társadalmi béke nemsokára újra helyre fog állani. Az ünnepély nemzeti dalok éneklésével ért véget. A .Csabai iparos betegsegélyzö egylet a minisztériumtól éngedélyt kapott, hogy pénztára javára fordítandó tiszta jövedelemmel julius hó 5-én sorsjátékkal egybekötött tánczvigalmat rendezhessen. Füzes-Gyarmaton dr. Szilárd Bernát orvos letelepedett; s mint ilyen orvosi oklevelét kihirdetés végett beterjesztette a megyéhez. Csongrád vármegye alispánja átiratilag értesíti megyénk közönségét, hogy gr. Károlyi László derekegyházi uradalmában a házi- tinó-gulya közt a száj- és körömfájás járványosán fellépett. „Útmutató a budapesti kiállításra“ czimü csinos füzet jelent meg Lampel Róbert kiadásában, mely egyszersmind fővárosi kalauzzal van egybekapcsolva. — Szerkesztették dr. S z i k 1 a y János és László Elek. Nélkü lözhetlen könyv mindazoknak, akik az orsz. kiállításra a fővárosba utaznak. Nemcsak, bogy a kiállítási területen levő épületek közt vezeti híven az olvasót, hanem az azokban elhelyezett tárgyakra nézve is kitünően tájékozható útbaigazításokat ad. Emeli becsét az útmutatónak a vasúti árak jegyzéke, melyek minden fontosabb, összesen 200 állomásra nézve föl vannak véve, úgy, hogy az utazó közönség a vasúton fizetendő díj iránt is már előre tájékozva lehet. Értesül egyszersmind a vasúti menetrendről, a fővárosban fizetendő bérkocsi-dijakról, hordár-dijakról lakásokról, egyáltalában mindenről, a mire a kiállítás alatt kényelme tekintetéből szüksége van Még annak is, aki jártas a fővárosban, majdnem mellőzhetlen szüksége van a kalauzra. A könyvhöz a kiállítás madártávlati képe (helyzetrajzával) van mellékelve. Ara 40 kr. Horváth Gyula és Komjáthy Béla vállalták el a becsületbirói tisztet, — a kik elnökül közakarattal Mocsáry Lajos urat kérték fel, aki is ezt elfogadván, a becsületbiróság megalakult. ; A becsületbiróság az előterjesztett okmányok áttanulmányozása, valamint á telek megbízottjainak meghallgatása után, s azok alapján egyhangúlag a következőleg határozott: 1. Dr. Lá zló Elek ur lovagias elégtétel kérésére és adására képes, — a fennforgó ügyben azonban, tekintve Veres József lelkészi állását, a lovagias elégtételnek fegyveres neme ki van és ki volt zárva. 2. Úgy Veres József, mint Dr. László. Elek a köztük fennforgó ügyben nem követtek el semmi olyast, mely őket bármely becsületbeli ügynek lovagias utón leendő elintézésében akadályozhatná.“ Kelt. mint fent. Motísáry Lajos. Lükő Géza. Komjáthy Béla. Horváth Gyula. B. Andreánszky Gábor. A becsületbiróság feDti ítélete alapján részűnkről kinyilatkoztatjuk, hogy ezen becsületbeli ügyet befejezettnek tekintjük. Budapest, 1885. ápril 21. Vadnay Andor, mini Veres József ur megbízottja a beosületbiróság előtt. Hoitsy Pál, mint László Elek ur megbízottja a becsületbir. előtt, ‘ Azt hiszem, a szenvedett sérelmekért elég elégtétel .a nagy közönséggel szemben, de hiszem egyúttal, hogy Teres József ur is fogja tudni kötelességét. :■ Orosháza, 1885. ápril 22-én. : í : • Dr. László Elek. Irodalom és művészet. „Tavaszi hajtások“ czimü müvére hirdet előfizetést Gyomai Zsigmond, megyénk szülötte akitől fővárosi és vidéki lapokban már több iz' ben olvastunk ügyes tárczaczikkeket. A meg jelenő munka ilynemű tárczaczikkeken kívül kői töményeket is fog tartalmazni. A könyv julius hóban hagyja el a sajtót, előfizetési ára 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek szerző czimén Gyo mára küldendők be e hó végéig. soknál, ezen