Békés, 1882. (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-15 / 3. szám
Közgazdászat, ipar és kereskedelem, ZFeUirvás. A Békésmegyei gazdasági egyesület igazgató választmánya 1882. január 3-án tartott gyűlésében felolvastatott az országos magyar gazda sági egyesület azon felhívása, mely szerint kívánatosnak találja megállapítani vidékenként gyümölcsfajok termelhetők legozélszerübben — cse mege és gazdasági szempontból, — egy-egy faj ból ő—6 fajt, annak idején a jegyzéket közöl tetni kérvén. A választmány magáévá tevén a kérdést ennek megállapítására bizottságot alakított, mely nek tagjai Széchényi Lajos, Grócz Béla Csorvás Ruda Lajos Doboz, Fábián G. K.-Tarcsa, Megel Bertalan M.-Berény, Dénes András Orosházán, Stark Adolf, Szemjáu Sámuel, Sztraka György Sztraka Ernő, Beliczey Rezső, Mokri Sámuel, Bo gár Dániel, Wilim János Csabáról, utóbbinak ide, iglenes elnöksége alatt. A gyümölcs elnevezés alatt a bogyárokat és asztali szöllőt is felvenni kérem. Mennyiben az ojtó ágakat már is szedni kell, de meg illik megbízatásunknak mentői előbb megfelelnünk, ahelyett hogy a bizottságot értekezletre hívnám, czélszerübbnek találom felhívni szíveskedjenek a gyümölcs érés sorrendjében, például cseresznye, meggy, szilva, baraczk, nyári körte, alma, őszi körte, alma, baraczk, téli körte alma fajokból összeírni, melyeket tesznek első, második, harmadik stb. sorba s az ojtó ágakat honnan szerezhetnénk meg legbiztosabban. A fajok megnevezésénél kérném azok más neveit is megírni. Nagyon előnyös volna, az egyes kiválóbb faj előnyeit is megírni. Szívesen veszem ha a bizottságban nem levő tagok itt véleményeznek. Ily eljárással egyesítve lévén minden bizottsági tag ajánlat», az értekezletet könnyebb lessz megtartanom, s ha azon egyes tagok elmaradnak is, nézetüket birni fogjuk. Eérem mentői előbb becses válaszát. B.-Csaba, január 9. 1882. alázatos szolgája Wilim János. Csaba, január 9. 1882. A „Békésmegyei gazdasági egylet“ folyó 8-án tartott választmányi ülést, melyre a tagok nagy számmal jelentek meg. A tűz és jég kár elleni biztosításról kitü zött pálya-kérdésre nyolcz munkalat érkezett be Szép pálya kérdés, de szép dij is nyolczvan arany melynek fele is elég lett volna, — menti azon körülmény, hogy ötven aranyat az első magyar általános biztositó társulat adott. Az Orosházán október ho 2—3-an tartott nagysikerű kiállítás s hogy egyletünk a buda pesti országos kiállításon tes tudomásul vétetett. érmet nyert, örvendő Az egylet kilencz évre nagy dijakat tűzött ki, az állattenyésztés előmozdítására; Orosházán tartatott az első kiállítás, — Gyulán lesz ez év ben a második ; óhajtandó volua, hogy a gyulaiak készüljenek reá s igyekezzenek a szomszéd községek érdeklődését is tolébreszteni. Jövőre a állítás kétszerezett dijakkal Csabán tartatik, ezután járásonként két kiállítás, és utána minden harmadik évben kettős dijjal ismét Csabán, de oly módon, hogy a vidéken díjazott állatokkal a központban ismét pályázhatni. E versenyre felhívjuk gazda közönségünk figyelmét. A Székesfehérvárott 1879-ben tartott gazda congressus kimondotta, hogy az egyes gazdasági gyesületek, az ország minden vidékén önállóan fejtsék ki tevékenységüket; de egyúttal alkossanak ly szövetséget mely egyöntetűvé tegye az elszigetelt egyletek működését, s ezen szövetkezet kapcsot képezzen a kormány és az egylet között. Eme határozattal szemben az országos gazdasági egyesület, anélkül hogy erre hivatva lett volna, már 1880. ápril hó 22 én gyűlést hivott egybe, május 22-ére, a hol is huszonhét gazdasági egylet oly szövetkezésre nyilatkozott késznek, mely paritás helyett subordinatzióval és autonómia he lyett centralisatioval lesz kormányozva, amelynek vidéki egyletek 200 frt. tőke befizetéssel alapitó tagjai lehetnek; ezen szövetkezésbe egyletünk nem lépett be, várakozó