Békés, 1875. (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-03-07 / 10. szám

vására a mások gyarlóságán való kapkodás, a rágalmazás, a kárörvendés, a kegye- letlenség; igy lesz igaz az, hogy a nőnek saját neméből sokkal és huzamosan együtt lennie erkölcsi veszedelem.

Arra nézve már rég tisztában van magával a világ, hogy a család a leánynak igazi nevelője ; de tisztában arra nézve is, hogy a rendszeres oktatásra a leánynak is szüksége van, s hogy a család ezt az oktatást nem nyújthatja. Hogy a leány családi nevelése és rendszeres oktatása párhuzamosan, egymást támogatva történhessék, azért kezd lábra kapni a polgári leányiskola, mint a le ány ne velősnek legújabb útja.

Tudom én, hogy a polgári leányiskola czimnek fölfelé democraticus, lefelé aristocraticus középosztályunk nagy részénél minden egyes szava szemet szór, fület sért. Polgári! Hisz ezen mindenkit egy kalap alá szorító kifejezés tagadása annak, hogy ember és ember, nagyságos ur és inasa közt különbség van. — Leány! Hisz ez állítása annak, hogy a kisasszony elnevezés helytelen, értelmetlen, hazug- és illetlen. — Iskola! Hisz ezen mindenkinek nyitva álló közös hely vakmerő versenyre hívása még a csizmadia leányának is arra, hogy jó magaviseletével és szorgalmával a kisasszonyt megszégyenítse. — Sőt tudom még azt is, hogy ezen igen tiszteletre méltó nagyságoknak az aggodalma hajszálnyira alapos ; mind e mellett tekintettel arra, hogy a közönségnek a nevelés ügyét közelebbről kutatgatnia sem hajlama, sem alkalma, sem ideje nem igen van, bátorkodom a polgári leányiskola előnyeit az érdeklettek becses figyelmébe ajánlani.

Minden törvény azért van, hogy valamely fogyatkozást megszüntessen, s a belőle következhető bajnak útját vágja. Ha a törvényhozók az eddigi leánynevelő intézményeket elégségeseknek, jóknak, a jövőre hasznavehetőknek látják vala, a polgári leányiskola ügyével bizonyosan nem foglalkoztak volna.

A törvényhozó testület, legalább eszmeileg, az ország esze ; következőleg élesebb szemű, tágabb látkörü s az általános fejlődés czéljának és eszközeinek meghatározásában elfogulatlanabb és tapintatosabb, mint az egyes szülék. E szerint a polgári leányiskola már keletkezésének forrásánál fogva is megérdemli a bizodalmát.

És csakugyan ezen iskola törvényes, kötelező tantárgyai között egyetlen egy sincsen, melyet az ezen czikk kezdetén körvonalozott házi asszony nélkülözhetne; ellenben ott vannak mindazon ismeretágak, melyek a nő képzettségének alkatrészei; sőt ott vannak mint rendkívüli tantárgyak még azok is, a melyek a nőnek mintegy küldiszeiül szolgálhatnak.

Akár kötelező, akár rendkívüli legyen a tantárgy, mindegyik esetben olyan ember kezében van, a kit tanítására maga a kormány talált alkalmatosnak, a ki egész erejével együtt csak ezen egy iskoláé, a kinek a tanítás életpályája, a kinek becsülete és kenyere munkájának jó sikeréhez van kötve, a ki minden lépéséért felelősséget vállalt, felelősséggel tartozik.

kenység mellett, a népirodalomnak is élt, és valódi föllelkesült ihletettséggel, s a nép szokását, komoly kedélyességét visszatükröző, költői hatással irá ő számtalan, jelesebbnél jelesebb népdalait, melyeket ö részint még Pozsonyban időzésekor, részint gazdálkodásának ideje s kölönböző időkben, oly kiapadhatatlan forrásként árasztott a világ elébe, hogy azok eredetiségöknél fogva is csakhamar elterjedtek, és a nép ajkára országszerte annyival inkább átmentek, mivel azok néhánynak kivételével, és tájszinezettől mentek lévén mindenütt otthonos keblekre találhattak.

