Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-22 / 4. szám

Ez, t. képviselőház, a tény a maga szárazságában, a melynek hitelességéről magának a pénzügyminisztériumnak hivatalos jelentése tesz bizonyságot. Erre tanít bennünket mindenekelőtt az, ha a jelenlegi budgetnek múltját tanulmányozzuk. De e tekintetben vehetjük annak jelenét is. Tekintetbe vehetjük, a mint említettem azon arányokat, melyek "a budget egyes tétélei között fennforognak. És e tekintetben a pénzügyminiszter ur rendkívül rózsás színekben festette ellőttünk a múlt alkalommal az állapotot. (Halljuk !) Azt mondotta, hogy vegyük figyelembe, hogy a népesség mennyit szaporodott, tekintsük a magyarság terjedését, közgazdasági állapotunk javítását, kulturális viszonyainknak emelkedését, s még azt is, hogy a kisbirtokos mennyi földet vásárolt és vásárol, valamint az ingó vagyon az országban mennyire szaporodott. Ezek saját szavai.

Minthogy azonban a t. pénzügyminiszter ur ezeket a szavakat adatokkal nem igazolta, köny- nyü volna ezen szavakat megfordítani és még azok ellenkezőjét is igazolni. Mi magunk, kik ezen padokon ülünk, szintén érezzük, hogy mennyire fogy és szegényül a nép, hogy közgazdasági állapotunk folyvást nyomasztóbb állapotokat mutat. (Úgy van! a szélső balon.) A legelőket egymásután törjük fel, az erdők folyvást pusztulnak ; a gyárak közül azok is, a melyek még megvannak, egymásután kerülnek kótyavetyéld, az iparosok százával nyújtják be a kérvényeket a képviselőházhoz, a melyekben állapotuk javítását kérik, megértük azt is, hogy az a hatalmas népáram, mely századokon keresztül a külföld felesleges népét hozta Magyarországba, ez most megfordul és innen viszi ki a népet a nyugatra. (Úgy van ! a szélsőbalon.)

Mondom, hivatkozhatnám ilyen átalános tételekre, mert a pénzügyminiszter ur is csak ilyenekre hivatkozott. De én, t. ház, e tekintetben adatokra akarok hivatkozni.

Ami mindenekelőtt gazdasági állapotunkat illeti, nevezetesen az instrukezió megfogyatkozását, a gazdasági igavonó marha fogyását, a legelők feltörését, melyek ezekkel kapcsolatban vannak, a statisztikai adatok kezeink közt vannak. (Halljuk !) Az elsőre nézve ugyan nincsenek adataink, de a legelőfeltörést illetőleg igenis vannak. 1869-től 1879-ig 1.500,000 hektárt, tehát 2.600,000 katasztrális hold legelőt törtünk fel és a mellett még mindig azt tapasztaljuk, hogy az ország átlagos termelése az utolsó 10 év alatt nem hogy emelkedett, hanem ellenkezőleg fogyott. Lehet, hogy ennek némi oka abban fekszik, hogy a legközelebb múlt esztendők kevésbé voltak termékenyek, de a legnagyobb ok mégis abban fekszik, hogy a föld ki van szíva, mert a nép úgy kénytelen gazdálkodni, mintha másnak a földön gazdálkodnék. Es ebből nem lehet azt következtetni, hogy a vagyonosodás emelkedett. (Úgy van ! a szélső balon.) És hogy ha ez a földini- velő nép csakugyan olyan boldog, olyan vagyonos, mint a pénzügyminiszter a minap mondotta, hogy magyarázzuk meg azon különös körülményt, hogy 1881-ben csak az egyenes adóknál 44 millióra mentek a restancziák ? Ha ez a nép csakugyan olyan vagyonos, hogy van az, hogy a pénzügyminiszter ur adóvégrehajtói, kik pedig ugyan nagy tökélyre vitték ezen müvésze- töket, nem képesek ezen adót behajtani ?

Azt is felhozta a miniszter ur, hogy a kisbirtokosok egyre vásárolják a földet jelenleg is. Azt hiszem, ebből az általános vagyonosodásra következtetést vonni egyátalán nem lehet, mert ha van is a ki képes megvenni a földet, de van más, a ki kénytelen azt eladni. A birtokcsere nem arra mutat, hogy a vagyanosodás terjed, különösen nem oly országban, mint a mienk, hol a nép ragaszkodik földjéhez és csak is akkor adja el, mikor kénytelen reá. (Úgy van ! a szélső balon.)

