Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-23 / 12. szám
Második évfolyam. 12-ik szám. Gyula martius 23-án 1873 y nS Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. Y J 0 w VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 írt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft V > Előfizetési felhívás a 1873. második évnegyedére. Azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végén lejár, felkérjük egész tisztelettel, annak szives megújítására, mi legköny- nyebben posta utalvány által eszközölhető. A czimszalagokon nem lévén az előfizetés batárideje megjelölve, ezt a lejárt előfizetéseknél a czimzett nevének vörös írónnal teendő aláhúzásával jelezzük. Az eddigi résztvevő pártolásért köszönetét nyilvánítva, kérjük azt részünkre tovább is fenntartani. Az előfizetési dij lapunk homlokán jelezve van. A kiadó-szerkesztöség. Egy haldokló ügyről. Az ez évi „Futó Bolond“ összeállítója a torna-egylet választmányát, és különösen en- gemet vádol fáradhatatlan semmit-tevésün- kért. Ami az egylet választmánya megtámadását illeti, arra nem akarok védelmet Írni, mert azt az összeállitó ur úgyis tudja, hogy mi a bibéje e fáradhatatlan tevékenységnek. Ami pedig a megtámadásból szegény ab- roncsos fejemnek jutna, összeállitó ur gondolatja szerint — az nem illet engem. Nem illet pedig azért, mert az én időm kitelt, s már nem vagyok azon az állomáson, mely megkívánná, hogy legalább a magam érdeke miatt iparkodnám élete perczeit meg- nyujtani egy haldokló ügynek, különben pedig sokkal kisebb személyiség vagyok, hogysem híveket tudnék szerezni olyan zászlónak, melyet magamnak is inkább követni, mint lobogtatni van erőm. E kijelentéssel tartozom összeállitó urnák, öntudatom álláspontjának megitélhe- tése végett. Legyen szives tehát tudomásul venni, ama kérésemmel együtt, hogy ne tekintse soraimat viszontámadásnak, mert azoknak ily féle magyarázata nagyon hasonlítana Aesop meséi egyikéhez. Hogy Ön — engedje meg, hogy mint tudott személyt szólítsam — nagyon fájlalja a tornászat ügyének tapasztalható sü- lyedését, hogy ne mondjam halálát, szülővárosában : az nagyon természetesnek látszik előttem, miután magán tapasztalhatta eléggé a tornászat áldásos hatását; hogy azonban én is fájlalom : meggyőződhetett egyszer-másszor Ön előtt tett nyilatkozatomból. A mi fájdalmunk azonban nem termi meg az óhajtott sikert, bármennyit lamentálunk is. A tornászainak városunkban csak múltja van, jelene nincs, és — előttem legalább — jövője kétséges. Múltja fényes, szalmaláng, hamar kialvó. S miért? — Mert — — — Ezt a mert-et sok tényező állítja, fel, lássuk tehát egyenként azokat. 1-ször: Mert komolyságra hajló természetünk nem egyezik meg avval a játszi, gyermeteg kedvvel, melyei a tornásznak bírnia kell. 2- szor: Mert a komoly alapot a kivitel egyszerűségében nem akarjuk felismerni. 3- szor: Mert a szokás és kenyér-kereset rabjai vagyunk. 4- szer: Mert alap nélkül egyszerre akarunk oda emelkedni a tökély magaslatára, fejünk az önhittség szédítő gondolatával telve, s mikor az alapot nélkülözve, össze- omlani látjuk terveinket, vágyainkat: inkább magunkat is a romok alá temetjük, így van ez — fájdalom — sok más egyébbel is. széles ez Magyarországon! — 5- ször: Mert a természettől nagyon eltértünk, s az örömet nem ott keressük, ahol az terem; nekünk ideggyötrő, szivet fásitó gyötrelem kell: azt nevezzük mi örömnek. Mikor pedig az öröm valódi alakjában jő elénk, kinálva magát az élvezetnek: elgúnyoljuk, elkaczagjuk, gyermekesnek, nagyon egyszerű valaminek találjuk. 