Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-28 / 39. szám
Második évfolyam. 39-ik szám. Gyula, szeptember 28-án 1873. ( “N Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. V J BÉKÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési- irodájában (úri utsza 13. sz.) — Schwartz testvérek nemzetközi irodájában fürdőutcza 1-ső szám. és Bécsben Wolzeille 6—8. Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. Megjelen A hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három bóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft V ________J El őfizetési felhívás a 1873. évi október—decemberi folyamára. Előfizetési dij 1 frt. Kéretnek a t. ez. előfizetők előfizetéseiket mielőbb megújítani, bogy a szétküldésben fennakadás ne történjen. Az előfizetések legczélszerübben postai utalvánnyal eszközölhetők. A „Békés“ kiadó hivatala Gyulán. — Figyelmeztetés. Mindazon t. ez. ivtartók, kik a békésmegyei muzeum megalapítása érdekében a Haan Antal-féle régiségeknek adakozás utján történendő megvételére gyűjtő ivet kaptak, az eredmény megtudhatása és a nyilvántartás végett szíveskedjenek iveiket a békésmegyei- Gyulán székelő takarékpénztárhoz beküldeni. Id. Mogyoróssy János ideiglenes elnök. A megye székhely kérdéséhez. „R. ur hő reményei ábrándos országából,“ — „kikre mindkettőnknél többet bizának az istenek,“ — „R. ur Csaba iránt táplált előszeretete,“ — „ellenszenve Gyula ellen“ „láttunk mi már más szeleket is“ stb. ily modorban folyik a megye kérdéséhez“ czimü czikkféle, mely felszólalásomra czáfolatképen e 1. 38. számában megjelent. Tel hőmmé, tel styl, a milyen az ember, olyan az irálya, ezt tartják s helyesen. A czikk különben névtelenül jelent meg s én valóban szerzőjére, modora után, kiváncsi nem vagyok; idegenkedem mindenkitől, a ki a kérdést azonnal a személyre viszi át, a ki erre sajtó utján ad nem követendő példát, a mi zsenge sajtónk utján, mely az ily modor által nyerni nem nyer, hanem vészit, nem vonz, hanem idegenit. De kell mégis, hogy a czikre feleljék, hogy az abban foglalt ellenokokra reflec- táljak — az ügy érdekében. Midőn a változott viszonyokat nem ignoráljuk, sőt számba vesszük és teendőinket, jövőnk érdekében azokhoz alkalmazzuk — ez nem ábrándos, hanem nagyon is reális eljárás. Ellenben legalább is ábránd az, ha a változott viszonyokat számba nem vesszük s ha azt hisszük, hogy coute qui coute fenntarthatjuk azt, a mi túlhaladott csupán azért, mert az meg van, mig az uj fáradsággal, áldozattal jár. Midőn az újabb kor igényleteit szám- bavéve arra az eredményre jutunk, hogy innentul ím ez a város bírja a forgalmi központiság alapfeltételeit, tehát mi is erőnket itt conccntráljuk — ezt legbecsesebb érdekeink iránti hazafiui szeretetből tesz- szük, melyet „előszeretetre“ reducalni akarni rideg gyanúsítás, vagy kisszerüség, mely magasabb nézpontra felemelkedni nem képes, hanem éldegél máról holnapra s várja, ut defluat amnis. Vagy hogyan! a mint az egész világ törekszik, közlekedési eszközök előteremtésére, ez hiú ábránd s az azok hatására való számítás illusio.... volna ? mindegy volna az vasút mentén feküdni, vagy több országos vonal csomóját bírni ? nem-e ellenkezőleg a kereskedelem történetéből azt tanuljuk, hogy előnyök nyerése, előnyök absolut vagy csak relativ vesztése is szerepcserét idéztek elé város és város közt, Magyarország buzapiaczainak Győrnek, Mo- 8onynak üres magtárai is nem ezt bizo- nyitják-e ? ki merheti ezeket tagadni ma, midőn az erős concurrentia filléres számításig megy,és magát semmi más mint szigorú számvetés által kormányoztatja: Vagy azt hisszük, hogy a forgalmi központ lehet itt, a kereskedő azonban lakhatik mindenütt elszórva, folytonos érintkezés