Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)
1875-07-04 / 27. szám
Negyedik évfolyam 1875. 27-ik szám. Megjelenik hetenhint egyszer, vasárnap. Szerkesztőség: Békés-Csabán, kastély utcza 8-ik szám. Kiadó hivatal: Gyulán Dobay János könyvnyomdája és Winkle Gábor könyvke- reskedése. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz Békéscsabára czimzendők, és legfeljebb minden csötörtökig beküldendők. Gyulán julius 4-én. TÖBB BEKESMEGYEI NYILVÁNOS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. FELELŐS SZERKESZTŐ: ZSILIKTSZKY MIHÁLY. Előfizetési feltételek: Egész évre helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve 5 frt — Háromnegyed évre 3 » 75 Félévre .... 2 „ 50 Évnegyedre . ! . 1 „ 25 Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dijak: Egy 4 hasábos petitsor 5 kr. Kétszeri közlésnél . . . 4 „ Háromszori közlésnél . . 3 „ Többszöri hirdetéseknél engedmény adatik. Bélyegilleték 30 kr. A nyilt-tór sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: B.-Gyulán Dobay János könyvnyomdájában és Winkle Gábor könyvárusnál. — B.-Csabán a nyomdában. — Budapesten Haasenstein és Vogler,— Bécsben Naftles J. hirdetési irodájában. — Elfogadtatnak hirdetések vidékről levélbeni megrendelés által „a „Békés“ kiadó hivatalához“ czimezve is. Előfizetési felhívás f. évi folyamának második felére. Előfizetési feltételek: Postán küldve és házhoz hordva jul.—deczemberre .................2 frt 50 kr. ju l.—szeptemberre .... I frt 25 kr. Az előfizetési pénzek Gyulára a kiadóhivatalba intézendok — egyszerűen 5 krajczáros postautalványok mellett. A „Békés“ kiadóhivatala. Nehány sző népisk. közoktatásunk ügyében. Megyei sziikkeretű lap lévén a „Békés,“ nem foglalkozhatunk annak hasábjain a tanüggyel oly tüzetesen, mint ezt szak- lapilag tehetnők s mint ezt annak országos jelentősége kívánná. Megyénk szellemi érdekeinek vélünk mindazáltal némi szolgálatot tehetni, midőn a népisk. közoktatást érintő, a tapasztalati élet mezején szü- lemlett egynémely gondolatunknak — ha bár csak nehány szóval is — a nyilvánosság előtt kiíejezést adunk. Az 1868. XXXVIII. t. ez. minden esetre a 67 es politika dicséretes vívmánya. Isten tudja: mikor lett volna közoktatási törvényünk. De itt is, mint sok másban, bizonyos hamarkodás félreismerhetlen jele az egész törvényen az, hogy a keresztülvitel, a foganatosítás nagy nehézsége nincs kellőleg méltatva, mikéntje nincs részletezve. Egyszerűen oda van vetve a szokásos záradék: „e törvény végrehajtá sával a miniszter bizatik meg.“ És a miniszter csak midőn intézkedni akart, vévé észre, az iskoláikra féltékeny hitfelekezetek szenvedőleges magatartása mellett, a községi üres pénztárak képtelenségét arra nézve, hogy a törvény 23. §-ához képest iskolák állíttassanak szükséges számban, melyek távol minden vallásos szinezettől, magának az államnak édes tulajdonai legyenek. Pedig — ismeretes lévén a hitfelekezetek tehetetlensége — voltaképpen ily, úgy mondatott községi iskoláknak, ha nem is a kellő, de minden esetre minél nagyobb számban leendő azonnali felállítása lehe tett — ha nem csalódunk — a törvény ezélzata. A helyett azonban, hogy az egyes községek a helyi körülményekhez képest reá szóritattak volna törvényszabta kötelességeik teljesítésére : a hitfelekezetek zaklattalak s zaklattatnak még most is — és pedig legtöbb esetben hibás statisztikai adatok alapján — iskolák oly mérvű szaporítására, melyet megbirniok a lehetlenségek közé tartozott s tartozik; holott a 11. és több §§-ban nem az van