Békés, 1873. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-08-31 / 35. szám
Ilyen ember is kevés van. Lajos királyunkat máig is dicsőítjük azért, hogy Szeredayt a Negroból kiragadta, noha tudjuk, hogy Szereday fuldoklásának Lajos volt az oka. Legközelebb meg egy képviselőt magasztaltak a lapok azért, hogy egy gyermeket a Dunából kiszabadított. No igen, mert hát természetünk nemesebb része követeli, hogy az önfeláldozással járó ember- szeretetben érdemet lássunk. Folyóba ugrani embertársunkért — ez is igen, igen szép, de a dolog természeténél fogva nagyon a pillanat müve; hanem égy pár száz kolerás embert végig dörzsölni, melengetni, orvossággal ellátni, tisztázni — ez talán még szebb, mert ehhez erős crkölesi erő, huzamos munka, s annak az édes életnek folytonos koczkázása szükséges. Mégis a folyó partján a koszorú is megnő; mig a kolerás büzbödt légkörében a köszönet sem tud kifakadni. No de nem is ott fakad a bimbó, a hol gyökere van; nem is ott az elismerés, a hol a tett van. A tettekkel is úgy vagyunk, mint magokkal a tevőkkel : mekkoraságukat csak bizonyos távolságból tudjuk helyesen megmérni. A vármegye éppen kellő távolságban van egyes polgárától arra nézve, hogy ezen egyes polgárát kellő mekkoraságában láthassa meg; azért én éppen Békésvármegye bizottmányának figyelmébe ajánlom Bollek József békés-csabai rém* kath. tanítót, a kiről nekem folyó évi augusztus 24-ikén egy teljesen megbizható ember, salvo errore et omissione a magam részéről, ezeket beszélte el: „Bollek József kitűnő tanitó, takarékos és mértékletes ember, első volt B.-Csabán, a ki a kolera kínjain keresztülesett Alig esett keresztül, a kole ra erősbülni kezdett s az egészségügyi bizottság a tanítók segítségét is igénybe vette annyiban, a mennyiben nálok orvosságot tett le a jelentkezőknek való kiadás végett. Ezen szolgálatot Bollek József is teljesítette.“ „Bollek József azonban csakhamar belátta, hogy ezen megdöbbentőleg tudatlan népnél az orvosság merőben kárba vész, ha nincs ember, a ki azt be is adja; sőt kárba vész még akkor is, ha csak az orvosság beadására van ember, de a többi teendőre nincsen.“ „Ennek belátása után Bollek József nem adta, hanem vitte az orvosságot. Megjelenvén a betegnél, az orvosság beadását, az ürülékek büztelenitését, a beteg megdörzsölését, a téglák melegítését és felrakását mind önmaga végezte s nem tágított mindaddig, a mig a beteg vagy életnek, vagy balálnak nem vált.“ „Tette pedig mindezt Bollek József a beteg környezetének erős zúgolódása közben. Eleinte nem egyszer történt, hogy öt kidobással, agyonveréssel fenyegették. Nem ért semmit; Bollek József a maga műtétét az utolsó vonásig véghez vitte.“ lásosság s hazafiság édes testvérek, következőleg visszautasítjuk a nézetet, mintha a vallásos ember megszűnnék hazatimóilra érezni, érdeklődni ha- zájánák ügyei, múltja, nagysága iránt. Avagy nem tanit-e maga Urunk „Adjatok meg a császárnak, a mi a császáré és Istennek, ami az Istené..“ más szavakkal bazafiságnak a mi a hazafiságé s vallásnak, a mi a vallásé! Ez a nap, melyet az Ur rendelt azért, hogy ha- zafiságunk s vallásosságunk egymást öleljék, hassák át vgy hálaadásban, mint szent fogadástételben e napon. „Minden dolgokban hálákat adjatok, mert ez az Istennek akaratja“ — int Pál, a nagy apostol: dolgokban melynek vallásosságunkat s viszont, melyek hazafiságunkat érintik. És ki ne tudná, hogy e nap István király emlékezete, mindkét tekintetben elég okot nyújt felvenni a hálaadás poharát? 0 az, ki apostoli buzgalommal eltelten, lelkesítő példával járt elöl nemzete megtérítésében. 