Békés, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-07-19 / 29. szám
Sal Károly szeghalmi kir. járásbiro hosszas betegsége folytán ujabbi három havi szabadság időt nyert, amely idő alatt Sal Janos kir. al- járásbiro a bíróság vesetöje, ki is szeptember bóban szintén törvényadta szabadsagát elvezven, ekkor G y u k i c s Viktor békési kir. aljáráabiró lesz helyettese.-Közgazdászat, ipar, kereskedelem. Országos vásári tudósítás. B.-Gyula, julius 15. Nyári vásárunk ma yatte kezdetét a szokásos sertésvásárral. A fel hajtott mennyiség alig tízezerre tehető, de a forgalom rendkívüli olcsó árak mellett, igen élénk volt, ngy annyira, hogy majdnem az egész meny- nyiség elkelt. — A vidéki kereskedők beelégedett vásárlással távoztak. Szállítások történtek Szegedre, Szabadkára, Győrbe, Váczra, sőt még nagyobb mennyiségben Also-Ausztriába is. Feléves süldők párja 12—15 írt, 1 évesek 24 32 frt, egy és fél évesek 40—48 frt, és mert ily rendkívüli ölesé áron keltek, majdnem teljesen megvásároltattak. — J u hjo k. Rendkívüli nagyszámban, élénk forgalom mellet adattak el, jó áron, és pedig: ürük ára paronkint 16 17 frt, közönséges juhok 10—12 frt. — A marhavásár. Nagyobb felhajtás, eléuk forgalom mellett következőleg jegyezhető: nagyobb ökrök párja 300—350 frt, csekélyebb minőségű 200—240 frt, tinók 120—150 frt, tehenek darabja 50—90 írtig. A felhajtott marha létszáma 8000-re tehető. Ló- és belvásárról jövő számunkban hozunk közleményt. Clayton és Shuttleworth gépkiállítása. Az általános országos kiállítással egyidejűleg és annak tartama alatt Budapesten a váczi-korut 63. sz. épületben s annak udvarán a Clayton és Shuttleworth ezég, a világ legnagyobb gazdasági gépgyára is kiállítást rendezett, mely, Magyarország minden gazdáját kiválóan érdekelheti; mar csak azért is, mert e ezég gépei vannak ezidő szerint nemcsak hazánkban, de egesz Európában leginkább elterjedve. Tény ugyanis, hogy például a bécsi világkiállítás alkalmával az egesz Európában üzletben volt 70,000 darab gózcséplogóp közül 21,500 darab cséplőgép és 23,000 drb lokomob.l a Clayton és Sbuttlewort ezég gyáraiból került ki. E gyárat Clayton, angol hajóskapitány és egy Shuttleworth nevű munkás 42 év előtt alapítók Lincolnban: s annak ma nemcsak Anglia összes tengerentúli gyarmataiban hanem a földteke mqjd minden országában részint fiók gyárai, részint ügynökei vannak ; úgy hogy a világpiaczokon példátlan állást foglal el; s minthogy a tudományos haladás legújabb vívmányait azonnal alkalmazásba veszi, ezen vezérállást a világ gazdasági gépipara terén mai napig is megtartá. Az országos mezőgazdasági gépkiallitasbsn a Clayton és Shuttleworth ezég azért nem rendezett nagyobbszerü kiállítást, mivel Magyarországon még nincs oly telepe, melyből a ezég nevéhez méltó magyar gyártmányok kerülhetnének ki. A belföldi munkagépcsarnokban csak a Burmeister es Wain-fele dán lefölöző géppel van képviselve, mely perczenkint 2400 forgást tevő függélyes dobbal a tejet tökéletesen lefelezi s a tejgazdaságban igen hasznos szolgálatot tesz. És ezen kívül a találmányok csarnokában mint újdonság ki van állitva a szalmakötélfonógép. A többi gépek már nagy elterjedésnek örvendenek Magyarországon s mint angol gyártmányok a programra szerint ki is voltak zárva az országos kiállításból. De éppen ezen legnagyobb elterjedésnek örvendő gépek azok, a melyek a gazdaságok korszerű üzleti berendezésénél a főszerepet játszák. A Clayton és Shuttleworth kiállításában Budapesten ily gépeknek egész sorozatát találja együtt az a gazda, aki hogy az amerikai verseny által megnehezült helyzetén könnyítsen, földjét okszerűen akarja művelni s a kézimunkát mindenhol gépmunkával helyettesíteni. S a