nélkül, elkülönzötten :. ? a kereskedőnek éltető levegője a forgalom központja, habár üzlete a legtávolabb piaczokig elhat. A hol pedig a kereskedők tömege- sülnek, ott sokasodnak az igényietek, ott van pénz azok kielégítésére; a hol van több, magasabb igénylet és van mód is azt fedezni, ott a kielégités se marad sokára el, a kereskedést az ipar követi mul- batlanul, a hol pedig e két tényező megvan, ott fejlődik a cultura a helyi viszonyok aránya szerint. Ha ez igy áll, a mit tagadni senki se fog józanul, lehet-e kérdés, hogy megyénkben egyedül Csaba az, mely forgalmunknak központul szolgálni van hivatva, hogy a kereskedelem közegei túlnyomóan Csabán fognak letelepedni, hogy e szerint az ipar- is főleg Csabán kell hogy a keresletet leginkább feltalálja. Vegyük Csabának vasúti összeköttetésein felül lakosságának munkás hajlamát, vagyonosságát, 30 ezernyi számát, közoktatási viszonyait, roppant hatását és hátvidékét s el kell ismernünk, hogy mind e tényezők a megye bármely városáéit messze túlszárnyalják. Czikkiró ugyan Csaba és Gyula közgazdászat! viszonyai közt más különbséget nem lát, minthogy a gazd. egylet szék- , helye Csaba, s itt is az egyensúlyt, akként, s véleménye szerint teljesen helyreállítani, hogy a méhészeti egylet székhelyéül viszont Gyulát jelöli ki. A méhikék a forgalom jelképei, a megyei méhész egylet tagjai is, uem kétlem, buzgő terjesztői lesznek méhészetünknek, hanem mindezen Két szív története. Beszély. Irta Miskey-Jugovics Béla. (Vége.) XV. Fél év múlt el azóta, hogy Köméri Endre, éllettörténetét barátjának, Rotter Jenőnek a fürdőben elöadá; — s e fél éven átszökelve, most Pestre vezetem olvasóimat, hol történetünk végszaka lefolyt. A Carneval vége felé járt. Még nehány nap, s azontúl a száraz nagyböjtöt látjuk, amint sovány pofájával ásitoz’ elénk. Végre húshagyó-kedd, a bohócz-estélyek és álarezos bálok sokaktól várva-várt napja is elérkezett. A redout kis terme fényesen diszitve, pazarul világítva, — sä pompás jelmezekben lel s alá hullámzó álarezosok, bizarr képet tártak a figyelmes szemlélő elé. Két _ egyszerű fekete selyem dominóban, a két jó barátot, Endrét és Jenőt ismerhetjük fel. — Tehát bizonyosan tudod hogy eljönnek ? sngá Endre félig halk hangon, barátja fülébe. — Már itt is vannak, — felele ez. — Hogyan ? — Amott, a harmadik csillár alatt van egy nö, andalúziai kertész-leánynak öltözve, kék bársony fél-álarczczal; — körötte férfi álarezosok tolongnak, kik közül egy, spanyol-brigand jelmezt visel. Övébe két pisztoly és egy fehér csont nyelű kalabriai kés van dugva, — ezek azok, a kiket kerew. — Köszönöm Jenőm, köszönöm! — most tehát én megyek, szólt Endre, a mondott irány felé haladva, miközben magában mormogá: — Az óra ütött.... Arankám, te megleszesz bosszulva !.... A kertész-leány, csábitó kaczérsággal, és ritka ügyes jártassággal szórta virágait, és élezeit maga körül; úgy, hogy körötte a meghódított rajongó álarezos csoport már egész kört képezett. Az álarezos nö tekintete most Endrére esett, ki karjait mellén keresztbe fonva, szótlanul állt vele szemben, s élesen vizsgálni látszott öt álar- cza alól. — Comment vous plait-il monsieur ? — e szavakat intézte hozzá most az álarezos nö, talán ismerőst sejtve benne, vagy talán szórakozottan, helyzetéről megfeledkezve, mert az álarezosok szokásos „te“-gezését is elfeledé használni. — Bien madame, — felelt Endre mély hangon, s komolyan, a hozzá intézett játszi kérdésre. Az álarezos nö e szavakra összerezzenni látszott, s körül nézett; — szemei a Jenő által leirt spa- nyol-brigandot keresték, kivel, miután környezetében föllelé, egy egyetértő pillantást váltott, mely azonban Endre figyelmét épen nem kerülte el; s aztán — egy