Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-09-03 / 36. szám
36-ik szám Gyula, 1882. szeptember 3-án I* évfolyam. 1 f--------------------Ki adó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők. Hirdetések Egész évre..........5 írt — kr. Fé lévre ..............2 „ 50 „ Évnegyedre .. 1 1 | 25 „ Egyes szám ára 10 POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAI HETILAP. SPOET-CLTTB HIVATALOS megjelenik MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: J antsovits Emil. Főmunkatárs: Oláh György. szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér «óra 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang Jüipót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon. A zsidó kérdéshez. Ezredéves államéletünk történelme tanúskodik arról, hogy a magyar a szabadság leghívebb képviselője, legrendit- hetlenebb bajnoka volt minden időben. S ime, épen hazánk kebelében — a hatalom védszárnyai alatt a múltban, s ma az ország alkotmányos kormányának szeme láttára egész hálózata szövődik az államot léteiében megtámadó nemzetiségi fondorlatoknak. S ez a nép, melynek „történelme szenvedésekben gazdag, mint a vértanuké“ ; ez a nép, mely „a szabadság véres zászlóit hordozd“, s mely jogait, alkotmányát, a nemzetiségekkel testvérileg megosztá, bogy a történelem s a törvényszerinti kapcsolatot a nemzeti jóllét, a közhaza felvirágzásának áldása szentesítse: küzdeni kénytelen azokkal, kikkel tulajdonán osztozott ! E fejlődésünket, előbaladásuukat hátráltató, törekvéseinkre zsibbasztólag ható küzdelmek közepeit legközelebb felmerült egy kérdés, mely egyenesen a magyar nép szabadságérzetét, a világ művelt népei előtt nagy küzdelmek után óriási áldozatok árán kivívott értelmi hitelünket támadja meg. Ez a zsidó-kérdés oly alakjában, mely ben azt az álhazafiak a nemzet előtt szőnyegre hozták. Eddig önérzettel hivatkoztunk a magyar nép szabadságszeretetére; hirdettük a külföldnek, hogy a szabadságérzet vérünknek alkatrészét képezi, az anyatejjel szívjuk azt be. Vallási türelmességünket, liitfelekezeti elfogulatlanságunkat, erényeinket, önfeláldozó lovagiasságunkat, értelmi fejlődésünket például állitók a világ elé; s ma oly alakban látjuk feltüntetve a zsidó kérdést, mely szabadság érzetünk, erényeink s értelmességünk hírét fenyegeti. A zsidó kérdést átalában; de különösen oly értelemben, oly alakban, mint az ma hazánkban felszínre hozatott létjo-l gosultnak nem ösmerjük; azon hibák me-1 lyekkel a zsidók vádoltatnak nem kizárólagos sajátja a zsidó fajnak, hanem általánosan emberiek, s azért ötlenek kiválóbban szembe a zsidóknál, mert ezek a töri Néhai gróf Wenckheim József-Antal emlékezete* (Vége.) Mint hazafi : szabadelvű meggyőződését és igaz magyar érzelmeit tettekkel is fényesen tanusitá. Az i848/9-ki szabadságharcz idején együtt érzett, együtt lelkesült nemzetével, s a dicsőség és megpróbáltatások napjaiból egyformán kivette a maga részét. i84g-ben a debreczeni országgyűlésen is résztvett, s ő is aláírta az ápril i4-ki függetlenségi nyilatkozatot. A Kígyóson átvonult székely honvédeket gazdagon megvendégelte, később a bujdosókat segélyezte, ő maga is csak nagy áldozattal menekülhetett az üldöztetéstől, s az értékvesztett magyar bankjegyekben kétszázhúszezer forintig károsult. Életének, tevékenységének legfőbb tere azonban a gazdálkodás volt, és e tekintetben uradalmai az egész Alföldön példányképül és irányadóul szolgálhattak. A müveit külföld viszonyainak tanulmányozása és tapasztalati ismeretei folytán a