Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-05 / 45. szám

ha szabva helyett cseréppel volnának fedve: az adószedők felemelnék adójukat.

Korántsem állítjuk, hogy a dolgok nálunk már igy állanának, de idéztük e példákat mint jellemző bizonyítékokat arra nézve, hogy a törvényhozásnak bizonyos uj adónem megállapítása körül gondosnak kell lennie mindenekelőtt s jól meg kell fontolnia : ha váljon a czélba vett adóztatással nem ront-e többet, mint a meny- nvit az államháztartáson javitui akar és vél.

Auynyi kétségtelen, hogy Magyar- országon az adó, rövid 20 év elforgás alatt, az az előtt fizetett adónak csaknem négyszeresére emelkedett, pedig egész he lyesen mondja Mac-Culloch: »hogy az adó növekedésének soha sem szabad oly

gyorsnak és nagyuak lennie, hogy hatá sának leküzdése lehetetlenné váljék, vagy csak lehetlennek is láttassák, legyőzhetőnek tartott akadály ösztönzi az emberi szellem találékouyságát, ezzel erőn megfeszítésével is bátran szállunk szembe, A legyőzhetlennek tartott akadály ellen ben, melynek megfelelni nem tartjuk ma gunkat képeseknek, nem ösztönözné, ha nem csak elcsüggesztené munkaerőnket, Hol az adó nyomasztó lesz. ott a mun kásságr megfeszitése mindig elmarad, i

o o « . l

szorgalom megbénul s az ország hanyatlásnak indul. Az adók nagyságuk és alakjuk szerint vagy nagyon szorgal mássá, vállalkozóvá és gazdaggá, vagy nagyon fásulttá, csüggedté és szegénynyé tesznek.“ Ezeket mondja Mac-Culloch mig Leroy-Beaulieu ugyané tárgyra vonatkozólag ezt mondja : »hogy a megerőltetett és szakadatlan munka, az ész folytonos megfeszítése és izgatottsága nem képezik az élet eszményét. Az élet esz menye a munkától ment szabad idő, me lyet szellemi szórakozásnak és lelki öröm nek szentelhetünk.“

Ezeket igy előre bocsátva egyá talán nem túlzott azon feltevés, hogy a takarék- betétek megadóztatása meg fogná bénítani a magyar állam polgárainak takarékossági ösztönét, mely eddig sem képezte a m a gyárnak valami kiváló sajátságát s mely az újabb időkben kezdett csak e nemzetnél jelentékenyebb mérvben kifejleni. Már pedig a kilátásba helyezett egy milliónyi bevételi többlete az államnak, korántsem ér fel sem anyagilag sem erkölcsileg azon hátránynyal, melyet az uj adónem maga után vonhat. És pedig miért?

Anyagilag azért nem, mert semmisem bizonyosabb, mint hogy ha az uj adó életbe lép, I ha azt a takarékpénztárak az egyesektől vonják le, a többnyire kicsiny betét-tőkék lassankint kiszivárognak a takarékpénztárakból, más és pedig előnyösebb elhelyezést fognak keresni, oly formán, hogy a megadóztatás elől lehetőleg meneküljenek p. o. rövid lejáratú s jól gi- rált váltókban történő kölcsönzések alakjában, amikor aztán a magyar pénzügy? minister talán egy év elforgása múltán azon veszi magát észre, hogy az adóalap

megszűnt kimutatható lenni,

l£H

adó

sem

vethető rá, hogy tehát se pénz, se posztó! Ha pedig a takarékpénztárak vállalják el a betétek után a kamatadó

tétfizetését, ha egyéb nem történnék i ségtelen, hogy legalább is a vidéki takarékpénztárakra nézve részvényértékeik csökkenése folytán, bizonyos neme a válságnak állana be, a mely válságot pedig elő idézni, a törvényhozásnak nem lehet feladata. Erkölcs:'eg nem nyerne, továbbá azé. , mert épen a takarékosság termékét a szédelgések erkölcstelen vállalkozásaina terére szorítaná és semmi sem bizonyosabb minthogy a váltókkal űzendő uzsora lesz a tői ’ényjavaslat törvénynyé emelkedésé nek következménye s nem fogja oda te relni a tőkéket, hova talán a kormány várja, t. i. az állami értékpapírok vásár lása felé.

