Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-11-19 / 47. szám
iskolaszékek tagjait úgy választani össze, hogy szakérközöttök egy se legyen olyan, a kiből telem és ügybuzgalom hiányoznék. Hát még ha 25—30 tagú iskolaszéket akarunk szervezni egy vidéki kisebb városban, meny nyíre szét kell néznünk, hogy hol veszünk ennyi embert, telve ügybuzgóság és szakszerű belátással. Jól tudjuk, hogy nagyszámmal vannak mindenütt magokat feltolni szerető, mindenhez értő egyének, nagyképüsködö, fontoskodó quantitások, a kik meglelik a kákán is a csomót, s kitünően értik a hajszálak tizedestörtekkel való osztásának elméletét kifogyhatatlan felszólamlásaik, szerény nézeteik, indítványaik stb. előzuditásával repro- ducalni. De azt is tudjuk, hogy az ilyenek még messze vannak attól, miszerint jó és hasznavehető iskolaszéki tagok váljanak belölök. Az ilyenekkel el lehet érni azt, hogy az iskolaszéki ülések hosz- szadalmasak, izgatottak és „hevesek“ legyenek, de el lehet érni azt is, hogy a tanügy érdeke megbénittassék s a józanabb ős egészségesebb elemek egymásután elriasztassaralc az iskolaszék — kebeléből. Nem akarunk sem jobbra, sem balra czélozgatni. Egyszerűen kimondjuk, hogy Gyula város polg. iskolaszékéhez is sokkal köny nyebben lehetne 7—8 őszintén, melegen érdeklődő tanügybarátot és szakértő egyént találni, mint húszat, vagy huszonötöt, a mennyit t. i. a jelen szervezet igényel. — Igaz, hogy Gyulának meglehetősen szép számú intelligentiája van ; az intelligentia azonban még nem azt teszi, hogy abból tuczat-számra lehet alkalmas iskolaszéki tagokat elővarázsolni. Mi komolyan vesszük azt az esküt, melyet a törvény értelmében az iskolaszéki tagoknak le kell tenniök. Ugyanazért jó- eleve ajánljuk a városi t. képviselőtestületnek, hogy az iskolaszék újraalkotásánál a szakértelem mellett az ügybuzgóságot és meleg érdeklődést keresse mindenekelőtt, és találja is meg minden egyes emberben, a kit iskolaszéki tagságra érdemesít. És a mi szintén fő dolog : mondja ki, hogy 7—8 tagnál többet választani a maga részéről nem tart sem szükségesnek, sem czélsze- rűnek. Ezekhez járulván még a felekezetek lelkészei s a polg. iskola tantestületének képviselője, a létszám ekként csak 11—12 leend. Ennyi ember bőségesen elég egy iskola kormányzására, csak legyen bennök képesség és jóakarat. Tanügyalő. a Csábos nyiltcsatornává tétel függe11enü1 az élővíz sorsától let elhatározva, fenhagyatván az élővíz csa1 torna érdekeltségnek azon joga, hogy a kellő biztonsági munkálatok megtétele mellett a vizet vagy jelenlegi helyéről vagy pedig máshelyröl szerezze be — Eme nézetről itt véleményt mondani nem tartjuk helyén s az egy újdonság szűk keretét túlhaladná, lehet hogy erről legközelebb egy önálló czikkben fogunk nézetet mondani. — A szemlének 12 óra után lett vége, amidőn Varsándon keresztül az elébb említett úton történt a Gyulára visszamenetel. — Az ebéd '/22 órakór a főispánnál volt; délután 3 órakor pedig indulás Békésre a dobozi úton a szanazugig, onnan pedig az Alsó- Fehér-Körös szabályozási társulat védtöltésein. — Gyulavárosa polgármestere és országgyűlési képviselője a szanazugig, mint a gyulai határ végpontjáig kisérték a ministert, ahol a polgármester felkérte figyelmét az indokolatlauul takarékos és ennélfogva Gyula városát mindenkor veszélyeztető hibás szanazugi munkálatokra, kérve azokon lehetőleg segíteni. — Amint a polgármester a helyszínén értesült, e bajon segítve leend s a folyamszabályozási mérnökség már utasítva is lett a munkálatok keresztülvitelére, mi ha megtörténik az áradások remélhetőleg normálisabb lefolyást fognak venni. Békésre a minister a