6- szor: Mert társadalmunk (?) — ellenére hires demokratikus érzelmeinknek — minden rétegében nagyon, de nagyan arisztokratikus. Mélyebben fejtegetni a felhozott okokat, tiltja e lap rendelkezésünkre álló tere, bár —'■ meglehet — némelyik azok között eléggé homályos azoknak, kik felületesen szoktak olvasni: de azoknak írni úgyis fölösleges. Az egyleti tornázás eszméje nálunk már kezdetében romlandó alapon állván, nagyon természetes, hogy megingott, és összedőlnie kellett az egész intézménynek. — Első torna-tanárunk csakhamar meggyőződött erről, meggyőződése következtében a tornászainak jóformán a gyermekek között akart híveket szerezni, azonban ez is csak félig- meddig sikerült. Nem sikerülhetett pedig azért, mert ő a gyermekekről is amerikai szellemben ítélt, azt gondolta, itt is azt a romlatlan, természetes kedélyt fogja találni a gyermekekben, mely hódol a szellemi és erkölcsi felsőségnek föltétlenül; azt gondolta, hogy a mi gyermekeink vágyait képes betölteni egy eszme, lemondással minden egyébről; azt gondolta, hogy a gyermek combinatio- ja itt sem terjed kivül azon, miszerint társai között az ügyesség, az erő által akarjon kitűnni, vagy ha ez nem lehet rögtön, azt gondolta, hogy fogja sarkalni a vágy a gyöngét, az ügyetlent, elérni az ügyesebbet, erősebbet kitartás által; mondom, gondolt mindenre, de arra nem, hogy a házi nevelés keserű gyümölcse, az irigység és a káröröm fognak működése ellen át nem hatolható sánezokat vonni. Második torna-tanárunk — működése csupán a gyermekek tornázására szorítkozván — kötelességének eleget vélt tenni, ha az órát pedáns pontossággal eltölti, s hogy — katonai intézetben növekedvén ő maga — a tanító szigorával lépett fel, gondolva, miszerint a tornázás kötelező tanulására hazulról szülői tekintély harczol mellette : goromba, a gyermekek kedélyéhez simulni nem tudó neveletlen nevet kapott. Harmadik tanárnak következtem én. Okulva a példán, egyesitettem a rábeszélés és megkedveltetés modorát; a tanító szigorával. Keveset ért. Ha eljutottam volna már én is arra a magaslatra, mely művészet a tornászaiban: több sikert arattam volna; de részint ellenségeim (ők tudják, hogy miért) hangos nyilvánítása, részint a nevelés azon ferde ujmutatása, hogy nálunk már a gyermek is párhuzamba teszi az egyéneket, s különbséget lát tanítója és egy másik tanitó között, elrontották igyekezetemet. Támogatásban kívülről csak, de egyedül csak a református rektor úrtól részesültem, kinek tanonczait mintegy 60-at, mindvégig TÁRCZA. 1848-ban hogy szerzett három szál ember fegyvert Budáról azzal, hogy : „magasan repül a daru.“ A „Békés“ martius 15-rölmeg nem emlékezett.*) Jókai az „Üstökösben“ elmondta, hogy barmadma- gával hogy vette be Buda várát s apprehendálja, hogy ezt a história semmibe sem vette. Én meg azt mondom el, hogy a veszély idejében később, szintén hárman, hogy szereztünk Buda várából fegyvert, a mit a história nagy méltatlankodásomra szintén ignorál. Hát persze, hogy a hadügyet nem akarták megadni, ellenkezőleg, a katonaság közvetlen s titokban Bécsből vette rendeletéit. Az olasz fratellik titokban mutogatták, hogy 60 potronjuk van a táskában. Aztán különbnél különb hirek jártak, hogy a fővároshoz katonaság közeledik, hogy a várat be akarják zárni, a bombák már épen csak hogy nem repültek, holott még csak akkor költötték ... Az izgalom nöttön nőtt, sokaknak — kik úgy sem hittek szemeiknek, orruk vére folyt. Magában az ellenzéki körben — hol azon időben a főváros vére lüktetett, sőt kissé az országé is, mert minden nevezetesebb ember tagja volt — a hangulat szintén nyomott volt. Az utczákon *) Ha előbb megemlékezünk, hiányos lett volna czikkének kezdete. Szerk. permanens nagy embertömeg zsibongott a kör helyisége körül. Egy este nehány „timárlegény,“ estelihez ültünk; mindnyájunkat boszantott az az orrfolyó állapot. Evaterkáztunk s egyszer Erdélyi János a tenor egy nótára gyújtott, mi többiek kontráztunk. A vidám hangok rögtön felvillanyozták a termet; kiki a kis asztalhoz jött s toldá, a