Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-08 / 23. szám

Második évfolyam.

23-ik szám.

Gyula junius 8-án 1873

( ^

Szerkesztőségi iroda:

Dobay János könyvnyomdája, saját házában.

Kiadő hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház.

v J

^ Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap.

Előfizetési dij:

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél — Pesten Haaaenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Schwarcz testvérek nemzetközi irodájában fürdőutcza 1-ső szám. és Bécsben Wolzeille 6—8.

Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 írt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. - Nagyobb

hirdetéseknél méltányos árelengedés, r- Nyilttér Garmondsora 10 kr.

Három bóra . 1 ft Hat hóra , . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4ffc

v

________y

Kö

zségi iskola-e, vagy felekezeti? v.

Én úgy tudón, hogy Gyulán mind az öt vallásfelekezet képes külön saját népiskoláját feutartani. Ha képes, minek akkor közös-községivé változtatni? Ha egyik vagy másik nem képes, nem tartozik a harmadik amazoknak segélyezést adni mindaddig, mig csak mindnyájan nem változtatják is kóláikat közösekké. Vagy pedig a képtelenek küldjék gyermekeiket azok tanodáiba, kik azokat fentartani képesek; de ekkor azt senki jogosan nem kívánhatja, hogy néliány más vallásu gyemrek kedvéért amazoknak felekezeti jellege megváltóztassék, vagy a szent jelvényeket és saját vallási gyakorlataikat megszüntessék. Valamint ez előtt, úgy most is szívesen befogadják a kathol. tanodák a más vallásu gyermekeket, úgyszintén a protestánsok vagy görögkeletiek is a katholikus gyermekeket; de minden befogadó mint gazda, nem fogja saját felekezeti és vallási érdekeit emezek t. i. a kisebbség miatt mellőzni.

Gyulán a protestánsok és görög keletiek semmi áron sem fogják iskoláikat közösközségivé változtatni, annál kevésbbé fogják engedni, hogy akár a közös iskolaszék, akár a képviselő testület nékik kathol. vagy mózes-vallásu tanítót adjon. Már most ha ők ezt nem engedik meg, hogy lehetnének a katholikusok oly indolensek, hogy változtassák ők át tanodáikat közös-községivé?! Vagy azt hiszi Kratochvill Gyula ur, hogyha a katholikusok községivé vál- tóztatják iskoláikat, majd a többi gyulai vallásfelekezetek őket segélyben részesítik?! Korántsem. — Vagy talán a városi közös kaszsából fognának segélyeztetni ? Azt sem; mert ekkor igazságtalanságot követnének el a többi vallásfelekezeten, vagy pedig mindannyit aránylag kellene segélyezni. Igen de akkor felesleges lesz egyedül a kath. tanodáknak „községivéilletőleg „közössé“ való nyilvánítása is; — Mert ha a más vallásuak nem fogadják be a katholikus tanítókat, miért engedjünk mi tért a más vallásuak befolyásának kath. iskoláinknak közösekké nyilvánítása által ?!

Vagy azt hiszi Kratochvill Gyula ur, hogy az állam fogja segélyezni a gyulai kath. tanodákat, ha közös-községivé fognak átalakíttatni? Ne higyje! A kormány azt fogja mondani, hogy 9—10 ezer kath. lélek képes fentartani iskoláit. — Vagy tegyük fel azt, hogy segélyezni fogja, de van-e azért joga a kormánynak csak azért segélyezni valakit az állam, vagy is a felekezetek összesége kassájából, ha ez saját felekezeti, kath. vallási érdekeiről lemond? az az, ha a 9—10 ezer gyulai kath. lakos magát lelkiismereti szabadságában koriá- toztatni engedi?! Aztán nem támadna-e elégületlenség a többi gyulai felekezetek közt, hogy az állam náluknál sokkal erősebb és vagyonosabb községet segélyez csupán csak azért, mert ez iskoláját „községi- véu alakitá át, holott a segélyezésnek a gyengébb és tehetetlenebb községeknél volna inkább és jogosabban helye ?

