Békés, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-27 / 4. szám

4-ik szssni III« évfolyam* * Gyula, 1884. január 27-én. r Szerkesztőség: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ..........5 írt — kr Fé lévre ..............2 | 50 „ Évnegyedre .... 1 „ 25 I L Egyes szám ára 10 kr. Kiadó hivatal: 1 Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők. Hirdetések POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Kórszemle. Sok tátongó sebei vannak társadalmi életünknek, melyek állítva várják — de mind hiába — a gyógyszert, hogy begyó- gyíttassanak, vagy legalább behegesztesse­nek s kevésbé nyílt sebbé váljanak. És évről évre kellene azoknak bekötöztetni, hogy igy lassanként tisztúljon a ködkép, tűnjenek a nyomornak egyes alakjai, a fel­virágzás felé egy- egy lépés tétessék váro­sunkban. Ámde haladást e téren teljesség­gel nem látunk, a régi bajok nemcsak hogy megvannak; de újabbak jőnek társúl hozzá, mígnem leszen az egész fekélyekkel meg­rakva. Tudnunk kell, hogy a testi nyomor sok tekintetben megelőztetik a szellemi bénaság által, ezt bizonyítja a tapasztalás; épen ez okból szükséges a szellemi orvossá­gokról gondoskodni, szellemi javulást hozni létre, azt előbbre vinni, mely után jőne azután az anyagi javulás, boldogulás. Mert mindaddig, mig a szellemi nyomorúság fé­kezésre nem talál, hasztalan dolog javulá­sát várni bárminő bajainknak. Panaszkodunk, hogy a nemzedék sat­nyái, vesz, fogynak a régi nemes nagysá­gok, az erős keblek helyére nincs hasonló, ki álljon. Az érdek vész, enyészik, úgy a polgári, mint az egyházi ügyek iránt; kezd beállani a pangás kora minden tekintetben. Ezen azonban nincsen mit csodálkoznunk! Csak szét kell tekintenünk a mai zilált vi­szonyokon, a melyek megtámadják társa­dalmunk jólétét, aláássák a tagok erkölcsi- ségét. Szerintem nem volna gyógyitóbb A csendbiztos és a hajdani követ harcza lezajlott. Nagy csata volt ez, mely győzelem nélkül végződött. A csaU.tért számos elbukott szavazat, egy sebzett szív, örömkönnyek, s a béke hirtelen termett „repkény°-e boritá. — A többi szolgabirói székek betöltése sem ho­zott meglepetést; maradt minden a régiben. Hiába vélekedének a békétlen aspiránsok ak- kép, bogy a ki ültet, annak gyomlálni is szabad 1 * Még pár hét előtt gyökeres változtatás réme fenyegette a szolgabirói állások bástyáit is, melyek dicsfelleg környezte magasáról nem egy epedő ifjú tekintett szét törhetlen bizalommal. A remény szárnyain oly köny- nyen is lehetett azokra felszállani, minek bi­zonyságául szolgáljon a következő párbeszéd. Szolgabirójelölt : Mit gondolsz édes An- dorkám, visszavonult életet kezdjek, mint a mezőfalvi járás uj szolgabirája? Ugy-e, ne ét­kezzem a kaszinóban ? Bizony jobb is lesz, ha bútort szerzek s háztartást rendezek be. Mily szép, nyolcz szobás lakásom lesz, gyö­nyörű kilátással, elszigetelve a profán embe­rektől. Úgy sem szeretem, ki nem állhatom e kisvárosi filisztereket. Újra szolgabirójelölt: Pompás dolgom lesz, mint hajlamaimnak megfelelő, önálló ha­táskört adó állás betöltője, igát vetek az em­berek nyakába s mielőbb azon tudatra kény­szerítem őket, hogy nyomorultak. Ismét szolgabirójelölt 1 Nos ? . . . S ha *) Folytatása és vége lapunk múlt évi utolsó szá­mának. sebe a társadalomnak, mint a mely egy dologház létrehozásával lenne hegesztésnek inditva. Figyelje meg csak valaki egy szerda vagy szombat nap lefolyását, bő és sajnos tapasztalatot szerezhet a társadalmi béna­ságról, melyben élünk, kéz kezet ér ajtóink kilincsén, különböző alakok ödöngenek fel s alá lakóházainknál s még hagyján, ha a segélyre mindannyi rá volna szorulva, de legnagyobb részök pálinka bütykös, úgy hogy ha 2—3 krja van együtt, azt leereszti gégéjén. Hát ilyeneket kell nekünk segé­lyezni? Ezek rágódnak a mi jólétünk kü­lönben is megterhelt fáján ? Dologház kellene ezeknek! Bizony azt a szegény alapot, mely nálunk létezik (mert azt hi­szem létezik) jó lenne egy dologházra fel­használni s besepei’ni ezeket a társadalmi árnyakat, hogy ott tanulják meg a mun­kásság szeretetét. Munkásság az élet sója, Mely romlástól azt megóvja. Csak az, a ki nem kevert Várhat áldást és sikert! A