Annyi végül bizonyos, hogy miutá a „Lajthán“ inneni tartományokban ily adó nem vines, a nagyobb tőkék az ottan pénzintézetekben keresnének maguknak he lyet, a mikor aztán az jövedelmei, nem a magyar i

üzleti költsége államnak fognak

gyümölcsözni.

Hanem ha már megjegyzéseket kellett tennünk a takarék-betétek megadóztatására mit mondjunk aztán a járadék- s élet-biz tositási összegek 1°/V0S megadóztatásához Nem tekintve azt, hogy az életbiztosítások tulnyomó nagy száma a fekvő vagyon és tőkével nem rendelkező középosztály sze génvsorsu tagjaiból kerül ki, a kikre aztán ezen adó csakugyan érzékenyen nehezedik jogtalan, igazságtalan s méltánytalan ez dó több oknál fogva. Méltánytalan először azért, mert oly öszveget adóztat meg, me- yet az adóterhet viselő biztosított soha, a íedvezményezett pedig csak a biztosított halála után élvez; jogtalan azért, mert a biztosítási dijak fizetésével a család az évi jövedelem egy részét veszíti el s igy jőve lelem, helyesebben pedig az élet fenntartásához szükséges öszveg csökkenése mellett fizet adót az illető; méltánytalan végül azért, mert épen a szegény sorsú árvák s esetleg tejesen elhagyott utódok felőli gon- oskodás legnemesebb kötelességét támadja meg s mint ilyen adó, — mondjuk ki nyíltan és őszintén — a szó teljes értelmében embertelen. Ám fizessen a kedvezményes a biztositott öszveg kezéhez jattéval bizonyos mérsékelt adót, ha már nélkül nem lehetünk, de a biztosítottra annak életében rótt adó, észszerűden és semmivel nem igazolható.

Mi előtt a javaslat törvénynyé válnék: alóban jó lesz a dolgot komolyan megfontolni.

Dr. Kovács István, a békésmegyei takarékpénztár felügyelő bizottsági tagja.

kis kitérésre, arra, mely a gyulai uradalom történetére és ránk nézve egyaránt érdekes. Mikor lett Gyula várossá? Pár szóval ehhez hozzászólni nem lesz fölösleges.

Az idézett királyi oklevél elvitázhatat- lanul bizonyítja, hogy Gyula 1419-ben város, „oppidum“ volt. De van vagy 3 érv a mellett, hogy már 1+03 előtt, sőt 1397-ben is az volt. Az elsőt mindjárt az említett i4i9-ki királyi oklevélből vesszük. Ebben ily kitétel fordul elő : Ábrahámffy Imre és István állítván, hogy az ő ősük épen úgy kapták elődeiktől, Mi- gyarország dicső királyaitól, az ő falvaikat, mint a hogy. Gyula városát Maróthő János tólőnk “ 8) A szószerkezet olyan, hogy azt is ki lehet belőle magyarázni, hogy Gyulát Marótby 1403-ban városkép kapta. Második érv az, hogy Zsigmond 1403-ki oklevelében többek közt a gyulai uradalomban tartott vásárok jogát (nundinae) szintén Maróthy- nak adja. 9) Vásárt csak a városokban lehetett

') »Qnb ydem Stephnnus et Emericus dictas sorúm possessior.es per divor reges Hungarie nostros scilicet predestores progenitoribus ipsorum ita sic úti pre fajúin oppidnm Gyula ac possessiones prefatas (Békés, Berény) ipsi Johanni Wano per nos donatos fuisse asserendo.“ L sz. müncheni oklevélmásolat.

*) U. 0. 8- ez.

Talán felesleges mondanunk, hogy mi, kik kormánynak állandóan újabb adók behozatalára, régi adók emelésére alapított, s csupán az állami bevételek fokozását szem előtt tartó, de ezzel szemben az adóalap csökkenését s az ez Ital szükségképpen előidézett messzire kiható, sőt életbevágó nemzetgazdászati hátrányokat, számításon kivül hagyó pénzügyi politikáját mindannyiszor „elitéltük, a takarékpénztári betétek czél- avett megadóztatását nem helyeselhetjük, s Dr. ovács István ur indokait magunkévá tesszük pénzügyminiszter ur által kilátásba helyezett ezen'uj adötörvényjavaslat, annak tárgyalása alkalmával bizonnyal szemben fogja magával találni a függetlenségi pártot, mely a nemzet gazdasági érdekeinek hű ellenőrzését legszebb ellen zéki feladatai közé sorolja. Különben azon 0 r- zágos mozgalommal szemben, moly takarékbetétek megadóztatás inak szándékolt javaslata ellen megindult, hisszük, hogy a kormány és pártja sem fognak a józan indokok előtt szemet hunyni. Az országos mozgalom a hold- mező-vásárhelyi takarékpénztárból indult ki,