mondva, hogy tartoznak felállítani, hanem csak az, hogy állíthatnak fel nyilvános népoktatási intézeteket a hitfelekezetek is. így fejthető már meg némileg azon különben talányszerví körülmény, hogy mig a hitfelekezetek, megértvén az idők jeleit, elkezdtek saját anyagi erejükhöz képest a népiskolai közoktatás terén, habár csak lassan, tova mozogni: addig a kormány egészen újból felállított községi iskolák vajmi csekély számával dicsekedhetik s átalában a tanfelügyeletre fordított évi tetemes kiadással az eddig felmutatható eredmény nincs kedvező arányban. Annyira sem mentünk, legalább megyénkben nincs odáig vive a dolog, — a mi pedig, mint a helyes öntájékozás mul- hatlan föltétele s kiindulási alapja, igen fontos, — hogy a tankötelesek számának biztos kitudására vezető legczélszerübb ut s mód el volna találva. — Közelebbről is nagyszerű rovatos ivek — számos több helyen érthetlen s lényegben haszontalan kérdőpontokkal — küldettek szét a községek elöljáróihoz és a hitfelekezeti anyakönyvvezetőkhöz betöltés végett. S mit tesznek ezek ? Szóljunk igazat! Amazok úgy mint emezek — tisztelet a kivételeknek — igyekeznek olyan, feleleteket adni, olyan számokat jegyezni fel az ivek vonatkozó rovataiba, melyeknek alapján uj iskolák felállítására, legalább rögtönösen, ne legyenek szoríthatók. — A tankötelesek számának biztos megállapithatására nézve leghelyesebb ut s mód volna — goudolatunk szerint — az elödllitds; azon eljárás, mely az ujonezozás- nál gyakorlatban van. Tudniillik a 6-ik évüket betöltött, életben levő fi- s leány- gyermekek a keresztelési s halotti anyakönyvek egybevetése nyomáu minden évben ki- és összeirattatnának ; szüleik, gyámjaik vagy gondnokaik az iskolai szék által személyes megjelenésre idéztetnének; az elő nem állíthatók kitöröltetnének ; — az ekként tisztázott névjegyzékek (védkö- teleseknél: állítási lajstromok) évről évre kiigazitatnának s a t. igaz, hogy ez munkával jár; de egy részről biztos, igaz és értékes adatok birtokába juttatná a megyei isk. tanácsot, mely aztán nem jönne azon kellemetlen helyzetbe soha, hogy kétséget kelljen támasztania a tanfelügyelő évi jelentésében foglalt adatok, mint képtelenségek ellen, a mire csak nem régiben is volt példa, — másrészről a községi és hitfelekezeti elöljárók is mentesek lennének minden gyanúsítástól, melynek most a tankötelesek, iskolába járók, iskolába nem járók, teljesen iskolázatlanok s a t. számának, kellő utasítás hijányában különböző felfogás szerinti bevallásával akaratuk ellenére is kiteszik magukat. Az is elég baj, hogy a minden uapi iskoláztatás 6 évi folyama, csak úgy, mint másutt, megyénkben sincs, vagy legalább igen kevés községben van keresztül vive, úgy, a mint azt a törvény parancsolja. Különösen földmiveléssel foglalkozó népünknek kivált vagyontalan része már 10 éves korában, vagy még előbb is hasznát akarja venni gyermekének, vagy pedig cselédnek adja, hogy ne kelljen élelméről, rubázatá- i*ól gondoskodnia. Sok értelmes, de szegény sorsú szüle szívesen járatná gyermekét iskolába, ha ott kenyeret is adnának kezébe, így törtéuik aztán, hogy már az ötödik, annyival inkább a hatodik évben annyira leapad az iskolába járók száma, hogy nem érdemes érte különlegesen gondoskodni, annyival kevésbé tisztességes fizetéssel biztosított tanítót tartani. E bajhoz csatlakozik a fejletlen gyermeki kedélyre károsan ható azon másik körülmény, hogy a különben 6 évre beosztott tananyag felsőbb rendeletek ellenére is 3—4 évre szorittatik ösz- sze, azon helytelen