Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)
1875-07-04 / 27. szám
45-ának- szigorú alkalmazása segíthet nómi- leg. De ki s miként alkalmazza ? Itt a bökkenő! Ismeretes a sorsnak azon szeszélyes játéka, hogy a sok gyermekes szülök rendesen a legszegényebb osztályból kerülnek ki, a kiken a törvényszabta pénzbírság soha be nem hajtható, ... az erkölcsi eszközök használása pedig czélra nem vezet. Mindezzel nem az van mondva, hogy az ötödik és hatodik osztály felállítása lehe tetlen i sőt azt mondjuk, hogy az iskolai szék részéről kifejtendő kellő erély mellett nincs abban semmi lehetetlenség. Csak az előállítás szükséges voltának indokolására hoztuk fel; — mert egyedül ez utón s módon szerezhet magának az iskolai szék bárhol is biztos tudomást arról, kik a megá talkodott makacs és igy büntetésre méltó s büntetés alkalmazásával kényszeríthető, — kik pedig a gyermekeik iskolába járatására valóban képtelen és igy elnézést, kíméletet sőt kisegítést érdemlő szülők. (Véd- köteleseknél: felszólamlás.) Ami különösen az ismétlő iskolákat illeti: itt nem volt elfoglalva a hitfeleke- zetek által egy talpalatnyi tér sem, a költ séget is mindenesetre megbirták volna a községi pénztárak, s mégis a semmivel ha táros csekélység, — inkább csak látszatra számitott jámbor kisérlet — minden össze véve is az, a mi nyereményként észlelhető. — Természetes: mert ha már a mindennapi iskola két felső osztályába is erőszakkal kell mintegy fogni a növendékeket: mennyivel inkább az ismétlő iskola három évi tanfolyamára, kivált nyári szorgosabb munka időn. — Sokkal többet érne s biztosabb czélhoz vezetne, ha az ismétlő oktatás tórvényszabta tanórái, — 5 téli hónap után hetenként 5, és 3 nyári hónap után hetenként 2 órát számítva, — összevonatnának s év elején vagy végén, mikor a külső munka egészen szünetel, 6 egy másután következő héten, hetenként 20 órán egy folytában az évi ismétlő-oktatás ; az év többi részére aztán bocsáttatnának a növendékek szabadon. (Katonáknál: behívás évi gyakorlatra.)^ Ki lehetne vinni, hogy az első hat héten a 13, másodikon a 14, harmadikon a 15 évesek nyernének oktatást, mi az együttes oktatásnál minden esetre helyesebb volna s a háromszor hat hét még kitelnék az őszi és téli hónapokból. A növendékek igazoló jegyet kapnának, mely a hat heti tanfolyam után az iskolai szék elnöke vagy meghatalmazottja előtt felmutatandó s általa láttamozandó lenne. A ki a névjegyzékben foglaltak közül ilyet előmutatni nem tudna : annak atyja, gyámja vagy gondnoka minden kimélet nélkül büntettetnék. A cselédként szolgálatba állhatás egyik és pedig el nem maradható kelléke gyanánt lehetne tekintetni a hat heti tanfolyamról hiteles alakban kiállított okmányt stb. így reménylhető, hogy lesz ismétlő oktatás | — de ha egész évre kia- katjuk terjeszteni : népünk viszonyait is-' merve nem kell semmi jóstehetség annak előre való jelzéséhez, hogy az iskolai székek legjobb akarata s legerélyesebb buzgalma is sikertelen marad. Elvégre is belefáradnak s felhagynak a zaklatás áldás- talan munkájával s ismét ott leszünk, a hol voltunk. Ajánljuk mindezeket a megyei iskolai tanács tagjainak nagybecsű figyelmébe. Szegedi Károly. Levelezés. Válasz a „Békés“ békési levelezőjének. A „Békés“ f. é. 25-ik