gazdálkodásról a leghelyesebb fogalommal * A békéemegyei régész-művelődéstörténelmi társulat orosházi vándorgyűlésén felolvasta: Göndöcs Benedek elnök. vényhozások által egyéb polgári foglalkozások és kereset módtól századokon át el — sót. a polgári jogok élvezetéből kizárva lévén, csaknem kizárólag a kereskedelemmel foglalkoztak s anyagiak által igyekeztek ellensúlyozni a polgári jogokból lett kizáratá- suk, jóformán törvényenkivüliségiik által szenvedett hátrányt. Elismerjük ugyan, hogy azon hatás, melyet a zsidóság, e fellépésében s szereplésében nagyrészt még ma is egy egészet képező osztálynak működése, — társadalmi, de különösen anyagi, pénzügyi, köz- és magángazdasági, s kereskedelmiviszonyainkban okoz : politikai és nemzeti érdekek szempontjából jogos idegenkedésre nyitott a nemzetnek utat; s az e részbeni tapasztalataink való, hogy komoly gondolkozásra s tevékenységre, ellensúlyozásra utalnak bennünket; de nem fogadhatjuk el azt, hogy a zsidóság értelmesebb nagy tömegénél naponként mindinkább nyilvánuló nemzeties irány nyal, törekvésekkel szemben — egyes nyomorultaknak roszasága, elvetemültsége miatt az egész faj elitélhető. A zsidóságnak a múlt által indokolt fellépésében és szereplésében nyilvánuló hatás ellensúlyozására elérkezett az ellenhatás ideje. Ez kétségtelen. — De az ellenhatás nem egészen a társadalom és sajtó feladata, A tevékenység sokkal inkább nehezül a kormányra, melyet újabb alkotmányos életünk napjának felkerülése óta e részben a mulasztásokért csakis vádolni tudunk. Vádoljuk az egyes kormányokat elnézéssel, hanyagsággal, semmittevéssel s azzal, hogy a mai helyzet megteremtésében a zsidóságot is tagadhatlanul terhelő hibákon kívül, az oroszlánrész az övé. Midőn törvényhozásunk megalkotá az egyenjogusitási törvényt, melyei „századunk felvilágosodottabb szelleme kivánt, s melyet nemzetiségünknek érdeke megengedett“ : a magyar nép fényes bizonyítékát adta annak, hogy a szabadság utján előre halad s követi azon zászlót, melyre az istenség a teremtéskor az emberi törekvés czéljaként a szabadság, egyenlőség és testvériség szent igéit festé. S e törvény megalkotása óta mely birt. Tudta, hogy hazánknak mire van szüksége, hogy anyagi jólétének legfőbb forrása: a földművelés emelkedjék; belátta — már ezelőtt hét évtizeddel — a minek részben való foganatositását az újabb kor csak nem rég kezdte meg, hogy mennyire szükséges az Alföldnek befásítása, s e végből — még 1810-ben — minden uradalmában, de különösen Kígyóson, az utak szélét fákkal ültettette be, egyenesen Amerikából hozatott ákácz-magot, s több kis erdőt és ákáczfa-sorokat alkotott, úgy hogy az ákáczfának az Alföldön való meghonosítása egyenesen az ö érdeme. Példája nemcsak — mint legelőbb már emlitém — itt a közvetlen szomszédságban, hanem messze vidéken áldásosán hatott. Az állattenyésztésre szintén nagy gondot fordított, a legnemesebb telivér arabs lovakból álló ménese, a legszebb gulyája, gazdag juhászata és sertészete volt; ö kezdé meg 1816-ban az Alföldön a dohánytermelést, mely ma oly dús jövedelemforrása az országnak; birtokain méhészet, selyem-, komló- és bortermelése is volt berendezve; szóval: a gaz- dászat minden ágával szenvedélyes örömmel és szakértelemmel foglalkozott. Mindennap kikocsizott, s érdekkel és figyelemmel tekinté meg egyik vagy másik gazdaságát, mert azt szokta mondani: hogy a jó gazdának magának kell utána nézni, hogy megy a dolog. Ezenkívül az ó-kigyósi pusztán — mely legkedvesebb tartózkodási helye kormány tett csak egy lépést