Gyulán tehát nincs értelme a közös-községi népiskolának. Egészen más volna, ha valamely felsőbb tanintézetet, például gym- nasiumot, vagy reáliskolát óhajtanánk Gyulán felállítani. Itt már van értelme a „közösségnek“ mert az egyes felekezetek erre egyenkint és külön nem képesek.

Továbbá a törvényben gyökeredző közös népiskolának ott is van helye és értelme, hol például 200 protestáns, 150 katholikus, 20—30 zsidó és 250 gör. keleti vallásu hivő lakik, és. kik egyenkint és külön képtelenek iskolát fentartani, hanem mindnyáján szövetkezve közös erővel állítanak egy vagy két osztályt. Itt van értelme annak mit Kratochvill Gyula ur mond : „hogy csak a község teheti azt, mire a felekezetek egyenkint képtelenek.“ — Mondom itt van értelme a közösségnek, de nem olyan körülmények közt, mint Gyulán.

Igen, de Kratochvill Gyula, mint ő maga mondja, a nemzetiségeket akarja közös iskoláival amalgamizálni.

Erre csak annyit jegyzek meg, hogy nincs szerencsétlenebb és veszélyesebb gondolat, mint közös iskolával a nemzetiségeket amalgamizálni akarni. Csak tekintsen Kratochvill Gyula ur egy kissé körül és tapasztalni fogja, hogy az, ami iu theoria szép és dicső volua, máskép veszi az ki magát in praxi. — Nem veszi ön észre, hogy ön terve által épen az ellenkező történnék.

Hiszi ön, hogyha majd Gyulán közös iskolák lesznek, — a román jobban fogja küldeni gyermekeit a közös katholikus vagy protestáns iskolába ? És viszont ? Tekintsen ön csak be az aradi vagy temesvári közös kathol. elemi népiskolákba, és kérdezősködjék, hány román vagy zsidó gyerek jár oda ? Azt fogja hallani, hogy mióta azt a „közös és felekezeti“ elnevezéseket feltalálták, mióta a nemzetiségek észrevették azt, hogy mit akarnak a közös iskolákkal elérni: gyermekeiket most még úgy sem küldik abba az elközösitett magyar vagy német iskolába mint azelőtt. Szóval: „amit nem akarsz, hogy más neked cselekedjék, te se cselekedd másnak!“

Kratochvill Gyulának nem tetszenek továbbá a pi’esbytóriumok, a felekezeti iskolaszékek ; a papok, mint felekezeti iskolaszékek fejei. — Olvassák csak meg jól a gyulai iskolaszéki tagok Kratochvill Gyula ur czikkét! szemök — szájuk el áll a bókokon, melyekkel őket és őseiket megtiszteli.

Tudom becsülni az egyént, ki a tanügy iránt érdeklődik, de aki tájékozatlan tanügyi ismereteit és sophismáit a szabadoncz lapokból meritgeti, és néhány idétlen és indokolatlan metamorfózissal feleresztve a közönség elébe tálalja, nézetem szerént nem áll a felvilágosodás, a józan haladó kor és tudás ama magaslatán, melyen Gyula városát, vagy akarom mondani, ennek uj nemzedékét regenerálhatná.

Elismerjük mi azt, hogy vannak népiskoláinkban hiányok; de e hiányokat ön közös iskoláival még kevésbbé fogja megszüntetni.

Vagy mondja meg Kratochvill Gyula ur, minő hiányokat észlelt meg például: a kath. felekezeti iskolákban ?

Talán nem tetszenek, yagy nem elég erélyesek az iskolaszéki tagok ? De ez a közös iskoláknál is előadhatja magát. Azután minden harmadik év végén van uj választás, hasson ön oda, hogy a nép erélyesebbeket válasszon. Azon legyen, hogy I

Ön is bejuthasson az iskolaszéki tagok közé.