kapitányi nemes hivatalnak pedig szorosan megkellene hagyni, hogy közegei által brevi manu, csipesse el azokat, kik a segélyre érdemetlenek ; segélyezzük, de csak azokat, a kik megérdemlik. Bölcs atyái e nemes városnak, létesítsetek egy dologházat bárminő áldozattal is ! Nemcsak e szempontból vegyük pe- dig figyelemre, hogy kéregetőink fogyja­nak, vagy ne legyenek; hanem azon szem­pontból is, hogy ezek a kéregetők tömér­dek káromlást, botrányt okoznak, elvete­kimegyek vizjárta kerületem községeibe ma­gammal vigyem-e hajdúmat ? A szóhoz jutott Andor : Mindenesetre szükséges lesz, mert különben aligha fogsz imponálni. S most mindennek vége a nyolcz szobás szigetlakás helyében marad az elszigetelt hó­napos szoba, a háztartás helyett a fanyar ka­szinói étkezés, a kifent bajuszu hajdú helyett a vén takaritóasszony, ki csak annyiban em­lékeztet a hajdúra, hogy neki is van bajusza. És 'az iga! az meg van, csakhogy nem a nemes kandidátus akasztotta választói nya­kába, de megfordítva, azok az övébe, s ő vi­seli hűségesen a közvetlen alávetettség nyű­gét; a mi őszintén mondva, nem is áll roszul neki, ki magasra akar lépni pedig még sokszor szédül a feje! * A választás legérdekesebb mozgalmai tagadhatlanul a másodrendű s az aranyos if­júságnak szánt állásoknál merültek fel. — Ekkor a választókon felül egy uj tényező vált észrevehetővé. Talán a főispán ? Oh! nem. Az ő alkotmányos érzelmei ekkor sem tagadták meg magukat, szabadjára hagyta a tusát, melynek erősen áradozó hullámai — mint Mózes szavára a tenger vize — egy le­gyintésére eltűnhettek volna. Az ő kardja tovább is pihent. Municipalista barátom sze­rint csupa udvariasságból, mert egy nálánál is jelentékenyebb hatalom lépett sorompóba : a hölgyvilág. A kicsiny, de fényes sereg ott táboro­zott a magasban, a megye kék lobogója mö­gött, a karzaton. Viruló arcz, nyájas mosoly, villanó szemsugár — ezek' az ő fegyvereik. Fegyverek, melyek mindig szivén találnak, s érintésükre a helyett, hogy porba dőlnénk, felemeltetünk az élet legmagasabb örömeihez! rnült példát adnak gyermekeinknek is és ez felette nagy baj ; a rósz példa vesze­delmes gyorsasággal hódit közöttünk, rontja gyermekeink szivét, lelkét, szóval a ne­mesebb embert bennök. Ezek azoktól ta­nulnak káromlást, tiszteletlenséget, isten- telenséget, pazarlást, aljas modort, nyomo­rult viselkedést minden iránt, a mi tiszte­letet érdemelne. Hát még mikor azt látják, hogy leül 2-3 ilyen társadalmi légy egy pálinkásüveg tartalma mellett, egymással beszélgetnek, kínálják erősen férfi és női czimboráikat, a bámész gyermeksereg kö­rülöttük megáll, mint komédiás bódé előtt, hall tőlük szennyes dolgokat, jó adag illet­lenséget; a szegény tanitó építheti aztán őket az iskolában, csak legyen türelme, még pedig jó adag, vagy épen angyali hozzá. Egy fertály órai rontást építhet fél­éven át, a mig helyre hozza. És most menjünk egy más képhez. A nemes város elrendeli, hogy a társadalom e legyei seperjenek a köztéreken bizonyos napokon. Oh ez nagyon kevés jó eredmény azon sok kárért, a melyeket gyermekeink­ben tesznek. Van ugyan ott rendőr is ve­lők, de az hallgat, mintha eléje volna írva, hallgatja az éktelen káromlást, minőt egy ily szánalmas, eszétől fosztott pária elkö­vet bolond fővel (az ilyet nem kellene az nlczára sem engedni, több haszon volna elzáratásában a seprési időre, mint a mennyi jó szolgálatot tesz seprésével.) Voltam egy ily látványnak szemfül tanúja akaratlanul is egy ízben; egy fél­kegyelmű, — de a ki házról házra kére­gét a jó Isten nevében egyébkor — szinte fegyverek, melyek elé oly szívesen rohanunk, melyek sebeit epedve epedjük, s a melyek okozta fájdalmunk dárdavas szúrásánál éle­sebb, halálnál keserűbb, Hymett mézénél édesebb. Mily törpe ily hadiszertárhoz ké­pest a világhatalmak minden arzenálja! A mint e kis angyali gárda két jóságos, az ég­nek színével együtt nyugalmát is visszatük­röző szem, s épannyi méltóságot, mint kelle­met feltüntető arcz körül össze-összesugott, nem tudom kiváncsi lettem-e hadi cseleikre, vagy valami megmagyarázhatlan, leküzdhet- len érzés vonzott oda, elég az hozzá, egy­szerre ott termettem mögöttük. Egy szúró