Vagyonosodásra vagy szegényedésre csak abból lehet következtetnünk, hogy emelkedett-e a föld ára és a bérlet ára s tudjuk mindnyájan, hogy a földnek eladási és bérleti ára minduntalan alább száll, maga a t. pénzügyminiszter ur fog bennünket a felől felvilágositani, mikor majd az államjószágok haszonbéréről lesz szó. (Úgy van! a szélső balon.)

Felhozta a t. pénzügyminiszter ur iparügyeink fejlődését is. E tekintetben csak azt tudjuk, hogy igen kevés gyárunk van, s ha nem igy volna, akkor nem értenők, hogy a kormány törvényt hozott az ipzr, nevezetesen pedig a nagyobb gyáripari vállalatok segélyezésére, s adott adóleengedéseket és mindenféle kedvezményeket. Ha oly jól állna az ipar, ezekre egyátalán nem volna szükség. Csak azt tudjuk, hogy a kisiparosok ma már nem boldogulhatásért küzdenek, hanem a megélhetésért. (Úgy van! a szélső baloldalon) és még azon egy iparágunk is, mely eddig erősen állt, gőzmalmaink egyre lejebb és le- jebb szállítják munkásságukat, és ma már arról van szó, hogy a budapesti gőzmalmokat egy kézbe akarják egyesíteni, hogy ezek ismét versenyképesek legyenek.

Azt mondta azután a t. pénzügyminiszter ur, hogy az ingó vagyon szaporodott az országban. E tekintetben nem hagyhatjuk őt átalános- ságokban, mert ismét statisztikai adatok vannak kezeink közt. (Halljuk ! a szélső baloldalon.) A különféle pénzintézetekben és vállalatokban elhelyezett részvénytőke 1876-ban volt 76 és fél millió, 1880. január elején 54 és fél millió, a veszteség tehát, csak magában a részvénytőkében 22 millió. Ugyanakkor a tartaléktőke az egyes pénzintézeteknél volt 8 millió, most csak 6 millió; pénztári jegyekben volt az összes intézetek birtokában 6 millió, most csak 4 millió ; vegyes tételekben volt 18 millió, most csak 16 millió.

Hogy ebből miként lehessen arra következtetni, hogy itt az ingó vagyon óriási — mert ez volt a pénzügyminiszter ur szava — azt egyáltalán felfogni nem tudom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az országban, hol az összes pénzintézetekben elhelyezett tőke, nem véve számba a takarékpénztárakat, melyek abnormis viszonyokat mutatnak — 12-85%-ot hoz, a hol a tőke ily magasan jövedelmez, ott az ingó vagyon szaporodására következtetni nem lehet.

De a t. pénzügyminiszter ur még a népesség szaporodásáról is tett említést, lvolt benne elég bátorság statisztikai adadatokra hivatkozni, ugyanakkor, mikor az országos statisztikai hivatal főnöke az akadémiában azt hirdeti (Halljuk! a (szélsőbalon,) hogy számunk egyre fogy, nevezetesen a magyarország száma a többi lakossághoz képest és midőn az ország összes lakosságának 1870-től—1880-ig 500,000 lélekkel, pontosan 509,209 lélekkel szaporodott, ugyanakkor a magyarság csak 8667 lélekkel. Ezek azon számok, melyekről maga az országos kormány statisztika főnöke tesz tanúságot. Ha a pénzügyminiszter ur statisztikai adatokból akarta volna levezetni az ország vagyonosodását, vagy elszegényedését, arra kértem volna, vegye tekintetbe a múlt esztendőkben kötött házasságok számát. Ezek minden országban és minden körülmények közt az ország lakosságának vagyoni állapotát tükrözik vissza, annak valódi hőmérői. Ha ezt tette volna, azt kellett volna tapasztalnia, hogy mig 1875-ben 147,000 házasság köttetett, 1873-ban 153,000, a boldog 1868-ban 169,637 házasság köttetett. Ellenben 1879-ben 14,267, az előző két esztendőben pedig a 130.000-et sem haladta meg.