így jött aztán létre, még a 40-es években a „Czimbalom“ dalgyűjtemény, mely sajtó alá bocsáttatván, 1100 példányban előfizetés útján azonnal elkelt.

A 60-as években ezen „Czimbalomu az akkori negyven dal helyett, nyolczvan daltartalommal ismét kinyomatott, — melynek megjelenése után, annak egy külön készült díszpéldányát előre kinyert legmagasabb engedelemmel a maga utján felküldve, felséges királynénk is legkegyelmesebben elfogadni és legmagasabb méltánylását, az illető ministerium utján a |Czimbalom,“ szerzőjének kézbesittetni rendelt egy értékes melltűnek bekül- detése által nyilváníttatni méltóztatott.

Ezekben foglaltatik röviden szeretett elhunyt barátunknak azon sokoldalú munkássága, mely az

Igaz, hogy a felelősség divatos, job- jadán üres szó; itt azonban komoly dolgot jelent azért, mert a tanitó testület felett közvetlenül az iskolaszék, közvetve pedig még három hatóság őrködik. A súlypont az iskolaszéken van. Ennek a törvény és az ebből kifolyt miniszteri utasítás oly részletesen kijeleli a gondozás és ellenőrködés tárgyait, hogy ezen utasítás alapján még a tanügyhöz nem értő, de különben ép eszű és jó akaratú iskolaszék is az iskolai élet folyamát rendes mederben vezetheti. Rövidebbség kedvéért csak két pontot emelek ki: a tanórák köteles látogatását és a bíráskodás jogát. A tanóráknak az iskolaszék tagjai által való látogatása kényszeriti a tanítókat, hogy a megállapi- tott tantervet és órabeosztást megtartsák ; sürgeti őket a tárgy felfogatására alkalmas magyarázatra, tehát a tárgyukban való haladásra ; leszállitja, ha kell, emeli, ha kell a fegyelmet; ellenőrzi s ez által gátolja a mulasztásokat; elejét veszi az osztályok tisztátlanságának s a taneszközökben való hánynak. Bíráskodásából pedig az iskolaszéknek az következik, hogy a tanitók és a szülék között részint a felvételnél, részint a komolyabb fegyelmi eljárásoknál, részint az úgynevezett buktatásoknál különben előfordulható kellemetlenségeket magára veszi, ez által őket mintegy sérthetetlenekké teszi, az iskolai renddel össze nem férő szülei kívánalmaktól megvédi, nyugalmu- cat megóvja, egyetértésre s összevágó mun- cál kodásra inditja.

Az iskolaszék feladatának és magának az iskolának fogalma kizár minden külön- egességet, egyenlőtlenséget. Vagyonos vagy szegény, magas vagy semmi rangú, — itt az tökéletesen mindegy ; itt semmi egyéb sem nyújt elsőbbséget, mint a tanuló személyes érdeme. E szerint az iskola leka- jatja a tanulót az esetleges, külső előnyökre való támaszkodásról vagy azok bálványozásáról ; közös versenyre hiván fel az erkölcsi és szellemi erőket, rászoktatja a gyermeket saját erejének használására, megismerésére ; alkalmat ád a különféle tehetségek összehasonlítására s a kiválóbbak jecsülésére ; egy felül az egyenlő velebá- nás, más felől az arra érdemes szegénynek ritüntetése által lassanként betemeti azt az árkot, mely a 1 különböző foglalkozásúak között ma még meg van. Kérdezze meg mindenki maga magát, nem kedves-e neki még ma is emléke mindazon tanuló társának, a kivel évekig együtt dolgozott, együtt örült; nem szorit-e vele szivesen kezet, nem beszéli-e meg vele szivesen az eltűnt iskolai életet, még pedig minden figyelem nél kül külső helyzetére, kérdezze meg, nem azok között vannak-e mindazok, a kik a nzalmasság szükségességének, a megpróbáltatásnak idején felsohajtatnak velünk: bárcsak itt volnátok ! S vájjon miért lenne ez sokkal máskép a nőnél?. Avagy nem igy van-e körül-bellil a neveldebeli társakat illetőleg a nőnél is ? Ámde a fiú felsőbb tanodák és a nevelde, meg a polgári iskola között e részben igen nevezetes kü lönbség van. A két első nagy vidéknek ssolgál, s szolgálata után úgy szétszórja a társakat, hogy egymásról többé alig halla1868-ik évi Vasárnapi újság november 15-én 46 sz. alatt kiadott példányának hasábjain, — hol az ő tökéletesen talált arczképe is megjelent, — hosszas terjedelemben, — mint a mely ezen közleménynek is alapul szolgált — teljes elismeréssel leíratott. Családi életéből csak annyit említünk, hogy ő a korán elhunyt nemeslelkü nejével Tor- mássy Máriával istentől 3 gyermekkel volt megáldva, kik közül az első László megelőzte anyját a sírba, két leánya Ilonka és Jolánka kik művelt lelkű nagynénjök Tormássy Emília urhölgy gondjai mellett nevelkedve, őrangyalai voltak az özvegy apának utolsó órájáig.