indokolással, hogy minél többet vigyen ki a gyermek az iskolából. — E bajon vagy bajokon ismét csak a már emlitett előállítás s aztán a törvény TÁRCZA. Báró Fucs barátom és a lutri. (Egy kis psychologiai stádium.) Volt nekem S.... en egy igen érdemdús con- scholariusom, báró Fuosnak hívták, apjától öröklött neve pedig Brdár s az anyaszentegyház kebelébe Eduardo név alatt vala bevezetve. A báró Fucs névnek van egy kis története. Báréi rangra imposans orra s mindenkihez leereszkedő modora emelte (notabene, egy Öt s két hü- velyknyi magassággal bírt,) a Fucs névhez pedig következőleg jntott. Physikusok voltunk s tudva levőleg a phy- •ikában gyakran a mathesisnek is van dolga. Mi tehát egy szép nap délutánján a helyett, hogy már az urban nyugvó S ....... tanárunk világra sz óló latin interpraetatióit hallgattak volna, én, Brdár & comp. ugyancsak forgattuk a mathesist lakásomon, fejtegetve azon tbeeist, ba tizenháromra jön egy kilen ez es, hogyan lehetne abból huszonegyet kiokoskodni. E nehéz probléma megoldása fenn tisztelt barátomnak épen a legrosszabb időben jutott, akkor t. i. mikor utolsó két hatosa aszott. Izzad, szurkol, nztán egyszerre siralmas hangan felkiált: fucs! Fucs! hangzik vissza rémes echo gyanánt a félig kinyílt ajtóból. De már erre a viszhangra mi is fuoscsá tevénk, meit az ajtón bejövő persona nem volt senki más, B.......a főiskola igazgatója, a ki mindent inkább megtudott bocsátani, mint a kártyajátékot. — No nekünk ugyan megesett a békési vásár! Bezzeg nem is hallottam én sem az előtt, sem azóta olyan szívhez szóló predikátiót, s vizsgakor ugyancsak kaptunk kalkulust a ma- thesisböl, akkorát, hogyha rágondolok, most is borsódzik bele a hátam. Brdáron pedig azon felül még rajta maradt a Fucs a mihez előbbi időkből datálódó bárósága is járult, s igy lett az egykor alacsony rangn Br- dárból, báró Fucs Eduardo. O különben áldott jó ember volt, de volt neki annál több adóssága s lutri rescontója. Szeretett a lutriba rakni, valóságos lutri-mániában szenvedett, a nélkül, hogy valaha csak egy fagarast nyert volna, — s mint minden ilyen ember, ő is rendületlenül hitt az álmokban, előtte nagyobb auctoritás volt az álom-könyv, mint a biblia. Együtt laktunk. Egy estve én korábban feküdtem le, ö még olvasgatott az álorakönyvben. En csakhamar elkezdek hosszabakat lélegzeni, aztán álmomban öszszefüggés nélküli szavakat beszélni. A báró figyelmessé lön erre, s hogy annál jobban megértse, a mit talán álmomba elárulok, ágyamhoz ült, kezében egy irónt és egy darab papirost tartva, melyre halkan kimondott a ellesett következő szavaimat biven jegyzé fel. „Kert.... két láb.... mély .......föld.... leme z .. számok.... Itt elhallgattam s fekvésemet változtatva, arczczal barátom felé fordultam, ki merev tekintettel bámult a kezében levő papirosra s alig hallhatóan ismételte a leirt szavakat. Aztán hangosan kezdett gondolkozni. — Hm! kert, két láb, mély, föld, lemez, számok, ez annyit jelent, hogy a kertben két Iáb- nyira a föld alatt van egy lemez s azon számok, mily jó volna azokat a lutriba tenni. De hol van a lemez, fel ástam az egész két holdnyi nagyságú kertet, az merő lehetetlenség 1 — De miért is nem Egyeltem jobban, bizonyosan a helyet is megmondta, óh én egyptomi bivaly 1 — Evvel nagyot ütött öklével homlokára. Erre engemet iszonyú nevetés-görcs fogott elő, csak úgy pattogott bennem s alig-alig, hogy ki nem tört belőlem. Eduardo pedig roppant lelki kínokat állhatott ki, mert mély fájdalma ily szavakban tört ki. — Lebwohl terno, adjiö hauptreffer, pedig már a markomban voltl Hogy a lelki gyötrelmektől megszabadítsam, a beszóláshoz ismét előkészületeket tevék, nagyokat sóhajtva. Eduardo arczán a remény egy Bugára villant át, fülét egészen számhoz illeszté, hogy egy árva betűt se veszitsen el az ihletett igékből. „Legnagyobb fa... egy láb... távol.... kő....