álláspontot foglalván el mindaddig, mig a székesfehérvári megbízottak téfc- lenségökből felébrednek s a congressus megállapodásait érvényesítik. Az országos gazdasági egylet társ és testvér egylet czimén — mi mindnyá junknak jól esett — az iránt keresett meg ben nünket, hogy imánk össze minő gyümölcs faj termelhető legsikeresebben csemege és gaz das ági gyümölcs czimén megyénkben. Bizottság lett kiküldve Wilim János elnöklete alatt ki-' kérdésben minden felvilágositást szívesen fogad (Lásd a fentebbi felhívást. Szerk.) A íoldmivelési ministerium a selyem terme lés érdekében megkereste egyletünket; e kérdésben Göndöcs Benedek elnöklete alatt kiküldött bizottság csak is a körülményeknek megfelelő nyilatkozatot adott; az eperfa megvan valamint itt-ott kerül egy két selyem bogár is de nincs aki a gubókat beváltsa. A bizottság az egy ambuláns beváltót drágának találta, ehelyett az ylet kész a netán termelendő gubókat beváltani — — csak pénzt adjon a kormány. A mesterséges kenderáztatás felett élénk eszmecsere merült fel. A Thaisz Gyula kenderáz- tatójának megvizsgálására kiküldött bizottság, ásbeli jelentését a kender-törés után — a mi még nem történhetett meg — adja be s akkor fogja e kérdést elintézni. Zsilinszky Mihály a gazdasági és. iparmuze- um elnökségéről leköszönt, helyébe sok mások legválasztatása és leköszönése után Bartóky ászló választatott meg; váljon sikerül-e neki össze szedni a muzeum számára négy év előtt tett ajánlatokat? Úgy látszik némely urak csak Ígérni szoktak. A gyomai helv. hitv. egyház a gazdasági gylet kertjéből már múlt évben 40 frt értékű csemetét kapott templomterének sétánnyá alaki- kitására, — az idén ismét kért, s kap 40 frtnyi rtéküt; de a kertész 50%-át fizetni fogja. A templomtér rendesen vásártér is szokott lenni. Gyoma vassorompóval kerítette azt el, s zárva tartja; váljon így lesz-e ha séta kert lesz ? A befásitás és tulipántos kert közt nagy a kü- lömbség! sag A gazd. egylet alapszabályai egy vizbizott- alakitásáról is szólanak. Ezen kérdés is felmerült 8 általános helyesléssel fogadtatott egy folyam szabályozására, vizek lecsapolására alakítandó bizottság szervezése. Az alakulás mikéntjére vonatkozó irányeszmék előterjesztésére az igazgatóság kéretett fel, jelentése a legközlebbi választmányi ülésre bevárván. Setipiaczl AraK G-yulAu 1882. január 18. Búza legjobb 100 kilogramm „ közép | „ Kétszeres legjobb 100 „ » közép | | Árpa legjobb „ „ Zab „ . „ Tengeri | „ | Szinliszt „ | Zsemlyeliszt | § Kenyérliszt | „ Széna . „ „ Szil- vagy gyertyánfa köb-mét. Tölgyfa I I Marhahús 1 kilogramm Sertéshús « Szalonna' Disznózsír „ 50 frt kr. 12 11 11 10 7 8 7 23 21 19 8 3 45 3 ' 48 66 80 90 Szerkesztői üzenetek. W—s. Csaba. .Beatus ille, qui procul negotiis.“ Jó gondolatok teremnek ott a tanyán. B. I. urhölgy Csaba. Köszönjük. Közérdekű s idő- iöz kötött tárgyak halmaza miatt, bár ki van szedve, jövőre kellett halasztanunk. Kérjük a folytatást. S—y J—s Szeghalom. A vízszabályozásról jövőre. 8 „Betegbarát.“ zetében megjelent röpirat egészségeseknek az H ■ megjelent röpirat egészségeseknek az első betegségi tünetek leküzdésére, betegeknek pedig a baj sikeres gyógyítására megbízható tanácsokat nyújt. E könyvet Grori- SChek Károly cs. kir. egyetemi könyvkereskedése (B é o s, I. lstvántér 6) ingyen és bérmentve küldi meg, s igy a megrendelőnek nem okoz több költséget 2 krajczarnál a levelező lapért. 113) 5—11 HIRDETÉSEK. SÜT 2STIn.cs töToToé 2s:ö3c.