0 az, ki eme szent munkájához közelből s távolból a legjelentékenyebb szellemi erőket nyerte meg. 0 az, ki püspökségeket, egyházakat, ifjúság nevelésére iskolákat alapított, javakban gazdagon biz- tositott. f Es mi cél vezette mindezekben? Megtenni min dent, hogy a kereszténységnek a nemzet szivében elhintett magva meghozza ezredekre kiható gyümölcseit; a bizalmat s teljes megnyugvást Isten kifürkészbetlen intézkedéseire nézve, melyek szerint e hon századokon keresztül török, tatár s bel sö visszavonás szörnyei ellen ontotta vérét végzetszerűen ; hálát Isten iránt, kitől minden jó adomát))* § H| I hármas bérc bányakincse, a négy „Bollek József munkája nyomán élet kelt, a nép bizalmat nyert hozzá, mind jobtan és jobban kereste segítségét, lefoglalta éjjelét, nappalát. A bizalom egyik nevezetes forrása nyilván azon ne- meslelküségében rejlik Bollek Józsefnek, hogy ő a szegények házában nem csak mint orvos jelent meg, hanem úgy is, mint élelmező, megóván őket saját erszényéből a betegségnél kínosabb koplalástól.“ „Bollek József a kolera delelése alkalmával, úgy augusztus 12-ike körül, miután már 160 beteg közöl 140-et felgyógyitott, kezdte nem győzni a nyargalást és a gáliczkőnek hordozását a falu egyik végéről a másikra; kezdte nem bírni a kiadást majd a méreg-drága fuvarra, majd az élelmezésre; kezdte talán azt is hinni, hogy a községnek netalán érdekében áll ö neki is adni kocsit, ha inár még azon orvosoknak is ád, a kiknék magoknak is van : és illető helyen lépést tett mind a kocsi, mind 1 költség végett. Es Bollek Józsefet még augusztus 14-ikéig válaszra sem méltatták. Azóta azonban méltatták, mondván, hogy kocsit nem adhatnák, mert hisz akkor a többi tanítónak is kellene — kijárni I tanyára. Pedig hát egyetlenegy tanitónak sincsen tanyája. A költségre nézve meg annak idején a számlát benyújthatja. Hogy a honorárium-szedés gyanújától sem maradt szegény Bollek ment, azt mondanom sem szükséges.“ „Es Bollek József nem törődve a fitymálással, | gyanúsítással, most is járja a betegeket, most is koczkáztatja életét, nem kiméli pénzét. Ha valaki meglát B.-Csaba valamelyik házából kijönni egy sovány fiatal embert, a kinek zsebjoi duzzadtak, mert tele vannak orvossággal és gáliczkövel; a kinek szemei beesettek az álmatlanságtól; a kinek haja rendezetlen a kénytelen gondozatlan- ságtol; a ki hasonlít | tollas-zsidóhoz a kolerás ágybelijével való érintkezése folytán; a kinek csizmája lassan-Iassan fehérre kopik a tisztogatásra való rá nem érés miatt; a kinek járása gyermekesen bizonytalan a fáradtság miatt; a kinek arczán mindenek mellett is férfias elégültség mosolyog: az teljes bizonyossággal tudhatja, hogy Bollek Józsefhez van szerencséje.“ „Az egészségügyi teljhatalom f. hó 17-ike körül általment a községházából a szolgabirói hivatalba. Előnyére vált-e ezen elkésett intézkedés Bollek Józsefnek is ? nem tudom ; de fel kell tennem, hogy azon humánus szoígabirónak a figyelme, a kinek a szegények és árvák gondozása és élelmezése tüstént eszébe jutott, azt az emberi sem kerülhette ki, a ki öt e téren szép csendesen megelőzte.“ Elmondtam a hallottakat, elmondtam emlékező tehetségem hűsége szerint, elmondtam azért, hogy megjeleljek egy pontot, a melyen Békés vármegye bizottságának figyelme megnyughassék akkor, folyam haldús vize s az alföld arany kalásza is származik. De a midőn igy a kér. vallás elterjesztése által alapot készite elő, melyen hazája állami élete is legbiztosabban épülhetett, állapot, melyet dicsőit a költő, mondván „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs“ nem érinti-e ez hála húrjában hazafiságunkat is? A midőn — szelídítve a kereszténység szelleme által a nemzet erkölcseit, megnyerve a béke müveinek, iparnak, kereskedelemmel, földmivelésnek népeit — elosztatta a sokáig zaklatott kér. nyugat aggodalmát, gyűlöletét, boszuvágyát bazánk iránt: nem kazafiságunknak nyitja-e meg bálára ajkait ? A midőn tudjuk végre, hogy intézvényei a Lazái társadalom minden ágára kiterjeszkedtek: szabályozta a fejedelem, föurak s nemesség állását, felállította a királyi tanácsot, — vármegyékre osztotta honát, — rendezte az igazság kiszolgáltatást, — büntető törvényeket alkotott, rendszeresítette a hadügyet; s tette mindezt anélkül, hogy hazájának függetlensége