tartani, tehát a gyulai uradalom valamelyik helye és akkor első sorban Gyula város volt. A narmadik az, hogy már 1397-ben -mlitve van János, Miklós fia, gyulai polgár; a kinek Mezőgyáni Barabás fia. Miklós, egy kis földet adott a mezőgyáni határban. I0) Már pedig, ha a gyulai lakos polgár (cívis) volt, akkor a lakóhelye meg város volt, mert falun polgár nem lakott,

Da van olyan bizonyíték is, mely ezek ellen szól. Az első az; hogy Gyula az ado- nány-és igtató-levelekben i403-ban, i4o4-ben, i4o5-ban háromszor, i4i8-ban ismét akárhányszor csak „possessio“ azaz falunak neveztetik, tehát nem lehetett város. A másik bizonyítékot épen Gyula városa szolgáltatja, mert hajdani pecsétjén ez a körirat áll : Maróthy János bán gyulai polgárainak pecsétje. Sigil- lum civium de Gyula Joannis (de) Maroth Báni. Ez pedig, úgy látszik, annyit jelent, hogy Gyula lakói Maróthy János idejében letteÉ „cives“-ekké, vagyis polgárokká, azaz neki köszönik, hogy falujukból város lett.

(Folyt, köv.)

10) Márki : Sarkad város története. Budapest 1877 12'. lap.

melynek elnöksége a kővetkező körlevelet intézte a vidéki takarékpénztárakhoz:

Tisztelt igazgatósági Gr. Szapáry Gyula m. kir. pénzügyminiszter ur Ö Excellentiája, a magyar országgyűlés képviselöházának folyó év október hó 12-éu tartott, s az 1883-ik évi ál- lamkoliségvetést tárgyazó beszédében, a takarékpénztárakra vonatkozólag következőleg nyilatkozott : „Vau még egy intézkedés, mely iránt ha javaslatot nem is terjesztek még be, de reményiem, a legközelebbi napokban leszek azon helyzetben, hogy beterjeszthetem, ez a pénzintézeteknél gyümölcsöztetós végett elhelyezett tőkék jövedelmének megadóztatásáról széló törvény, Méltóztatik tapasztalásból tudni azt, hogy az országban levő sok takarékpénztár oly nagy üz leteket csinál, hogy több százezerre menő tiszta jövedelme van, azonfelül oly osztalékot ad, hogy az évi osztalék túlhaladja az eredetileg befizetett tőkét! s méltóztatik tudui, vannak az országban — nem akarom mindnyájokra érteni — de van- ak takarékpénztárak, melyek egész rendszeres uzsoráskodást folytatnak. . . . nem találom igaz ságosnak, hogy a jövedelem ezen neme ne adóz- tassók meg, és azért erre nézve is javaslarot lesz szerencsém előterjeszteni!“ Ezen enunciatio. le hetetlen, hogy méltó aggályt nem keltett légyen pénzintézeteink legtöbbje között, a mennyiben az eddig is alig elviselhető terhekkel sújtott pénzintézetek jövő existenciája, s ez által a hitelfor- alomnak jövője látszik előttünk megtámadva lenni. A pénzintézeteket érdeklő uj adótörvény javaslatok ügyében nem lehet csak azon, — véleményünk szerint egyoldalú álláspontról indulni ki, hogy meunyiben tekintendő azok működése adóköteles tárgynak, és mely irányban róvhatók meg legjobban a kincstár iránti illeték kötelezettséggel ? a takarékpénztáraknak rendkívül nagy nemzetgazdasági fontosságuk van : a megtakarított pénzösszegeknek biztos gyümölcsöző helyet tartani, — az általános hiteligényt kielégíteni, — pénzforgalmat közvetíteni, — s ez által az ipar, ereskedelem és közgazdászat egyik főtényezőjeként állani ! A m. kir. pénzügyminiszter ur által az országgyűlés képviselőházához beterjeszteni szándékolt törvényjavaslat, véleményünk szerint nemcsak az egyes intézetek fejlődését gátló intézkedés lenne, de azoknak egészséges alapon leendő fönnállását majdnem lehetetlenné tenné, ezzel veszítenének egyesek, veszítene a köz- gyon és — az adóképességben az állam. És ezért véleményünk szerint a hazai pénzintézetek evetemének föl kell szavukat emelniök, reá kell mutatni azon kalamitásokra, melyek ebből nem egyedül a közlakosságra, de magára az államra hárulnak ; elő kell terjeszteni, hogy a magyar- országi pénzintézeteknek más tekintet alá kell jönni, mint olyan más adóköteles tárgynak, mely csak jövedelmet létesít, de viszont semmi köz- zdasági kárpótlást nem nyújt! . . És mindezekek megbeszélése végett értekezletet kell tarta- ok ! Ez okból tisztelettel fölkérjük a t. igazgatóságot, méltóztassék mielőbb ez ü yet az igazgató tanácscsal, esetleg több szakértőkkel beható anácskozmány tárgyává tevén, hozzánk intézendő álaszában az iránt nyilatkozni, kogy hajlandó nnese az intézet igazgatósága fonti ügy megbe- ére végett november hóban Budapesten tartandó értekezleten résztvenni, esetleg hány tag- magát képviseltetni? Egyes intézetek szava elvész, tekintélyes nagy többsége mindenesetre jelentékeny súlyt vetond az ez ügyben alkotandó törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a tanács- ozrbányok mérlegébe! Ez okból óhajtjuk, hogy azai pénzintézeteink, ha véleményünket helyesés magukévá teszik, minél jelentékenyebb számmal méltóztatnának magukat ez értekezle- d képviseltetni, kérvén ez érdembeni szives válaszukat hozzánk mielőbb, legkésőbb november 1 10-ig megküldeni, mely után nem késendünk tanácskozmányt Budapestre azonnal összehívni a határidőt minden egyes intézetnek újabb kör- velünk által tudomására juttatni. — Fölkérjük égre a velünk egyenlő nézetben levő pénzintézetek t. igazgató tanácsosait, elölegesen is mél- tóztassanak oda hatni, hogy országgyűlési képvi- előik a pénzügymiuistez ur által benyújtandó törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, a pénz- tózetek, — s közvetve a nagy közönségnek érdekeit kép iselve, teljes erővel oda működni tőre kedjenek, hogy e javaslat az országgyűlés kép- viselőháza által el ne fogadtassék, mozgalmat indítván egyszersmind és egyidejűleg sürgősen az iránt is, hogy a területén levő törvényhatóságok avagy városok ily törvényjavaslat megalkotása ellen az országgyűlés képviselőházához mielőbb fölirattal éljenek. Becses válaszukat kérve, haza- fiúi tisztelettel vagyunk, kelt Hód-Mezö-Vásár- helyen, a központi takarékpénztárnak 1882-ik évi október hó 22-én tartott igazgató választmányi üléséből. Ábrái Károly, elnök. Böhm Sámuel, igazgató.

Az I. tiyulavárosi takarékpénztár, melynek intéző köreiben szintén élénk visszatetszést szült a pénzügyminiszternek a takarékossági hajlam megadóztatását kilátásba helyező törvéDyjávaslata,

e tárgyban ma d. e. 10 órakor tartasd választmányi ülést, melyen a h.-m.-vásárhelyi takarék- pénztár indítványát is tárgyalás alá veszi. Mi örömmel üdvözöljük a h.-m.-vásárhelyi takarék- pénztárt a mozgalom megindításáért, s óhajtjuk, hogy az indítványt- úgy az I. Gyulavárosi, mint a békésmegyei takarékpénztárak is magukévá tegyék, és a fővárosban megtartandó értekezleten magukat képviseltessék. Az országgyűléshez egyes pénzintézetek által intézhető feliratok — melyeknek sorsa a kérvény: bizottság purgatoriumán keresztül a levéltár homályában vész el — czélhoz vezetni nem fognának; azokról, legtöbb esetben tudomás is csak papíron vétetik. Erélyes, hangos tiltakozásra van szükség, mely elöl a pártfegyelem se zárkózhassék a „sic volo, sic jubeo“ mögé. Hiszsztik, hogy az ország takarékpénztárai többségének együttes, s á helyzetet feltáró okokban és döntő nemzetgazdasági érvekben impozáns fellépte nem fog hatás nélkül maradni és elmúlik tőlünk ez újabb keserű pohár.

