Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-04-02 / 14. szám
14-ik szám. Gyula, 1882. április 2-án. I« évfolyam* P'" Szerkesztőség: Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ..........5 írt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 | Évnegyedre .... 1 | 25 „ Egyes szám ára 10 kr. » ív Ja BEK r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, SPOET-CLUB HIV^lT^-LOS IBÖZ2LiÖ3ST~2"B]. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: Jantsovits Emil. Főnrunkatárs: Oláh Oyörgy. —7 ^ Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. L. Nyilttér tora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. Simonyi Ernő. Szül. 1821. decz. 18. megh. 1882. márcz. 28. Az országos függetlenségi pártnak, a nemzetnek, a tudománynak s a demokrácziának agy- iránt halottja van. Simonyi Ernő nincs többé! A nemes ellenzéki vezér kiejté kezéből a zászlót, melyre a nemzet megváltásának amaz örök igéje, a „függetlenség“ van felírva. S miként egykor a kereszt jelvényén a hóditó Caesar előtt ott ragyogott az in hoc signo v i n c e s, ott ragyog a „függetlenség* nagy igéje ama zászlón a mi nemzetünk előtt is, s bizony-bizony a magyar csakis ez által fog győzni, bármint áltatják is különben hamis prófétái. A párt, mely e zászlót lobogtatja, nagyot, igen nagyot vesztett Simonjában. Nemes jellemű vezérét gyászolja benne, a kit egyhamar seuki- sem fog pótolhatni. De Simonyi Ernő nemcsak az országos függetlenségi pártnak, hanem e nemzetnek, e hazának is halottja. A nemzetnek, melylyel szivének minden dobbanásával oly melegen együtt- érzett; a hazának, melynek függetlenségéért már első ifjúsága óta élete koczkáztatásával is oly önzetlenül s fáradhatlanul küzdött a fegyver, a toll és a szó hármas hatalmával, — nem lehet méltó gyász nélkül fogadnia a leverő hírt, mely a távol tengerpartról a táviró szárnyain a Kárpátok aljáig elhatott. Bizony, csak önmagát tiszteli meg vele a nemzet, ha nagy fiát méltókép gyászolja ! A tudomány egyik mélyelmü búvárát, a demokráczia legönzetlenebb keblű apostolai egyikét siratja ö benne. E sivár, mindent a haszon és érdek serpenyőjén mérlegelő korban igazán bámulatos jelenség, hogy egy férfiú annyi önmegtagadás, nemcsak, de annyi önfeláldozással szegődjék oly rendithetlen hívéül a nemesebb értelemben vett demokrácziának. És ő megtette azt, hogy évek hosszú során, évtizedeken keresztül, semmi jutalmat nem kérve és nem várva, testet emésztő titáni munkával küzdött a józan felvilágosodás, a szabadság és egyenlőség isteni elvei mellett; küzdött kívül mint száműzött ideKözép-kor a XIX-ik századkan. (Irta s a .Szolnoki ipartársulat“-ban 1882. febr. 26-án felolvasta : Török János.) Volt a czivilizált Európa történetében egy kor, melyben általánosan és — majdnem kivétel nélkül — mindenben, még a társadalmi, sőt családi életben is bizonyos vallásos őrület és rendkívül túlfeszített ideális felfogás és törekvés árnyékolta be az emberiséget. E kor a közép-kor volt, azon kor, melyben a római pápák az európai nemzetek legnagyobb és legtekintélyesebb részeit át-meg- áthatott vallásos érzület- és szellemben oly rengeteg hatalmat bírtak, hogy például IV. Henrik, egy római német császár : hogy Hildebrand pápát maga iránt kiengesztelje, s ez öt a reá sújtott egyházi átok alul fölmentse és nehogy császári koronáját elveszítse, kénytelen volt Canossa várában 3 napon át vezekelni ; kívül,"szabad ég alatt, kemény hidegben, mezítláb, éhgyomorral, bűnbánó-ingbe