főispáu négyes fogatán ment át, kísérete pedig gyulai elő- fogatokon. — A megye részéről a főispán, alispán és az állaraépitészeti mérnök képezték a kíséretet Békésre § onnan másnap Gyomára, ahonnan folyó hó 15-én délután a vonattal visszaérkeztek. — Megnyugvással tekintünk a jövő elé a minister által tett nyilatkozatok 1 amaz érdeklődés folytán, melyből nyilatkozatait merítette, s hisszük, hogy ez út fáradalmai e vidék hálás elismerése és köszöneté által lesznek legjobban meghálálva. A városi orvosi állásra november hó 15 éig három pályázati kérvény adatott be. Nevezetesen Dr. Glaser Károly, Kovács Karoly es Grünwald Ede orvostudor uraké. A választás — mint értesültünk — még november hóban történik. Az úri casino tánczestélye í. hó 11-én igen Újdonságok. Erzsébet magyar királynő névünnepe alkalmából ma d. e. 10 órakor a helybeli pkbá- nia-templomban ünnepélyes hála-isteni-tisztelet tartatik. Báró Kemény Gábor közlekedési minister ur hétfőn f. hó 13-án városunkba érkezett a reggeli vonattal; kíséretében voltak B o d o k y Lajos, R a p a i c s Radó, Horváth Gyula, P u k y József és Szász Géza. — Az indóház- nál B e 1 i c z e y István főispán, ü o b a y János polgármester, Haasz József államépitészeti mérnök, G a 11 a t z János folyamszabályozási mérnök és Nándori Vilmos segédmérnök fogadták; — a főispán rövid üdvözlése után a jelenlevőket bemutatván, a minister és kísérete a készen álló kocsikon a megyeházához hajtatott, hol a főispáni lakosztály rendelkezésére bocsáttatott, itt megyei alispán ur által üdvözöltetvén, reggelizett és átöltözött; reggeli után a megyei tisztikart, Gyula városa tanácsát és Csaba városa tisztelgő küldöttségét fogadta, kiknek üdvözlésére utazása czéljához alkalmazottal! válaszolt; — 10 órakor | kocsin a minister a Fehér-Körös bal, majd a Vári hídtól a jobb töltésen Gyula-Varsándra hajtatott teljes kíséretével, melyhez a főispán, alispán, polgármester, államépitészeti, folyamszabályozási mérnök és Göndöcs Benedek Gyula városa ország- gyűlési képviselője csatlakoztak; itt a hídnál Gyula-Varsánd és Nagy-Pél községek küldöttsége fogadta és Sternthal Adolf nagybirtokos jól átgondolt beszéddel üdvözölte ; majd gyalog a Csáboshoz ment, onnan pedig az élővíz csatorna torkolatán épített zsiliphez, mindenütt érdekkel szem • lélve s a helyzetről magát felvilágosittatva. — A mennyire a hallott nyilatkozatokból kivehető volt jól sikerült. Nem nagy, de szép és kedélyes társaság gyűlt egybe, mely egész hajnalig jó kedvvel áldozott Terpsychorének. Ez volt a casino első estélye, mely a könyvtár javára nehány forint tiszta bevételt jövedelmezett. Orosházán az ottani ifjúság folyó hó 25 én az „Alföld" szálloda helyiségeiben zártkörű pikniket rendez. A szétküldött meghívók, mint értesültünk, i postán elvesztek, és újabbak a napokban fognak ismét kimenesztetni. A csabai kataszteri becslöjárás bizottsága által kiküldött utazó bizottság f. hó 13 án kezdte meg működését Dobozon, onnan Gyulaváriba ment át, 14-én Gyulán, 15- és 16-án pedig Csabán szemlélte meg a járási mintatereket. A bizottság tagjai Székács István (Orosháza), Szekér Gyula (Vári), és Zsíros Mihály (Csaba), akikhez V i d o v i c li József járási-, és Fejér Béla választott becslőbiztos urak csatlakoztak. — A bizottság a helyszíni szemlét a hét végéig teljesen befejezte. Házasság. Szarvason Dorsán Aven- dánó közös hadseregbeli huszár-hadnagy, f. hó 11-én kelt egybe Dobosfy Ottilia kisasz- szonynyal. Halálozás. Lázár István volt postamester. Orosháza leggazdagabb polgárainak egyike, folyó hó 15-én meghalt. A boldogult 59 évet élt, s tevékeny részt vett Orosháza község közűgyeiben, külöuösen