Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-04-05 / 14. szám
14-Ik szám. r Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház1, Dobay János'könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: *Egész évre .........5 írt — kr. Fé lévre .. .........2 „ 50 „ Év negyedre .... 1 „ 25 „ Egyes szám ára 10 kr. J ^ .... ............A Gyula, 1885. április 5-én. IV. évfolyam. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyílttér tora 10 1J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Itaasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a./ Land IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Öppelik A., Schalek Henrije,, Moose Rudolf és Bukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Husvét Ünnepén. Az igazság halhatatlanságában, — a feltámadásnak évünnepe derült ma reánk! a husvét ünnepével. Mindegyik keiesztyén-felekezet kivéJ tel nélkül ünnepel ma; egy az érzés, egy' a gondolat mindegyikben, mert hiszen mindnyájan egyek volnánk a Krisztusban.' A hivő keresztyénlélek magaelé idézi az elmúlt hét napjai által jelképezett nagy! eseményeket. Látja a hozsánnázó virágvasárnapi néptömeget, a zöldágakat és virágokat hintő sokaságot; látja a papi fejedelmek és írástudók alattomos fondorlatait, a melyek által a tudatlan nép félrevezetése, elámitása oly rettenetes mértékben sikerült nekik. Látja a hütelen tanitvány áruló csókolását, s a nagypénteki nap többi tragikus jeleneteit: az ingatag, kézmosó Pilátust, a ki a felismert igazság megmentésére nem mer vállalkozni s veszni hagyja az ártatlanságot; látja a vérszomjazó, bőszült csoportokat, a melyek a szent város utczáin fel- alájárva ordítozzák : „ feszítsd meg, feszítsd meg“! Aztán látja a nagy szenvedőt, tövis-koronával fején, a keresztfa gyötrő kínjai közt vonaglani, utolsó perczeiben is híven megőrizve színében és ajakán az emberszeretet isteni melegét; és végül látja lehanyatlatri a fiőv~ mely-egy^ világ bűnsúlyát hordozta, megtörni a szemeket, melyekből a mennyei jóság szent* fénye sugárzott elő. És mikor mindezeket1 látja, nem méltán borul hat-e el, az emberi1 álnokság és tudatlanság ilyetén műveletei felett ? De e mély, gyászos siralomnak vége leve nem sokára. A hivő lelkek re oly méltán borult gyásznak vége lett a mai Temetőben..*) Késő őszi délután van, Temetőn, sírok közt járok, Fejfáin a bús síroknak Repkénykoszoruk s virágok . . . Késő őszi hervadás közt A sírhalmokon tavasz van, Hajh 1 itt oly pazar az élet, Koszorúkban, virágokban. Hanem mig a szivek égtek, Melyek most ott lenn enyésznek, Akkor hagyta dúlni őket, Fájdalomnak, kínnak, vésznek. Most, mikor már ott hamvadnak, Jó virággal, milyen gúny ez, Koszorú, öröm, virágok, Mikor a szív már nem érez! . . . Szollösy Nina. Mit suttognak az én bokrétám virágai? Ti kétkedők, kik az istenség szikráját.1 érezve magatokban azt hiszitek, hogy csak egyedül vagytok a természet teremtményei között, kik gondolataitokat szavakba önteni, érzelmeiteknek tagolt hangokban kifejezést1 *) Korán elhunyt költőnőnk szellemi hagyatékából' közöljük ez eszmében és formában egyenlően szép költeményt, csak azt jegyezve meg, mikép a költőnő az ötvenes évek végén, mint népszinmüénekesnő a miskol- czij veszprémi, győri és soproni közönségnek volt