öltözve, állani és könyörögni; azon kor, mely „keresztes hadak* nevezete alatt, az önzetlen, vallásos és túlbuzgó férfiak szép és nagy csoportja mellett, a szerencsevadászok, nap- lopók, éhenkórászok és tolvajok oly iszonyú, fanatizált tömegét 3 Ízben dobta át Európán a szent-földre, hol Krisztus született, élt és meghalt 5 — azon kor, mely lovagrendeket állított föl és lovagvilágot teremtett, mely hitt a gén országokban, küzdött mint országos képviselő idebent a parlamentben, s a parlamenten kívül szerte az országban. — Valóban hálát kell adnunk a gondviselésnek, hogy koronként támaszt közöttünk férfiakat, a kiknek nagy szelleme s rendithetlen jelleme újra meg újra erőt önt belénk a közügy egyszerű munkásaiba, midőn kezünket fáradni, lelkünket csüggedni érezzük ama hitvány, lólekkúfár, világcsaló egyénekkel szemben, a kik elég lelketlenek társadalmunk sorvasztó erkölcsi légkörét saját kedves énjök, hiúságuk s törpeségök érdekében kizsákmányolni s az eszmék gyilkolására vakmerőén vállalkozni. De hagyjuk e keserű gondolatokat, midőn egy nemes lélek porhüvelye telett állunk! Ne háborítsuk azokkal a holtak birodalmát 1 Simonyi Ernő államférfiul működésének illetékes méltatása nem a mi munkánk. — A hazai sajtó osztatlan részvéttolmácsolása s a fővárosi nagy ellenzéki közlönyökben megjelent terjedelmes élet- és jellemrajzi adatok nyomán a történelem lesz hivatva megörökiteni e kialudt nagyszabású élet képét. Mi csak kifejezést akartunk adni részünkről is mély fájdalmunknak ama súlyos veszteség felett, mely az Abazziában elhunyt nagy ember halála által pártunkat, e hazát, a tudományt és a demokrácziát érte. Csak a kegyelet és igaz hazafiul bánat emlékkoszoruját akartuk e sorokban az idvezült koporsójára tenni, innen a Körösök vidékéről, e megyének jóravaló magyar polgárai nevében. És most végezzük sorainkat egy épen nem függetlenségi párti közlönynek, a „Pesti Hirlap“- nak, a dicsöült halála alkalmából hozott eme soraival: „Simonyi Ernő meghalt, — de egy nagy, bevégzett feladat után. Működése megizmosodva adja át a következő nemzedéknek a függetlenségi eszmét; a legszebb, a legszentebb, a legfehérebb zászlót, mely valaha lengett a magyar földön. A párt, mely azt emeli, nagy veszteséget szenved ugyan, mert Simonyit egyhamar senki sem képes pótolni; hanem az ut, a melyen haladnia kell, s melyre most sötét árnyékot vet pillanatnyira az ő lekete koporsója, meglehetősen ki van már egyengetve, s jó vezetők lehetnek immár a nyomdokaiba lépők is.* boszorkányokban és bucsuhelyek csodáiban; mely perekben istenítéletek alapján döntött, az elitélteket megcsonkította, a halálraítélteket pedig kerékbe törette, megégettette vagy kettészakittatta. Valóban, azt hiszem, nem szükséges e kor érzülete és szelleme jellemzésére még több történelmi tényadatot is felemlítenem, sem a felemlitetteket bonczolgatnom, és a józan ész világa mellett, részleteiben is bemutatnom : többé-kevésbé ismerjük mi már azokat mindnyájan és — csaknem kivétel nélkül — egyetértünk abban is, hogy bizony! e kor a szélsőségek és túlzások, a vallásos túlbuzgóság és fanatismus, a túlcsigázott idealis- mus, a félszegségek és teketóriák kora. És váljon csoda-e aztán, hogy egyik vagy másik politikai vagy társadalmi intézményünknek, szokásunk- vagy tudományos theoriánk- nak, mely a közép-korból ered, oly szerfelett kevés vagy kétes renomméja van előttünk ? Bizony nem csoda. Különben, hogy tényleg mily csekély is tiszteletünk