számában a békési r. 1. által jogtalanul megtámadva érezvén magainat, jogosultnak érezeni hogy a czikkezö urnák válaszoljak. On ugyan is azt írja a jelzett számban, hogy ritka jelinsége volt az Írói viszketeynek, midőn én a „Békésmegyei Közlöny*-ben a feletti fájdalmaimnak adtam kifejezést, hogy a szentandrási postamester Békésre tétetik át. Uram uram ! ugyan miért nem nyitja fel jól szemét ? a vagy tán álmodik ön ? vagy az irhat- náraság viszkotegség álmaiból jól fel sem ocsúdva szélyel sem néz ? s megy vakon a pegazusától el- ragadottan hivatkozik a „Békésmegyei Közlönyu-re, 8 minthogy és a „Békésnek“ vagyok régi időtől rendes levelezője, s ebbe szoktam községünket érdeklő minden nevezetes!) eseményeket leirni, de a Békésmegyei Közlönyben soha nem olvasott sem ön sem más tőlem egy kukkot sem, s igy az ebbeli állítását téves alapra fektetett ráfogásnak, elferdített alaptalan koholmánynak tekintem. S gondolkozván mégis az ön sorai felett rájöttem, hogy az bizony csakugyan ábránd és való, mert ön a Békésmegyei Közlönyből olvasta azt mit én a múlt 1874-ik év31-ik számában a „Békés“-ben köz- lőttem, tudniillik hogy Urbanek Nándor közkedvességben részesülő posta mesterünk a n.-váradi postaigazgatóság által Békésre tétetett át, akkori czikkemmel sérteni nem akartam s belőle legkis- sebb sértőt senki ki Dem olvashat, mert én' nem tartoztam tudni hogy halálozás, előléptetés vagy mi más ok miatt jött üresedésbe a békési posta- hivatal, én csak is Urbanek Nándor barátomat az igen tisztelt békési közönségnek érdeme szerint akartam bemutatni, s egyedül azon érzelmeknek adtam kifejezést, mely kebleinket meghatotta akkor, midőn egy mindnyájunk által tisztelt loyális érzelmű népszerű posta mesterünk tőlünk eltávozandó volt. Vagy van önnek biztos tudomása e dologról, vagy nincs, ha van róla tudomása, akkor valótlanságot állit; ha nincs, akkor csak viszketeg- ségböl szóllott. De hogy én igazat írtam, bogy valótlanságot nem állítottam, arról kezeskedem, mert saját szemeimmel láttam s olvastam, hogy posta mesterünk okmányilag Békésre posta mesternek ideiglenes minőségben kineveztetett. Tény, és bizonyosan r. 1. tudositó ur előtt is tudva levő dolog, hogy a szentandrási posta mester a békési postahivatal átvétele végett hivatalosan meg is jelent és bizonyos itt elő nem számlálható okok miatt ö önként vissza lépett. Könnyű lesz a tisztelt olvasó közönségnek a fentebbiekből megitólni, vajon ki irt kettőnk közül valótlanságot, én-e ki mindenkor nyílt sisakkal saját nevem aláírásával lépek bárkivel is szemben a küzdtérre, vagy a békési r. I. álarcz alá rejtőzködő levolezö-é ? Higyie el uram, rosszabb szolgálatot nem tehetett nevezett posta mester urnák, kit én se meg nem sértettem se még csak nem is akartam. Nézetem szerint jobb lett volna agyon hallgatni ezen a közönségre érdektelen dolgot, mint valótlan állításokkal felspékelt közleményével újra feleleveníteni azt. Önnek úgy látszik igen zokon esett e kifejezésem „boldog békésiek ! s valóba szánó mosolyra indított engeroet ön, midőn e kifejezésem feletti megbotránkozásának ad kifejozést, s Írja, hogy „a békésiek boldogságát azon körülménytől teszem függővé, ha a szentandrási posta mester a békési postahivatalhoz kineveztetik. Kérdem