Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-17 / 7. szám

7-ik szám.

Ill* évfolyam

Gyula, 1884. februr 17-én.

Szerkesztőség:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak visaza.

Előfizetési díj:

Egész évre

...............5 frt — kr.

Fé

lévre ....................2 „ 50 „

Év

negyedre .. .. 1 i 25 „

Egyes szám ára 10 kr. »

_____________Á

PO

LITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Kiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

Nyilttér sora 10 kr.

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Inpút Dorottya utcza 8. sz. a. / Bécsben: Gppeltk A.f Schalek Henrik, Moose Budolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon.

A békési papválasztáshoz.

Tehát, a mit még napokkal előbb a fáma csak titokban sugdosott, hogy t. i. a békési egyház élére nem a békés-bánáti egyházmegye érdemes esperese fog megválasztatni, de a mely colportait hirnek hitelt adni senki hajlandó nem volt, a f. hó 14-én történt választással megdöbbentő valósággá vált. Szándékosan használjuk e szót megdöbbentő ; mert annyi tény és igaz, hogy e hir itt Gyulán, sőt hiszszük, hogy megye- szerte, sőt nem csalódunk ha kimondjuk, hogy túl e megye határain is csakugyan kinos benyomást keltett, sőt fog kelteni mindenütt és mindazoknál, a hol és a kikben az érdemek iránt kötelesen érzett elismerés még nem halt ki a keblekből.

Ismerjük a kijelölés előtt lefolyt eseményeket; tudjuk, hogy a békési tekintélyes egyház jobbjai, értelmiségi osztálya s vagyonosabb gazda közönsége megtisztelni akarta, sőt megtisztelni törekedett saját egyházát azzal, hogy a ki az egyházmegye vezetésének élén áll, ugyanaz a tekintélyes békési egyház lelkésze is legyen; meg akarta tisztelni e helyet azzal, hogy a hol egy Elekes András és Hajnal Ábel tündököltek egyszer, azon helyre újból az általánosan elismert érdem, a fényes mult, a felekezeti külömbség nélküli általános tisztelet tárgyát és férfiút állitsa; tudjuk, hogy a jelölő bizottságot a kijelölés körül pusztán csak a rideg formalitás megtartásának elve vezette, midőn a tisztelt férfiú mellé még másokat is állított; tudjuk, hogy a lelkészi pályán maguknak érdemeket szerzett férfiak léptek vissza a jelöltetéstől, hogy zavarólag ne hassanak a békési egyház azon törekvésébe, hogy fényes elégtételt adhasson, ha neki úgy fog tetszeni, a már ugyanazon pályán évek hosszú során át kifejtett áldásos munkásságnak, az egyházmegye kormányzatának élén igazolt ügybuzgó és tapintatos vezetésnek; tudjuk,

Repkény.

Vers-füzér. Irta Eördögh Lajos. Orosháza 1888.

Minden esztendőnek megvan a maga virága, a maga gyümölcse; a virágból idő előtt sok elhull; a gyümölcsből mily tömérdek férges lesz; kevesebb rész, a mi télre megmarad. így van ez az irodalomban is. Sok a tér- melés, kevés a maradandó. A legtöbbnek élete délig nyitó; a reggel még látta, az alkony már hírből sem ismeri. S honnan van a nagyobb számnak ez a kérész élete? — Onnan, hogy csupa magunk iránti gyöngédségből képtelenek vagyunk az önbirálatra. Dehogy volnánk képesek a Horatius-féle „nonum pre- matur in annum“-ra; kedves szülöttünket — ha mindjárt idétlen is — visszük a piaczra. Kár is volna tartogatni, még megtalálna izmosodni. Hiszen miért írt a költő (! ?) Hogy olvassák és — bámuljanak rajta. Hogy aztán mit? az már más kérdés.

