Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-19 / 3. szám
Második évfolyam. 3-ik szám. Gyula január 19-én 1873. ( ^ ^ Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. J VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél: — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft A társadalmi egyenlőségről. A „Békés“ tisztelt szerkesztője igy végzi „Az év végén“ beszédét: „Talán ideje volna arról is gondolkodni, hogy száz év múlva a becsület ösvényén haladó társadalmi egyenlőség százados ünnepélyét ünnepelhetnék unokáink.“ Keserű kifakadás, de éppen az ő szerkesztői helyzetében bizonyára nem alaptalan. Szívesen is hozzátenném az én reményemet az övéhez — ha van neki — arra nézve, hogy száz év múlva nagy és kis ur, minister és Írnok, bankár és házaló, gyáros és a falusi csizmadia, hat ökrös gazda és a napszámos, szóval mindazok, a kik ma még csak a törvény előtt egyenlők, egyenlők lesznek egymás előtt is ; de biz én nem tehetem hozzá azért, mert nekem ily szép reményem nincsen. Nincsen ilyen szép reményem azért, mert a társadalmi egyenlőség alapfeltétele semmiképen sem akar életre vergődni nálunk. Formuláznám pedig ezen alapfeltételt igy : az ember értékének mértéke a becsületes munkásság. Mindaddig, mig ezen néhány szónak értelme oly igazsággá nem válik közöttünk, mint a milyen igazságnak tartjuk, hogy a munkához erő és idő kell. a társadalmi egyenlőtlenségek el nem simulnak. Pedig az elsimulást csak nagyában értem ám, számba vévén az emberi gyarlóságot, mely a tökéletességet leginkább e téren teszi lehetlenné. Azonban e puszta állításra manapság már rá sem hallgatunk; meg kell tehát mondanom, hogy mikép következik, már az én eszem szerint, a becsületes munkásság cultusából a társadalmi egyenlőség. Ma még csaknem annyi a társadalmi fokozat köztünk, a hányféle a foglalatosság. A becsületes munkásság cultusából minden előtt az következik, hogy ne a munka nemére, hanem a munkásság minőségére fektessük a súlyt. Ne azt nézzük, hogy ki miféle életmódot üz, hanem azt, hogy az ő munkakörét mekkora buzgalommal tölti be. Tekintsük az államban előforduló életmódokat úgy, mint egy nagy gépnek alkatrészeit, a mely alkatrészeknek egyike nagyobb és drágább ugyan, mint a másika; mégis az egész gépnek hasznavehetősége éppen úgy függ a legkisebb csavartól is, mint a legnagyobb keréktől. Mihelyt ezen álláspontra helyezkedtünk s a különféle foglalkozásokat erről szemléljük : megszűnt egyik legmagasbbika azon keritéseknek, a melyek az embereket egymástól ma még elzárják ; mert már ekkor Ítéletünket nem a foglalkozás külszíne, nem az azzal járó nyeremény mekkorasága, hanem annak élénk érzete irányozza, hogy az illető foglalkozás az államéletben szükséges és hasznos s hogy az arra fordított munkásság mennyiségileg a nálánál fényesebb és nyereségesebb foglalkozásra forditottalégyerilő A mi alföldünk uj telepitmény. Ide jöttünk úgy szólván még csak tegnap, hogy magunknak existentiát szerezzünk ; következőleg ide jöttünk munkásokul, munkásoknak, dolgozni. Azok, a kik nem ezen categoriába esnek, szám szerint alig tesznek számot: tehát a társadalmi egyenlőséget nem is zavarhatják. E szerint a mi társadalmunk eredetéből annak kellene következnie, hogy velünk a deinokraticus fogalmak mintegy összenőttek legyenek. S mit tapasztalunk ? Azt, hogy akár a rang, akár a születés, akár az öröklött vagyon előtt csakúgy hasra vágjuk magunkat, mint a ki urasága kenyerén nőtt fel. Természetes. A dajka rémes meséi lerakodnak minden izünkbe, elkísérnek bennünket sírunkig. így az apák aristokratikus hagyományai is, sőt ezek még inkább, mert hisz ezen hagyományokat teljes megtestesültsé- gökben még magunk is láttuk, láttuk és szerettük, szeretnünk kellett, mert a velünk született uralomvágynak édes gyermeke voltak. Ezen drága gyermek 1848 ban kijátszotta magát, mint jogi személy örök nyugalomra szenderült; de szelleme fennmaradt, körül lebeg kisért, és arra késztet bennünket, hogy a corpus juris elejtett kiváltságait egyéni statútumokkal helyettesítsük s az egymás feletti uralmat egyjmás iránt való magunkviseletében folytassuk. Pedig a statútum hatályosabb ám