egyik jelentékeny tényezője volt annak, hogy a község a regalejogot magának megszerezte. Temetése f. hó 17-én nagy részvét mellett folyt le. Béke poraira! Névváltoztatás. IQ. Reisz József "csabai lakos, vezetéknevét miniszteri eugedélylyel „Ré- vészB-re változtatta. Az újvárosi olvasókör f. évi nov. 26-kán saját helyiségében zártkörű tánczmulatságot — Katalin-bált — tart. Mi is azon megjegyzéssel közöltetik a n. é. közönséggel, hogy ha valaki meghívót nem kapna, de arra jogos igényt tart, meghívóért egyenesen Sánta Gábor rendező bizottsági elnök úrhoz forduljon. A bizottság nevében : Finta Ignácz, m. k. jegyző. Felhivatnak mindazon adófizetők, kik állami, községi, illetve hadmentességi adójukkal hátralékban vannak, miszerint hátralékaikat | hó végéig annyival inkább lefizetni iparkodjanak, mivel a jövő hó 1-től kezdve II., illetve III-ad fokú végrehajtás tog ellenük alkalmaztatni. Gyulán, 1882. nov. 18. Do bay János, polgármester. Tót-Komlóson Szigeti és Szerémfalvi társ igazgatók színtársulata, mely a múlt évben is huzamos időt töltött a községben, ismét tart Iá fogatott színi előadásokat. Az előleges bérletgyüj' tés szép eredményre vezetett. Az aradi képviselőválasztás f. hó 11-én pártunk vereségével végződött, a mennyiben a függetlenségi párt jelöltje Kövér Gábor ellenében, ki 401 szavazatot kapott, a pártonkivül A t z é 1 Péter választatott meg 736 szavazattal A küzdelem inkább személyes, mint poli- ticai volt. A régi idők emlékei, a régi Atzél Péter tettei és összeköttetései, a személyes rokon- szenv 8 egyesek hálás érzelme tette a tisztviselőkre való hivatalos befolyás és a nagy erélylyel folytatott korteskedés mellett lehetővé, hogy az a politikai bizonytalanság, mit pártonkivüliségnok neveznek, győzzön azzal a politicai féllel szemben, mely ezúttal kisebbségben maradt ugyan, de az ellenpárt nagy összeköttetéseivel és hathatós korteseszközeivel szemben is meg tudta mutatni, hogy elveiért még egy Atzél Péter ellen is kitartással és tekintélyes számmal küzdött, noha egyedül Atzél Péter, Aradváros volt polgármestere s Arad- megye volt főispánja, a rokonszenves egyéniség, ki a város közéletében csak pár évvel ezelőtt rendkívül tevékeny részt vett, volt az, kivel szemben elveink diadala ezúttal megtört. Az „Áradás vidéke“ kapcsán vettük a szavazók névjegyzékét; ebből sajnosán tapasztaljuk, hogy az aradi izraelita polgártársak, úgy látszik, azon kortesfogás befolyása alatt érvényesítették politikai jogukat a szavazó urnánál, mely az antisemitizmus vádját a függetlenségi pártra igyekezett hárítani; mert tömegesen Atzél Péterre, s csak elenyésző csekély számmal szavaztak a függetlenségi párt jelöltjére. A választás befejeztével a csőcselék a kirendelt katonasággal szemben utczai zavargá-. sokra vetemedett, mi igen sajnos dolgokat, békés járókelők megsebesitését eredményezte. Az aradi vesztett kerület helyett pártunk nyomban Erdélyben nyert kárpótlást, hol a marosvasár h e 1 y i kerületben az elhunyt Knöpfler Vilmos kormánypárti helyébe a függetlenségi párt jelöltje, G y ő r fi y Pető, Borosnyai Pál ellenében 36 szavazattöbbséggel országgyűlési képviselővé választatott. Törvénykezési csarnok. A gyulai kir. törvényszék polgári osztá- lyáuál tegnap a következő perek intéztettek el. 5051. Tárnyik Mihálynak Veles Erzsébet elleni válópere, melyben a viszálykodó felek házassága felbontatott. 5165. Komlódi Jánosnak Szabados Zsófia elleni válópere, melyben a felek végleg elválasztattak, 4906. Untenvéger István és társainak, özv. Unterwé^ er Istvánná és társai ellen ingók s ingatlanok tulajdonjoga s elárv éreztetésé iránt indított pere, melyben felperesnek keresete részben I. r. alperes viszontkeresete egészben megitéltetett. 