Bocsánatot kell kérnem a háztól, hogy ily soká foglalkoztatom e tárgygyal (Halljuk! Halljuk ! a szélső baloldalon,) de azt hiszem, hogy tartozom vele. Beszédem többi részében annál rövidebb lehetek.

A helyzet szignaturájáról szólok. Azt akarjuk látni, vajon a költségvetés valóban megfelel-e a jelen szükségletnek, melyre pedig oly nagy súlyt fektetett a pénzügyminister ur és az előadó ur is. S látni akarjuk azon arányokat, melyek a budget egyes tételei közt fennállanak. Ezen tételek minden tekintetben kétségbeejtők. Már Eötvös Károly képviselő ur rámutatott azon roppant aránytalanságra, mely egyrészt improduktív kiadásaink nagysága, másreszt a nemzet boldogulhatására tett áldozatok kicsinysége között fennáll. Összes kiadásainknak több mint felét a hadsereg nyeli el, s e tekintetben nagyobb aránytalanságot árul el budgettünk mint Európa bármelyik czivilizált állama. S bár elvileg ellensége vagyok a külföldről hozott példáknak, és a külföldi viszonyok külömbözősége miatt meg nem engedhető analógiáknak, ki kell terjesztenem figyelmemet azon tényre, hogy például a tisztán katonai alapokra fektetett Oroszország nem költ többet a hadseregre, mint amennyit az italnemüek megadóztatásából bevesz. Franczia ország a költségek nem egész ötödét, Olaszország nem egész hetedét, Svéd és Norvégország több mint másfél annyit költ az iskolákra, mint az egész hadseregre. Sőt az egész német birodalom, mely először adott oly boldogtalan példát nekünk a fegyverkezésre, 1400 millió márkára menő összes kiadásaiból 360 millió márkát költ a katonaságra. A mellett kulturális viszonyaink emelésére még annyi sem jut, a mennyit maga a viszonyok folytonos haladása föltételezne. Ki volt már fejezve a múlt alkalommal, hogy e tekintetben 1876. óta teljes stagnáczió állott be, mintha a mi kedvünkért a világ is megállott vulua forogni. Semmivel se tudom jobban ecsetelni ezen eljárásunkat, mint azzal, hogy a kis Würtemberg többet költ lculturai czélokra, mint az egész szt. István birodalma. (Tetszés a szélső baloldalon.) E mellett azt kell tapasztalnunk, hogy egy egész társedalmi réteg ki vész, befolyásban, vagyonban egyaránt hanyatlik, ugyan az az osztály, mely ezer esztendeig kormányozta ezen országot, és mely daczára a látszólagos ellenmondásoknak ma is kormányoz, értem a közép birtokos osztályt, mely napról napra pusztul. Most még felszínen van, de ez már virágzásának utolsó korszaka és nincsen messze az az idő, a mikor e virágzó korszak is gyümölcshozás nélkül fog elmúlni. I ez a kisebb baj; a nagyobb baj az, hogy nincs a ki átvegye örökségét. Mert a nemzetnek egésze nem kormányzott, t. ház, sehol és soha, hanem kormányoztak egyes társadalmi rétegek és mellékes dolog az, hogy mily rétegek azok, a fődolog az, hogy erősek legyenek. E tekintetben a nemzet akár kevesebbek közt fogja ezentúl a hatalmat megosztani és az aris- tokraczia felé terelni, akár többeket fog részeltetni a kormányzásban, mindenesetre szükség, hogy azt a réteget, a mely a kormányzást eddig még nem birja, erősssé tegye, hogy a kormányzást megbirja. (Helyeslés balfelől.)

E tekintetben azonban nem történik semmi. A kis gazda közönségnek, a melyben pedig oly sok a posszencziális erő a kormányhoz, sem szellemi niveauja, sem vagyonossága nem emelkedik. (Úgy van! balfelől.)