akár politikailag, akár erkölcsileg szenvedett volna: nem int-o mindez, hogy hazafiságunk s vallásosságunk egymás testvéri karjaiba dőlve, hálát zengjenek az egek Urához, hogy amint adott Árpádot, ki e hazát megszerző, adott Istvánt is, ki fenállását biztositá, miért is az utókor, benne e haza egyik legbölcsebb, s fenmara- dására nézve legfontosb érdemekkel biró fejedelmét meg nem szün tisztelni, áldani soha! Hazafiságunk i vallásosságunk egymást öleljék hassák át végül szent fogadástételben e napon. „Add meg a magasságban lakozó Istennek a te fo| midőn majd a kolerában érdemet szerzettek fe^ lett szemlét tart. Gyula, augusztus 28-án 1873. Még el sem temettük boldogult lelkészünket Neumann József apátot, már áta- lános óhajunk az volt, vajha e díszes helyre Gömlöos Benedek apátot s uj-kigyósi lelkészt nyerhetnőfe meg. Ez óhajtásunk teljesedésbe ment, s mi csak üdvözölhetjük azok tapintatos eljárását, kik a 10 000 leiekből álló egyház óhajának teljesedését előmozdították. Göndöcs Benedek apát ur neve rég túlszárnyalt megyénk határán, a hol humanitásról s hazafiságról volt szó, az ő nevével mindig találkozónk, férfias önállóságáról s függetlenségéről pedig egyik nevezetes megyegyülésünk tanúskodhat leginkább s hogy híveinek mily szerető s szeretett atyja volt, azt a kigyósi nép búcsú könye minden ékesszólásnál szebben fejezd ki; s mivel ez igy van, e soroknak nem lehet czélja az igen tisztelt apát ur érdemeit felsorolni. Midőn tehát azon óhajnak adtunk kifejezést, hogy egyházközségünk élén Göndöcs Benedek apát urat szeretnők látni, egyidejűleg azt is kifejeztük, hogy az apát urban fenkölt szellemi hazafit, nemes ember-barátot, szabadelvű papot, tevékeny társadalmi férfiút, szóval nemes törekvésű polgárt nyerünk. S mi bátran kimondhatjuk már az eddigiekből is, hogy reményeink alapját nem raktuk fellegvárra. Még el sem foglaló a díszes helyet, melyre őt egyházunk híveinek őszinte szerete- te s az intézők tapintatossága emelé, már e lapok hasábjain oly eszmét penditett meg, mely, ha testet nyer, előre ki sem számítható előnyökkel kecsegtet: értjük a méhészeti egyletet. Mennyi humanitás, mily nemes példa van ez inditvány sikeréhez kötve, azt a jövő fogja kimutatni, | ha laza társas életünk rég pihenő rugója ily működésre mozgásba kezd jönni, az igen tisztelt apát ur nem hitközsége, de egész városunk háláját fogja kiérdemelni. Van itt jóakarat, van ügybuzgalom, van tehetség is, hanem egy magasabb tetterős s tettre kész és irányadó szellem nem volt. S mi szeretjük hinni, hogy az igen tisztelt apát urban városunk oly polgárt nyert, ki e vezérszerepet elvállalandja, képessé gadásaidat“ — int a zsolt. iró. És (miből indulhatnának ki másból fogadásainkba nem azokból, melyek hálára gyújtották imént szivünket, nyitották ajkainkat ? Add meg fogadásaidat elsőben te Hazafiság! hogy a vallásosságban testvéredet oltalmazod, mint ápolóját a békés indulatnak, szeretetnek, egyetértésnek e haza külön nyelvű népeiben nem feledve, hogy szakadozva felette gyengék vagyunk, egy- szivüek, akaratnak pedig hatalom; — mint ápolóját a keresztény miveltségnek tudománynak, felvilágosodásnak, — tudván, hogy elvész a nép, mely mindezek nélkül való; — mint ápolóját a kér. szabadságnak, erkölcsi . nagykorúságnak, melyen az érzékiség nem vesz erőt s mint sziklán törik meg a világ kisértete; — mint ápolóját egy eszményi állapot felé törekvésnek itt e földön a világ anyagiasodásának közepette is, amár isteni felhívás szerint: „legyetek tökéletesek, mint a ti meny- nyei atyátok tökéletes.