Méltó, és nagyon kiérdemlett vala tehát, elhunyt barátunkhoz, azon kitűnő részvét, melylyel nemcsak a helyből, de a közel s távol vidékről is összesereglett, minden rendű nagyszámú közönség láthatólag osztozott az ötét forrón szerető, és utolsó napjaiban őtet egész Odaadással ápoló kedves két leányainak, testvéreinek, rokonainak s a teme tésére megjelent, több régi kebelbarátjainak, — kik között Debreczenből az ismeretes derék Csa- nak Józsefet, és Szabó Lajost is keseregni láthatónk, — méltán érzett mély bánatjokban.

Es most hű barátunk, nyugodjál békével.

A téged szeretők emlékezetével 1

Bonyhai Benjámin.

nak; ellenben a harmadik igen kicsiny vidéknek , vagy csak egyetlen egy községnek szolgál, következőleg a szeretetben itt egyesülteket kevés kivétellel együtt is hagyja. Pedig világos, hogy nem a szétszórt, hanem az együvé rakott hasábok kapnak erős lángra; tehát, hogy a szójárassá vált egyenlőségnek nem a neveldék, hanem a polgári leányiskolák vetik meg a nők részéről az alapját.

Az egyenlőség együtt jár a testvériséggel. Ennek közege a nyelv. Minél köny- nyebben megtaláljuk gondolataink és érzelmeink kifejezésére a legalkalmasb szót, máskép, minél részletesebben foglalkoztunk nyelvünk tanulásával: annál kidomborul- tabb, átlátszóbb, mondhatnám tapinthatóbb alakot nyernek eszméink, tehát annál biztosabb az utjok mások eszéhez és szivéhez. A legnagyobb magyar azon panaszán, hogy az asszony nem érti, sőt szégyenli a magyar szót, valahogy csak túl volnánk már; de attól a várva várt kortól, a midőn majd a gyermek tiszta magyarságot tanul az anyjától, még csak meg sem határozható távolságra vagyunk. „No gyér Muczuskám, puszild meg a tata kezét, Stefi bácsinak meg csinálj pukedlit.' Mikor szűnnek már meg az anyák ily undorító ricsettel tömni a gyermeket? Már addig bajosan, a mig a gouvernante-ok és a neveldék helyett a polgári leányiskola heti négy magyar tanórája nem lesz nyelvszakácsukká s egyúttal meg nem gyökerezteti bennök érzetét annak, hogy a mint nem lehet kétféle ugyanazon családban a közös szeretet és nyíltság, éppen úgy csatornája is csak egy lehet, a tiszta anyanyelv. De ha a családnak legtermészetesebb közege, köteléke, összefor- rasztója az anyanyelv, ezen tulajdonságát a családon kivül sem veszítheti el; hanem veszti el, akkor nyelvünk közösségében a családon kivül is hozzánk tartozóknak, mieinknek, rokonainknak kell tekintenünk mindazokat, a kik nyelvünket velők is közös, általuk is kegyelt nemzeti kincsül tisztelik ; ha ekkép a társadalom összeforrasz- tásának is a miveit és megbecsült közös nyelv a feltétele: akkor testvéresülésünk kezdetének össze kell esnie, a magyar nyelvet a leánynevelés utjai között legjobban ápoló polgári leányiskolák lábra kapásával. Ha a nemzeti nyelv felkarolásán kivül sem- mi egyéb érdemök nem lenne is ezen iskoláknak, ez maga elégséges arra, hogy tozzájok, mint életmentőnkhöz ragaszkodjunk.

