Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-06-16 / 11. szám
tozik, hogy ennek folytán több év sok embert von és avat be a tanügybe, hogy minden egyes látogatónak megvan az ö barátságos kis köre, melyben ő az ügynek apostola lehet s hogy ezen apostoloskodás természetes emeltyűjévé válhatik a házi nevelésnek, mely pedig az iskolai eredmény igen nevezetes tényezője. IX. Idáig azt állitottam, hogy a rendes felügyeleti iskola-látogatás a tanterem hiányainak, a tisztaság és rendnek, a tanitó és tanítvány pontosságának, a tanitó előkészülésének, a taneszközök beszerzésének, a helyes fegyelemnek, a nyilvánosság megszokásának, az érdeklődés felébresztésének tekintetében üdvös lenne. Ezzel pedig nincs kevesebb mondva, minthogy azon látogatás az iskolai czél utjának akadályait egymás után elhárítván, a czél útját járhatóvá, magát a czélt elérhetővé tenné. Nem feledvén ezeket, a további következtetést bízzuk hasonlatra. Legyen a tanitó orvos, az iskola a beteg. Lehet az orvos oly készült, meg oly lelkiismeretes ember: de ha müeszközei szegénysége miatt hiányoznak, ha megfelelő orvosszerek felett nem rendelkezik, ha utasitásait a beteg környezete nem követi: bár betegét megmentenie módjában nem állott, mégis a felelősség egész súlyát az ö nyakába vetik. Igaz, hogy hasonló kimenetelért ellenkező körülmények közt is ö felelős, de a két felelősség közti azon különbséggel, hogy első esetben a felelősség gyakori és mindig igaztalan ; mig a második esetben ritka és azon ponton innen, a melyen a tudomány a természet rombold erejének már kénytelen engedni, mindig igazságos. Ilyen különbség a tanitó eddigi és a rendes felügyeleti iskola-látogatás melletti felelőssége közt. « * * Én nem szoktam a papirost idézetekkel tölteni, mivel úgy vélekedem, hogy az érvek nem váltó, melynek becse a kibocsátó nevétől függ, hanem érez, melynek értékét saját belbecse határozza meg; mindemellett azoknak, a kik nálunk a papiroson meginditott felügyeleti iskola-látogatásbaa csapást látnak, a csapás nem újságában s kiterjedtségében pedig vigaszt találnak, ajánlom figyelmökbe az 1866. „Budapesti Szemle“ népiskolákra vonatkozó közleményeit, nemkülönben Molnár Aladárnak ez évben megjelent „Népiskolai Tanfelügyelet “-ét, mint a melyek mindegyike bőségesen kimutatja a felügyeleti iskola- látogatás létezését hasznosságát. Az első műből különösen ajánlhatom a két Canadára mondottakat, melyek közt az iskolai téren gazdag tapasztaláén Laveleye azt állítja, hogy a két Canada népiskolái azóta legjobbak az általa ismertek között, mióta azokat a felügyelők hetenként kétszer meglátogatják. * * * Miután engem a felügyeleti iskola-látogatásról való gondolkozásom a felebbi eredményekre vezeteti, csodálkozva kellett magamtól kérdeznem : mi lázithatta fel majdnem egész egyletünket ezen iskola-látogatás ellen ? Először okokat kerestem, kerestem minden tőlem kitelhető tárgyilagossággal; de biz én nem találtam. Azután alantabb fürkésztem, közelebb az ember gyengeségeihez s visszaemlékezés utján találtam is itt ötletre, még pedig egyszerre kettőre : egyik, hogy a látogatás csökkenti a tanitó tekintélyét; másik, hogy a látogatók nem értenek a dologhoz. Lássuk, van-e ezen ötletekben valami, a mi őket az ok nevére netalán érdemesíthetné. Nehogy az értelmezésben önkénnyel vádol- tassam, a tekintély meghatározását „Magyarnyelv szótáráéból Írtam ki: „erkölcsi előny, mely mások szemeit mintegy magára vonja; tiszteletet, hódolatot igényel; hitelt, bizalmat gerjeszt maga iránt.“ Vagy átvitt értelemben: „oly nevezetes férfiú, ki bizonyos ügyekben, ismeretekben, képességben jeles nevet szerzett magának.