Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-23 / 30. szám

SO-ik szám

Gyula, 1882. julius 23-án

I. évfolyam

1

Szerkesztőség:

Belváros 6o-ik szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési díj:

Egész évre

..........5 frt — kr.

Fé

lévre ..............2 | 50 |

Évnegyedre | .. 1 | 25 „

1 Egyes szám ára 10 kr.

^ A

r

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP,

SFORT-OX/CTB HIVATALOS KÖZLÖNTE.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: •Jciiitsovits Until. Főnmiika.társ: Oláh György.

Kiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők.

Hirdetések

szabott áron fogadtatnak el Gyulán

a kiadó hivatalban.

Nyilttér sora 10 kr.

J

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11. sz. a.; Lang IApót Dorottya utcza 8. sz. a.; Bécsben: Oppelih A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Bukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon.

Szeberényi superintendens körlevele.

Ft. Szeberényi Gusztáv superintendens ur a legutóbbi időkben dicséretes fáradságot fejt ki, hogy a főpásztori fenha- tósága alatt álló bányakerületi evang. egy • házkerület ellen mindinkább megújuló vádakat, hogy egyes, és pedig tekintélyes számú esperességi kerületek lelkészei, tani tói, és ezek által elszéditett hi vek pánszláv tendentiáknak hódolnak — a kerület hírnevéről mindenáron elhárítsa. — Leg- utóbb is körlevelet bocsátott ki az espe- resekhez, melyben azokat a rólok terjesztett hírekre figyelmezteti, s felhívja, hogy ily ráfogások ellen tiltakozzanak. A fővárosi napilapok közül pártkülönbség nélkül csaknem mindenik vezérczikkben foglalkozik superintendens ur körlevelével, minden lap elismeri a főtisztelendő urnák hazafiui forrásból eredő intentiója tisztaságát szándéka j ó a k a r a tát, de a körlevélnek sem hangját, sem tartalmát nem tekinti a helyzet magaslatán álló oly positiónak amelyből mint az épen eme körlevél alapján egybehívott zólyomi esperességi kerület közgyűlésének lefolyása is szomorúan igazolja — az ágostai evang. egyház kebelében ijesztő mérvben s folyton terjedő pánszlávizmus elleni harcz komolyan megindítható legyen. — A fővárosi napilapok közül különösen az „Egyetértés“ pártunk lapja az amely f. évi 197-iki számában „Égy főpásztori körlevél“ czimű másod ciceró czikkben következő talpra esett észrevételekkel kiséri a többször említett főpapi circularét :

„A lutheránus egyház ellen újabban sokszor emlegették a régi panaszt, hogy pánszláv tendencziáknak hódol. Kiilönö sen a bányakerületi szuperintendencziát vádolták erről. Papjai között állítólag sok a naczionalista, a ki izgat minden ellen a mi magyar, vagy jobban mondva a mi nent — tót. A kerület szuperintendense Szeberényi Gusztáv egy hazafias hangon tartott körlevelet bocsátott az esperesekhez melyben figyelmezteti őket a rólok elterjedt hirekre. El akarja hárítani az egyházról e vádakat, felszólítja az espereseket

rosan vett magyar honfiúi, hanem specialis utheránus vallási szempontból is. A lem- bergi Dobrzanszky-féle per, Naumovitz lei- rész szereplése felnyithatnák már a leg- jámborabb lutheránusnak szemeit is, hogy a mai nemzetiségi aspiratiókkal telt korszakban a lengyel kivételével bármely szláv nyelv kultiválása logikai következetességgel pánszlávizmusra vezet, akár tetszik valakinek ez eredmény, akár nem tetszik. Ezen axiómával minden lutheránus gyénnek számolni kellene, de első sorban számolni kellene az egyház főpásztorának, úgy is mint magyar honfinak, mint különösen vallása papjának, bármily fájdalmasan essék különben épen ellenkezően tápált illusiokat a szükség követelményeinek feláldoznia.

logy ők magok is tiltakozzanak az ilyen ráfogások ellen. Mondják ki, hogy közöttük nincsen pánszláv. Ok lehetnek anyanyel, ükre tótok, de a mellett lehetnek híí 5ai Magyarországnak is. F a szuperintendens urnák ezen igyekeze: tisztázni egyházát a reá háritott ráfogások ellen, nekünk valóban jól esik. Annak a jele, hogy a kerület főpásztorában megvan a jóigyekezet s hogy nem csak a pánszláv üzelmeket nem pártolja, hanem bűnnek tekinti, s még ráfogását sem engedheti az általa képviselt egyházon száradni.

Azonban ha tovább vizsgáljuk a szuperintendens ur által kibocsátott körlevelet és a meglevő körülményeket, azt találjuk, hogy a czélba vett tiltakozás nem elegendő, s az előirt magatartás nem elégséges ahhoz, hogy valaki, mint magyar betöltse a számára jutó hivatást. A lutheránus egyházat pánszláv tendencziákról vádolják, s Szeberényi Gusztáv azt mondja rá: ez ellen tiltakoznunk kell, mert közöttünk nincsenek pánszlávok. Váljon azt hiszi a szuperintendens ur, hogy ez elég? Maga a tiltakozás még senkit sem győz meg az ellenkező igazságáról. Alig egy éve még, midőn ugyancsak Szeberényi Gusztáv egy másik körlevelében hirdette, hogy „köztünk nincsen pánszláv.“ A vádak nem lettek kevesebbek. Mert a publikum nem szavakat akart hallani, hanem tetteket kivánl látni. Az egyszerű szavakkal alkalmasint most sem fogja beérni. Ha a szuperintendens urnák valóban szivén fekszik, hogy a vád elhallgasson, akkor tényekkel álljon elő, és ne puszta kinyilatkoztatásokkal.

A tények dolgában pedig valában azt kell mondanunk, hogy igen szomorúan állunk, ha a lutheránus egyház is azon nézetekben osztozik, melyeket a szuperintendens ur ezen körlevelében hirdet. Mert mit szándékozik ebben bebizonyítani ? Semmi mást, mint hogy lehet a tót anyanyelvet ápolni, s a mellett jó hazafinak maradni. Az állam nyelvén kívül úgymond, más hazai nyelveket is kell művelni, tanulni és ápolni. A külön ajkúak egyesitő kapcsa szerinte a magyar nyelv, de ez nem

árja ki, hogy kiki saját anyanyelvét is íe szeresse. Azonban Szeberényi Gusztáv ír evvel az igazságnak csak az egyik felét nondotta ki. Csak a nemleges felét. Meg- nondotta, hogy lehet a tót nyelvet is Lpolni, hogy az még nem hazafiatlanság. De nem mondotta meg, hogy a magyar íyelvet is kell ápolni. Erről mélységesen lallgat. Pedig az egyháznak ez is egy ílsőrendű kötelessége, a lutheránus egyháznak, ha a vádaktól szabadulni akar, legelső sorban kötelessége. Nem elég attól tartózkodni, a mi bűn a hazafiság ellen, ie azt 'is teljesiteni kell, a mit a hazafiság parancsol.

Nekünk semmi kifogásunk az ellen, ha valaki az anyanyelvét szereti és tanulja, de azt akarjuk, hogy tanulja a magyart is. Az a negatív erény, melyet ön hirdet, szuperintendens ur, a kispolgárok erénye, a kik nem jönnek összeütközésbe a büntető törvénykönyvvel. Egy hazafias lelkész többre van kötelezve. Vannak a lutheránus egyház történetében is példák, melyek mutatják, hogy mire ? Azok a lelkészek, a kiknek pásztorkodása alatt p. o. az orosházi egyház hívei úgy megtanulták a magyar nyelvet, hogy minden más nyelvet elfelejtettek, megmutatták, hogy mi egy hazafias lelkésznek a kötelessége. Viszont azok a magyarosodni indult, de azután is kóláikban és egyházukban, valamint ma gánériutkezésükben egészen a tót nyelvhez visszatért községek példája mutatja azt hogy mit tesz az praxisban, a mit a szu perintendens ur híveinek lelkére köt: hű hazafiaknak maradni, de a mellett ápolni művelni az anyanyelvet. 11a a szuperin tendens urnák valóban az volt a czélja megmutatni a hazafiasság útját, úgy nem a legszerencsésebben jelölte meg az irányt mely felé vezet. Mi hisszük, hogy egyházának lelkészei meg fogják azt találni.“ Feleslegesnek tartjuk megemlíteni hogy mi az „Egyetértés“ eme czikkéve mindenbén egyetértünk. Azaz még sem egészen. Mi a tót nyelv „művelését, tanú íását és ápolását“ nem tartjuk az evaDg egyház kötelességei közé tartozónak, de tartjuk világos veszedelemnek nemcsak szó

Házasság és a nők.

(Irta: Török János.)

(Vége.)

Mindazonáltal tévedés volna azt hinni, hogy a vagyoni jólét késő vénségig is képes a szerelmot fentartani, mert inkább csak oly kedvező tényezőnek tekintendő az, mely egyebek közt szintén szükséges ahhoz, hogy a szerelem azon legtávolabbi időhatárig tartson, meddig valaki arra pillanatig képesítve van.

Ez időhatár pedig — mint tudjuk — nincs éppen oly nagyon távol a kezdettől. Két-három év — és a szerelem tüze rendszerint kialszik a szívből1 hol annak többnyire csak hamva marad : a családi unalom, mely a lelki megelégedés helyét foglalja el,

Es hol ez bekövetkezett, ott egybehangzó, békés kedély i életről a családban többé szó sem lehet. A feleség csodálkozik magán, hogy férjéhez nőül mehetett. A férj pedig úgy találja, hogy felesége se szép, se kedves, sem okos. A feleség unalmában olvasáshoz fog, majd zongorához ül és játszik, de Jókai sem nyújt már neki szórakozást, a zongora is nagyon unalmas és férje sem tapsol már úgy játékán, mint 3—4 évvel ezelőtt tévé, sőt inkább most alig bírja bevárni a különben sokáig késni soha sem szokott első gixert, hogy hazulról megugorhassék a város valamelyik közművelődési czélu egyletébe — kaszinózni, dártlizni vagy makaózni.

A feleség aztán unalmában elkezd töprengeni helyzetén, miglen kisüti, hegy férje egy idő óta irányában igen figyelmetlen és hogy őt — mint mondani szokás — mindinkább elhanyagolja : későn jár haza; szabad ideje legnagyobb részét tőle távol tölti el; ha haza jött, majd ezt, majd pedig azt a fiatal asszonyt magasztalja előtte, mint a szépség, jó Ízlés, gondos anya, kötelességhü feleség és műveltség képviselőjét. Pedig azok talán egy szemernyivel se különbek nálánál, csakhogy azokat még nem ismeri oly jól, mint őt, kiről már szamtalanszor meggyőződött, hogy nem képes őt megérteni, tehát sem érdekelni, sem szórakoztatni.

Végre aztán megállapítja unalmában a feleség azt is, hogy férje öt már bizonyosan megunta. Eszébe jut, hogy leánykorában hányszor és mily elragadtatással magasztalta férje, akkor jegyese, azt a piczike kis fekete lencsét arczán, mig tegnap vagy tegnapelőtt már odanyilatkozott, hogy az nem áll jól neki. Majd megvillannak agyában a magasztalások, melyeket az — elég naivull — más fiatal asszonyokra halmozott. És erre vagy retortiora határozza el magái vagy pedig becsempészi üres szivébe a fék. '-.enység ördögét. Bármelyiket teszi e ketió közül, a béke és szívélyes viszony még inkább és

Tekintetes Szerkesztő ur!

Éppen most harmincz éve annak, hogy feLégsértésért vizsgálat alatt állottam, s Bécsben egy állami fogházban voltam elhelyezve. Ezen — nyolez hónapig tartott — \ vizsgálati idő alatt, a felügyelő kapitány ur engedőimével többi közt egy könyvet olvastam, — természetesen németet, mert magyart nem adtak — melyben — már nem emlékszem hogy Bécsben vagy Berlinben — a franczia hadjárat idejében egy franczia haditörvényszék előtt tárgyalt felségsértési eset volt leírva Meglehet, sőt úgy kell lennie, hogy a bécsi valamint a berlini polgár urak akkor is szerették a söröcskét; politizálni is mindig szerettek, főleg oly izgalmas időkben; s igy történt, hogy egy kerek asztalnál egy nagyon élénk beszédű társaság, a székváros nyakán ülő Napoleon császárról és hadseregéről nemcsak hogy nem nagyon hízelgőn, de nagyon vakmerőn és gorombán nyilatkozott. —

Elfogták őket; motozást tartottak házaiknál s a franczia haditörvényszék elé állították. Az egyik vádlott tagadott mindent; sőt ellenkezőleg azt állította, hogy ő a nagy Napoleonnek feltétlen hive és bámulója. Erre a hadbíró egy iratcsomagot mutatott fel, s azt kérdezte vádlottól, hogy ezen lakásán elkobzott iratokban a saját irataira ismer-e ? Vádlott egy tekintetet vetve az iratokra, habozás nélkül s bátran kijelentette, hogy ama iratcsomó az övé. A hadbíró a csomóból kivesz egy iratot, s azt nagy hangon elolvasta. A

igen gyakran örökre kiköltözik a családból és lesz belőle pokol.

És miért van ez igy az életlpen? (Mert, hogy átalában csakugyan igy van, azt ta gadni nem lehet). Azért, mert a szívből ki aludt szerelem helyét nem tölti ott be, nem foglalja ott el sem szeretet, sem rokonszenv, sem becsülés, hanem üresen maradt, műveletlenül, és fölverte a gaz; azért, mert a családi boldogság sirigtartó megállapításához a testi szépség, melyet egy kis böjti szél is el- fúhat; a szerelem, mely csakhamar elpárolog ; és a zongorázni-tudás nem elégségesek, hanem oly tulajdonságokkal is kell bírnunk, melyek sírunkig mieink maradnak és melyek vonzók és másokban önkénytelenül is szere- tetet, rokonszenvet és becsülést gerjesztenek irántunk.

Ily örök, vonzó, önkénytelenül is szere- tetet, rokonszenvet és becsülést gerjesztő tulajdonságokat pedig csakis a szellemi és ke- délyi műveltség fejthet ki bennünk, mit azonban az elemi iskolákban és a mostani u. n. „Felsőbb helyről engedélyezett felsőbb leánytan- és nevelőintézetiekben, a toilette-tü- körből vagy a „Pesti müveit társalgóbból és más eféle handabandaságokból, vagy pusztán regényekből, különösen pedig oly regényekből, minőket a nők olvasni leginkább szoknak és szeretnek és olvasásból, melynek czél- ját nem is az értelem és szív kiművelése, hanem csakis a lassan folyó idő és ásító unalom elűzése, a vér és képzelőerő szertelen

fölizgatása képezik, megszerezni nem leh S- hanem csakis komoly, életbevágó, szív- és értelemképző müvek komoly, szorgalmas és önművelés czéljából való olvasgatása és tanulmányozása által.

Azért, ha azt akarjuk — és ezt saját jóvoltunk érdekében akarnunk kell — hogy a házasságban boldog családi élet, béke, rend, egyetértés, szeretet, rokonszenv, becsülés és tisztelet honoljanak, a társadalmi erkölcsök és családi erények pedig megszilárduljanak és fölvirágozzanak, minden erőnkből arra kell törekednünk, hogy a leánygyermekek necsak idomittassanak, ne holmi illedelmisza- bályok hókusz-pókuszaira, „virág“- és „legyezőnyelvbekre, hanem oly irányban taníttassanak, melyben értelmi és kedélyi műveltségre, az élet minden pillanatára nemes érzelmekre és fenkölt gondolkozásra tehetnek szert.

És csak miután e törekvésünket siker koronázta s ily leányokat neveltünk, beszélhetünk majd „házasságképes * eladóleányokról, kik gyönyörű hivatásukat át tudják érteni s érezni; „feleség“-ről, ki férjének valóban fele — lelkefele, családjának jótevő angyala és vigasza; és „édes anyá“-ról, ki gyermekeinek nemcsak őrangyala, hanem lelkes oktatója isi

És csak miután ily, úgy értelmileg, mint kedélyileg müveit, hivatásuknak élni tudó eladóleányaink lesznek, beszélhetünk majd boldog családi életről, mert akkor szerelme ki-