öntől, feleljen rá, de tegye szivére előbb kezét „hol munkás, tevékeny, önzetlen keblű hivatalnokok működnek a közjó előmozdításán, s áldás-dús működésökkel a nép boldogságát munkálják, hol minél többen vannak a község vagy város vezetésével megbízottak közt, kik önzetlen tiszta kebellel a közjót tartják szem előtt, nem méltán mondhatjuk e el, hogy „de boldog ez a község vagy város ! minthogy mi ily férfiútól voltunk akkor megválandók s a kinevezés folytán Békésre volt menendő, midőn posta mesterül ily köz- kedvességü férfiúval reménylettem szaporítva látni a békési miveit közönséget nem méltán mond- hattara-e : boldog békésiek! Egyébiránt ha ön az ily félékben nem lát boldogságot, akkor utalom önt az öreg Bütyök Matyi bácsinak a mi vén ha- rangozónknak a Békésben a boldogságról Írott czikkei megolvasására, meg mondja az öreg Matyi bácsi a vén sas, hogy mi hát az a boldogság ! Egyébiránt nem polemizálok többet; volna még ehez több szavam is, de eléggé kimerítve látom az ügyet; győződjék meg róla, hogy ha önnek van oka Sebők nr megmaradása felett örülni, biz akkor nekem is van, mert a szerencsés megoldáson nem titkolhatom el örömömet de más részről én azon is örülök, hogy közkedvességü tiszta jellemű posta mesterünket továbbra is van szerenIát, a lutrist; ki is jött az nem sokára, hozva magával a táblát, melyen a kihúzott számok, mint egy megtestesült satyra, bámultak le az ott reménytől sugárzó tekintettel ácsorgók tömegére, mintha mondták volna: beb nagy szamarak vagytok. Eduardo egészen a táblához furakodott, s egyszerre halálsápadtá lön: az ö számaiból egyetlen egy sém jött ki. 0 nem akart hinni szemeinek, háromszor is végig nézte a ki jött számokat s ugyanannyiszor hasonlitotta össze saját rescontója számaival. Az azonosság közöttük csak sehogy sem akart létre jönni. Végül E luardo berohan a lutrishoz I reá kiált. — Mely számok jöttek kil? . — Láthatta az ur, ha van szeme, kitettem, — válaszolá durván a kérdezett. — Hazudik, nem azok jöttek ki! dühöskö- dék az én barátom, — 7, 13, 21, 37-nek kellett kijönnie! Ez csalás, oz rablás! — Ejnyo ilyen amolyan adta gazembere! )— kiált felindulva az ugyancsak megtermett lutrié, — ki mer az én becsületemben gázolni! — Evvel ugyancsak egy időben komoly készületeket tett arra nézve, hogy a halálsápadt bárót gyors forsponton a boltból kiexpediálja._ — Csak az én gyors közbejöttömnek sikerült e nem épen kellemes utazást megakadályozni. Báró Fucset, ki csak úgy tántorgott a nagy felindulásban haza kisértem. Egész utón szitkozódott, mint a jégeső, összeszidta valamennyi budai, bécsi, frankfurti lottót, valamenn3’i álmot, még azoknak a megjelenő angyalait is. Hazaérve elővette a kötelezvényt mit három nap előtt szerkesztőnk, I uj meg uj átkokkal kibővítve azt, esküt tott reá, hogy soha többé lutrira nem tesz I álmokban nem fog hinni többé! — Végül a szoba közepén gyufából egy máglyát rakott s valamennyi rescontóiát ünnepélyesen elégette. * * * Hét éve már annak, hogy az vele történt. datb-nul működő képzelet kiegészítette s a visio élénk szineivelretouchirozta. — íme ez a dologfacitja. — Igen, de a valóság! a lemez, a, számoki — mondá triumphaló arczczal az én barátom. — Az igaz, erre nem gondoltam, — mondám gondolkodóba