ked- vencze, halála után pedig a költészet múzsája vette fel nevét a halhatatlanok közé, hátrahagyott gyönyörű költeményeiért. Lész alkalmunk ezek közül még többel is megismertetni olvasóinkat, irodalmunk egyik veterán baj - noka szívességéből, ki az arácsi sirkertben nyugvó fiatal költőnő szellemi hagyatékának letéteményese. Sierk. nappal. Az Úr nem hagyta szent fiát d koporsóban; feltámasztotta öt a halálból dicsőséggel, új életre! A sirlátogató kegyeá nők csak a halottas lepedőket, a földies'- ség eme foszlány burkait találták a szikla- sirban. »A kit ti keresték, — monda nekik az angyal — nincsen itt, hanem féltő* madott!“ Feltámadott! E szóban lett összefoglalva mindaz, a mi vágy, sejtelem és reJ rnény gyanánt oly régóta élt a kegyeá lelkekben. Ez a szó, mely egy uj világrend kezdetét jeleli, — az első husvét isteni jelszava, a keresztyénség örök alap-1 igéje. Az ebben befoglalt eszmetartalom realitását az első husvét szentelte meg. És azóta a golgotái keresztfa elvesz-' tette rémitő voltát; nem szégyenfa többé,1 hanem diadal és dicsőség jelvényeként szolgál, a melyre vigasztalódva tekinthet mindenki,1 a kit az életküzdelem megfárasztott és a ki meg van terheltetve. Azóta az emberiség életfejlődése új és biztosabb irányt vön, s lassan bár, de folytonosan halad1 azokon a nyomokon, melyeket a nagy istenember az emberi boldogság számára kijelölt. Azóta megtanultuk, hogy az igazságé az Istennek ama lelke, nem hálhat meg soha,' mert a~ koporsóból is kitör és eget kér. Megfeszítik ugyan még ma is a gonosz1 népámitók, korunk eme farizeusai és írástudói, az igazságot, megfeszítik a saját egyéni szennyes érdekeik szálaiból alkotott keresztfán, gúnyt űznek belőle s tövis-1 koronával véizik meg homlokát ; de el jő,1 előbb vágy- utóbb el fog jönni az óra,1 melyben átkos tettükért lakolni fognak,1 nemcsak a feltisztult közvélemény és az' utóvilág, de saját lelkiismeretűk s az ifem igazságszolgáltatás itélőszéke előtt is. A keresztyénségben rejlő isteni erő k&rül még folyvást nagyon sok a burok, nielyekbe mint halottas lepedőkbe az ekuberi álnokság és tudatlanság itt és ott eltemetni próbálja az igazat; de hiszszük, lánnünk kell, hogy e burkokat feloldja majd lassanként a világmegváltó isteni szentet melege, s az emberiség egyeteme meg fogja érteni, nemcsak, de követni is fogja aj nagy Mesternek ama mélyértelmü szavait: „Én vagyok a feltámadás _ és az élet, a M hiszen én bennem, ha meghal is él az“! Homolya István. Levelezés. B.-Csaba. márcz. 28, 1885. Tekintetes -szerkesztő ur! Márczius hó 15-ét Csaba városának hazafias érzelmű polgársága valamint tavaly, úgy az idén is — daczára a még mindig elég sajnosán észlelt botrányos, közönynek — a polgári kör helyiségében közvacsöra mellett fényesen megünnepelte. Az ünnepélyt a polgári kör korelnöke nyitotta meg egy szép beszéddel, lelkesen fejtegetve ezen ünnep horderejét és magasztosságát. Ütánna Dr. Vizkeleti Lendvay Pál vasúti tiszt- vyelő szép szónoklatával épugy, mint szép alkalmi „Márcziusi napok emlékéhez“ czTmü költeményével viharos „éljen*-t és köztetszést aratott. — Beszélt még Sztraka György szolgabiró is, mint régi szabadságbarezos, az iparos osztály érdemei és érdekeiről, a gazdászat emeléséről hazánkban, mert szabaddá és függetlenné