osztály külön mérlege 390.675 irt nyereséget tüntet ki a biztosítottak javára. Ebből a felekre az évi dij 25 százaléka esik 1885-iki osztalék gyanánt. A díjtartalékok, bizto»itási alapok 8 a gyermekbiztositások vagyona 30.654,989 forintot tesz. Az értékpapírok áringadozására külön tartalék szolgál, mely a 'saját értékpapír- készlet 17 százalékának felel meg. A 251.098 frtnyi üzletnyereségből (amelyben az értékpapírok utáni nyereségben Dem foglaltatik) 55,000 frt tartalékba helyeztetett s osztalékul részvényen- . kint 270 frt állapíttatott meg. A közgyűlés az igazgatóságnak a biztosítottak és a vállalat érdekében kifejtett tevékenységéért köszönetét szavazott. Az „Anker“ élet- és járadék biztosító tár- 1885. márczius hóban benyujtatott összesen 734 bevallás 1,384.554 frt biztosítandó összeggel, és pedig : 434 bevallás 756.086 frttal halálesetre és 300 bevallás 628.468 frttal életesetre. Kiállítva lön 396 kötvény 690.104 frttal halálesetre és 291 kötvény 621.163 frttal életesetre ; összesen tehát 687 kötvény 1.311.267 frttal. A havi bevétel volt 130.014 frt haláleseti dij, és 124.100 frt betétetekben, összegen: 254.114 frt. Halálesetekért kifizettetett 70,763 frt. Ez évben benyujtatott 2181 bevallás 4.517.049 frttal és kiállíttatott 2046 kötvény 4.269.967 frttal, ugyanazen időben bevétetett 1.017.098 frt; — halálesetekért pedig kifizettetett 191.721 frt. A társaság működése kezdetétől fogva halálesetekért kifizettetett 13,254.308 frt és az 1871—84-ik túlélési társulás (Associatio) eredménye 27,028,505 frt volt. Lapunk kiadóhivatalában megren delhetők Nemencsek J. na gyhirü gyártmányai jutányos áron. Az árjegyzék kiadóhivatalunkban betekinthető. Vendéglősök és bortermelők figyelmébe ajánljuk „A legjobb bor dérit ő-szer* czimü hirdetésünket. Nyilatkozat. Veres József ur, az „Orosházi Újság“ f. évi 11-ik számában egy, személyemet mélyen sértő s lealázó czikket tett közzé, melyért lovagias elégtételadásra szóllittatott fel. Az elégtételadást bár először elfogadta, később egy újabb sértő nyilatkozattal megtagadta, kétségbe vonva képességemet a lovagias elégtételadásra. Az ügyek ily állásában, különösen a nagy közönség iránti tekintetből, országos tekintélyek, országos képviselőkből álló becsületbiróság elé vittem ügyemet, melynek határozata a következő : „Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1885. év ápril 18-án, Veres Józssef országos képviselő, s az orosházi ág. ev. egyház lelkésze és Dr. László Elek között felmerült becsületbeli ügyben, a mindkét fél kívánságára megalakult becsületbiróság által. Veres József részéről Lükő Géza és báró Andreánszky Gábor, — Dr. László Elek részéről Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dobay János. HIBDETÉSEK. Közgazdászat, ipar, kereskedelem. Az Anker élet és járadék biztosító tár saság Bécsben (Magyarországi vezérügynökség Budapest Gizella-tér 6. szám) m. hó 24-én tartá Zichy Ö lön gr. elnöklete alatt 26-ik rendes óv közgyűlését, a melynél 420 részvény volt képvi selve. Az 1884-ik évre vonatkozó jelentés a biz tositási állomány tetemes jyarapodást, s általában igen kedvező üzleti eredményeket konstatál. Mjpt a jelentésből látjuk a benyújtott ajánlatok összege 19.317,481 írtra ment, s ebből 15.463,467 frt uj életbiztosítás lépett érvénybe, a tiszta sza- perodás 5.846,010 frt s az összes biztosítási állomány az 1884-ik év végén 139.264,818 frt töke és 41,363 frt évjáradék biztosítás volt. A díjbevételek