“ Add meg fogadásaidat viszont te is Vallásosság, bogy a hazafiságban testvéredet meg nem tagadod soha; hogy gyámoliiandó céljait, tisztelni a királyt, a törvényt, ennek alkotó s végrehajtó közegeit, a polgártárs jogát: hirdeted templomban s iskoláidban egyaránt; — hogy szeretetre buzdítandó a hazához, mely: „Bölcsöd ez s majdan sirod is., Mely ápol s eltakar“ lelkesítesz egy Mózes példájával ki népéért halni kész vala, — egy Jakob végrendeletével, ki fiát ez egyre kéri, hazája földében tegye örök nyugalomra porait, — Jézus életével, ki oktatva, fedve, intve, kérve munkálkodott nemzete megmentésén s keserű könyeket hullatott bekövetkezendő romlása felett: hogy végül, midőn ínség, járványok s teszik őt erre tudományos műveltsége, előnyös anyagi helyzete, tevékeny szelleme, kedves, megnyerő modora, s kitartó munka-képes férfi ereje. Alig foglalta el uj állását, s már is egy nemes s reményeink jogosultságát igazoló tettel lépett fel: száz foriutot adott át polgármesterünknek, hogy azt vallásit lilönbség- ré való tekintet nélkül helybeli szegények czéljára fordítsa Ehhez netn kell commentár. Városunk tehát kiváló szerencsének tarthatja az apát ur megnyerését. De biztosíthatjuk más részről az apát urat, hogy itt, ép oly őszintén ragaszkodó, szerető és tisz-. telő hiveket talál, mint minőt a kigyósi- akban talán elvesztett, s hogy szent törekvéseiben a gyulai nép mindig készségesen segédkezik, s hogy a vajódi. érdemet méltányolni s a hálaérzetet melegen ápolni még nem felejtettük el. Adjon az ég szeretett lelki-pásztorunknak állandó jó egészséget és segitse őt már bizonyosan kész terveinek keresztülvitelében. Gyula városa 1873. évi augusztus 25, 26, 27-én tartott képviseleti gyűlése. 1) Elnöklő polgármester a gyűlést pont 9 órakor megnyitván, mielőtt a körlevélben jegyzett tárgyak sorrendjét megkezdené, bejelenti a képviseleti gyűlésnek, azon napjainkban nagyon ritkán előforduló tényt, hogy ngs és főt. Göndöcs Benedek apát és plébános ur látogatása alkalmával nála 100 frt o. é. tett le a szegények részére vallás és nemzetségi különbség nélkül ; polgármester ur ezen összeget az „Erzsébet-ápolda“ javára, — hol Gyula városa szegényei vallás-különbség nélkül láttatnak el — városi takarékpénztárba helyezé el, a képviseleti ülés pedig jegyzőkönyvileg szavaz hálát a közszeretetben álló adományozónak. 2) Ezután a tanács által összeállított és egy bizottság által már felülvizsgált költségvetés olvastatott fel és vétetett tárgyalás alá. — A bevétel tételei több helyen hosszabb vitát idéztek elő, oly annyira, hogy ezeken csak ?412-re esett a képviselet túl, és úgy a kiadási tételekhez már e napon hozzá sem lehetett fogni, — annál is inkább, mert Keller Imre ur az egész városi iparosokra nézve életkérdésü September 8-ki vásár megtartása végett — Ormos ur által beadott indítványt kívánta tárgyalás alá vétetni. — A felolvasott indítványhoz indítványozó ur szólt először is, kifejtve azon okokat, melyek őt ennek megtételére birták; ellene Dr. Kovács István megyei főorvos városi képviselő ur szokott ékes modorában nyilatkozott, mely más egyéb csapások sújtják e haza vidékeit s a honfi szivére csüggedés neheziti ólom szárnyait: elösietsz vigasztalásoddal, hogy a béketürés által reménységünk legyen szebb boldogabb jövőre „— — — — mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.“ De legyen elégi A midőn a jólét példányképe: Angolorszég büszkén helyezi hivatását abban, hogy ö a világ evangyelistája, — s kormánya jelenlegi elnökéről olvassuk, hogy ő (Gladstone a miniszterelnök) szerény vasárnapi iskolában évtizedék óta ad nyilvános oktatást a „népnek könyvéből“ — mint Goethe nevezte a bibliát A midőn a szabad s törvény iránti tiszteletben példás Amerika a kereszténység kutforrásából meríti szabadságát, erejét, jólétét, s igy hazafiságuk vallásosságukat s ezt viszont amaz táplálja ily áldásosán: lépjünk téte- tová nélkül nyomdokaikba mi is! Legyen e nap a hazafiság s vallásosság testvérülésének ünnepe s ércnél maradandóbb emlék hirdetendi, hogy István szelleme él ma is, munkálja hona javát, buzgón, imára nyitva ajkait: „Mindenható egyesség Istene, Ki összetartod a világokat! Engedd, hogy bármi sorBnak ellene Vezessen egy nemes s nagy gondolat, Hogy nemzetünknek mindenik nyomára Ragyogjon emberméltóság sugára“ — Ámen.