No de bármily szemenszedettek legyenek is a tanitók, bármily őrködők az iskolaszék tagjai, elvégre mégis csak emberek, s holmi mulasztások, tapintatlanságok, ferdeségek itt is csak fordulhatnak valamint lelki, úgy testi tekintetben is elő. Készséggel megengedem; de egyszersmind figyelembe ajánlom a nevelde és az iskola közt levő azon üdvös különbséget, mely szerint az iskolai nevelés, mivelhegy a gyermek a napnak négy ötöd részét a családban tölti, magában foglalja a benne előfordulható baj orvosságát is. Két-három óra múlva a gyermek ismét szülei mellett van ; ezeken áll őt észlelni, a vele történteket megtudni, a rajta észrevett helytelenségen segíteni, azon baj pedig, a melyen önma gok nem segíthetnek, az illető hatóság által segittetni.' Itt tehát nem lappanghat, nem gyűlhetik meg, nem mérgesedhetik el semmiféle baj sem, mint a neveidénél; Ezen egyenletes váltakozás a család és az iskola közt teszi lehetségessé az anyának, hogy leánya leikébe folyvást bele nézhessen, bizalmát megtarthassa, a családi foglalkozásokba jókor beleszoktassa s őt saját képére teremthesse. Ez a valamire való anya előtt ismét oly megbecsülhetlen előny, a melyet a legtökéletesebb növelde legjobb tulajdonságainak egész összege sem ellensúlyozhat.

Ha már a polgári leányiskola jó oldalaihoz még azt, a mai időben fontos dolgot is hozzászámítjuk, hogy ezen iskola szemben a leánynevelés másik két utjának költségességével úgy szólván semmibe sem kerül: erős előítélet s elfogultság nélkül sem a házi, sem a neveldei nevelést elébe nem tehetjük.

Igazságügyi bajok.

Igazságügyi bajainkat, melyek főképen hiányos törvényekből és törvények híjából erednek, — tetőzi a végrehajtások körüli hanyag, gondatlan eljárás, mely azt eredményezi, hogy különösen az ingatlanokat tárgyazó végrehajtási actusok ellen rendre semmiség! panaszok adatnak be, bogy ezen actnsok valóban meg is semmisittétnek.

Ebből folyik, hogy a végrehajtások befejezését elvárni nem lehet, s igy a hitelezők kielégítetlen maradnak; hogy a végrehajtási actusok közhitei nélkül vannak, miért, ha sanyarú pénzviszonyaink közt akadna is egy kis árverelő, az se meri magát érdekelni, mert ha igen, legfeljebb azt nyeri azzal, hogy drága bánatpénze hónapokig hever az adóhivatalban 4°/0 mellett, de a kiliczitált realitást el nem nyeri; végre hogy az értékek ily rendetlenség mellett mesterségesen deprimáltainak, a mi azok forgalmára szintén bénitólag hat.

Szomorú állapotok, szomorú helyzet.

S mi a teendő ? az, hogy a mulasztót, a gondatlant, az értetlent szigorú feleletre kell vonni, s rajta minden okozott kárt irgalom nélkül megvenni.

Úgy, de ezt az érdekeltek nem teszik, nem, mert nem merik, s nem, mert e tekintetben az eljárás ismét oly complicált, hogy ahhoz hozzáfogni valóban elszántság kívántatik.