gyermek és baláleseti biztosítások utáD 3.483,586 írtra rúgtak, a mi múlt év ellenében 313,532 'frt szaporodásnak felel meg. Halálozások után, évjáradékokért s lejárt gyermekbiztositás- ért 4.222,801 frt fizettetett, ezen Összegből lejárt gyermekbiztositásokra 3.493.446 frt esik. Esen biztosítási módozat eredménye különösen kedvező volt, amennyiben a befektetés a csoport- biztosoknál 7*/2 % kamatos kamatnak felelt meg, s a minimális eredménynyel garantirozott biztosításoknál (E. táblázat) a . iztositott összegen felül a tőke 25%-°s nyereségét eredményezte. Ép oly kedvező az eredmény a halálesuti biztositáSSS^Sze'n s av d u s természeteslagsőtartalmu egyszersmind 6»C>gffi>Í5aLégzési szervek.a Gyomor és a Hólyag bantaJmaltnál. ( Raktár B.-Gyulán: Kohlmann Ferencz urnái. 61 6—12 IBár előítélet és gyanúsítások hátráltatják! — de a valóban jó végre^ mégis utat tör. Hogy ez tény, bizonyítja a mindinkább növekedő kereslet a valódi Pain-Expeller után. E régbevált háziszer a legtöbb csa ádnál mint hatékony bedörzsölési szer csúz, köszerény, tagszak gatás stb. ellen folyton kéznél tartatik és mindenki által, aki már használta, bálából másoknak is ajánltatik. Aki ennek valóságáról önmagán tett használat ntán meg akar győződni, az csakis „Ricbter-Iéle horgony Pain- Expellert“ kérjen és hamisítványt meg ne vegyen. 40 és 70 kros árban a legtöbb gyógyszertárban kebleiben van. Richter F. Ad. és társa, Bécs. — Főraktár Prágában az „arany oroszlán“ gyógy? szer árban, Niklasplatz 7. 4 5—7 Kapható Török József gyógyszertárában Budapest, Király-utcza, 12 sz. graepel HUGO, MARSHALL SONS & C- LIMITED vezérügynöke, BUDAPESTÉIT VI. bárányutcza 16. szám (gyár-utcza sarkán) ajánlja gőzmozgonyait és gőzcséplőgépeit őrlőmalmait, valamint minden egy ét gazdasági gépeit és eszközeit jelentékenyen leszállított árak mellett. _______ A legújabb és kitünően javított Marshall-féle gözmozgonyok és cséplőgépek a budapesti országos kiállítás nemzetközi gépcsarnokában, csoportban vannak kiállítva. 78 3—3 Minden idegbetegnek fontos. Az idegbetegségek csakis villany által gyógyíthatók meg gyökeresen, — Újonnan feltalált bevezetési készülékemnek (villany-gép) mindenki által köny- nyen kezelhető, egy családból sem kellene hiányozni. — Csúz, köszvény, testi gyengeség, fog- és csúzos főfájás, szóval minden ideg-betegség, bevezetési készülékem által gyógyítható. — Ára egy teljes készüléknek használati utasítással 8 frt. — Kizárólag kapható l>r. Beeck F.-nél, Trieszt, 26 11—24 2. Via Pondaret 2, Magas jutalék mellett, rövid próbaidő után pedig fizetéssel, egy jó bizonyokkal ellátott szorgalmas férfi, szükséges házicszköz elárusitása czél- jábél, mint városi ügynök azonnal kaphat állást. Bővebbet e }ap kiadóhivatalában. 62 2—5 o Van szerencsém a n. é féle házban több év óta fennálló Lakás változtatás. közönség tudomására hozni hogy az Uferbach János I ■ a Magyar király vendéglővel szemben lévő özv. Veres Melentáne hazába helyeztem w i*. Lnl is mindennemű ruha javítást és tisztítást gyorsan pontosan és jutányos ár 2 ruha tisztitő üzletemet 9 & LUkjUI JVllítlY VÖUUCgiUVOI OáCUiUvU 1V/ ' u . . , * » hol is mindennemű ruha javítást és tisztítást gyorsan pontosan és jutányos ár mellett eszközlök. , , A n. é. közönség becses pártfogását kéri tisztelettel Weisz Bernát, gg j_| ruha tisztitó. ( mi i® ... Eg y használt 8 léerejü gözmozgony cséplőgéppel, kedvező feltételek mellett eladó. Czim: Konsitzky János Békésen. 83 3-3