választék itt oly nagy, hogy minden nagyobb vagy kisebb gazdaság megtalálja a neki való gépeket, eszközöket a szántásra, vetésre, boronálásra, aratásra, csép- lésre, takarmánykészitésre stb. Mint a Clayton és Shuttleworth ezég kiváló speczialitásai kiemelendők a cséplőgépek hozzá való járgány vagy lokomobilekkel, mely teljes felszerelésű gépek itt vagy tízféle kisebb-nagyobb szerkezetben találhatók. A legkisebb lokomobil 2 és fél lóerejü, a legnagyobb 10 lóerejü. A szalmával való fUtésre is kétféle lokomobil látható: az egyik önműködő fűtőkészülékkel, a másik kettős tűzszekrénynyel (patent Clayton és Shuttleworth.) Kiemelendők az annyira kedvelt 27, 34, 38 hüvelyes szeges cséplőgépek, melyek közül utóbbi 3000 kévét gépel el naponta s bámulatos egyszerű szerkezetű. Kiemelendő továbbá a 8 méter magasságig emelhető kazalrakó, mely legalább 8 munkást pótol naponta; az universaldrill (sorvető), mely mint a ezég minden gyártmánya, tartósságra számitott szilárdsága s egyszerűsége és köpnyüsége által tűnik ki. Vannak több rendbeli kukuriczamor- zsolók, azok közt gőzre való, tisztitó készülékkel és zsákolóval ellátott. Az előbb említett szalma- kötélfonó itt is ki van állitva si működésben szemlélhető. E gép egy munkással és két gyermekkel naponta 1800 méter véknyabb zsúpnak való, vagy vastagabb, kazalmegerősitésre szolgáló szalma- vagy szénaköteleket fon. Egy német lapnak a Clayton és Shuttle- worth kiállításáról irt következő,, soraival végezzük közleményünket: „ Magyaroszág mezőgazdái, kik megértették a kor szavát,, hogy belterjessé kell tenni gazdaságukat, kiváló érdekkel fogják a csarnokot tanulmányuk tárgyává, tenni. Feltalálják abban teljes szertárát mindazon eszközöknek, melyeknek előnyös alkalmazása által abba a helyzetbe jönnek, hogy boldogulásukat s az ország művelődését előmozdíthassák. Egy gazda sem fogja e csarnokot elhagyói azon öntudat nélkül, hogy csak okszerű gépüzem alkalmazásában van az ország üdve. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dobay János HIRDETÉSE K. OOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXQ jjJc*******JcJc*****Jc3k*^ Hirdetmény. A b.-csabai közbirtokosság részéről közhírré tétetik, miszerint a vasut-utezában lévő, az „Arany kakas“-hoz czimzett díszes uj vendéglő-Mihály naptól kiadó. — A bérleti feltételek körülményesebben megtudhatók B.-Csabán a közbirt. tisztségi hivatalban, hol a bérleni szándékozók f. év augusztus hó 1-ig jelentkezhetnek. Megjegyeztetik, hogy a felső-szállodai tractus azonnal is átvehető, valamint egy uj, nagy s jéggel megtöltött jégverem is átvehető. Bérbe kiadó továbbá f. év Sz.-Mihály naptól 3 évre zárt ajánlatok utján a legtöbbet Ígérőnek — ugyancsak az alólirt b.-csabai közbirtokosság tulajdonához tartozó Széchenyi-ligeti vendégló' az italmérési joggal s az ahoz tartozó gőz- és kádfürdővel. — Ajánlatok a közbirt. tisztség által a közbirt. hivatalban f. év augusztus 1-ig fogadtatnak el, hol a bérleti feltételek is megtudhatók. 125 3—4 B.-csabai közbirtokosság. JOOOOOCxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx^ uuuu*u*uun*u*uuuuu*uu*nuuu*Hunuuunn* * 1 * ; I * ex 'X x i x x x X X X X X KOLCSO N 8% és 5%-ra. Minden önjogu személy, kinek önfentartására állandó jövedelmei vannak, u. m. gazda, bérlő, iparos, hivatalnok, kiskereskedő stb. kaphat 60 írttól 600 frtig 20 hó alatt pósta-utalvány utján visszafizetendő 8%-os kölcsönt 5%-OS kölcsön adatik 1000 írttól kezdve egy millióig földbirtokra, esetleg jó anyagból épült városi házakra 25 évre 27.2% tőketörlesztéssel, vagy 40évre l<>/0 tőketörlesztéssel. Bázkölcsön- nél az előirt becslési költség előre leteendő. Mindennemű legjobb rendszerű gazdasági gépeket és tűz* mentes szekrényeket részletfizetésre adok el. — Válasz- és portokölt- ség tejében 30 kr. levélbélyegben kéretik. Pollák János, 131 2—6 Budapesten, VII. Jtfurányi-utcza, 3. ez. X X X X X X X X X + X X X X X X X X X Budapesten, VU. Muranyi-utcza, 3. sz. w XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Haszonbérbeadás. ) Békésmegyében Gyoma határában Cs.