Pedig a dolgot abban hagyni még sem lehet, mert hogy a végrehajtás fontos actusával a birói orgánumok, úgy, mint az ügyvédek úgy elbánjanak, a mint ez divatozik, azt eltűrni nem szabad ; a végrehajtás fontos actusát, gondatlan értetlenség által végkép hitelveBztetté válni sokszorosan becses érdekeink compromissiójával nem engedhetjük.

S ha egyebet nem, azt megtehetjük, meg kell tennünk, mert különben a közönség is e bűnök részesévé válik, hogy nyíltan, hirlapilag közleni kell minden oly esetet, mely bárkinek is gondatlanságáról, értetlenségéről tanúskodik.

így megesett közelebb Csabán, hogy a hitelezők nem mindnyája értesittetett az elrendelt árverésről. Ez a gondatlanság a törvényszéknél követtetett el.

Megesett, hogy a hivatalos lapban a hirdetés nőm kellő időben eszközöltetett, mint hallan, az ügyvéd hanyagságából.

Megesett, hogy több külön telekkönyvi testeket képező realitások egyszerre árvereltettek, világos értetlenségből.

Megesett, hogy ház licitáltatott, de az udvarnak egyik része, mely külön telekk. testet' képezi még csak ezután kerül árverés alá. Minek az a következése, hogy az udvarrész nagy árán alul fog elkelni, vagy busásan ráverik arra, a ki a házat megvette, mindenesetre zavarólag hat az érték alakulására.

S' igy lehetne ezt a gyönyörű eljárást még számGs példákkal illustrálni.

Es csodálatos, de úgy van, hogy Themis papjai 1868. óta még arra nézve sem tudtak tisztába jönni, hogy a végrehajtást tárgyazó semmiségi panaszok voltaképen hol nyujtassanak be, a foganatosító biróságnál-e, vagy a per bírójánál?

Nevezzük bár ki a hivatalnokokat, vagy válasszuk : a hal sütve is, főzve is csak hal marad.

Észrevételek.

az „élöviz-csatorna“ czikksorozatra.

(Folytatás és vége.)

Ha akkor, midőn 20 ezer frtal az élővíz- csatorna megásatott, kiadatott volna még oly ösz- szeg, melyei a partján levő töltések is teljesen kiépíttethettek volna; akkor az élő viz most nem volna veszedelmes Békés városára.

Mert miért veszedelmes Békés városára az élő viz? Tisztán és egyedül csak azért, mert véd- töltései gyengék.

Ha ezen töltések akár a csatorna ásásakor rendszeresen kiépíttettek volna, akár most köny- nyü módon csekély költséggel helyre állíthatók lennének: nem volna szőnyegen az élővíz-csatorna kiigazításának kérdése.

De ezen töltések a csatorna mindkét partján, Békésvárosát hosszában futja keresztül, s többnyire nem nyilt, hanem alig hozzá férhető magány beltelkeken feküsznek úgy hogy, ha ezeket kiigazítani, s illetőleg teljes biztonságot ígérő- leg szabályos méretekben kiépíteni akarnék; előbb nagy mennyiségben drága beltelkeket és épületeket kellene kisajátítani, a mi már magában nagyobb összegre rúgna, mint a benyújtott tervek bár melyike, s e mellett a fakadó viz a szomszédos utczákat tenné járhatlanná.

Akképen kell tehát a kérdést megoldani, hogy Békés városán keresztül a töltések felépítése mellőzhető legyen, s ha e czélnak mind a két terv megfelel, — mit Sztr. E. szaktársam sem tagad — akkor másod sorban dönt az olcsóbbság.

Itt ismét nagyon könnyeden van oda vetve és a hátrányok között első sorban felhozva Sztr. szaktársam által „hogy a kiigazítás 8G ezer frtba kerül, ily költséget pedig az élőviz társulat meg nem bir.®

Hiszen ő maga is nagyon jól tudja, mert részt vett a kidolgozásban, hogy a tervek a mostani áraknak és viszonyoknak megfelelőiem átalk*