“ Többi szavaim szelid hortyogásba mentenek át. Báró Fucs most már mindent tndott a boldog volt. Elkezdett [ugrálni, toporzékolni, dalolni, fütyölni, mire én fölébredtem s ugyancsak jói leszidtam. — Talán megörültél te Fucs? Mit zavarod ilyenkor a becsületes keresztyének álmát! O bocsánatot kért. — Igen! mondám a legnagyobb indigna- tió hangján, — most már mehetsz Rókára zabhegyezni, mikor már kiverted fejemből a számokat, a melyeket megálmodtam. Eduardo 1 én megfojtalak, ha azok a számok eszembe nem jutnak, mert nekem álmomban egy angyal jelent meg, s mégesküdött reá, hogy ezek a számok kifognak jönni. — Oh te te, minek is nevezzelek már, te dromedár! Báró Fucs szitkozódásomra csak mosolygott s dárius kincséért sem árulta volna el a szent titkot, melyét én álmomban kifecsegtem. En falfelé fordultam s elaludtam, s hogy ö aztán mit csinált, nem tudom. Másnap korán reggel ébredtem föl, barátom már talpon volt, szemeiből azonban láttam, hogy nem sokat alhatott Hány felleg-várat épített ő ez égy éjen át, bajos volna megmondani. A mint a kertet kinyitották, ő első volt, a ki bement, hol is előkeresett egy rósz ásót s utczu! rohan a nagy almafának, hogy onnan jövendő gazdagságának fundamentom-kövét kiássa. — En utánna mentem. — Mi lesz Eduardo? kérdém a lehető legnagyobb meglepetést szintéivé. —öymnastizálok,—válaszoló röviden báró Fncs. — De csak nem akarod ezt a fát kiásni? kérdém újra. — Nem 1 — feleié laconice az én barátom, aztán pedig mereven bámult a köre, mely az almafától egy lábnyi távolban nyugodott. — Az álom nem hazudott, minden össze vág, — gondolámagában, aztán az ásót a földbe raélyeszté. — Vagy-tán meguntad életedet s most a sírodat akarod megásni? ingerkedém vele. O azonban nem confnndáltatta magát, hanem szótlanul tovább ásott, egyszerre csak peng az ásó mintha vasba vágta volna és e hangnak hallatára bárómban a vér megálla. Csakugyan vas lemez volt az, vas bográcsnak rozsda ette oldala, Edu- ardó örömtül reszkető kézzel nynlt érte. A lemezen számok voltak, még pedig fehér festékkel fel- pingálva. ezek: 7, 13, 21, 37. — Hogy a báró mit érzett e pillanatban, nincsen tolla mely leírhassa. — Quaterno! qnaterno 1 Ezért, ezért ástam .... én.... én kiált fuldokolva. — Csodálatos, és hogyanjtudtad, hogy itt egy lemez van elásva s rajta számok vannak? — Az éjjel.... álmodtam, — dadogta szakadozottan a lutri-hős, —hogy egy.... angyal.... jött hozzám is., s ezt.... diktálta, nézd. — Evvel előmutatá a papirost, melyre tegnap este az én szavaimat leirta. En összecsaptam kezeimet. — Öli Allah hatalmas! — mondám egy ke- netteljes pillantást vetve az égre. — Hohó! barátom, kiálték aztán egy kis szünet múlva, — ne örülj olyan nagyon, csodák nem léteznek, a te kedvedért az úristen bizony nem fogja fárasztani az angyalokat, hogy megsúgják micsoda számokat tégy a lutriba. — Almodnak psychologiai ra- tioja ez. — Tegnap este, emlékszel, hogy leszidtalak azért, mert éktelen lármáddal rózsás álmaimat megzavartad. Nekem csakugyan megjelent volt álmomban egy angyal. Elbeszélt álmom nagyon belevésődött telkedbe, 8 igy a te álmod nem volt egyéb, mint az enyémnek balovány photog- rafiája. A kép netaláni hézagait az álomban öntn-