tekintet fogadott. Végem van, gondoltam magamban, hamarjában kémnek fogok nyil­váníttatni s megsemmisittetem, Szükséges­nek láttam tehát azonnal igazolni kilétemet s az előőrsnek jelentém is, hogy táboruk gaz­dagodott bennem egy — szökevénnyel. — E kijelentésre a helyzet megváltozott, a szúró tekintetet rokonszenves pillantás váltotta fel s a másik pillanatban dobogó szívvel néz­hettem alá a parkett tarkán nyüzsgő töme­gére, honnan nem egy szem tekintett kör­nyezetemre hosszasan, sóvárgón. A tábor egy tagja, mintha megütközött volna e mo­doron kérdezé, mit keresnek a választók sze­mei náluk, miért ostromolják őket tekinte­tükkel ? Ezek a pillantások demonstratiót, szem­rehányást képeznek, adám a felvilágosító magyarázatot. Mi ellenünk, kérdezte a megrebbent hölgy. Oh! korántsem. A magyar alkotmány ellen. S miért? Mert kizárja a választás jogából — nagy- ságtokat. E szavaimra egy hálás pillantás jutal­aeperte a többiekkel a köztért; fel is önt­hetett a garadra, mert éktelen káromlást vitt véghez, borzalmas módon szitkozódott minden hatóság ellen, az a csoda, hogy a cserepek fejére nem hullottak a szomszé­dos háztetőkről, hogy agyon zúzzák a nyo­morultat egy szempillantásban. Szidott az, mintha szabadalmat nyert volna reá, min­denféle elöljárót, majd leült a dolog köz­ben, Istent embert nem hagyott az érin­tetlen, akár minő állásban volt s a Mihaszna rendőr, csak nevetett rajta, mig a távolban gyermekek hallgatták ezen épületteljes tisz­teletlenséget. Rettenetes látvány, még rette­netesebb eredménynyel. Ha erkölcsi épségünk tiszta volna s a nagy adóztatás gondjai közben reá ér­nénk lelkűnkbe is pillantani, ennek mind nem szabadna igy lenni. Hát e söpredék né,) felett nem áll senki? Nincs ezeknek törvény, mely ajkukra lakatot vessen ? Hát van, a ki ezekben gyönyörűségét leli ? Hihetetlen élvezet. És most menjünk egy más képhez* Lakadalom van egy helyen, egybegyülve mulat a gondtalan, de üreszsebű nép, lebet hogy a legtöbb az adóját soha be seflT fi­zeti, mint keresetképtelen, örökös hátrá- lékban marad s megfizetik azok, a kiknek van. Vannak itt gyermekek, talán legna­gyobb számmal; mert a szülék magukkal viszik kedves gyermekeiket, ezek aztán ott tanulnak a részeg emberektől, az Isten áldásával mint kell élni, beszélni is náeg- tanulnak az átkozott Istenkáromlás nyelvén, s ha már ennyit megtanultak tőlük, velők egy fokra emelkednek abban, hogy derűre mával levék gazdagabb. A nő folytatá : Bi­zony, bizony különös vezéreszmék uralkod­nak. A legmagasabb állás betöltésére képe­sítve van a nő, kormányozhat országokat, üzenhet hadat, köthet békét, szóval királynő lehet, csak nem választhat, csak a férfiúval egyenjogú polgár nem lehet. Éreztem e szavakban rejlő igazság sú­lyát, miért is a tréfa mentsvárába kellett me­nekülnöm, s átvenni a vigasztaló szerepét. Engedelmet kérve ellenvetésemért, meg­jegyeztem, hogy a nőnek hazánkban is meg­van választási joga. Ugyan kit választunk mi ? szakított félbe. Férjt, viszonzám én, — a ki azután a tiszt­viselő választásnál nem egyszer dobja nejének szavazatát az urnába. — S ha kétli, nézzen oda nagysád ama bájos leánykára, ki ma szülei nélkül jelent meg. Mi ennek az oka? Nem egyéb, mint az, hogy a reggelinél a papa X mellett kardoskodott, a mamának pedig Y tetszett, s ki is jelenté, hogy ő a választás­nál pártfogoltja érdekében minden követ megmozditand. S e párbeszédnek alku lön a vége, mely szerint a papa belátván, hogy neje az ő befolyását ellensúlyozni képes le- end, arra kérte a mamát, hogy miután műkö­désűk egymást lerontván, a küzdelmet sem egyik, sem másik oldalra nem döntheti el, kíméljék meg magukat mindketten a fárad­ságtól s maradjanak otthon. — S igy történt. Beszélgetésünket hahota zavarta meg. A tábor tagjai lázasan néztek le a szavazatokat összeíró küldöttségre, melynek egy öreg úri tagja cerusájának hegyezésével bajlódott. S a mint nagysokára elkészült vele, alig nyomja papírjára — ismét eltörik. Újra kezdődik a hegyezés lassú munkája, ezalatt a kortesek élénken futkosnak a már elfogyott szavazó után, s midőn pár perez múlva egygyel megjelennek, az öreg ur még mindig nem

Next

/
Thumbnails
Contents