csakis gazdag nemzet lehet 1 A hazafias közönség majd a „Szózat“ s Kölcsey „Néphymnus“-a, majd Petőfi „Talpra magyar“-jának éneklése mellett kedélyesen mulatott egész reggelig a zene hangjai mellett, mélyen szivébe' vésve ezen nagy horderejű nemzeti ünnep magasztos emlékét. Felkérem ezúttal mint elvtárs a tekintetes szerkesztő urat, ha ezen szerény közleményemet, bár egy kissé megkésve, becses lapjában közzétenni szíveskednék. Tisztelettel: Goró Lajos, 483. » 1885. Az 1885. évre elkészített bázosztály- és bérlajstrom számvevőileg megvizsgáltatván, a tek. kir. adófelügyelőség által jóváhagyási záradékkal ellátottan f. évi április hó 5—13-ig a városi adóhivatal helyiségében az 1883-ik évi XLIV. t. ez. 16-ik §-ához képest 8 napi közszemlére kitétetett, miről is azzal értesittetik a t közönség, hogy esetleges folyamodásaikat a jelzett határidő alatt ott beadhatják. B.-Gyula, 1885. április 1. Dobayjínot, polgármester. 458. 1885. Az 1885. évi kivetendő III. oszt. kér. adó és nyilv. számadásra köteleseit vállalatok adójára vonatkozólag szerkesztett javaslatokat kitüntető lajstrom az 1883-ik évi XI IV. t. ez. 18. §-a értelmében f. hó 7-től 14-ig a városi adóhivatalnál közszemlére lett kitéve, mit azzal van szerencsém a t. közön'ég tudomására juthajlok a nagy természet előtt, mely nem csupán a suttogó szellő szárnyain hozza meg kedvesünk érzelmeit, hanem kifejezi azt a virágok nyelvén is nsztán, érthetően, csak akarjuk megérteni azokat. Én értem e hangokat. E szavak az 6 lelkének viszhangjai, s mélyen szivemig hatnak s boldoggá tesznek. Ha megérted te is a virágok suttogását, te is oly boldog lész, mint én vagyok, ki naponta hallgatom „mit suttognak az én bokrétám virágai!4 Csorba Palotay Ákos. Piros tojás, szentelt sonka stb. — Tréfás húsvéti elmélkedés. — Azt mondják az emberek, bogy a természettől kell tanulnunk művészetet; napjainkban ez megfordítva veendő : a természet az emberektől tanul — szint változtatni. S aztán mégis úgy megbámuljuk a természet színváltozásait, mint borja az uj kaput; tettük ezt legközelebb az esti pir feltünte alkalmából, annak mindenféle magyarázatot adva, csak épen azt nem, a mi helyes lett volna, hogy t. i. a természet szégyenletében esténkint elpirult a fölött, amit nappal közöttünk látott. Ez arra mutat, hogy a természet még sem tanulta el az emberek összes rósz tulajdonságait, mert különben már szintén nem volna képes pirulni, Úgy látszik tehát, hogy az emberek túlszárnyalták a természetet: tudnak színlelni s Talmának igaza volt, midőn azt állitá, hogy bizonyos tekintetben minden ember színjátszó, — csak a pirulást nem tudja mindig eltanulni. Világos barnára az irigység festi, zöldre a harag, szivét sötétté a gonoszság teszi, fehérre a halál változtatja; — de a pir oly ritka, mint a valódi szemérem. Ezért a színért sokan a zsidóhoz kénytelenek küldeni; bár vanadni képesítettek, s még azt sem hiszitek,1 hogy a fülmile bús dalában, a csalódott szerelem keservét zengi el, a gerle bugásában a boldog szerelem ömlegéseit jelzi, a pacsirta, magas röptében örömdalt zeng a kikeletnek, a fúrj a pitymallatot üdvözli „veréseivel“, szóval, kik a természetnek szavát nem hiszitek, jöjjetek hozzám, tekintsétek meg az ő kezei által összekötött bokrétámat, hallgassátok meg, mit suttognak, az abban összeillesztett virágszálak, s hajoljatok meg a természet előtt, értsétek meg annak hangját, tanuljátok megismerni a nagy művészt, mely a bősz viharnak zúgó morajában, a fülmile bájos dalá-' ban, s a kis nefelejts suttogásában egyformán a szívhez szól, tudatva azzal, hogy a hangot, az érzelem kifejezését nem kizárólagos tulajdonul adta azon teremtményének, mely fel-' emelt fővel, büszke öntudattal jár, kel, észre' sem véve, mit körülte beszél a természet saját hangján ! Szendén, elvonulva a világ zajától, festenek fel szirmaim, suttogja a kis ibolya, — igénytelen helyzetem nem vonza a nagy világot körömbe, virágom egyszerű színe nem árulja el messzire hol létemet, de ki felkeres.' keblére tűz, illatom árjával áldozom fáradságáért 1 Áitatlan, mint gyöngyeim színe, az én életem, rebegi a gyöngyvirág, — a remény színét viselő levelek közé rejtve függesztem le apró csengőimet, nem mintha az ártatlanság büszkén, fölemelt fővel nem járhatna ; nem 1 hanem mivel az ártatlanság főjellem vonása a a szende szerénység; szerényen meghajtom fejemet, s kebledre tűzve tied rövid életem, tied a szende gyöngy, melyen a természet harmat könnye csillog, s kicsalja belőle az andalító illatot, mely magával ragad az ábrándok néma világába 1 Légy álhatatos, apró csillagu virágaim szine lebegjen örökre szemed előtt. A feledést az emberi gyöngeséget vetkezd le magadról s „nefelejts“ súgja fülembe a kis nefelejts. Mint csillagalaku szirmaim koronámat, fonják körül éltedet a múlt emlékei, s ha hervadnak annak egyes szálai, frissítsd fel az emlékezet harmatával. A barátság, szeretet, szerelem, e három szent érzést soha se vonja be az idő átláthatlan lepellel, hogy lelki szemeid nyíltan tekinthessenek vissza a leélt múltra, s erőt szerezhess abból az elfátyolozott jövőre. Oh kérlek ne felejts soha 1 Bibor palástba burkolt végzetem, ti elneveztetek a virágok királyának, keblére tűz mindenki ki csak hozzám fér s aggódva nézi ha a forró nap heve elhervasztja, letépi szirmaim, — panaszolja a rózsa. Bibor palást, királyi fény, illatár, miért ? Hogy a hervadás annál fájóbb legyen 1 Ma még teljes fényben állok előtted, holnap egyenkint hullnak el szirmaim, elvész illatom, s csupán tüskéim maradnak fenn számodra. Életem rövid, tanulságos. Feselő bimbó voltam, tele reménynyel a jövő iránt. Fejlődött virág lettem, bámulója környezetemnek. Elhervadok a forró nap heve alatt, — lesz-e ki megsiratja halálomat ? 1 Keblemben a szerelem illatárjával oly boldog vagyok ma még, meddig fog ez illatár magmaradni, ki mondja meg! Minden múlandó a földön, csupán egy mi megmarad, a fájdalom, szenvedés, a bánat: ezért maradnak még halálom után is tüskéim ! Szorítsd kebledhez, élvezd illatom, hisz az idő eljár, ma tied vagyok, ma kebleden nyughatom, ki tudja a jövő perezben nem fogja-e már csak tüském megvérzeni ujjadat. De félre e komoly gondolattal, suttogja tovább, midőn a kis bokrétából kivéve beblemre tűztem a viruló rózsát, — félre e komoly gondolattal, most virulok, kebleden illatom kétszeresen andalító, tiéd vagyok, miért gondoljak a jövőre, midőn a jelen oly szép, oly boldogító. Meg- értetted a virágok nyelvét, megértetted a szavak jelentőségét ? ! Én értem, érzem azok igazságát, s meg-