esve. — Látod, — beveskedék Eduardó, — te azt mondod, hogy bolond, a ki álmokban hisz, látod most le vagy főzve, — s evvel mint valami diadal-jelvényt a rongyos vaslemezt jobbjában magasra emelte. En úgy tettem, mint a ki az ilyen kézzel fogható argumentumok előtt kénytelen hátrálni s a világért sem mondtam volna neki, hogy én előtte való napon gondoskodtam arról, miszerint a lo- mez csakugyan ott legyen. — Most egyenesen a lutriba, a budain holnapután lesz a búzás. Öt forintot, nem! tizet teszek erre ! — De hol veszed a tiz forintot? — Erre csak adsz annyit, — mondá Eduardo, a kezében görcsösen összeszorított lemezre mutatva. — Egy fületlen gombot sem! válaszolóm. ■ — Oh te hitetlen Tamás, — kezdett lecz- kéztetni az én barátom, — hát még most sem hiszed hogy nyerek; no te ugyan nem üdvözölsz. — Hát csakugyan nem adsz? Három nap múlva tízszeresen adom meg. — Vagy is akarod mondani, — igazitám ki a reménykedőt, — három év malva tizszerre adod vissza. — Hanem tudod mit, tegyük meg közösen. Erre már nem akart rá állani. — No jól van, ha nem, úgy tessék tedd meg magad. En pénzt nem adok. — Barátom, Elemér, Málcsikád szerelmére kérlek, adj tiz forintot! riraánkodott báró Pncs. — Már bizony barátom arra te ne kérj tőlem pénzt, mert Málcsikám szerelme se nem zá loglevél, sem pedig nem váltó, a mire pénzt lehetne kölcsönözni, — felelém szemrehányólag. —- Hanem egy feltétel alaft adok, ha megígéred, nem I ha megesküszöl, nem I az is kevés! ha írásban saját pecséted alatt adod, hogy azon esetre, ha most nem nyersz, soha többé lutrira nem teszesz s az álmokban nem fogsz hinni többé! Báró Fncs erre jóizüt kaczagott, minf a kinek szénája a legjobb rendben áll. — Rá állok, . — mondá nyugodtan s evvel szobánkba menénk. A becsület-kötelezvényt azonnal fogalmaztuk. Megszegése eredményéül borzasztó átkokat bordtunk össze. — Volt abban anathema, átokszitok, égő-pokol, gyehenna, földön-inneni szerencsétlenség s földön-túli boldogtalanság. — Barátom aláirta, még pedig igy: Báró Fucs Eduardo, vulgo Brdár. .— Épen előtte való napon vett volt egy bosszú darab pecsétviaszt, azt az egészet felhasználtuk, akkora pecsétet nyomtunk a kötelezvényre. . Harmadnap reggelén Eduardo nagyon nagyon korán kelt fel, a mi épen sem volt az előtt szokása. Már öt órakor a lutris-trafik előtt defilli- rozott, pedig csak 9 órakor kellett a numerusokat kitenni. Képzelhetni, hogy ez a nehány óra valóságos öröklétnek tetszett az én barátom előtt. Kjlencz óra táján én is a. trafik felé mentem, hogyEduar lo felett piyehologiai szemléletet tartsak. — A mint meglátott mosolygó arczczal sietett elém. kezében egy csinos pénztárczát forgatva, melyet a nyerendő summa számára vásárolt. — Talán bizony nyertél? kérdőin meglepetve. Csak türelem ! türelem — mondá izgatottan, — még egy pár perez, aztán lebwohl szegénység, másutt keress tanyát! Alig hangzottak el barátom szavai, midőn az ó-vár tornyának bassustorku harangja lokiáltotta, hogy kiienczet ütött az óra. Eduardo dobogó szívvel s a lutrira mereve- nen szegzett tekintettel várta a szerencse angyaesém közöttünk üdvözölni s ez örömöniben az egész Szentandrás osztozik. Vivát Soroksár! Éljen a két postamester. I punctum : Zih Károly. Doboz, junius 29. 