Úgy látom, hogy a kormánynak itt nem is annyira az eszközökben volt szüksége, mint inkább nem is volt érzéke hozzá, mert külömben nem ■ tudnám megmagyarázni azt a tanácsot, melyet a pénzügyminister ur ez osztály fiatalságának adott, midőn azt mondotta, hogy tanuljanak s tegyék magukat képesekké a hivatalokra, mintha bizony a gazdaság jobban menne, ha valaki hivatalt vállal és mintha az államnak ebből haszna volna. Szeretném ha a pénzügyminiszter ur e tanácsát nem annyira az ország fiatalsága, mint inkább a kultuszminiszter ur halgatná meg, mert ő egyre akadályokat tesz, hogy a fiatalság az iskolába özönöljék. Most is azt mondja, hogy túl sok az okos ember az országban, s ezt olyfor- mán bizonyítja mint Madách „Az ember tragédiájáéban panaszkodik az eszkimó, hogy azért rossz az állapot, mert sok az eszkimó és kevés a fóka. A reáliskoláknál határozott akadályokat tesz, a mennyiben a kurzust két évvel felemeli, hogy a fiatalság ne özönöljók, mert sok a mérnök; a jogi karnál azt találjuk, hogy a vizsgákat megszaporitja, az ügyvédi praxist meghoszab- bitja, azt mondván, hogy sok az ügyéd. A tanár jelölteknél szintén azt tapasztaljuk, külömben már finánezok is vannak a végzett tanárok közt, kik más alkalmazást nem találnak és azt mondják, hogy ha tiz évig egy sem tesz vizsgát, akkor sem lehet-valamennyit elhelyezni.

íme! t. ház, ezek azok az eredmények, j melyekhez bennünket egyrészt a budget mult fejlődésének, másrészt pedig egyes arányainak tanulmányozása vezet. Egy oly szomorú eredmény az, melyet a számok különféle csoportosítása által jóvátenni nem lehet. A nép terhein azáltal nem változtatunk semmit, hogy a számokat igy csoportositjuk-e vagy amúgy, és a helyzet jobb vagy rosszabb színben nem tűnik fel.

Nem tehetjük a helyzetet jobbá az által sem, hogy ezt a pénzügyi előterjesztést a szükség következménye gyanánt állítjuk elő. De ez az egy érv van mégis mindazon felhozottak közt, a mely némi figyelmet érdemel, mert ha ez a budget csakugyan a szükségnek következménye- akkor megvallom, hogy a dolog nagy megfontolást igényel; én azonban nem tartóztathatom magamat azon nézetem nyilvánításától, hogy akkor sem kell ebből azt következtetnünk, hogy ezt a budgetet mindenesetre el kell fogadni. Mert ha a budgetben csakugyan nem lehet több reductiót tenni, mint a hogy a pénzügyi bizottság előadója elmondta, hogy a budget csakugyan a kényszerűségnek folyománya, és ha ez a budget még sem felel meg a valóságnak, akkor nem az következik, hogy e budgetet fogadjuk el, hanem az, hogy vessük el azt a keretet, a melyen az alapul, és a melyen belül jobbat felállítani nem lehet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Abból, hogy valaminek kezdete rossz, és rossz az, a min alapul, korántsem következik, hogy tehát a folyománya jó, azt el kell fogadni. (Úgy van. a szélső baloldalon.) Nem fogják önök ezen budgetet jobbnak, szebb szinben feltüntetni még azon újabb fogás által sem, -melyet a kormány megengedett magának, midőn a legfelsőbb helyről, a királyi trón beszédben rendezettnek állítja viszonyainkat. Mintha maguk is féltek volna, hogy más ajkakról jővén ezen biztatás, senki sem fogna annak hitelt adni. De még önök maguk sem zárkózhattak el azon tompa rezignácziótól, melylyel az ország közvéleménye néhány év óta az ügyeket nézi. Önök keblében is kell, hogy megfogamzott légyen azon meggyőződés, hogy ezen helyzetből nincs többé szabadulás az eddig folytatott eszközökkel és hogy be fog következni elébb vagy utóbb az általános kataklizma. En óhajtandonak találnám, hogy annak következményét már most vonják meg.

Ily gondolatokkal kormányozni az országot ép oly méltatlan egy államférfiuhoz, mint a milyen visszaélés az ország hitelezőinek bizalmával szemben egy becsületes ember részéről.

De én a jövőre nézve nem is adok fel minden reményt, mert előttem vannak oly tények, hogy egyes független, önálló szabad országok igen válságos helyzetből is kitudták magukat küzdeni, és pedig leginkább oly eszközök segítségével, a melyekre már a múlt alkalommal Eötvös Károly képviselő ur rámutatott, neveze- zetesen pedig^a nemzetközi vámoknak segítségül vétele által. És habár semmi esetre nincs itt az idő, hogy mi ezen oldalról pozitív javaslatokkal álljunk elő, felkeli hivnom a háznak figyelmét azon mellékes körülményre is, hogy pl. a kis Dánia jövedelmének 27 százalékát a vámokból veszi, Belgium 70 százalékát, a braziliai császárság pedig majdnem összes bevételeit onnan veszi be, mint egy 70 százalékot. Egész Európában, sőt a világ összes czivilizált államai közül csak az osztrák-magyar monarchia az, amely ezen czimen nem hogy bevételekre számitana, de sót kiadásai vannak.