hang a nyitott ablakon ki, felgyújtotta az utczát s a kis kvartettből az lett, hogy tudja isten hány ezer ember bent, a lépcsőkön, az udvaron, az utczán oly veszekedett kedvre, lelkesedésre, halálbátorságra gyuladt, hogy azt leírni — nem lehet; pedig a „nóta“ nem valami forradalmi volt, még ilyenek akkor nem voltak, hanem például az, hogy: „magasan repül a daru“ vagy hasonló. De hát, minket legalább magyarokat, a nóta mindjárt felemel, fesziti keblünket, lóra ülhetnénk. Egykor legalább így volt, most, hogy a németet többó nem szidhatjuk, most nem tudom, a nóta mi hatást tehet, magamról épen nem, mert én évek óta neszit sem hallottam, azaz hogy igen olyan tányórozónak, de nem annak, nem azt a nótát, mely a baráti kört átvillanyozta, hogy az egyik tánezra pattant, a másik sirt, a harmadik hazafias szavakban ömlengett, hogy kiki azt hitte, hogy czigányostul, czim- balraostul, bőgőstől ott járja valahol a „magyarok“ istenének ablaka alatt, a ki aztán kikönyökölve gyönyörködik választott fiaiban. Ezt a nótát nem hallottam én évek óta, nincs is meg a hozzávaló: se czigány, se barát, se lelkesedés, se semmi. Jobb meg bal oldalunk az van, de a közepéből a szív, az hibázik... mire való is volna a szív ma! De hol is hagytam — igen, danoltunk vagy egynéhány ezren ; a tömeget megolvasni akarva sem lehetett volna, hiszen csak úgy hömpölygöttek hozzá uj meg uj emberhullámok, melyek magyarázatot sem kértek, kiki a kérdés színvonalán állott — hanem danolt kalapját emelgetve, meg földhöz vagdalva, ha ugyan kalapföldhözvágásnyi helyet talált. De nem addig volt ám, mert csakhamar, mintha commandirozták volna, a tömeg „fegyvert“ kezdett kiabálni, a miből még kevés volt, „fegyvert fegyvert“ kiabáltak künn és benn és „halljuk, halljuk !“ volt a másik szó, mire csend lett, s valaki elkezdte beszélni, hogy ime a katonaság stb., holott nekünk nincs fegyverünk, fegyvert kell hát szerezni, fegyvert minden áron ... Terringettét! látod János, ennek te vagy az oka . .. furcsa, mond (szegény!) János, én magamnak fújtam, ti toldtátok ... Igaz, igaz, de mit csináljunk ezzel a halálkedvvel, ezt vezetni kell, vagy minket eszen meg, vagy egyébben csinál kárt. S „halljuk, halljuk“ kiáltánk mi s mondók: fegyvernek lenni kell, de elébb kisértsük meg a békés eszközöket — menjen küldöttség a várba s követeljen fegyvert. Helyes, de rögtön s a választ itt várjuk talpon ; ha megtagadják, akkor Budára fel!... E közben 10 lett az óra s igy az idő a nagy uraknál való vizitezésre nem épen alkalmas, de akkor nem lehetett a fogadás idejét megszabni. Ki menjen hát Budára ... ? Rottenbiller, Gräfl Jóska (később Pest v. főbírája) meg én. Belefurakoztunk egy kocsiba, mely előtt megnyílt a tömeg mint a vöröstenger a zsidók előtt, s fel Budára gr. Zichy Ferencz helytartótanácsi alelnök ő exjához. Az inasok mondták, hogy estély van; mit estély, tessék ő exjának a terembe jönni. Gr. Zichy kijött, halavány volt, s vele b. Zet- vitz uhlanus őrnagy, Lederer commandirozó hadsegéde. Előadtuk, hogy miben járnnk, megjegyezvén, hogy ha kedvező választ nem kapunk egy óra múlva, húszezer ember maga szerez magának fegyvert, — melyet mint Gräfl Jóska mondta, 8 a különben békés polgár, vezetni van elhatározva. Parlamentiroztunk erősen, főleg Zetvitzel, a ki gunyorával ingerelt, s a fegyvereket el akarta tagadni. Végro Zichy mondá, hogy fegyvernek kell lenni, fegyver van, s holnap 20,000 darab fegyver ki fog szolgáltatni. Kezet adattunk vele, hogy szavát tartja. Aztán elbúcsúztunk, bele a kocsiba s vissza Pestre. Hát nem már a hidon vártak bennünket sokan, kiabálva, hogy fegyver lesz-e? s ez igy ment a Laffertházig, mindig nagyobb tömegtől kísértetve — futva. Felmentünk a terembe, felálltunk egy asztalra is. — De vessünk ogy pillantást megbízóinkra.