“ E szerint a tekintélynek meglehetős gyökerei vannak. Vagy van már most a tanítónak tekintélye, vagy nincs. Ha van, úgy az nem csak el nem tűnik bolygó fűzként a látogató közeledtével, sőt a kiváló férfiak azon előnyében részesül, melyszerint látogatóinak száma tisztelői számát szaporítja. Ha nincs, nincs mit csökkentenie a látogatásnak. Avagy nem a közönség, hanem csak a tanulók előtt létező tekintélyről van szó? Ez esetben megint azt kell kérdeznünk: mi szüli az iskolai tekintélyt ? S ekkor a tapasztalás igy válaszol: fedhetlen erkölcs, szellemi fensöbbség, igazságosság a fegyelemben. Igen, de ezek elvehetlen személyes tulajdonok, ezek az iskola értékének alapfeltételei s mint ilyenek az iskola emelése végett kiküldött látogatóban nem irtóra, hanem csak készséges elismeröre, szives tisztelőre akadhatnak. Én a tanitó iskolai tekintélyének, csak egy nemét, nem is nemét csak egy torzkópét képzelhetem, mely a látogatás által fenyegettet- nék: a rettegtetés; ámde ennek fenyegette- tését, mihamarabbi kiirtását kívánnia kell az ember-barátnak, sürgetniök leginkább a tanügy munkásainak. Mivel én ezek szerint a látogatástól féltett tekintély csökkenés lehetőségére rábukkanni sehogysem tudok, kényszerítve vagyok az annyira féltett tekintély leple alatt mást keresni. Ezen más alkalmasint a jogosulatlan önérzetnek, a hiúságnak megsértése lesz, mely feltevés egyenesen rávezet a második ötletre, a látogatók arravalótlanságára. (Vége köv.) Levelezés. Endröd, 1872. junius 10-én. T. Szerkesztőség! Kötelességemnek ismerem fölvilágosítani az illetőket, miszerint azendrődiek úgy név. rend-párt része azért kérvényezett a nm. belügyi minisztériumnál aziránt, hogy közigazgatásilag is a szarvasi szolgabiró-járáshoz kapcsol- tassék: — mert törvénykezésileg, teleköny- vileg és adóhivatalilag már is odatartozik; mert a vasúti előnyöket csak is a vagyonosabbak vehetik igénybe olykor-olykor; mig a szerény és szegény vagyonú lakosságra nézve átalában Szarvas bizonyult be a múltban mind költség-, mind időkimélés tekintetében előnyösebbnek, — élvén az endrődi és szarvasi polgárság apáról fiúra szállt benső viszonyban; lévén Szarvas és Endrőd közötti országút hosszának fele épen e két község határainak érintkezésénél; ezen fölül Endröd határainak Szarvas városa nyu- goti határa jó nagy részével egyenes és a Hármas-Körös országos-útszerü folyása általi fő-fő szálitás közlekedési összeköttetése s igy mind két derék község — külső- határai visszonyaikat tekintve — lényeges érdek azonossága javallja vala ............. De lássuk kérvényezésünket még egyéb szempontokból is megvilágitva! — Ami a sáros utbani közlekedésünket illeti, az a két' leghosszasabban három havi rosz-ut, jövőben a gátak becsületes, törvényrendelte rendben tartása mellett nagyon is enyhíthető fogott lenni erélyes közigazgatási intézkedések, „meghagyatik“ szóval kezdődő szolgabirói rendeletek folytán . . . bizonyítja ezt a múlt; tudniillik : 1855-ben a nyári árvízkor az egyik megyei járás erélyességéröl még most is dicsérettel emlegetett föszolgabirája kiirt egyik községi bírójának, hogy a töltések akkora s ekkora okvetetlenül meglegyenek, — jól1 megkarózva stb. — elkészítessenek a rohamos közelgő árviz ellenébe . . . Biró uram’ azonban jónak találta meglehetős lanyhán tevékenykedni; okul vetvén, hogy nincs a kasszában pénz, azonban jő másnap az éré-1 lyes s pontos, és járása határában lelkiismeretesen körültekinteni szerető föszolgabiró vizsgál . . . ámul, — nemes haragra gyűl, bíró uramat maga elé állítja, „meghagyatik“- kal kezdődő rendeletében kimondja, hogy holnapra 1500 db. czövekkaró a járási központi helyen ö általa elfog készíttetni, s a karókért holnap délre a községtől a pénz beküldve legyen, valamint, hogy azok kihozatalára elég kocsi is. És uram fia! másnap úgy lön megcselekedve, megcseleked- tetve a mint meghatyatik vala. Vala pénz és kocsi is; s miután a karók átvételekor ismétleg meghagyatott, hogy azok a karók a szükséges helyekre leverve, s az illető gyöngébb vizmentö-gáti-pontok s fokok, becsülettel kinyomozva a gyöngébb pontokat, — feltöltve legyenek 24—48 óra alatt, és feltöltve lőnek elannyira, hogy az emlékezetes árvízkor ama bizonyos járás szép községének alig-alig volt néminemű vizkárosultsága. Továbbá azért is Óhajt vala az endrődi rend-párt a szarvasi szolgabirói járáshoz közigazgatásilag is kapcsoltatni, mert a szarvasi lakosság pontos és rendszeretö munkásságát ismerve az end- rödiekre is, vonzó fogott volna lenni, — ha figyelembe vesszük a szarvasi gát és országút ügyeket az endrődi égbekiáltó gát, különösen az endröd-szarvasi ország úttal összeeső újabban fölhányt vizmentö gát égető ügyét; mindezt pedig a két község közlekedési érdekazonosságánál fogva a szarvasi közigazgatási szolgabiróság és pedig kapcsolatosan s egyidejűleg inkább eszközölhetné . . . főképen jobb figyelet s ügyelet alatt tarthatná e közlekedési