ögrés- "Ü8I == Kitüntetve Bécsben, Székesfehérvárott és Kecskeméten, TIGGER-féle mellpastillá legkellemesebb és legbiztosabb gyógyszer köhögés, rekedtség, nyakbaj és nyálkás ság ellen. Sőt tüdővésznél is megtartják jótékony hatásukat. ■ Kaphátó használati utasítással együtt 25 kr., 50 kr. és 1 frtos dobozokban I EGGER czukrászdájában Budapesten Erzsébet-tér 9. sz. Főraktár Magyaromé | számára Budapesten Török József gyógyszerész urnái király utcza lí Tovabbá k&Dhsto i Gyulán : Popalftai1 WmUpr P ntAáa __Békésed íz . urak oá urnái. — k_________________________Hűl Továbbá kapható: Gyulán: Főraktár Winkler F. utóda gyógy tárában. — Békésen: Benedicty JózBef’ gyógyszerész urnái. Csabán: Varságh B. és Badics Elek gyógysz. uraknál. Gyomon: Kramplics J. gyógysz. urnái. — Orosházán: Medveczky L. gyógysz. M.-Berenybn: Urszinyi L. gyógysz. urnái. — K.-Ladányon: Szijjárfcó S. urnái. EGG«EE valódi malátaisi vonat czulsorlsája í?,^ro.B, csomagokban ugyanezen raktárakban kapható. Ezen maláta-czukorkdk különösen hülesnel mutatkoznak hasznosnak és igen olvasztják a nyálkát. Az Egger-féle mell-czu- korkak jótékony hatásáról számtalan köszönő-irat s orvosi uyilatkozat érkezett, melyek kívánatra megtekinthetők. Gyár és főszétküldési raktár hova vidéki megrendelések kéretnek A. EGCIER’s SOmr. Wien, Döbling*. Kevesebb mint két 50 kros doboz nem küldetik. Szétküldés naponta 4-szer pontosan. Megrendelések a pénz előleges beküldése vagy utánvét mellettkéretnek. ■ 123)8—10.1 ITincs töToToé iDöHc-ögres. 13. évfolyam. 13. évfolyam. hiteles sorsolási értesítőjeosztrák-magyar és külföldi sorsjegyek, kisorsolható állam- és magán-kötvények, vasutak, gőzhajó és iparrészvények elsőbbségi kötvények, záloglevelek stb. Folyóirat, bank-, pénzügyi- és vasúti ügyekben. 1882. január 1-ével uj egész évi előfizetést nyitunk a gf' tizenkettedik évfolyamra. A „Merc.ur“ magyar-német szöveggel 3—4-szer jelenik meg minden hónapban, szükség esetén azonban többször is és pedig minden jelentékenyebb húzás után • tartalmazza könnyen érthető rövidséggel, czélszerű és lajstromi áttekintéssel hiteles sorsolási jegyzéket, valamint a hátralékokat azaz a kisorsolt, de még fel nem vett nyereményeket, ennélfogva értékpapírral bíró közönségnek egy nélkülözhetetlen közlöny. ÜT Előfizetési ára bérmentve, házhoz hordva vagy postán küldve egész évre csak 2 frt. „3^3 23IE3 C "CT“ ZE3“ Ifeia,d.ólxi'vra/tsű.a<_ Budapesten, Dorottya-ntcza 13. sz. Van szerencsénk az előfizetésre meghívni és kérjük a czimeket tisztán kiírni, valamint az ntolsó pósta-áliomás megjelölését is. — Az összeg beküldése legozélszerübben és legolcsóbban péstautalvány- nyal eszközölhető. jgj\ g_g X iA AAAAAAAAAAAAAÄÄX^ Gyulán, a városháza melletti S3. számú w £) ház szabadkézből eladd. I X Tudakozódhatni lehet ÜILBERiTElX X X) IHlhOR-nál. Q 3) X—3. 9HUU*UU*nH*MMUUU*M*UUH*UnUM*M*UU»M*9 X ___ • __ ___ # * It I t It It It It It It It It It FALYAZAT. Békés városának tiszti mérnöki állomása, melynek javadalmát képezi: 1 varos pénztárából havi részletekben fizetendő nyolczszáz forint (800 frt) évi fizetés, 2. Magán felektől igénybevétel esetében: *0 ^ varos belterületén minden előforduló egyes esetért fizetendő ötven kr.(50kr.) .... ~ 3fr,08 belterületén túl a határban minden egyes esettől a kiszolgáltatandó e o ogatonfeivül két forint (2 frt) — üresedésbe jővén: ez állomásra pályázni kívánók ezennel elhivatnak, hogy képességüket igazoló hiteles okmányokkal fölszerelt folyamodásukat folyó 1882. évi január 31 napjáig Békés város tanácsához terjesszék be. A később érkező folyamodások figyelmen kivül fognak hagyatni. 1) 1—3. Békés város tanácsa. £ X X X X X X X X X X X X •xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxS ♦ ♦ Bérbeadandó ház. A könyök utczában a 169. sz. a. ház, mely áll az épület előré- szében két padolt szobából és konyhából, hátul egy padolt szoba s konyhából, két kamarából s az udvaronfás színből, f. évi april 24-től egy, vagy több évre haszonbérbe adandó. Értekezhetni a reform, leányiskolánál a tulajdonossal, Gyóji Miklós úrral. 2), 8 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ B.-Gyulán, 1883. Nyomatott a kiadótulajdonos Dobay János könyvnyomdájában.