A versek, melyeket Eördögh Lajos „Repkény“ czim alatt kiadott nem mondom, hogy csupán irhatnámsági viszketegből jöttek a világra, de hogy azokat összegyűjtve kiadta, abban már meglehetős foka van a saját érdemei legyezgetésenek. De talán tévedtem, hiszen jótékony czélra adta ki : Orosháza kivilágitási közczéljára. Ám tegyen. Én azonban Tamás vagyok a jezsuiták azon elvében, hogy „a czél szentesíti az eszközt.“ Más utón, más eszközökkel talán sokkal több jót tehetett volna a kitűzött czélnak, mint igy. Ez az eljárás nem egyéb,

hogy az intéző férfiak számítottak azon finomabb érzékre, mely a valódi miveit lelket jellemzi, mely nem követeli magának a concurrentia jogosultságát, a valódi érdem felett, a melytől a fiatal kor még távol áll, mert hiszen az idők teljessége reá nézve még nem jött meg; tudjuk, hogy egy tekintélyes küldöttség nagytiszteletü Szabó János urat a szó teljes értelmében mintegy belezaklatta a jelöltség elfogadásába s e férfiú, kinek jellemének egyik alapvonása a krisztusi szelídség s a szerénység, csak a békési nép óhajának engedett, midőn hitt azon arczúlcsapott mondatnak: hogy a nép szama Isten szava.

És íme, még is megtörtént a mi megtörtént ! — A békési ref. egyház papválasztásra jogosult híveinek egy része e tényével megmutatta a józanabb gondolkozásoknak, a gyengédebb érzésüeknek a helyesebb felfogással rendelkezőknek azt, hogy ő másokkal szemben a közüsrv rovására is

o •/

ur tud lenni, ha akar; megmutatta, hogy mit neki az értelem és vagyonosságra rótt erősebb teherviselés iránti tekintet; mit neki a tisztesség, melyet az ellenpárt képvisel ; mit neki egyházának fénye és a mi sajnos, igen sokaknál, mit a becsülettel kötelezett adott szó, a mi pedig a magyar ember előtt még eddig csak mégis ért valamit.

Nem ismerjük az egyház élére választott egyénnek sem múltját, sem képességeit, de mert a jelölő bizottság őt a békési első rangú lelkészi hivatalra jelölte, el kell ismernünk, hogy az ehez szükséges qualificatioval birt is. Megválasztatásában csak azt kell sajnálnunk, hogy lidércz nyomásként kell lelkületére nehezedni azon tudatnak : hogy választás között egyetlen tagja sem volt a békési egyház intelligens osztályhoz tartozó hiveinek; tudni kell, hogy a vagyonosabb gazda osztály mind a megbukott nagytiszteletű férfi hive volt s hogy őt vállaira azon turbulens elem emelte, melynek egyik legfőbb ismérve:

ellenezni mindent, mit az értelem helyesnek ítél, kancsal szemekkel s a bizalmatlanság gyűlöletével nézni mindent, mit a vagyonos osztály akar és tesz; mely aztán, ha a választott egyén felismerve későbbi működése alatt azon elemet, melynek emelkedését köszönhető s az értelmi s vagyoni proletariátus mindent felforgatni kész dühétől megundorodva tőlük elfordul, mert a jobb érzés elfordulni kényszeríti, feszítsd meg-et kiállt első sorban is arra, kit ma ujjongó hozsannájával fogadott.

Ez elem, mindenütt a megbizhatlanság eleme !

Vájjon kifejezzük-e sajnálatunkat a békés-bánáti esperes nagytiszteletü Szabó János bukása felett az ő személyével szemben — a világért sem ! — Fennkölt lel- külete, nemes szive, érintkezéseiben valódi megnyerő finom modora, alapos tudományos képzettsége, múltja egyházának vezetésében, később az egyházmegye kormányzatában, a közbecsülés, mely őt még a nem felekezetéhez tartozók előtt is osztatlanul és még egyszer ismételjük osztatlanul környezi: sokkal magasabb és nemesebb piedestalra helyezték őt, hogy sem hozzá e bukás feletti sajnálat kifejezése még csak fel is emelkedhetnék. — Ha van kit sajnálni, úgy az : a békési ref. egyház, moly e férfiút nélkülözni kénytelen.

Fogadja a békési ref. egyház őszinte részvétünk kifejezését e veszteség felett, — mert a részvét kifejezése csak őtet illeti.

Jelentés

a fiumei küldöttségnek útjáról.