5595. Győri Antal és nejének, Tolnai Sándor ellen ingatlan tulajdonjoga iránt indított pere, melyben felperesek keresetükkel elutasittattak. 5368. Buzi Rozáliának, Pataki Bálint elleni válópere, melyben a felek házassága felbontatott. 5317. Madarász Pálnénak, özv. ifj. Madarász Pálné ellen ingatlanok tulajdonjoga iránt indított pere, melyben felperes keresetével elutasittatott. 5149. Molnár Erzsébet és társainak, Molnár Benedek ellen örökség iránt indított pere, melyben felperesek keresetükkel elutasittattak. 5068. Hursán Pálnak özv. Kvasz Jánosné ellen 347 frt s jár. iránt indított pere, melyben alperes a kereseti összegben elmarasztaltatott. 5349. Kruchió Sára és társainak, Kruchió Albert és társai ellen birtokközösség megszüntetése iránt indított pere, melyben felperesek keresetükkel elutasittattak. 5319. Braun Sámuel és Garda Mihálynaki Hoffmann József és társai ellen 800 frt iránt indított pere, melyben alperesek elmarasztaltattak. Pályázati hirdetmény. A Gyula városi rendőrkapitányi hivatalnál jövő 1883 -ik évi január hó 1-ső napjától egy 400 frt évi fizetéses Írnok fog alkalmaztatni; felhivatnak annálfogva mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, miszerint kellőleg felszerelt folyamodványaikat f. évi deczember hó 1-ső napjáig a városi főjegyzői hivatalban adják be. Gyula, 1882. november 11. 120) 2—3. A városi tanács. HIBDETESEK 7\ A közeledő télre ajánlom a n. é. közönségnek nagy választékú ön* tőit kályháimat a legjelentékenyebb gyárakból, díszes kiállitású lemez-fakosaraimat diófa színezett és díszszel, kályha tál- czáimat réz éz bronzirozott vasból, tűzi eszközeimet réz, bron- zirozott és fa fogókkal s kályha ellenzőimet. Vas sírkereszteimet mindenféle nagyságban, igen díszes kiállításban, jutányos árakon. A korcsolyázó idényre legújabb s legjobb faj javitott Victoria, Fortuna, Íj-patent és Halifax korcsolyáimat nők, férfiak és gyermekek részére. Vásárolhatók nállam igen jutányos árakon teljes konyhafelszerelések, kés és henger rendszerű húsvágó gépek, tiroli káposzta-gyalu k fiókkal, lakirozott czink vizesdézsák, kancsók, esernyő-tartók, finom angol evőeszközök, kenyér és sonka szelő kések, kávégépek és gyorsforralók. Végül Percussio, Lcfauchéux, Lancaster fegyverek, revolverek és pisztolyok, vadásztáskák, nyulhálók, töltények, seret s fojtás olcsó árakon. Készletben tartok trieüröket kukorfcza-morzsolókat és tizedes mérlegeket. — Elválalok megrendeléseket répavágó s zúzákra (szecskakeveréshez) szecskavágókra s bár mely gazda- sági gépekre, s szállítom azokat helybe gyári árakon. — Teljes tisztelettel: ii3) 4-10. OLATOSST DEZSŐ vaskereskedő B.-Gyulán a „nagy kőhíd“ mellett, volt Bornhauser-féle helyiségben. i gép- és rostalemez-gyára Budapesten, gyár: váczi-ut, az osztr. államvaspálya közelében. Raktár: váczi-körut 68. szám ajánlja minden gazdasági kiállításon kitüntetett, javitott gyártmányait, mint • TRIEÜRÖKET , változó rostival, tisztitó-grepolret SZOlelÓTTSl, különlegességek SZeLZO-álSb ; 28.466. szám alatt szabadalmazott hármas ekéket, cséplőgép-rostákat, lynkkasztott és hasított lemezek« vas, aczél és horgonyból, valamint mindennemű mezőgazdasági gépek és szerek. - Árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve. 53) 25—80. Ház-eladás. Alcser János 569. számú háza szabadkézből eladó, esetleg bérbe adandó. A lakás áll 4 szobából és minden megkivántató mellék helyiségből. A venni szándékozók vagy bérlők ugyanott a tulajdonossal értekezhetnek. i2|) 1-2. 1883. Nyomatott a kiadótulajdonos Dobay János könyvnyomdájában.