De nem tndok az állami bank gondolatával megbarátkozni azért sem, mert a jelenből is vannak előttem szomorú példák. Törökország es Egyiptom szomorú példái. A nemzeti mely finan- cziáit rendezni nem tudja, nem érdemes önuralomra; de nem is képes rá. Vagy együtt kell mind a kettőt fenntartani, a rendezett pénzügyeket és független önállóságot, vagy egymásután fog elbukni mind a kettő. Valami ura fog akadni ugyan ez országnak akkor is, mert hiszen gazdátlan jószágnak mindig akad ura ; de én gondolatban sem tudok megbarátkozni azzal, hogy ezen ország gazdátlan jószág legyen valaha.

Azután van bennem arra is remény, hogy azt a nemzetet, mely 1000 év óta a legválságosabb helyzetek közt is tudott magának exiszten- cziát biztosítani ez országban, ezt a nemzetet, ezt az országot még az önök gazdálkodása sem fogja tönkre tenni. (Úgy van, a szélső baloldalon.) A nyomorúságnak és megpróbáltatásnak még néhány esztendeje elkövetkezend reá, mert ezen politika mellett be kell hogy következzék, a nyomor általánosabbá, a kétségbeesés nagyobbá lesz. De ezen kétségbeesés önöket is ami táborunkba, a mi karjaink közé fogja hajtani. (Felkiáltások a jobb oldalon: Halljuk! Halljuk!) Ide fognak jönni önök akkor, midőn másfelé nem lessz remény, s midőn az ég önök felett mindnfelol elborul. Most sem a meggyőződés tartja ott, most sem az intézményekből várják önök a^ megszabadulást, hanem egy férfiú karjai közé dobják magukat, attól várják a menekülést. Ezen férfiút pedig már nem támogatja semmi, csak a| szavazatok, nem a bizalom hanem a kishitűség szavazatai, azon kishitűségé, a mely jobban fel a jövőtől, mint a jelentől, mely most már^ ejvisel- hetlenné vált. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) Belátják hogy kormányon maradni és kormányozni két külömböző dolog, és ha elhagyják önök azon férfiút a ki értett ugyan a hatalom megtartásához, de a hatalommal élni nem tudott, akkor elhagyja őt mindenki a földön. Mi ma már nem a fenyegető jövővel ijesztgetjük önöket. A jövő sötét kepei előre vetik árnyékukat, már itt vannak az ajtó előtt s erősen kopogtatnak, be fognak jönni akár tetszik önöknek, akár nem, azt mondani, hogy „szabad.“ Most még van idő, most meg elére allhatnak önök az árnak, mielőtt habjai önök fölött összecsapnának. De ehhez erős kormány kell, mely öntudatosan és ezélzatosan tör feladata felé s minthogy én ezt sehol sem látom s minthogy itt kimenekülést nem látok, azért sem általánosságban, sem részleteiben nem fogaom el a törvényjavaslatot, hanem cs ozom azon határozati javaslathoz, a melvet öb Károly képviselőtársam nyújtott be' (É helyeslés a szélsőbaloldalon.)

T a, n -ü. gr -y.

A gyulai polgári iskolaszéknek f. 15-én tartott üléséről.

Mint lapunk legközelebbi számábau jeli volt, az iskolaszék f. hó 15-én, tehát a múlt sárnap d. u. 4 órakor, az igazgatóság mii leendő betöltése felett tanácskozandó ülést tott. Az ülésnek két örvendetes mozzanata v egyik, hogy a tanfelügyelő megjelent, a m pedig, hogy a tanári kar egy kérvényt nyu be, melyet a karnak minden tagja aláirt, s m ben kifejezést adnak az iskolaszék által 1878- az igazgatóság betöltésere vonatkozó intézki fenntartását illető óhajuknak. Mindenki h hogy a dolgok ily helyzetében a békés kiégj ütés elvégre létrejön. Csalódtunk. Az iskolai 11 szavazattal 4 ellen, beható vita után elb rozta, hogy az 1878-ik évben telt intézkedési maga részéről fenntartani óhajtja s a jó bé ség érdekében a tanfelügyelőt kérve kérte, bőgj intézkedéshez adja beleegyezét, s ennek alaj bízza meg koronként az illető tanárt az iga: tósági teendőkkel.