A Fükszel-Kovács-féle vitához.

Szarvas okt. 28-án.

'Tisztelt szerkesztő ur !

Nem kétlem, hogy az ügy és b. lapja jó reputatiójának érdekében ne fogna helyt adni jelen soraimnak.

Ä Fükszel-Kovács-féle szép és emelkedett vita, mely annyi szép eszmét hozott nálunk a felszínre — azóta már talán egészen lezajlott, mi csak a távolból szemlélhettük a nemes és — eltekintve dr. Fük- szel ur néhány ideges meggondolatlansággal tett személyeskedő megjegyzésétől — gazán emelkedett és férfias eszmeharezot, amelyben semmi egyéb sajnálatos nincs, mint az, hogy egyrészről vajmi szűk keretben mozgott, értem, hogy csak két megyei lapnak olvasóközönségét villanyoz- hatta fel, másrészt, hogy az elvont doctrina tulmagas sphaerájában mozgott, amelyet a laicus „nagy tömeg“ és különösen az érdeklett zsidók — alig közelíthetnek meg.

Dr. Kovács megyei főorvos urnák semmi szüksége arra, hogy az én csekélyégem hymnust zengjen az ő dicsőségére; de viszont az én csekélységem sincs utalva arra, hogy dr. Kovács urnák kegyét, ro- ronszenvét bármi tekintetben hajhászsza, ehez hozzáteszem még, dr. Fükszel ur egyike legjobb, legbizalmasabb barátaim- lak, ak’vel együtt hajhásztuk az arany fjuság nemes ábrándképeit, együtt tapod- tuk a pálya göröngyeit, együtt vitattuk meg az élet, állam és társadalom nagy vitakérdéseit és — főleg együtt szenvedjük ít az újabban felszínre került zsidókérdésnek a szabadság, egyenlőség és testvériség korában is még mindig reánk nehezedő terheit.

Szolgáljon ez indoklásul arra nézve, íogy se elfogultság, se aljas önérdek nem vezeti toliamat akkor, amidőn utólag el- olvasván dr. Kovács urnák „Újabb visz- ng . czimü remek czikkét, dr. Fükszel ur válaszára, — annak súlyos érvei és megrendítő, sokszor döbbentő igazságai oly mély hatással voltak rám, hogy meg nem állhatom, miszerint ujjongó örömmel tel ne kiáltsak: hogy ilyen nemes, lova- gias, tudományos és minden előitélettől ment „ellenséget“ adjon az Isten, de minél többet a zsidóságnak és akkor az stóozy et consortes nevetséges, szűkkeblű és embertelen aljas és roszakaratu hajszájának vége lesz; a nemes capacitatió útjára esz terelve a kérdés, és a felvilágosult ssidóság előtt meg lesz világítva az ut, amelyen haladva, minden lelkiismereti fúr- dalás nélkül levetheti magáról a középkori fanaticus rabbinusok által ráoctroyált nyűgöt, lerázhatja magáról a szolgaság porát és büszKén vallhatja magát többi polgártársaival egyenlőnek.

Éber figyelemmel kisértem az újabb időkben minden eszme-mozgalmat, mely a zsidókérdést karolta fel, de lelkem legiga- zabb meggyőződéséből mondhatom, hogy kezdve a zsidók egyik legismertebb védnökétől Irányi Dánieltől, aki a szabadság és egyenlőség első felkent bajnoka, le egészen az utolsó vidéki lap vezérczikk írójáig — senki, de senki nem tárgyalta hazai zsidókérdésünket oly gyönyörű tudományos apparátussal, oly férfias nyíltsággal, oly igazi, meleg érdeklődéssel, oly elfogulatlanul és oly megragadó irói és szónoki nyelvvel. Lelkemből sajnálom, hogy dr. Kovács urban nincs ambitió, hogy ebbeli eszméit szélesebb körben colportálná, sajnálnám, ba dr. Kovács ur szép eszméi a „Békés“ mellékletével együtt elmerülnének az örök feledés éjjelébe. Az ő eszméi ezer meg ezer művelt zsidó hazafias keblében örvendetes viszhangot keltenének és talán siettetnék azt a processust, amely mindea