is a megkezdett nagy mű befejezésére? Mely kormány igyekezett azon, hogy a zsidóságot a hasonló jogok és hasonló érdekek teljesen beolvaszszák a nemzetbe? Nem a kormányok bűne az, hogy a polgári házasság mind ez ideig sem lett meghonosítva, mint ezt a jelenkor műveltségi viszonyai, előhaladásunk érdekei feltétlenül követelik? S egy kormány sem igyekezett azon merev elszigeteltséget, mely a keresztyén és zsidó elem közt van, s mely a jelen helyzetnek főoka a polgári házasság behozatala által megszüntetni, pedig rég volt, midőn füleikbe mennydörögte a haza bölcse, hogy a polgári házasság kiegyenlítené azon kellemetlen és lehangoló idegenszerűséget, melyet a hazának keresztyén és zsidó polgárai a nemzeti érdekek hátrányára egymás irányában éreznek. Nem a zsidóság az oka, hogy kereskedelmünk német befolyás alatt áll, s azt német szellem lengi át. A közösügyes politikában s abban rejlik ennek oka, mert nem követ el a kormány buzgalommal és erélylyel mindent a kereskedelem magyarosítására. Sok, nagyon sok vádat, melyet lapokban, röpiratokban a zsidóság ellen olvastunk, tudnánk visszavezetni igy; s a valóban létező hibákat orvosolni, a zsidó kérdést hazánkban társadalmi utón helyesen megoldani nem lehet, a nemzet érdekeit e részben a kormány óvhatja meg. Miután e társadalmi érdekű kérdésben lapunk hasábjain ellentétes irányú czikkek- nek adtunk helyet, jónak láttuk álláspontunkat a fentebbiekben magunk is jelezni. G-yula, 1882. szeptember 2. Nemcsak a szabadtermészet nyújtja több tekintetben gazdagon adományait, melyekre nagy szükségünk van ; de Gyulavárosának belterülete is bővelkedik adományokkal, amelyekre már szükségünk épen nincs. Ilyenféle szükségtelen adományok, holmi utczára kihordott szemétdombok, kerítésen áthányt fazék, üveg s állati hulladékok melyek megvallom, nem kis mértékben megingatták bennem az ily lakóknak a rendszeretet iránti jó és helyes érzékét. Ugyan vigyázva kell némely volt, — sokszor elmondva róla a népdal szavaival : „Télen, nyáron pusztán az én lakásom“ — naponként egy-két óra hosszat sétált, kurtaszárú pipájából verpeléti dohányt szíva, | két kis angolfaj kutyájától kisérve, melyek közt egy Amiko nevű szép kis eb volt különös kedvencze és mindig hű kísérője. Egyszer, egy ily sétája alkalmával, a kis kutyák elmaradtak tőle, s egy fa alatt erősen csaholni kezdtek, a gróf figyelmessé lett, vis .- szafordul, felnéz a fára, s ott látja egyik gazdatisztjének pajkos kis fiát, a mint ugyancsak szedi a tiltott gyümölcsöt; a gróf — a ki köz- bevetőleg megjegyezve, soha nem szokott káromkodni — mérges hangon rárivalg: „Hát téged az apád ide küldött gyümölcsöt lopni ?!.. Gyere le csak!Hadd megyek egy botért!...“ s azzal elsietett, szökni hagyva a fiút, kinek csínyját és ijedtségét aztán jót nevetve beszélte el atyjának. Gazdatisztjeinek, cselédjeinek, jobbágyainak valódi atyja és kegyesszivü jóltevője volt, | ezek a mély tisztelet mellett a legőszmtébb szeretetet és ragaszkodást is tanusiták iránta. A ma már több mint három ezernyi lelket számláló Uj-Kigyós dohánytermelő községeké alapitá meg, a többnyire Hevesmegyébőljide származott dohány-kertészekkel, s 1 virágzó kis falu, a mig csak egyetlen laKÓja lesz, mindig kegyelettel fogja áldani, megőrizni és hirdetni az ő emlékét, mint aki róluk műiden tekintetben atyailag gondoskodott. utczán járni az embernek, hogy nyakába ne hulljon egy csomó kerítésen át kidobott toll vagy más súlyosabb tárgy is. Rendőrségünk figyelmét lehetetlen az ily körülmények folytán fel nem