e kor iránt, igen feltűnően bizonyítja azon felfogásunk is, mely szerint ki-ki becsmérelve találná magát közülünk, ha azt mondanák neki, hogy ő, bizony! nem egyéb, mint egy nagy darab közép-kor a XIX-ik században. Pedig e korba esik vissza eredete a nőtisztelet mai alakjának és lényegének is, miről itt is szólni óhajtok. Mint minden a közép-korban, úgy a nőtisztelet is vallásos alapon indult meg és hosz- szu ideig vallásos színezettel is birt. Jézus istensége és Mária szeplőtelen fogantatása, 'észen halála napjáig a nélkül, hogy zt.-István koronáját fejére tétette s az rszág törvényeire megesküdt volna ? S íaga Ferencz József ő felsége nem ural- odott-e 1848-tól egészen 1867-ig a nél- ül, hogy az alkotmányt elismerte s an- ak fentartására magát hittel kötelezte olna ? Az eskü tagadhatatlanul becses bizto- iték, de annak magának anyagi biztosiba : a nemzeti haderő, épen nem fölös- íges, sőt inkább múlhatatlanul szükséges, pen úgy mint az irás, melyet az adós aagáról ad, csak akkor nyújt minden shetőségek között s az örökösök irányáén is teljes megnyugvást, ha be van áblázva vagy pedig kézi záloggal biz- ositva. A mi pedig a költségeket illeti, az :étségen kivül áll, hogy ha akkora se- eget akarnánk béke idején fegyverben artani, mint a mekkorát tesz azon haderő, mely reánk a közös hadseregből esik, íozzáadva még a honvédséget, akkor az tevesebbe nem, sőt ellenkezőleg talán öbbe fogna kerülni. Csak hogy arra, hogy íz országnak úgy külső biztosságáról, nint belbékéjéről elegendően gondoskodva egyen, akkora haderő, mint a mennyit nőst tartunk fenn, béke idején nem szükséges. Ugyanis a közös hadsereg békelétszáma 250—260 ezer főre rúgván, ehhez mi 42 százalékot, vagyis körülbelül 110 szer embert adunk. Hozzájön még 6000—7000 magyar honvéd. Én pedig azt tartom, hogy béke idején hatvan ezer ember elég lenne úgy az őrségi szolgálatra, mint az ujonczok kiképzésére, háború esetén, természetesen, az összes katonaköteles ifjúság tartozván az ország védelmére kelni. A költség pedig, melyet most hadi czélokra évenkint fordituuk — eltekintve attól, melyet Bosznia és Herczegovina megszállva tartása igényel — a szokásos Dóthitelekkel eevütt 42—44 millióra teheBudapest, márczius 28-án. Ma végezte be a képviselőház a véderő-törvény módositásáról szóló javaslat tárgyalását. Magától értetik, hogy azt a többség elfogadta, úgy a mint a kormány előterjesztette. A „Békés“ utolsó száma ismertette az uj törvényjavaslat lényeges pontjait, kiemelve azokat, a melyek az eddigi törvény rendelkezéseit sulyosbitják. Hiába küzdött ezek ellen az egész baloldal: a kormánypárt nem hallgatott semmi okra s az ellenzék által inditványozott módosításokat mind elvetette. A szélsőbal egyébiránt az általános vitában, elvi álláspontra helyezkedve, az önálló hadsereg felállításának szükségét hangoztatta, világosan bebizonyítva, hogy a nélkül még a jelen csonka alkotmány sincs biztosítva és hogy a külön magyar hadsereg nem is kerülne többe, mint a mennyibe most kerül Magyarországnak egyrészt a közös hadsereg, másrészt pedig a honvédség. A kormányt támogató szónokok mind a két állítást tagadták, azt vitatván, hogy az alkotmány a király esküje által tökéletesen biztosítva van, és hogy egy nemzeti haderő jóval több költségbe kerülne, mint a mennyivel most járulunk a véderő fentartásához. Minthogy különösen ezen utóbbi nézet, a vidéken is el van terjedve, nem lesz fölösleges mind a két ellenvetést rö viden szemügyre