Nem akarunk bírálatába ereszkedni < indokoknak, melyeknek alapján a tanfelügye jóváhagyást megtagadta; azt tenni joga volt hogy okszerű és helyes is lett volna egyúttal aztán más kérdés: A dolog tehát újból a ki bizottság eldöntése alá kerül. E helyen esi taoári karnak szavazunk elismerést, mely e nyével igazolta azt, hogy részéről e viszálj nem örül, s a volt igazgató, kinek nevéhez i szály fűzve lett, elhárította némileg magáról; ódiumot, melybe őt a tanfelügyelő fellépésé dorta.

Az iskolaszék és a tantelügyelő között f forgó ezen harcz, már eddig is nagyon ga: volt meglepetésekben: egy ily meglepő jelen nek most sem volt szabad hiányozni 1 Úgy juk, hogy az ülés napjának délelőtti késő jában a tanfelügyelő egy panaszos okmányt át az iskolaszék elnökéhez. Ez okmányt Ni mayer Antal ur állította ki az igazgató keit pedig 1881. szeptember 16-án. Azt is tu hogy ez okmány terhelő bizonyíték gyanánt a m. év deczember havi közig, bizottsági ü elő lett terjesztve a tanfelügyelő által akkoi dőn a jelenlegi igazgató ellen fegyelmi vi latot kért. Hát a tanfelügyelő nem tudja hogy a szülők és tanárok közötti panaszos ü első fokú birája az iskolaszék, s ba tudja alapon jutott ez az okmány a közig, bizo élé, még mielőtt azt az iskolaszék tárg volna? Hát a tanfelügyelő nem tudja azt, bármely panasz, mindaddig, mig az vizsgáin gyát nem képezte, egyszerűen csak panasz, szerűen csak vád, mely lehet, hogy nem is pos, nem is igaz? Hát hol késett a tanfel lőség e panaszszal az éji homályban 1881. tember 16-tól a deczemberi közig, bizottság sig? És ha már a közig, bizottsági ülés e mányra nem reflectált, miért nem tette azt jelzett közig, bizottsági ülés után azonnal i kolaszék elnökéhez, s miért kellett ez okm épen az igazgatói állás betöltése végett t ülendő iskolaszéki tanácskozás délelőttjén küldeni az iskolaszéki elnökhöz? Furcsa, va furcsa !

Az iskolaszék tapasztalatokban megi elnöke, a méltányosság érzetétől vezérelvi okmányt az iskolaszéki ülés előtt pár órávt adta az igazgatónak nyilatkozás végett. I miért nem tette ugyanezt a tanfelügyelő a időben az iskolaszékkel ? Félt talán, hogy rül, miszerint a dolog lehet még nem igt vagy le akart vele váratlanul csapni az is szék tagjaira, mint héja a csirkékre P Az ú szék elnöke azonban már elég vén kakas hogy ne ijedjen meg minden imez-amaz héj

Úgy tudjuk, hogy a kérdéses okmány igazgató az idő rövidsége miatt csak álta nyilatkozatot tehetett, s igy az elnök azt éli terjeszthette. Úgy tudjuk, hogy érdemleges latkozattétel végett újból ki fog az adatni. F lemmel fogjuk kisérni ez ügyet; ismertetni fc az okmányt s a reá adandó választ, mert hitben élünk, hogy érdekes világot fog vei helyzetre.

A békésmégyei tanítóegyesület elnö gétől a következő pályázati felhívást veti „Pályázatra való felhívás* Abé vármegyei tanitó-egyesület a munkásság fej) tése szempontjából ezen kérdések megfej' *J

1) Hogyan ápolja és fokozza a tanítója got bízott ifjúság szépészeti érzékét? 2) Az i hivatás tudatára mikor s mi módon hasson nitó? pályázatot hirdet. Pályázati határidő : 18 május 15. A pályaművek idegen kézzel írva