a törvénynél, mivelhogy helyi szükségen alapul s hatályát nem is veszíti előbb, csak ha a szükség megszűnt. Es ezen szükség mindaddig nem szűnik meg,' a mig az ember értékének mértékét nem* a becsületes munkásság képezi. Mihelyt az ember értékét az ő legsajátabb személyes érdemében, becsületes munkásságában keressük és találjuk, az esetleges előnyök, mint nem a személyes munkásság jelzői, megszűntek inponálni. Ekkor aztáu lehet valaki bármily fényes név örököse, ha becsületes munkásságáról nem ismerjük, legfölebb is sajnálkozunk fellette, mint dísztelen foltján a fényes névnek; nyulhatik valakinek mértföldekre öröklött birtoka, ha henyéléssel tölti el idejét, legfölebb is az bánt bennünket, hogy a nemzet kasában here is van. Ilyen nagyságok megbámulásától eltilt saját önérzetünk, eltilt azon visszatetszés, a melyet bennünk saját munkásságunk a munkátlanság ellen okvetlenül felkelt. A foglalkozás mineműsége s az esetleges előnyökön kívül még egy erős, igen erős, legerősebb, mert erkölcsileg parancsoló akadálya a társadalmi egyenlőségnek a műveltségbeli egyenlőtlenség. Parancsoló, mert már arról az én lehető legtökéletesebb democratismusom is csakugyan nem tehet, ha engem a zsíros bunda, a foghagyma, a kapadohány szaga elkábit, ha a test előmbe vágott secretioitól megcsömörlöm, ha az érzelem és kifejezés aljassága felháborít vagy az értelmetlen bölcselkedés halálig untat. Pedig, ne ámitsuk magunkat, társadalmunk nagyobb részével még ilyen formán vagyunk. Jól tudom én azt, hogy akár a belső, akár a külső műveltség dolgában nem is fogunk sohasem úgy hasonlítani egymáshoz, mint a gömb a gömbhöz, mert hisz az ily hasonlatosságnak útjában áll azon elhárithatlan kénytelenség, mely miatt a mivelődés ideje és eszközéhez egyikünk "szőkébben juthát hozzá, mint a másikunk ; de nem is az ily hasonlatosságot veszem én fel feltételéül a társadalmi egyenlőségnek, hanem csak azt, hogy ne üssünk a belső és külső műveltség dolgá- ban úgy el egymástól, mint a gömb a laptól, azaz, legyenek éréntkezési pontjaink viseletben, szokásban, kifejezésben, érzelemben, gondolatban. No de mi köze van a művelődés általánosításának a társadalmi TÁRCZA. Theschedik Sámuel, egykori szarvasi evang. papnak önéletírása. Ötven esztendős papi hivatalának alkalmából írva 1817. deczembertől 1819. marcziusig. Hátrahagyott német kéziratából fordította Zsilinszky Mihály. (Folytatás.) Amerika csak fél század előtt emelkedett fel az újabb építészet színvonalára, és már 1792 óta tüzmentesen építi fővárosát azon nagy és a maga nemében egyetlen fiának lelkesítése folytán, ki az állam kormányrúdját vezette, és kinek nevéről a congressus csupa hálából elnevezte a párost Washingtonnak ; — és példát mutat nekünk, nekünk okos tudós európaiaknak, hogyan kelljen tűzmentes városokat építeni ! Lásd Ebeling Amerikáját V. Kötet. 644—673 1. Hamburg. De talán a sok tűzvész egyszer valahára csak megnyitja szemeinket, s rábír a cselekvésre. Mert a romlás felett jajgatni és nem tenni, asszonyos dolog: büntetni és nevetni az emberek felett, a nélkül hogy megtanítsuk, hogyan hárítsuk el a bajt embertelenség ; tenni kell t tenni kell, azért vagyunk a világon, hogy cselekedjünk! Ha városainkat meg akarjuk menteni a tűzvésztől, akkor 1. El kell távolitanunk mindazt, ami a tűzveszélyt nagyobbitja. A szűk utcák, egymáshoz közel épített és gyúlékony fakerítésekkel ellátott házak nemcsak előmozdítják a tűz gyors elterjedését, hanem majdnem lehetetlenné teszik az oltást is. A tűzoltók nem férhetnek a munkához részint az útban levő épületek miatt, részint a füst és láng miatt, és az eszközöket a vizipuskákat éppen ott nem alkalmazhatják, ahol leginkább kellene. Jegyzet. Mily gyakran megmutatta már a szomorú tapasztalás, hogy a nagyobb városokban támadt tűz a szél alkalmával hullámszerűen iszonyú gyorsan terjed el egyik fedélről a másikra, úgy hogy minden mentés haszontalan. A házak égnek, mielőtt lakóik a mentésről gondolkodhatnának. Azért irta egy barátom a pozsonyi tűzvészről, hogy ha az angyalok küldettek volna le az égről oltani, még az is haszontalan lett volna. 