Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-22 / 4. szám

^Cellélrlet a „Bélszés“ 1882. jan. 22-iki ^-Ilr számálioz.

anyagokat beszerezte s a helyszínére szállíttatja. A tervszerű vonalnak még e tél folytán leendő kiépítésére azonban nincs kilátás. Az ivánfenéki társulat a védgát építését ugyancsak számbave- hető erővel folytatja; mindazonáltal a vonalon számos hézag létezik, melyek betöltésére e tél folyamán reményünk nem lehet.

Végre a hosszufokí társulat úgy a Sebes-, mint a Kettős-Körös partjain csak kevés tevékenység jeleit mutatja.

Az utakat illetőleg.

a) A szent-andi'ás-öosödi utón a távirda- oszlopok helyenkint csaknem az ut közepére állíttatván fel, azok a közlekedést tetemesen akadályozzák ; miért is a közlekedési miniszter tir felkérendő, hogy a távirda-oszlopok czólszerübb elhelyezése iránt intézkedni méltóztassék.

b) A 8zent-andrás-öcsödi utón lévő Szabóéri útrész a körösmenti gátak építése alkalmával elfoglaltatván, a helyett megfelelő uj útvonalnak kisajátítása iránt Horváth Gyula töltés-építési kormánybiztos urat megkeresendöaek vélem.

c) Az öcsödi gát a Mogyorósi-halomtól egész a Horgagát végéig, mint egyúttal védgát csak 6 méternyi szélességben építtetvén fel, annak legalább is 8 méterre leendő kiszélesítése elodázhatlanná vált. Miért is fennevezett kormánybiztos urat szintén felkérendőnek találom, hogy a szükséges szélesítési munkálatokat pótlólag foganatosíttatni szíveskedjék. Tagadó válasz esetén ezen kiszélesitési munkálat a folyó évi közmunka-költségvetés egyik terheül lesz felveendő.

d) Az öcsöd-tiszaföldvári útba eső Ebgondolta gát egyúttal védgát is lévén, annak helyreállítási költségei, a mezőtűr-mesterszállási ármen- tesitő-társulattól visszakövetelendők s egyúttal felkérendő a közlekedési miniszter ur, hogy ezen gát folytatólagos kiépítésére a közigazgatási bizottság előzőleg intézett felterjesztéséhez képest, Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegye közönségét utasítani méltóztassék.

e) A szarvas-szent-audrási és a szarvasszentesi útvonalak tervszerüleg kiépíttettek.

f) A körösbalparti védvonalba eső Kis- és Nagyfok közötti útrész csak 6 méternyi szélességre terveztetvén, ezen szélesség mellett az közlekedési utul nem használható. Miért is kötelességévé teendő a halásztelki társulatnak, hogy az endrődi szőllőktöl a décsi majorig terjedő uj útvonalat sürgősen építse fel.

g) Végül tisztelettel jelentem, hogy a doboz- gerlai útra kirendelt kétegyházai természetes köz- munkaérűnek még a múlt hó végéig leendő fel- használására, valamint a vésztő-dobozi ut járható karba helyezésére a gyulai járás szolgabiráját utasítottam.

IV. Vegyesek.

1. A megyei kezelés alatt lévő pénztárak a múlt hóban is szokásosan megvizsgáltatván, azok kifogástalan rendben lévőknek találtattak.

2. A megyei közmunkaváltsági, katona- elszállásolási és jegyzői nyugdijintézeti 'pénztárak irányában fennálló tartozások beszállításának határidejét a múlt hó végére tűzvén ki, ezen rendelkezésemnek kielégítő eredménye mutatkozott.

A számszerű adatokat s illetőleg a még fennmaradt hátraléki összegeket az illető pénztári naplók lezárási után, a tekintetes bizottság tudomására fogom hozni.

A vizszabályozós kérdéséhez.

Megyei krónikáink adatai s nagyatyáinkról ránkszállott szóhagyomány szerint a régibb időkben is fordultak ugyan elő néha- néha nagyobb mérvii áradások, de az árvizek veszélyeivel csak a vizszabályozás óta ismerkedtünk meg valójában.

A szabályozás előtti áradások megkímélték, vagy legfeljebb is minden kár nélkül érintették a művelés alatt álló földeket ; a városokat, falvakat pedig csak rendkívüli ritkaságképen fenyegették. A helyett, hogy a lakosság kenyerét elvették s őket házaikból, falvaikból kiűzték volna, szétterültek a tágas rétségeken, hol senkinek és semminek sem voltak ártalmára.