Gazdasági egyletünk igazgató választmányának f. évi május 9-én kelt utasításánál fogva Rimler P. ein. a. Zlinszki I., Dobay J. és Mokry S. tagokból álló küldöttség indult f. évi junius 11-én Fiúméba, hogy az ottani kikötőnek fontosságát és forgalmát különösen Alföldünkre vonatkozólag tanulmányozza és vele a kereskedelmi összeköttetések létesítésének lehetőségét kutassa.

A küldöttségnek vezére, egyletünk elnöke, fontosabb politikai elfoglaltsága miatt, egy másik tagja pedig, Löwinger Lipót, a ki a kereskedelmi viszonyokat lett volna tanulmányozandó, közbejött betegség miatt az útról elmaradt. E két legfontosabb tagjának hiánya felette megnehezítette és hiányossá tette a küldetésnek eredményét. Az utazásra a fóldmivelési rainisteriumnak közbenjárásával egyletünk az illető vasúti társulatoktól, — a szűkkeblű és hazafiatlan déli vasutat kivéve, — több mérsékelt áru vasúti jegyet kapott. A küldöttséghez egyletünk felhívása folytán még Márky Lajos, Kövér László, Mikolay Mihály és Haviár Dániel egyl. tagok is csatlakoztak.

Az alföldi rónának egyhangú útját a Szeged, Zombor, Eszék felé a gombosi gözkompon való átkelés a Dunán, majd Albrecht főherczeg bélyei uradalmának kitünően nevelt erdőségei és a Barcs melletti terjedelmes faraktárak, honnan kivált hordódonga óriási mennyiségben szállittatik Fiúmén át Francziaországba, tették változatossá. Horvátországon, Zágráb mellett éjjel osontunk át s mire megviradt, Károly városon túl, a rengeteg Kapella hegyek tömkelegéin emelkedtünk folytonos, merész kanyarulatokban s számtalan tunnelen keresztül felfelé, mindig vadabb, kietlenebb vidéken, mindig magasabbra. A károlyváros-fíumei vonal egyike a legnehezebb építésű, de legérdekesebb hegyi pályáknak, mely 1873-ban adatott át a közforgalomnak. Imposans tekintetet nyújt a Verbovszko állomás végén levő rövid tűnél, mintha diadalkapun át akarná a vonat folytatni útját, festői látványt nyújt a tűnél nyílásán át élőnkbe tűnő völgy. — Közvetlen a tűnél után van a 23 méter nyílású vashid; hegyszakadások áttöltése és szikla bevágások, ezután egymást váltják fel, melyek közt elragadó kilátások magas hegyormokra és mély völgyekre váltakoznak. A cameral-moravicai állomásól fogva mér 16°/0 emelkedéssel erőlködve von- czol mozdonyunk felfelé a Kapella hegység gerin- czére és az 1225 méter hosszú kupják tunnelen áthaladva Lie állomásnál 816 méter teugerszin feletti magasságban a pálya legmagasabb pontját éri el.

Lie állomásig a vidék meglepő szépségű, a nagyszámú kanyarulatokon mindig uj és meglepő

llJIllli Cbis 11 VUUXVIli| mv/i viij iv/i, u ui*

ját irói — s Békésmegye irodalmi reputatioja ellen. Mert vajmi alacsony fokúnak kellett képzelnie a megye értelmiségének aestheticai képzettségét, hogy a jótékony czél örve alatt ilyen dolgot elébe mert tálalni. Minek szaporítani a halva szülöttek számát ? — De térjünk a dologra.

Akkor tájban, mikor a „Repkény“ megjelent, valamelyik békésmegyei lapból (határozottan nem emlékszem, melyikből) azt olvastam, hogy nagy örömünkre szolgál látni, mennyit .izmosodott a szerző költői tehetsége a „Köny és Mosoly“ kiadása óta. Miútán ez utóbbit magam is olvastam, kiváncsivá tett e dicséret megnézni, mennyit haladhatott azóta. Olvastam tehát és mondhatom, hogy haladt, de — rák módjára, mert mig a „Köny és Mosoly “-ban volt legalább egy verse, a mire a mai kritikának legelkoptatottabb szavát: a „hangulatteljest“ alkalmazni lehetett, addig itt olyat egy fiát sem találunk. Az a vers pedig, a miben annyi sok közt az ihletnek egy mák- szemnyi szárnylegyintését lehetett találni, az volt, a mit felesége halálára irt. A többi mind oly méltó társa a „Repkény“ költészeti darabjainak, mint ezek amazoknak.