1875. Tisztelt szerkesztő ur! Engedje meg, hogy a „Békés“ múlt számában megjelent azon újdonságot, molybon a dobozi határban talált hullának általam állitólag megtagadott bonczolásáról van szó, — helyreigazítsam. Az emlitett bulla I. hó 20-án, d. u. 2 órakor lett a faluba szállítva, miután kint a tetthelyen ezt, valamint a hullát alaposan megvizsgáltam. Egy órával később megjelentek falunkban a meggyilkoltnak rokonai, kik a hullát azonnal magukkal akarták vinni Gyulára ; ezt azonban csak á felsőbb hatóság engedélyezése folytan ugyanaz nap este 9 érakor teholték. A hulla tohát Gyulán lett volna bonczolandó. Az áll, hogy a hatóságilag el is rendelt bonczolás előttem nem ismert okokból végre nem hajtatott; de más részről áll az is, bogy ily körülmények között nekem a bonczolásnak megtagadására alkalmam sem volt. Epen a bonczolás végre nem hajtása következtében egyedül az általam kiállított látlelet szolgált és szolgál még jelenleg is alapul a megindított és egész erélylyel folytatott vizsgálatnak. Nem szoktam — ezt tudják azok, kik ismernek — kötelesség teljesítésében bűz előtt hátrálni, és késznek nyilatkozom ezennel, az emlitett bonczolást még most is megejteni. Legyen szives tisztelt szerkesztő ur újdondászát vagy az illető levelezőjét oda informálni, hogy máskor tudósítását megbízhatóbb kiforrásból merítse, nehogy ily alaptalan rágalmazás következtében Midas király hívének tartassék. Reményiem, hogy jelen sorok közlése semmi akadályba nem fog ütközni. Fogadja tisztelt szerkesztő ur kiváló tiszteletem kifejezését. Dr. Felsenburg Károly, urad. és községi orvos. Tótkomlósi kortesdal. (Mint: „Kaszás csillag van az égen“.) Békés megye sik határa, Derült napfény mosolyg rája. Örömtől rezg fü. és bokor: Éljen gróf Károlyi Tibor 1 A kalapom túri fajta. Piros toll játszadoz rajta, Tuli-piros, mint a bíbor: Éljen gróf Károlyi Tibor! Alig pelyhedzett az álla Ahogy honvédnek beálla, Azóta ő S ..........en tanárrá lett. — A budai, bécsi és frankfurti lutrira azóta nem tett. Minap meglátogattam, mint régi jó kenyeros pajtásomat, s a múltak folemlitésénél szemrehá- nyólag mondám neki: — Tehát a fogadást mégsem tartottad meg 1 — Hogy-hogy? kérdé meglepetve. Azt, hogy többé lutrira nem teszesz. — Nem is tettem, n — Nem-e, hát nem nősültél-e meg, s e szerint nem csináltál-e ambót?! — Igen, válaszolá mosolyogva az én barátom, — épen ma 10- hónapja annak, sajnálom kü- lömben, hogy kedves nőmet be nem mutathatom, ma reggel óta beteg. — Őszinte tiszteletemet s részvétemet jelentsd neki. •— No hiszen nem olyan beteg, — mondá gonosz mosolylyal a báré, kit most is még igy neveztem, s ö nem haragudott érte. — Hanem csaknem elfelejtem, — mondám tenyeremmel homlokomra ütve, — az éjjel nehány számot álmodtam, nem tennéd-e meg, a budain holnapután lesz a húzás. O melegen szoritá meg kezemet, én értettem, hogy mit jelentsen ez. — Hanem barátom, — mondá fejét kétkedőn rázva, — avval az álommal még most sem vagyok tisztában. En épen megakartam magyarázni neki a dolgot, mikor valaki lelkendezve bekiált az ajtón! — Tanár ur, tanár ur! vendégünk jött,fiú !fiu , Az ajtóban most nem B..,., az igazgató: hanem a bába asszony állott. Mi egymásra néztünk s én meg nem állhattam, hogy meg ne jegyezzem : — De barátom, ez már terno! it.j- Faust.