venni. Legkevésbé sem szándékozom kétségbe vonni, hogy ö felsége szentül meg fogja tartani az esküt, melyet megkoro- náztatása alkalmával a nemzet színe előti tett. De vájjon ki biztosíthat arról, hogy azt valamennyi utóda is meg fogja tar tani? Hát nincs-e számos példa a mi tör ténetünkben is, hogy a fejedelmek meg szegték a nemzetnek tett fogadást? De k biztosíthat csak arról is, hogy mindéi ezután következő uralkodó kész lesz meg esküdni az alkotmányra? Hát nem ural kodott-e 11-ik József császár tiz éven á fénykörébe esnek.“ A felelet erre is csal „igen“ lehet. Ez természetes. A mindenben túlzó középkor azonbai határt e kérdésben sem ismert: nem elége dett meg azzal, mi természetes, hogy tiszteletét Jézus iránt, ennek anyjára, Máriára if kiterjesztette, hanem ezt, teljes önállóságr; emelve, kiterjesztette az egész nőnemre, . kiterjesztette csupán azért, mert Mária ii nő volt. És tisztelték a nőket; tisztelték csaknem vallásos tisztelettel, oly tisztelettel, mely az imádással volt határos; tisztelték kizárólag csak azért, mert nők és csaknem val lásos tisztelettel tisztelték csak azért, mer mysticismusra különben is nagyon hajland* természetükből kifolyt nagy vallásosságul magának a kornak vallásosságát is felül ’múlni látszott. Hogy a nők e rajongó vallásossága hány családapát, férjet, testvért és jegyest távoli tott el a családból a szent-földre, harczoln a keresztes hadak soraiban a pogány törököl ellen — ki tudná megmondani! Ha áztál hire jött, hogy az apa, férj, testvér vagy je gyes a szent-földért vívott csatában elesett a feleség, leány, nővér vagy menyasszony hálát adva az egek urának a szerencséén mely hívét igy fölmagasztalta, kápolnát épit tetett, vagy mise-alapitványt tett emlékén vagy, ha ilyesmit egyátalán nem tehetett, föl áldozta magát: megfeledkezve földi rendelte téséről, beállott — apáczának. Ez és ily eljárásával a nőknek hozhat kapcsolatba az irántuk nyilvánult tiszteiéi nek telies önállóságra emelkedése is. dogmatice, ° már régóta ki voltak mondva az egyházban, de ez utóbbinak tisztelete oly magas fokra csak a keresztes háborúk ideje alatt emelkedett fel, A Mária-tiszteletnek kétségkívül van természetes alapja is. Azt ki sem tagadhatja értelmi reputatiójának compromíttálása nélkül, hogy Krisztus egyike a legnagyobb embereknek, kik valaha e földön születtek. Hogy az ö szellemének fénytengere és kedélyének jótékony melege édes anyjára, Máriára oly bőven kiáradott•, hogy az ö nagyságának és dicsőségének édes anyja is osztályosa, az — nézetem szerint legalább — nagyon természetes. így van ez ma is, másokkal is. A nagy szellem- és emelkedett léleknek pedig megvolt és meglesz hatalma mindenha, mely a világot nemcsak az iránt ragadja önkénytelen tiszteletre, kit ékesítenek, hanem mindazok iránt, kikre fényök legközelebb esik. Avagy egy Kossuth Lajos vagy egy Deák Ferencz atyjának, anyjának, feleségének, fiának vagy leányának, de sőt csak barátjának lenni is, nem kölcsönöz-e tényleg sokkal nagyobb becset az embernek, mint egy, egészen közönséges emberrel való ugyan- 1 ily viszony? Bizonyára igen. És miért? Mert fénykörük, mely őket körülveszi, a hozzájuk , közelebbi viszonyban állókra is kiterjed. És váljon nem tiszteljük-e önkénytelenül is azon lényeket, kik egy ily nagysággal közelebbi viszonyban vannak, csupán azért, mert annak * Nem zsínatilag, hanem dogmatice, ezen defínitió értelmében : „Dogma est, quod semper, quod ab omnibus, quod ab ubique creditum est.*