2. Tekintetbe kell vennünk azt, hogy nagyon kevés polgár ismeri azokat a czélszerü eszközöket, melyeknek illő és gyors alkalmazása által a kiütött tűz könnyen elfojtható. Nem kell hinni, hogy ily eszközök nem lennének. Csak idején kell rólok gondoskodni, hogy a veszélyben használhatók legyenek. 3. Be kell vallanunk, hogy városainkban a tűz természetes akadályozóiról, nevezetesen solid tűzmentes épületekről, tűzfalakról, lombos zöld fákról éppen nincs gondoskodva. Nincsenek potsdámi, hollandi épületeink; nincsenek erlangeni kertfalaink! Mindezekről mi magyarok nem is álmodunk! 4. Milyen rendőrellenes rendetlenség van ami városainkban! A város kellő közepén megtűrnek egymás mellett oly mestereket, a kiknek egyike tűzzel, a másika fából dolgozik, és akiknek gondatlan cselédeik vagy tapasztalatban inasaik egy pülanatnyi hanyagság által ezer szorgalmas szomszéd embernek házát és vagyonát semmivé tehetik!! 5. Nincsenek alkalmas oltóeszközeink; nincs gyakorlat és rend a tűz mellett; lármázunk, szaladgálunk és zavart csinálunk, mi által a bajt éppen nem lehet elhárítani. 6. Nincs építési alapunk, melyből tervszerű épü - leteket lehetne emelni; ahol pedig alap nincs, ott semmi sincs! Hogy mindezen és meg más hasonló bajokat mint lehetne Debrecenre vonatkozólag megszüntetni, arra nézve akarom igénytelen nézetemet, mintegy gondolkodási tárgyul röviden előterjeszteni. Divide et vinces. Először. Debrecenben a lakosság lakhelyeinek tűzmentessége tekintetéből többféle építkezési helyet kellene megállapítani, oly formán, hogy például a belvároson kívül 12 kisebb külváros építtetnék oly mesterek számára, akik tűzzel vagy tűz mellett dolgoznak, ilyenek például: pintérek, bognárok, szabók, lakatosok, vargák, festők, posztósok, pálinkafőzők, fazekasok, szappanosok, enyv- készitők, vászonfebéritők, kalaposok és mások. Ezek a külvárosokban L khatnának oly terv szerint, hogy ha tűz támadna is, a szomszédok meglennének kiméivé, vagy legalább könnyen menthetők volnának. Hogy ez a nagy cél eléressók, a házakat nem kellene egyenes vonalban, hanem kerek vagy oval alak szerint építeni, hogy a tűzvész alkalmával támadni szokott szél a lángot sohasem vihesse a többi házakra. Ezért kellene minden háznál legalább egy holdas kertnek lennie magas fákkal, melyeken a tűz ereje megtörnék. Az építési anyag megkimélése tekintetéből a házakat félfedélre kellene csinálni, úgy bogy a fél fedelek közt tűzfal legyen. A második külvárost lehetne az orosz collegium! tanácsos L. Fr. szép terve szerint építeni L. I Vermischte Schriften, I. Abth. S. 29—36. Tab. 10. 12; sőt mind a tizenkét külvárost külömböző tervek szerint kellene építeni; a tapasztalás majd bebizonyítaná, hogy melyik volna a legjobb. A fóld- miveléssel foglalkozó polgárok is kényelmesen elhelyezkedhetnének az ily külvárosokban, hogy a belvárosban annál több tér lehessen a tulaj don- képeoi polgári házak számára. Vegyünk tizenkét külvárost, melyeknek minde- nikében csak 50 ilyen duplabáz volna, már ezekbe 1200 családot lehetne elhelyezni, ugyanannyi lehetne a belvárosban is; amellett minden család számára egy holdnyi kert a háznál. A többi házhelyeket is ennyire kellene leszállítani, hogy azokon aztán egy vagy két emeletes házakat emeljenek, minden ilyen ház négy családra való legyen; a földszinten lennének a kereskedők és iparosok boltjai, műhelyei, fent pedig a lakások. Megjegyzendő, hogy minden két ház közé két házi kert jönne. Jegyzet. Az itt mondottakat tisztán rajzolt tervek által kellene megmagyarázni; de mielőtt az megtörténhetnék, az itt meghatározott helyiséget pontosan föl kellene venni, és úgy barátságos megbeszélés folytán érett megfontolás, a mostani és jövő körülmények és szükségletek részletes összevetésével pontosan lerajzolni. Csak ha az egésznek világos terve látható, akkor kell a kivitelhez fogni. De hát az építkezési alap honnét kerülne ki? Ha a házhelyekért a külvárosokban egyenkint csak 100 frt. fizettetnék be az építkezési pénztárba, már 12000 írtunk volna; ha pedig a belvárosban 200 frt fizettetnék be, már 24000 írtunk lenne; ha négy család számára kőt emeletre építendő házakért 400 frt fizettetnék, lenne összesen 600,000 ütünk.