Az itt összegyülemlett viz tágas birodalmat alkotott magának s megnépesitette azt alattvalóinak : a kacsák, szárcsák, gémek, kolcsagok, gödények stb. ezreivel és százezreivel; és hogy az elfoglalt föld urait mintegy kiengesztelje, mindezekkel bőségesen kedveskedett a lakosságnak, — nádat ésikákát, — ez igen hasznavehető * most már drágán megfizetett terményecet pedig kimerithetlen bőségben szolgálattá.

Sürü bozótjaiban nemcsak a farkasok- k, nemcsak az üldözött betyárnak nyűjét hozzáférhetlen tanyát, hanem a betörő (lenség elől falvaikból elmenekült föld né- enek is igen sokszor biztos menhelyt dott.

Az alföldünkön létezett, most már csak romjaikban, avagy egyedül történeti emlékeinkben fennmaradt várak és váracsok tőle nyerték erősségüket, s ezek sokat beszélhetnének arról, hányszor hiúsították meg e rétségek és mocsárok a rabló ellenség támadásait s hány ellenséges ágyút fektettek örök nyugalomra nedves sírjaikba !

Akkor a birodalmában nem háborgatott viz az ellennek, most pedig az abból ciszoritott viz a hazának évenkint meg- megujuló rettegett vésze lett!

A mindinkább hódított civilisatio meg- szaporitóttá a szükségleteket, de nem sza- joritotta meg ezekkel arányban az ezek cielégitésére szolgáló eszközöket is.

A szükségleteinek kielégítésében fogyatkozást érező ember a vizek birodalmára vetette szemeit, s melylyel eddig bé- cés szomszédságban élt, hadat izent neki.

Emelkedtek a gátak, mélyedtek a csatornák, s ott, hol előbb a bölömbikának hatalmát hirdető szava visszhangzott, most a szántóvetővel versenyt éneklő pacsirta kedves dallamában, — a sások és bozótok helyén dúsan hullámzó arany kalászokban gyönyörködünk.

Áldás és jólét sarjadzott a szegény kubikosok targonczái nyomán.

De más volt megírva a csillagokban.

Miként a bábeli torony építésénél, úgy itt is megzavarodtak az emberek nyelvei : nem értették meg egymást; nem értettek egyet a tervezetben, összezavarodtak a kivitelben.

E közmondás: „quot capita, tot sensus“

— a hány fő annyi gondolat — sehol sem érvényesült annyira, mint a vizszabályozás kérdésében.

S mi lett e zűrzavar következménye? Nem kell messze mennünk, saját határainkon, saját falvainkban szemléljük a pusztulás iszonyatosságát.

Hol a viz azelőtt csak áldásos eső alakjában jelentkezett, most fölháborodásá- nak haragvó hullámait hömpölygeti; elrabolja a föld termését, terméketlenné teszi azt a földet, mely atyáinknak tejjel-mézzel folyó volt, s romba dönti az annyi örömet látott apai házat!

Csak nem rég hangzott el a vészkiáltás. Jól esnék hinnünk, hogy ennek ria- dása felrázta s hatályos intézkedésekre ösztönözte az intéző köröket; jól esnék hinnünk, hogy az évenkint kérlelhetlen következetességgel megújuló vész meggyőzte az illetőket arról, hogy az eddig követett szabályozási rendszer nyomában a veszedelem jár ; de aggodalmainkat a czélba és foganatba vett intézkedések nem képesek eloszlatni.

Ugyanis kétségtelen bizonyságként áll előttünk az eddigi szabályozási munkálatok czélszerütlensége, s a szomorú tapasztalatok után a legragyogóbb ékesszólás sem képes megingatni azon meggyőződésünkben, hogy az évenként megújuló s már-már végpusztulással fenyegető vizvé- szélyeket éppen ezen czélszerütlen vizsza- bályozási munkálatok segítették és idézték elő.

Minden baj orvoslásának fő feltétele a baj forrásának felismerésében áll. — Tehát a vizveszélyek eltávolításának kezdete és alapja nem lehet más, mint annak nyilt és őszinte beismerése, hogy az eddigi terv- és czélszerütlen munkálatok merőben és alapjaikban hibásak.

Vájjon van-e, lesz-e kormányunkban annyi erkölcsi erő ?

Nem fejezhetjük be e czikket a nélkül hogy kifejezésre ne juttassuk azon meggyőződésünket, miszerint mi vizsza- bályozással foglalkozó mérnökeink szakképzettsége tekintetében semmi kétséget nem táplálunk; sajnos azonban, hogy az uralkodó rendszer útjában áll annak, hogy szakismeretüket a közjó előmozditására fordíthassák.

Mindaddig, mig az állami és viz- szabályozó társulati mérnökök függetlensége törvény által biztositva nem lesz, mindaddig, mig ezek alkalmazásánál a politikai pártállás gyakran a szakképzettség rovására is nagyobb nyomatékkai bir; mindaddig, mig a munkálatok mikénti vezetése tekintetében nem a szakosztálynak tudományos és tapasztalati érvekkel támogatott kijelentése, hanem a semmi szakértelemmel nem biró titkárok szava leend a döntő,

— a szabályozási munkálatokért nem a mérnöki kart, hanem a kormányt tesszük felelőssé.

Azon minduntalanul hangoztatott szavakra pedig, hogy a vizszabályozási munkálatok keresztülvitelére hiányzik az elegendő pénz-erő, feleletünk az : hogy ha van Boszniára, van katonai parádékra, jutni kell pénznek erre is; mert csak előbbvaló hazánk földjét az árvizek dulá- saitól megmenteni, mint idegen országokat hódítani, — és nem a katonai parádé, hanem a haza minden előtt.

Sárréti.

Hoitsy Pál beszéde,

elmondta a képviselőház január (6-iki ülésén.

T. ház! A vita azon rövid folyama alatt is, mely mindössze két napig foglalkoztatjaa t. házat, a legkülönbözőbb nézeteket hallottuk a szőnyegen lévő költségvetés iránt. És ha magának ezen ténynek meg is van a maga jogosultsága és magyarázata, mindenesetre igen különös jelenség, hogy ezen különböző nézetek egy közös alapból indultak ki, közös adatokra, még pedig számbeli adutokra hivatkoznak. A pénzügyminiszter ur úgy fejti meg ennek a jelenségnek okát, hogy a számok különböző csoportosítása az, a mi a különböző nézeteket szüli. S azután az egyes képviselő urak saját meggyőződésére bizza, hogy ezen csoportositások közzül azokat válaszszák, a melyek nekik leginkább megfelelnek. A maga részéről telhető igyekezettel rajta is volt, hogy ezen csoportosításokat úgy eszközölje, hogy azoktól az ország boldogságának teljes kétségbevonhatatlan képét adja elő.

Azt hiszem, t. ház, hogy nem ebben a csoportosításban fekszik a dolog oka.

A számokból csak egy következhetik: az igazság. Ha maguk ezen számok is helyesek, az igazság csak egy lehet, mert az nem a csoportosítástól függ, azt nem a szerint kell megítélnünk, a mint valaki emebben, vagy amabban a csoportosításban talál kedvet. A tünemény oka, azt gondolom, abban rejlik, hogy ezek a számok nem is felelnek meg az igazságnak, aztán abban is, hogy azon szempontok, melyekből ugyanazon költségvetést megítéljük, különbözők. És ez vol- taképen a fődolog, mert különféle szempontokból, ezt elismerem, lehet különféle ítéleteket hozni; de nem engedem meg, hogy minden szempont egyaránt igazságos, egyaránt méltányos és egyaránt jogosult egy bizonyos dologgal szemben.

Minthogy én nem arra törekszem, hogy e költségvetésnek minden áron hibáit fedezzem fel, hanem ellenkezőleg a helyzetnek hű képét akarom vázolni: e tekintetben a lehető legáltalánosabb szempontra helyezkedem és törekedni fogok nem annyira a költségvetésnek apró részleteivel foglalkozni, mint inkább annak egészével. (Halljuk !) És e tekintetben odáig megyek, hogy elismerem még azon szempont jogosultságát is, melyet önök vitatnak, ott a túlsó oldal padjain; elismerem, hogy a költségvetést nem szabad az állandó deficit és az észlelhető nyomor szempontjából Ítélni meg, mert ezek minden körülmény közt számbaveendők ugyan, és igen komoly je- lenségüek, de nem minden körülmény közt válságos természetűek is.

Még tovább megyek az engedményekben, egészen addig, a meddig csak mennem lehet. Én a költségvetést egyrészről minden vonatkozásaiban akarom tekinteni, melyeket annak egyes részletei egymás közt felmutatnak, másrészről pedig tekintetbe akarom venni annak egész fejlődését, mindazon viszonyokat, melyek annak kifejlődésére behatással voltak, szóval genetikai formája szerint akarom a kérdést felfogni. És ami ez utóbbit illeti, azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy hivatkozhatom azon adatokra, melyeket a minap Somssich Pál igen tisztelt képviselő ur a képviselőház elé terjesztett. Ezek maguk igen könnyűvé tennék a feladatot, de a pénzügyminiszter ur kétségbe vonta azok hitelét és a számok különböző csoportositása következtében egészen más következtetéseket vont ki azokból.

Hogy ez ne történhessék, a lehető legegyszerűbb alakjában akarom a kérdést felvetni, midőn azt kérdezem: javult-e a helyzet 1876 óta, vagy sem ? Mert csak 1876 óta szabad voltaké- pen a költségvetéssel foglalkoznunk, amennyiben a 75. évi költségvetést nem ezen kormány terjesztette elő, tehát azért sem felelőssé nem tehető, sem annak érdemeiben, ha netalán abban valami jó volt, nem részesülhet.

Tehát mondom, egyszerű számokkal fogok felelni a pénzügyi bizottság előadójának itt nyilvánított azon kívánságára, miszerint a rendes bevételeket és rendes kiadásokat hasonlítsuk össze.

A zárszámadások szerint igen kedvező eredményekre jövünk, azt látván, hogy 1876 óta a jövedelmek egyre szaporodtak. Ugyanis 1876-ban összes rendes bevételeink 203 milliót tettek, mig már 1880-ban 244 millióra mentek. Ez oly emelkedés, melynek midőn fontosságát kétségbe vonni nem akarom, egyúttal beismerem, hogy ez mindenesetre igen nevezetes eredmény. Hanem vannak sőt tudom is, hogy vannak, mert nyilvánií- tattak itt is oly nézetek, hogy itt nem annyira a bevételeknek emelkedéséről, mint inkább az adók számainak emelkedéséről van szó. Maga a t. pénzügyminiszter ur, mikor a minap erről szólott, nem vonta kétségbe, hogy 18.000,000 ezen emelkedésből csakugyan ilyen utón jött létre. Azonban én nem akarok kiterjeszkedni a kérdésnek ezen oldalára, hanem felvetem ezzel szemben azon másik kérdést, hogy szemben ezen bevételi emelkedéssel mennyire szaporodtak kiadásaink.

1876-ban a kiadások tették 212 millió forintot, 1880-ban pedig 272 millió forintot. Az eredmény tehát a maga csupasz valóságában az, hogy eddigelé a bevételek szaporodtak 41 millió forinttal, ugyanakkor a kiadások szaporodtak 60 millió írttal. Ezen szembesítéssel, a mennyiben csak

e kettőnek összehasonlításáról van szó, azt sem fogják felhozhatni, hogy itt átmeneti kiadások jöttek be előbb, vagy később, mert itt csak az arányról van szó s az átmeneti kiadásoknak a bevételekben és kiadásokban egyaránt meg kell lenni s ezek a helyzetet egyáltalában semmiképen sem alterálhatják. Az eredmény tehát az, t. ház, hogy a bevételek és kiadások közti arány egyre rosszabbá s mindig rosszabbá válik. És midőn a pénzügyibizottság t. előadója itt para- lellizmust keresett a kettő között, azt mondván, hogy a bevételek és kiadások 8—9 millióval szaporodtak, én a tényekre hivatkozva kétségbe- vonhatom, hogy itt paralellizmusnak van helye. És ha némi képletes formában tetszett szólani, folytassuk ezen képletet és jelezzük azon irányt, a mely felé a kiadások haladnak és másfelől, a mely felé a bevételek haladnak és azt fogjuk tapasztalni, hogy ezen két tétel mindjobban eltér egymástól. A kiinduláskor a kettő közti különbség 9 millió volt, tovább folytatva már a különbség 19 millió: itt paralellizmusról szó nem lehet, mert az olyan természetű vonalok, a melyek mindig jobban és jobban eltérnek egymásól, nem fognak összefutni soha. (Igaz, a szélső balon.) Nincs ugyan szerencsém ismerni a t. előadó urnák geometria ismereteit, de nem hiszem, hogy talál a világon geometriát, a mely őt arra tanítaná, hogy az ilyen vonalak össze fognak érni valaha. Mehetünk egy lépéssel tovább, s megvizsgálhatjuk azt is, hogy e tekintetben az előttünk fekvő költségvetési javaslat mire tanít. Ezen számokat nehéz ugyan összehasonlítani a zárszámadási számokkal, mert hiszen a kettő között mindig igen nagy a különbség, oly nagy, mint pl. a múlt évben, hogy maga a t. kormány hivatva érezte magát külön magyarázatot adni ezen jelenség oka felöl, melyet a házhoz beterjesztett. De minthogy az összehasonlítás költségvetés és zárszámadások között mindig a költségvetés rovására üt ki, t. i. a költségvetés mindig jobb színben tünteti föl a helyzetet, s ennek daczára azt látjuk, hogy a pénzügyi bizottság jelentése szerint a rendes bevételek és kiadások közötti arány 3 millióval lett rosszabb, akkor megerősítve érezzük magunkat azon kifejezett nézetemben, hogy itt egyre távolodást kell konstatálnunk eladdig, a hol normális viszonyok között normális eszközökkel nincs többé áthidalás. Itt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a budget múltjára vonatkozólag a kormánynak egy hivatalos jelentése fekszik előttünk, melyet nehány hete nyújtott be a képviselőházhoz, s melyben a pénzügyminiszter ur számot ad a saját minisztériumának működéséről a legközelebb múlt 3 év alatt.

Azt hiszem, nem leszünk ellenzéki indulattól elfogulva, ha ezt vesszük, mint az ő saját adatait kiindulási alapul. S mondhatom, ez a jelentés igen merész szavakkal kezdi bevezetését. (Halljuk!) Azt mondja a múlt 3 év eredményeiről : „Ezen időszakban lettek az ipar, mezőgazdasági és kereskedelmi életünkben átalán megindult mozgalom gyámolitását caélzott azon Intézkedések megtéve, melyek a közjóiét, s ez által az adóképesség fokozásában, babár csak később is, do elmaradhatlanul eredményre fognak vezetni.“

Megvallom, hogy ha ez a kijelentés csakugyan való, a pénzügyminiszter ur nem nagy szolgálatot tett vele sem elődjének a minisztériumban, sem a jelen kormány összes tagjainak. Mert mit gondolhat az ország lakossága egy oly kormány felől, mely 6 esztendeje igazítja az ország dolgait és csak az utolsó 3 évben tette meg ezen igen fontos intézkedéseket ? De azt hiszem, hogy ezen kifejezés nem egészen felel meg a valóságnak, s hogy a legközelebbi 3 év alatt sem történt e tekintetben több mint az első 3 évben. Mert ha magában ezen javaslatban keressük a tartalmat, mely ennek a nagyzó bevezetésnek megfelelne, bizony hiába keressük. Ott találjuk ugyan, hogy az aradi pénzügyigazgatóság fel lett oszlatva, ellenben Tisza-Roffon uj adóhivatal állíttatott fel, hogy a minisztérium kebelében egyes otátályok átalakíttattak, más újak pedig szerveztettek; hogy a jószágigazgatóság hatáskörét megváltoztatták; hogy a fegyveradó feletti biráskodás a járásbíróságoktól a szolga- bíróságokhoz tétetett át stb.; de nem találjuk kimutatva azt, hogy mindezen körülmények mikép fogják azt a boldogságot előidézni. Sőt úgy tetszik, maga a pénzügyminiszter ur is fogyat-' kozást érzett az elfogadható okokra nézve, a melyekkel ezen propria laus merész szökkenéseit plauzibilisekké tehette volna ; mert különben nem említette volna előny gyanánt azt, hogy a boszniai okkupáczió folytán azt a pénzügyi kordont, mely Bosznia és Horvátország határán addig fennállott, föl lehetett oszlatni, — mintha bizony az a másik kordon, melyet a megköss zabbitott bosnyák határon föl kellett állítani nem le nne sokkal hosz- szabb és költségesebb amannál. De bár ezen jelentés minden részében ilyen könnyed felfogást árul el és részünkről is ilyen könnyed méltatást érdemelne, csupán ki akarom emelni annak egy fejezetét, mely az egésznek mintegy fénypontját képezi s a melyre igen sokszor hivatkoznak, nevezetesen a rente konverziót. Nem tagadhatom, t. képviselőház, hogy daczára azon sokszor hangoztatott előnyöknek, melyek ebből reánk haramiának, engem mindig bizonyos tragikai érzet fog el, midőn ezt igy olvasom előadva, mint a hogy ez a jelentés teszi. A magyar államnak tragikai küzdelmét látom benne hitelezőivel. A 153 milliós kölcsön képezi a tragikai események kiindulását, és aztán az állami előlegek millióinak és számos börzei fogás labyrintusán keresztül a vcgfejlemény ott áll be, hol az állam 246 millióval kénytelen a békét megvásárolni. Maga az a jelentés igy tünteti ezt föl, s kénytelen bevallani, hogy az adósság emelkedése majdnem 100 millió egy igen csekély: 153 milliós kölcsönnél. S ez csak addig van, mig a 6°/u-os rente állomásához érkezünk ; mihelyt a 40/„-oshoz érkezünk, a kamatok 13 millióra emelkednek a volt 9 millióval szemben.