hívni, hogy az ez ellen vétőket példásan megbüntesse. Minden udvaron kell lenni egy lerakó helynek, mely a házi szemétfélét tartalmazza, de annak helye nem lehet Boha még egy mellékutczán se. Hiszen a jó rend, csin, tisztaság s egészséges légkör megrontását czélozza egyenesen az oly rosszakarat, mely az utczák bepiszkolását nem átalja. Épen yásáros idő lévén, sok idegen szem megláthatja. És itt lehetetlen egyebet is iel nem hoznom, ha már kezemben a toll; ez nem más, mint egyes lapok vakmerő tolakodása a közönség nyakára. Meg sem szükség rendelni, küldik kéretlenül is némely revolver szerkesztők. Magam is megfordultam egy olvasó körben s ott feltűnt egy eddig meg nem rendelt lapnak rendszeres megjelenése. Tudakoztam választmányt, pénztárnokot; de mind azt mondotta: nincs megrendelve. Én azonnal kértem a megrendelés nélküli lap határozott visszaküldését, mire azt mondották: küldtük, de megint csak küldik. Tehát az ajtón kilökctvén, bedobták az ablakon is. Sajnos, hogy a tisztesség fokáról ennyire leszáll szerkesztőféle ember. Vagy megbotozni elmenjünk talán vasúton saját irodájába ? Azt pedig teljességgel nem lehet megiut szó nélkül hagyni, hogy szintén egyik olvasókörből a lapok egy idő óta nyomtalanul s olvasatlanul elvesznek, igy pár héttel ezelőtt a B. Istók száma csakhamar az asztalra kitétel után észrevétlenül elveszett s máig is oda van. Nagy megfeledkezés mindenképen az illető részéről, hogy szó nélkül s idő előtt orozza el a lapot, mely egyébiránt nem első eset nálunk, vajha utolsó lenne! ügy látszik, hogy e tekintetben erősen haladunk a hitványság czélja felé. És még egy dologról kívánok megemlékezni, mely sajátságos fényt dérit rendőrségünk fejére. Ugyanis egy elemi csapások által károsult község, helyét előnyösebb vidékkel cserélendő fel, hogy ezt elérhesse s magán könyithessen, országosan segélykérhetésre engedélyt nyervén a kormánytól, városunkban is megjelent s itt 48 órai engedélyt nyert a segélyszedésre, de csak saját bitsor- sosai között gyüjthetés engedélyeztetett. Talán az illető engedélyező úgy gondolja, megismerhető a gazda hitvallása az ajtók s kapufélfákról is, mint a temetöbeli halottak részben fej fáikról ? Hiszen Egyébiránt Uj-Kigyós községe a rend, jólét és felvirágzás áldásait, a grófon kívül, főleg első lelkésze: boldog emlékű Léhner Mihály, híveit igazán szerető nemes lelke és üdvös tevékenységének is köszönheti; a minthogy egy jó lelkész mindig és mindenütt sokat tehet a község javára, ha a nép hallgat jóaka- ratu tanácsára. Az erkölcsök és életmód egyszerűsége mellett azonban semmi áldozattól vissza nem rettenő bőkezűségének számtalan fényes bizonyítékát adá a gróf, ha a közjó és a közügyek előmozdításáról, vagy a szerencsétlenek felsegélyezéséről, nyomorral küzdők gyámolitásá- ról volt szó. Soha nem távozott el tőle szegény, vigasz és segély nélkül, s jól tudva azt, hogy egyedül a nevelés az, a mi az embert emberré teszi: a népnevelés és iskolák ügye kiváló gondoskodása és kifogyhatlan bőkezűsége tárgyát ké- pezé. Kígyóson, Békésen, Arad-Szent-Márton- ban és Székudvaron — vallásfelekezeti különbség nélkül — iskolákat építtetett, s ezek és a tanítók javadalmazására nagymennyiségű földeket adományozott, úgy hogy máig is ezen földek jövedelméből szaporodnak az iskolák, s Békés városa, (hol a legelő elkülönítési egyezség a város és az uradalom közt már 1843-ban létrejött), az iskolák részére tett ritka bőke- züségü adományaiért, hálás elismerése jeléül, kegyes földesurának és nejének arczképéti