félelemmel vegyes, csodálkozó, merev tekintetet vetett Endrére, és — karját kérvén, sétára hívta fel. A nagy kör, — melyet a kortész-Ieány szellemdús, olykor csípős megjegyzései vagy talán inkább hódító szépségének varázs-hatalma — elragadt, lebilincselt, megindnlt, s mint egy hosszú kiséret, vonalt Endre és az álarezos nö után, kiben olvasóim talán fel is ismerték már — a szép Feullber- nachi Georginet. Endre lehajolt, s pár szót súgott Georgine fülébe. Ez egy ijedt tekintetet vetve rá, lopva körülnézett, — s mig szemei ismét a spanyol-brigand jelmezét viselő férfit keresék, addig karját, az Endrééből kivonni erőlködött, — mi azonban nem sikerült, mert Endre erősen szoritá azt magához; miközben ismét súgott fülébe valamit. Georgine nem nézett többé bátra sem, hanem mellére csüggesztett fővel ment Endre mellett, vagy inkább hurczolá öt Endre magával, folyton beszélve hozzá, — de oly halk hangon, hogy az érdeklő kíváncsisággal utánok vonuló nagy kíséret, beszédének egyetlen hangját sem értheté meg. A spanyol-brigand, Georgine-nak titokteljes kísérője s meghittje, — ki nem más volt, mint Füves Géza kapitány — sötéten nézve maga elé, a kísérettől — talán szándékosan — mindinkább bátra maradt. Endro és Georgine végig sétálták a termet. — Midőn megálltak ott, honnan elindultak, Georgine holt-halvány volt és reszketett, s midőn Endre elbocsátá karját, — ájultan rogyott össze. Az egész bál figyelme e pontra fordult. Sokan szánakozva, többen nevetgélve, legtöbben az esemény okát fürkészve, találgatva, — a történtekből természetesen mit sem értve, — tették körültök megjegyzéseiket. Endre összefont karokkal, némán állt Georgine mellett, a nélkül, hogy őt fólsegélte volna. Ekkor előlépett a tömegből Füves, és karjaiba ölelve Georginet, a teremből kivivé. Midőn Endre mellett elhaladt, reszketve a dühtől, e pár szót sugá oda: — Várjon ön reám! — Endre megfordult, s szemei Jenöt kutaták, kit csakhamar fel is talált. — Kihívott Füves ? — kérdő Jenő. — Még nem, hanem talán nemsokára igen, — felelt Endre, s szemei most már a bejáraton függtek. E perezben lépett be az ajtón Füves egyenruhájában, s álarcz nélkül. Endre eléje ment. — Uram, nekem úgy tetszik, hogy nem ma láttuk először egymást, — szólt hozzá Füves, hidegen köszöntve öt — De egyikőnk bizonyára ma fogja utolszór látni a másikat, — felelt fagyos mosolylyal Endre. — Ezt nekem kellett volna mondanom, még tiz perczczel előbb. — — Az én jogaim még előbbiek uram, — szólt Endre s ezzel még halkabban súgott fülébe valamit. — Hogyan, te vagy .... ön az ? .... annál jobb !.... szólt megdöbbenve s talán ijedten is Füves, ki Endrét még csak most ismerő meg. — Ha tehát szabad kérnem uram..... — Szolgálatára állok. — Mikor és hol ? — Egy óra múlva, a városligetben. — Ott leszek! — fejezé be a végzetes párbeszédet Füves. Endre ismét Jenöt kereső fel, s aztán rögtön távozott vele. — Mit beszéltél Georgine-nal oly hosszasan ? kérdé Jenő, miután barátjával bérkocsiba ült. — Miután felfedeztem neki magamat, eléje tártam rövid szavakban az ö gyalázatos előtét, — elmondám aztán Arankám halálát neki, — és végül figyelmeztetőm, hogy búcsúzzék el Füvestől, mert még az éjjel vivni fogunk, s erre aztán elájult. — S hol fogtok vivni ? — kérdó Jenő. — Egy óra múlva a városligetben; — felelt Endre oly nyugodtan, oly közömbösen, mintha sétálni bivta volna barátját oda. A mondott időben — két bérkocsi vágtatott a városliget felé. — Az egyikben Endre és Jenő, a másikban Füves és még két katona-tiszt ült. Endréék pár perczczel hamarább értek oda, és szálltak le, — a kocsiból pisztolyokat és kardokat emelve ki. Pár pillanat múlva, odaért a másik kocsi is. — Uraim, én barátomnak egyedüli segédje