Vagy a tanítókban van a hiba? Ez a közös iskoláknál is előfordulhat. De iparkodjék ön oda hatni, hogy a hanyag vagy kötelességét nem teljesitő tanító helyébe más választassák.

Vagy az osztályok túltömvék tanon- czokkal ? Ez is előfordulhat a közös iskoláknál, De azért van az iskolaszék, hogy állítson paralell-osztályokat.

Vagy a gyermekek hanyagul járuak az iskolába ? Nem rég olvastam a lapokban, hogy Trefort cultus-miniszter ő excel- lentiája alföldi kőrútjában a fölött panaszol- kodott, hogy a „közös iskolás“ községekben a tanonczok leghanyagabban látogatják az iskolát. Magam is meggyőződést akarván szerezni a közös-községi tanodák állapotáról, megtekintettem néhány közös iskolát, és mindenütt többnyire rendetlenséget tapasztaltam. De ez nem is lehet máskép; mert a lelkész, ha mégis választatnék a közös iskolaszék elnökévé, e hivatalt papi jelleme és állásánál fogva nem vállalhatja el oly iskoláknál, melyek közösségüknél fogva a vallás megszorítását tűzték ki feladatokul s így a tanügyhöz nem értő nép magára hagyatva, gyermekeit még rendetlenebbül fogja az iskolába küldeni.

(Vége köv.)

Bártol J.

— Csaba városa közönségéhez egy ott felállítandó földmives iskola ügyében kővetkező felhívás intéztetett a megyei gazdasági egylet által.

Tekintetes városi közönség ! Mily nagy befolyással van a tudomány egyes emberek úgy mint egész nemzetek anyagi jólétének emelésére, azt a történelem és mindennapi tapasztalás eléggé bizonyítja. Bármihez fogjon az ember, ahoz értelem kell és mennél nagyobb ez értelem, annál hálásabb, gyümölcsözőbb lesz a munkálkodás.

Nem régen múlt el az idő, midőn a föld népe még azt hitte, hogy a mezei gazdálkodáshoz tudomány nem szükséges. Munkálta földjét, mint ős apái szokták és azt hitte, hogy annál jobban meg- mivelni sem nem lehet, sem nem szükséges. Ennek következtében a földmivelés tudománya parlagon hevert és nem lett gondoskodva oly iskolákról, melyekben gyermekeink értelmes gazdákká kiképeztessenek. Szomorú tespedésbe rántotta ezen hanyagság földmivelésünket, de meg is adtuk árát. Mig a szomszéd országok lakosai mindig több éB több értelemmel űzvén mezei gazdálkodásukat, lépésről lépésre vagyonosabbakká lettek: mi a mezei gazdálkodás tudományában messze azok megett maradván, nem tudtunk mind ekkorig szegénységünkből kiemelkedni. Köztudomású dolog, hogy műveltebb országokban sokkal soványabb földnek még egyszer akkora termést s nem ritkán 3 —4-szer nagyobb jövedelmet adnak, mint a mienk s mindennemű gazdasági állataik sokkal szebbek, czél- szerübbek, mint a mieink. Mert ők a mezei gazdálkodást nagyobb értelemmel űzik ; tudománynak tekintik, melyet nagy szorgalommal és igyekezettel megtanulni kell.

Hazánk földmivelő ország lakosainak %0-ed része mezei gazdálkodással foglalkozik. E foglalkozás képezi a lakosság túlnyomó többségének csaknem kizárólagos jövedelem forrását. Ebből kellene megvagyonosodnunk és mégis ime, jólétünk semmiképen sem emelkedik. Földeinket kellőleg meg- mivelni, állatainkat eléggé hasznosítani s a természeti csapások, és a talaj és égalj okozta akadályok ellen sikerrel megküzdeni nem értünk, és ennélfogva nemhogy jólétben gyaporodnánk, de az állami terhek alatt már már roskadozunk.