Az előszóban ezeket mondja a szerző ; „Előző müvecském, a „Köny és Mosoly“ eredményes kitüntető kegy- gyel lett fogadtatásának kedves emléke kivált bátorít, hogy több oldalról jövő szives buzdítás, sőt hírlapi felhivás folytánis — azon füzetkének eme „R epkény“ folytatásában az 1876—1883-ig nagyobbára alkalomszülte költészeti darabokat stb. — közre bocs ás s am.“ Tehát a

„Köny és Mosoly“ eredménye s a kitüntető kegy, mellyel azt fogadták, bátorította a szerzőt, hogy ama tetszésnyilatkozatok megujráz- hatása kedvéért egy uj füzettel lepje meg azokat, kiknek szájában még megvolt a „Köny és Mosoly“ íze. — Hogy ama füzetkének olyan eredménye volt, nem csodálom, hiszen magáért a czélért s magáért az egyénért is sokan megtehették az előfizetést, de hogy aztán — a müvet olvasva — meg nem bantak-e azt, nagyon kérdéses dolog. Csodálom, hogy nem akadt a szerzőnek egy őszinte jóakarója, a ki „kitüntető kegy, szives buzdítás, sőt hírlapi felhivás“ helyett nyiltan mondta volna szemébe müvecskéje silányságát. Ez bizonyára époly kevéssé lett volna ellensége, mint ez igénytelen sorok írója. De csodálom még inkább, hogy maga nem volt kepes azt belátni; képes, mondom, mert hogy nem akarta volna, föl nem tehetem röla. Végül még azt kérdem, hogy e kis rimjátékokat „költészeti daraboknak“ nevezni nem túlságos dolog-e? Én a magam részéről satyrának tartom ezt az elnevezést.

Az előszó végén azt mondja szerző : „Indulj nagy utadra tehát kis müvecske te is — s szerezz szerződnek barátokat és ne ellenségeket.“ Biztosíthatom róla, hagy ellenségeket semmi esetre, de szánakozókat bizonyosan szerzett.

Az első vers a „Köny és Mosoly“ pártolónőihez van Írva s szól ilyetén formán :

Felkaroltak látatlan is

Kicsiny könyvem I nemes hölgyek,

S bús kebelem dús örömmel Tudod mily busásan tölt meg

Ez a bús, dús, busásan, nem veszi

észre a szerző, milyen roszúl hangzik ilyen közeli szomszédságban ? Nekem olyan komikusnak tűnik fel, mintha csak ezt hallanám : „Budai bérczről buzgó bikavér bánatom bundája stb. • stb. — A második versszakot igy folytatja a szerző :

Ezt a kegyet elfogadjak Hisz ez csakis büszkévé tesz.

íme, ez a két sor élő tanúbizonysága, hogy a szerző maga is jóknak tartotta ama, mások által magasztalt „költészeti darabokat,“ mert a dicséret tömjénje még büszkévé is tette: büszkék pedig csak olyan dologra lehetünk, amiről tudjuk, hogy az a mi saját érdemünk; ha érdemünkön kívül dicsérnek — pirúlunk. A két idézett sorból azonban hogy’ következik eme másik kettő :

Mert nem hajlott derék jár, de Emelt fo a köszönéshez.

Kénytelen vagyok megvallani, nem értem ; a ki érti, mondja meg. Vagy talán azért büszke, emelt fejű, mert érzi, hogy azt a kegyet ő nem másért, hanem érdeméért nyerte? Lehet, hanem ez esetben van benne egy kis szerénytelenség, — Jöjjön el, Arany, a te országod 1

A füzet többi verseinek túlnyomó részét — mint előszavában maga a szerző is bevallja — leginkább ünnepélyes alkalmak szülték. Ilyenek : Békésmegye uj megyeházának megnyitási ünnepére 1877-ben, Prológ a csabai színház megnyitása ünnepélyére, Plevná- ról. Az orosházi iparos egyesülés ünnepén, Omazta Szilárd halálára, Torkos Károly emlékezete, Felköszöntés az orosházi tűzoltókra, Felköszöntés a tanítói karra, Guszti napra,