-Ballán, nagyméltóságu gróf Andrásiy Gyula ur tulajdonát kepező 797 hold leginkább legelő birtokrész, f évi október botól haszonbérbe adatik. ,. t ... A bérleti fehétdek megtudhatók nagyméltóságu gróf ur központi vezetési hivatalában Tóke-Terebesen (Zemplénin.) 1161—1885. --------------------S------—---------------1| Ko rcsm áltatási-jog bérlet. Békésmegyébe kebelezett 7545 lelket számláló Szeghalom község által az italmérési regale-jog megváltatván, ezen jog folyó évi augusztus hó 3 án délelőtt 9 órakor Szeghalom község tanácstermében tartandó árverés utján 4 részletben a többet igéidnek »folyó évi szent Mihály-naptól számitott 5 egymás után következő évekre haszonbérbe ki fog adatni Az árverési feltételek a községháza tanácstermében bármikor megtekinthetők. Szeghalmon, 1885. julius 2-án. 8 Soós József, jegyző. 130 2—3 Szeghalom község elöljárósága: mészáros János, biró. Czeglédi István, h; biró. Gőzmalom eltávozás végett eladó; berendezése 3 pár 42 ezol átmérőjű kővel, 22 lóerejü fekvő géppel, 1 Cornwal-féle gőzkazánnal és olajsajtolási készülékkel, 1 pár köles kása-őrlő kővel, konkoly,-választó hengerekkel és liszt osztályzó" hengerrel, 1600 négyszög öles telekkel és hozzá tartozó épületekkel szabad kézből eladó. Bővebb felvilágosítást B.-Csabán 133 1—3 Káisch György tulajdonosnál. ^3ppp(cy^pppppy^p(C3ppy3p(cy3pp|C3pp(C3pp3pp3ppp|cy^ «X Özvegy Farkas Zsigmondné asszonyság tulajdonát tevő több darab válogatott fajú schweiczi és mürczenthali fefös tehenei, úgy 2 és 1 éves üsző és bika-hornyai szabad kézből eladók. — A venni szándékozók az említett úrnőnél helyig ben, a várkastélyi épületben jelentkezhetnek. 126 2-3 j Varrógép eladás. 2 db valódi Howe és 1 db Wehler és Wilson-féle lábbal hajtó varrógép leszállított áron szabad kézből eladó Deutsch József kereskedésében, B.-Gyulán. 134 1—3 Egy 22 lóerejü fekvő géppel,! koptatóval, 2 konkoly-választóval és egy kása-őrlőkővel ellátott 3 kövü Békésen, jó forgalommal előnyös helyen ; továbbá 132 holdnyi jó minőségű szántó föld egy tagban, jó karban levő épületekkel, a puszta-földvári vasútállomáshoz egy órányira a békési határban, árvízmentes helyen, gazdasági felszereléssel vagy a nélkül szabadkézből eladó. Értekezhetni Lavatka József tulajdonossal Békésen. 128 2—3 235—1885. szám. r Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a békési, tekintetes kir. járásbíróság 1616. P. számú végzése által Kann és Heller ezég javára "Weigert Mihály és neje Köhler Erzsébet ellen 205 frt tőke, ennek 1885. év június hó 1. napjától számítandó 6°/0 kamatai és eddig összesen 34 frt 90 kr perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag le- és felül foglalt és 631 frt '90 krra becsült bútor, ágynemű, hordók, tehenek, rosta, borok és szemes tengeriből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 1733—1885. P. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Békés határában Kamutkertben leendő eszközlésére 1885-ik év julius hó 25-ik napjának délután 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg : hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő. ingóságok vételára az 1881. , évi LX. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Békésen, 1885-ik évi julitls hó 16. napján. Ádám Albert, 135 1—1 - kir. bírósági végrehajtó. B.-Gyulán, 1885. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában.