Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-07-02 / 27. szám
Fiorette szerepét a tőle megszokott otthonossággal adta, kedvvel és szépen énekelt. Breznai az alkirály, Rónaszéki a rendörminiszter, Hegedűs CaatoTini és Gyarmati a podesta szerepében jól énekeltek s bár nem menten minden túlzástól — folytonos derültségben tartották a közönséget. Szombaton, Julius 1-én A C zár nő, Seribe 5 telvonásos drámája került színre; a czimsze- repet Tőkés Emilia hatással játszotta. Közönség gyér számmal volt jelen. A felvonás közökben Badé Pista zenekara közmegelégedésre játszott. Színházi játékrend a jövő hétre. Vasárnap, 1882. julius 2-án Igmándi kispap Bérezik Á. népszínműve itt először. — Hétfőn 3-án Boccaccio nagy operette. — Kedden 4-én Sz. Pri- elle Coruélia asszony a budapesti nemzeti színház első művésznőjének l-ső vendégjátékául felemelt helyárakkal itt először Georges herczegnő Dumas S. színmüve 3 telv. — Szerdán 5-én Sz. Prielle Cornélia asszony 2-ik vendégjátékául felemelt belyárakkal Csacska nők vígjáték. — Csöförtők 6-án Sz. Prielle. C. asszony 3-ik vendégjátékául felemelt helyárakkal Holt szív színmű. — Péntek 7-en szünet. — Szombat 8-án Sz. Prielle C. asszony 4-ik vendégjátékául felemelt helyárakkal 47-ik c z i k k színmű. — Vasárnap 9-én Árva Zsuska Lukácsi legújabb népszínműve dalokkal. Közgazdászat, ipar és kereskedelem. Jegyzőkönyvi kivonat a kolozsvári felsőbb kereskedelmi iskola tanári karának 18&1. deczember J-án d. u. 5 órakor tartott gyűléséből. 32. sz. Kiss Sándor ig. tanár örömmel terjeszti a tanári kar elé azon értesülését, hogy a b -gyulai kereskedők és kereskedelmi tanügy- barátnk egy „k e r e s k e d e 1 m i ösztöndíjai a p i -t v á n ys létesítésében buzgólkodnak s megtisztelő és igen előnyösnek tartaná, ha ezen alapítvány iskolánkhoz csatoltatnék, kéri a tanári kart, tanácskozzék azon módozatok felől, a melyek alapján intézetünk a szóban forgó alapítványt megnyerhetné. — Végeztetett: A tanári kar a maga részéről szintén nagy örömmel fogadja az előterjesztést, és behatóbb tanácskozás után határozza, miszerint Kerestessék meg az alapítvány felett rendelkező. „Értekezlet“ az iránt, hogy méltóztassék az alapítványt a kolozsvári felsőbb kereskedelmi iskolához csatolni a következő előnyös feltételek mellett: 1. Ha az alapítvány legalább is 500 (ötszáz) frtot kiteszen, tanári karunk biztosítja a b.-gyulai érdekelteket a felől, hogy minden gyulai illetőségű, jeles bizonyitványnyal biró szegény sorsú növendéket az első évben |j§S további években egész tandíjmentességben részesít. 2. Tanári karunk készséggel ajánlkozik minden gyulai növendék számára tisztességes magánházaknál 25 (huszonöt) frt havi díjért teljes ellátást eszközölni. 3. Miután iskolánkban a folyó tanévben szegény tanulók könyvtára létesittetett, mely máris számos használatban lévő tankönyvet tartalmaz, tanártestületünk gondoskodik arról, hogy a szegény sorsú b.-gyulai növendékek tankönyv- segélyben részesüljenek. 4. Egyenlő kitűnő tanulás, feddh etlen magaviselet és szorgalom mellett az ösztöndíjak kiosztásánál a gyulai illetőségű tanulóknak előny biztosi 11 a t i k. 5. Nem csekély fontosságúnak tartjuk ama körülményt is, hogy városunk oly kitűnő levegővel, ivó vízzel, olcsó és tisztességes élelmi szerekkel bir, minővel egy város sem dicsekedhetik, a hol ily lelsőbb keresk. isk. van. 6. Ide mellékelve küldjük a múlt tanévben kiadott értesítőnket, melyből meggyőződhetik a m. t. értekezlet, hogy iskolánk tanterve az 1872-ik évi október hó 10-én kiadott, a kereskedelmi iskolák tantervét szabályozó nmlts. vallás és köz- oktatásügy ministeri rendelet értelmében készült, és magában foglalja mindazon tananyagot, mely a budapesti kereskedelmi akadémián jelenleg ta- nittatik. Ugyanonnan méltóztatik meggyőződni arról is, hogy iskolánkat a nagyméltóságu vallás és közoktatásügyi m. kir. ministerium 1881 junius 3-án 15,330 bz. a. kelt magas rendeletével „tekintve szabályszerű tervezetét, az abban működő tanerők képzettségét és az eddig elért megnyugtató eredményeit“ a nyilvánossági joggal ruházta fel. 7. A szülőknek és gyámoknak lényeges megnyugtatására szolgálhat az, hogy iskoláink felügyelő bizottsága és a helybeli kereskedelmi és iparkamara annak idején minden befolyásukat felhasználják arra, hogy az intézetet jó sikerrel végzett növendékeknek hajlamuk és tehetségüknek megfelelő tisztességes és biztos alkalmazást szerezhessenek. Mindezekről Finta Ignácz tanár ur, mint az alapítvány kezdeményezője hivatalosan értesittetni határoztatik. — Kiadta Dr. Veress Vilmos, jegyző és tanár. Irodalom és művészet. Uj könyvek. A F r a n k 1 i n-T á r s u 1 a t kiadásában Budapesten, újabban megjelentek: „Falusi könyvtár“ 29. füzet. Ára fűzve 50 kr. Tartalma : A komló-termelés és kezelés kézikönyve. A magyar gazdaközönség számára. Irta dr. Nyáry Ferencz. Olcsó könyvtár szerkeszti Gyulai Pál. 139—146. füzet. Tartalmuk : 139. Ébelot Alfréd. Casaux András. Rajz a délamerikai pampaszok- ból. Ford. Iíárffy Titus. Ára fűzve 30 kr. 140. Hugo Victor. Borgia Lucretia. Dráma 3 felvonásban. Francziából ford. Szász Károly. 30 kr. 141. Tennyson Alfréd. Költői beszélyek. Angolból ford. Csukássi J. 30 kr. 142. Goldoni Károly. A hazug. Vígjáték 3 felvonásban. Olaszból ford. Radó Antal. 40 kr. 143. Delpit Albert. Odette házassága. Regény. Francziából ford. Fáy J. Béla. 50 kr. 144. Taylor Tamás. Barátságból. Vígjáték 1 fely. Angolból ford. Csiky Gergely. 20 kr. 145. B. Feuchtersieben Ernő. Adalék a léletrendjéhez. A 32-ik kiadás után németből ford. dr. Klekner Alajos. 40 kr. 143. Augier E. és Sandeau Gy. Poirier ur veje. Szinmü 4 felv. Francziából ford. Haraszti Gyula. 30. kr. Dr. Szili Adolf. A szemüveg. Népszerű értekezés. Ára fűzve 80 kr. Tartalma: I. A szemüveg hivatása. — U. A szemüveg története. — III. A szemüveg nemei. 1. Domború (convex) üveg. 2. Homorú (concav) üveg 3. Hengeres (cylindri- kus) üveg. 4. Hasábos (prismatikus) üveg. 5. Rekesz és kancsalszemüveg. 6. Védő szemüveg. — IV. Optikai segédeszközök gyengelátóknál. 1. Olvasó szemüveg. 2. Színházi látcső. — V. A szemüveg alakjai. 1. Pápaszem. 2. Orrcsiptető, lorgnon és monokl. — VI. A szemüveg kiállítása. 1. Metszet. 2. Csiszolat. 3. Számozás. 4. Anyagszer. — Befejezés. Az „Üstökösét, melynek legújabb száma is a szokott eleven tartalommal jelent meg, ismételten ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. Előfizetési ára: juli—szept. 2 frt, juli—deozemberre 4 frt. Az előfizetések egyszerűen igy czimezeDdök: „Üstökös Budapest“. Törvényszéki csarnokjegyzéke a b.-gyulai kir. törvényszéknél 1882. évi Julius hó 3. s következő napjain előadandó bűnfenyitő ügyeknek. Előadó Kirileszku. Julius 3. 1498. Ifj. Csapó Mihály és társai lopás. 1500. Ifj. Somlyai Mihály felmenő ágbeli rokonon könnyű testi sértés. 1501. Kádár Mihály és társai súlyos testi sértés büntette. 518. Pomucz Tógyer gondatlanság által elkövetett súlyos testi sértés bűntette. Julius 4. 1581. Kacsán Mihály lopás büntette. 1587. Petrányi Sándor sikkasztás vétsége. 1576. Styr György lopás bűntette. 1577. Erdei Benjámin lopás büntette. A b.-gyulai kir. törvényszék polgári osztályánál tegnap a következő perek intéztettek el. 1313. Ozv. Elekes Istvánnénak Csatlós Imre ellen 1300 frt és jár. iránti perében felperes keresetének részben hely adatván, alperes 300 frt és kamatai megfizetésében marasztaltatott el. 1046. Herter Zsuzsanna f. Schultz Ádámné- nak, ifj. Rau András és társai elleni perében alpereseknek főeskü ítéltetvén, annak letétele osotere felperes keresetével elutasittatott. 1820. Tyukodi Ferencznek, Tyukodi Pétor ellen 1050 frt és jár. iránti perében felperes keresetével elutasittatott. 1533. Kanó Zsuzsannának Pólyák György elleni válóperében — a viszálykodó házasfelek között fenálló házasság felbontatott. 3335. Erdödi Máriának, Toldi Sándor elleni válóperében — a viszálykodó házasfelek házassága feloldatott. Árverési hirdetmény. A b.-gyulai királyi ügyészség helyiségében (Reinhart-féle ház) folyó évi julius 7-ik napján délelőtt 9 órakor több elkobzott bűnjel, a többek között ruhadarabok, lőfegyverek és pisztolyok, továbbá egy ezüst zsebóra, ezüst óraláncz, egy arany medaillon, gyűrű stb. készpénz fizetés mellett nyilvánosan elárve- reztetni fognak. B.-Gyula, 1882. Junius 28-án. Réz Zsigmond, kir. ügyészségi iktató. Szerkesztői üzenetek. N—gy E—ly urnák M.-Eerényben Becses levelében említett költeményei é9 tárczaczikke legközelebb jönnek ( eddig tárgyhalmaz s részben az ugorka-saisonra való szá mitás miatt maradtak el. Megbocsásson, hogy becses küldeményeit illetőleg előbb a magánlevélben nem válaszoltam ; mentsen ki temérdek elfoglaltatásom. Or. U—y S—r urnák Aradon. Üdvözöllek a tanárnak éppen úgy, mint a diáknak kedves vakáczióban I Várom szives ajánlatod mielébb való teljesítését. H—r D—i, J—cs P—r urnák Sz—on, B—r I—e urnák B—n, Dr. L—6 E—k, H—g &—a uraknak 0—n, Z—d U—ly urnák R—n, P—y E—ly urnák Cs—n, s többi tisztelt munkatársainknak a vidéken. Felhívjuk jóakaratu figyelmüketaz előfizetési felhívásban foglaltakra. 2ST3rilttér. Alólirott, — férjem néhai LöfflerJakab f. évi. junius hó 21-én bekövetkezett halálozása alkalmából a végtisztességen kifejezett részvétért saját és a család nevében is a leghálásb köszönetét nyilvánítom. Gyulán, junius 30. 1882. Ozv. Löffler Jakabné. szül. Simon Mária. Tűzbiztos magtárak méltányos áron bérbeadandók Dobay Jánosi nyomdatulajdonos házában. 65.) 1—3. HIRDETÉSEK !i 3i i i\ Hl Hí ■! Hl •' Hí Hí H' Hl 1 Alólirt van szerencsém a t. ez. nagyérdemű közönségnek tudomására hozni, hogy a közeledő vadászó idényre érkeztek mindenféle rendszerű töltények, fojtások, vadásztáskák, töltö- és töllénybecsavaró-gépek fa- és érezbői, nyúl zsákok, madár húr kok stb. — Továbbá lőfegyverek lefaucheux és lancaster rendszerre igen szép kiállításban és belőve ISO frttél egész 130 frtig. Szalonfegyvereket Flóbert rendszerre, revolvereket, táskákat s ezekhez szükséges töltényeket is készletben tartok. — Konyha-, házi-, gazdasági-eszközök, kézműves szerszámok, épület- és bútor-vasalásokban, úgyszintén mindenféle, a vasüzletbe vágó czikkekben is igen dúsan van kereskedésem felszerelve, esetleges szükségletnél kérem szives megbízásaikat. — Elvállalok megrendeléseket gazdasági gépekre, úgymint: Trieur kukorlcza morzsoló, répavágó ós zúzó, szecskavágókra stb. s gyári árakon eszközlöm, részben készleten is tartom. Postai megrendelések pontosan eszközöltetnek. Kitűnő tisztelettel OLAJOSSY DEZSŐ, 62) 2—3. vaskereskedő. B.-Gynlán, a nagy Kőhíd mellett, elli Bornhanser-féle helyisében. A leghíresebb, szoba, mozdony és gőzkazán tüzelésre alkalmas petrosényi darab- cséplő- koczka és gyári szén minden mennyiségben a legolcsóbb árak mellett frisen takarítva mindenkor kaphatók. Legnagyobb készséggel ád bővebb tudósítást valamint fogad megrendeléseket a bányaigazgatóság ép 3_io. Petrosénybeii. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t ez, 102. §;-.a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a b. gyulai kir. törvényszék 2860/1882. számú végzése által a Békésmegyei takarékpénztári egyesület végrehajtó javára Measin- ger Dávid gyulai lakos ellen 250 frt tőke, ennek 1882. évi május hó 11-ik napjától számítandó 6% kamatai és eddig összesen 47 frt 34 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt biztosítási végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 340 frt 20 krra becsült szatócsboltbeli áruezikkek, bolti álványok, házi bútorok és berendezési tárgyakból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 3230/1882. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a hely színén Messinger Dávid üzlethelyiségében — Reinhard József ur házánál — leendő eszközlésére 1882-ik évi julius hó 14-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hiva'nak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt B.-Gyulán, 1882-ik évi junius hó 30-ik napján. Tar Gyula, 64) 1—1. kir. bírósági végrehajtó. EF gép- és rostalemez-gyára Budapesten, gyár: váczi-ut, az osztr. államvaspálya közelében. Raktár: váczi-körut 68, szám ajánlja minden gazdasági kiállításon kitüntetett, javított gyártmányait, mint: TRIEURÖKET változó rostával, itÍ3.SZ‘bl‘tÓ^g>4Í3p03S@t SZCl©lÓT7"0l, különlegességek 320.0.1330.015: SZá3Zlál3.; 28.466. szám alatt szabadalmazott hármas ekéket, cséplőgép-rostákat, lyukkasztott és hasitott lemezek, vas, aczél és horgonyból, valamint mindennemű mezőgazdasági gépek és szerek. — Árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve. ■■■ ■ ... ' _____________________________53) 6—30. fl 1 ■ 1 El ső rangú egészségi és asztali-viz. Legtartalomdusabb bor- és lithion-forrás Salvator vastartalom nélkül, gazdag term, szénsavtartalommal, bórsavas A át r on és szénsavas Uthionhan (0-32843 literként) (0-12495 literként) Lipóczi forrás-igazgatóság Eperjesen. Kapható minden ásványvizKereslcedéslien és a legtöbb gyógytárban. Főraktár: Édeskuty L., Budapesten. 63) 2—20. s ■ ■ I I B.-Gyulän, 188S. Nyomatott a kiadótulajdonos Dobay János könyvnyomdájában.