E körülmények sürgősen arra utalnak bennünket, hogy legfőbb jövedelem forrásunknak, a mezei gazdálkodásnak tudományát nagyobb érdekkel és buzgalommal karoljuk fel mint eddig. Iskolákat kell alapitanunk és szaporítanunk, melyekben gyermekeink a mezei gazdálkodás tudományát tanulják, hogy többet tudván, jobban gazdálkodjanak, mint mi gazdálkodunk.

Iskoláink vannak ugyan meglehetős számban és különösen B.-Csaba városa nem fogadhatja el a vádat, hogy a népnevelés terén bármely más hazai város aránylag több áldozatot hozna nálánál; de épen abban fekszik legnagyobb hibánk, hogy I midőn minden más életpálya, a papi, tanítói, ügyvédi, orvosi, mérnöki stb. számára, melyekre gyermekinknek alig fM-ed része lép, többnél több jeles iskolát állítunk, addig azon életpályának, melyen mindnyájan élünk, melyből a legtöbben húzzuk életjövedelmünket a mezei gazdálkodás pályájának, melyhez ép annyi tudomány kell, mint akár mely máséhoz, iskolákat állítani érdemesnek nem tartunk.

Mindaddig pedig mig a mezei gazdálkodást tudományos értelemmel nem üzzük, — mindaddig, mig gazdasági iskolákat nem állítunk s azokat nem szaporítjuk, mezei gazdaságunk felvirágozni nem fog s a saját kenyérkeresetében értelmetlennek maradt földnép által kibányászatlanul hagyatnak a kincsek, melyek földünkben hevernek b melyeket csak a tudumány képes onnan kivarázsolni.

Újabb időben kormányunk az országban létezett 2 gazdasági iskolát 4-re szaporította ugyan s állított nehány földmives iskolát is, de ez csak egy pár csep a tengernyi szükséghez, szomorú csekélység latin és reáliskoláink számához képest! Különösen a köznép gyermekei számára való földmives iskolák azok, melyekben legnagyobb hiányt szenvedünk, mert a földmivelő köznépnek értelmes volta képezi alapját a mezei gazdálkodás fel- virágozásának.

E nagy hiánynak kitöltésére két mód látszik első tekiatetre kínálkozni. Az első lenne az, ha a földmives iskolákat a kormány szaporítaná, a második, ha meglévő népiskoláink aként alakíttatnának át, hogy azokban az olvasás, irás és számolás megtanulása után a mezőgazdasági tudományok elemeire fösuly fektettetnék. Azonban közelebbről tekintve, fájdalom egyik mód sem biztat kivánt eredménynyel. Az ország pénztára egyéb, — ez idő szerint elháríthatlan — kiadások miatt oly szegény s a lakosok adóképessége annyira ki van merítve, hogy a földmives iskoláknak a kormány által leendő oly tetemes szaporítását, minőt állapotunk igényelne, reménylenünk nem lehet. Es ami a második módot illeti, itt is áthághatlan akadályra bukkanunk. Elemi iskoláink a felekezetek tulajdonai, s ezért inkább vallási iskolák, melyekben az olvasás és irás megtanulása után a káté és egyházi énekekre fő, csaknem kizárólagos súly fektettetik s a kenyérkeresetnek, a megélhetésnek tudományai csekély tekintetben részesülnek. Arra pedig, hogy ez irányból felekezeteink hatóságai kibontakoznának, ez idő szerint reményünk még nem lehet.

Nem marad tehát egyéb hátra, mint hogy mi a földnek népe, saját magunk erejéhez folyamodjunk és magunk segítsünk magunkon! A mely nép saját szükségeit felismeri és szilárd akarattal hir arra nézve, hogy e szükségein segítsen, az önnön magában e segélyre kiapadhatlan forrást is képes találni! Az önsegély elhatározása a legnemesebb és mindenkor legsikeresb mód nagy dolgoknak véghez*