fővonalat, ha egyébkor nem, de bizonyosan s elkerülhetetlenül hivatalos kirándulásaikor, mig Csabától egészen el vagyunk vágva, s a csabai közigazgatási szolgabiró ur csakis az igen rövid endrőd-gyomai gátat veheti becses figyelme alá kijöveteleikor. Ara ez a gátolt or- szág-ut is pedig nagyon rövid, ha tudna szólni bizonyosan tataroztatásáért emelne inter- pellátiót, még talán eme is a rajta pályázó kocsik s egyéb jármüvek zökkenése s nyikorgása, s a lovakat hajtó egyének ide nem irható szavaik által. ... No igaz most már beállt félig-meddig a dolog idő; hanemhát a szarvasi határban már jó elébb elöre- terveztek s cselekedtek e tekintetbeni hasznos s üdvös dolgokat. Egyes magán egyéneknek egyébiránt mostanság nem sok járni-kelni valója van Csabára hivatalos ügyben; a mi az endrödit közelebbről érdekli és érdekelheti, — telekkönyv, törvénykezés s adóhivatal — mind Szarvason lelhetők föl immáron; tessék meggyőződve lenni, a község nagyobb részének a rendpártnak megelégedésére. — Ezen néz- pontból kiindulva kérvényeztük mi, hogy igy minden tekintetben egyesitessünk a szarvasi járásban. — Még egyet. A „Békés“ 7-ik száma arról értesit, hogy: — „Szarvas a katonai állomás helynek egyik nevezetes előnyével, vasúttal is birand jövőben;“ — tehát még a vasúti előnyt tekintve is — legfölebb egy évi várakozás után, addig pedig jaj de tűrtünk, szenvedtünk volna, — Szarvas megmérkőzik akár Gyoma-Csabával; mert akár Gyoina-Csa- ba; — (M. Túr) — Szarvas ajánlkozván. Ennyi fölvilágesitással tartozni hittem mind e lapok érdemes olvasóközönsége, mind községünk folyamodó rendpártja iránt. Bállá Mátyás. A bécsi világkiállítás magyarországi részvevői számára megállapított bejelentési határidő, melyet a magyar országos bizottmány végrehajtó bizottság kitűzött azon reményben, hogy addig a közvetlen bejelentések nagyobb része be fog érkezni, s csak egyes elkésetteknek keilend a határidőt meghosszabbítani, lefolyt a nélkül, hogy a végrehajtó bizottság e várakozása egészen teljesült volna. Különösen a kiállítási fiók-bizottságok részéről, melyek felszólit- tattak, hogy junius 1-jéig legalább a kerületükben 'kiállítók rövid bejelentését és az igényelt tér kerekszámban való meghatározását beküldeni szíveskedjenek, az ilynemű közlemények kevés kivétellel, nem érkeztek be. Az általános bejelentési határidő ennélfogva a kiállítók számára junius 10-kéig meg- hosszabbittatik ; egyszersmind a kiállítási fiók bizottságok részére junius 20-ától 25-éig terjedő idő tűzetik ki, melyen belől a mezőgaz daság és ipar tárgyaira vonatkozólag hozzájuk béérkezett bejelentéseket, mennyire lehet csoportok szerint rendezve, beküldeni tartoznak, minthogy ellenkező esetben a végrehajtó bizottság a határidő elmulasztásából eredhető hátrányokért semmi felelősséget sem vállalhatna. Mert ez alkalommal figyelmeztetnünk kell az összes hazai közönséget, hogy a kiállítási helyiségekből Magyarországra jutó rész nagyságra junius végéig bejelentett és csoportok szerint beosztott magyarországi kiállítók számához képest fog meghatároztatok Minden kiállítónak és helyi kiállítási bizottságnak tehát hazafiui kötelessége és saját érdeke egyaránt parancsolja, hogy a kiállítási tér iránti igényeiket a fent kitett határidőn belül érvényesítsék. Mennyiben fognának később beérkező bejelentések kivételesen még figyelembe vétetni, azt jelenleg meghatározni nem lehet, de semmi esetre sem Ígérhető meg, hogy az elkésett igények általában tekintetbe vétetni fognak. Az időleges kiállításokra (lovak, szarvasmarhák, baromfi, halak, vadak, tejgazdasági termények és élő növényekre) vonatkozó bejelentések határideje később fog köztudomásra hozatni, s az ezek számára szolgáló bejelentési minták is rövid idő múlva lesznek kaphatók. A mezőgazdaság és ipar körébe vágó bejelentések egyes részletei utólag is szabályozhatók; a kiállítandó tárgyak természetének és az igényelt térnek bejelentése azonban el- kerülhetlenül szükséges. A specialis kiállítási helyiségnek megjelölését részben későbbre lehet és kell halasztani. Együttes kiállításoknál elegendő az általános megnevezést és az előre láthatólag szűk- séglendő tér meghatározása, úgy hogy ennek határain belül a netáni utólagos részvevők is helyet találjanak. Minden a bejeléntésre vonatkozó felvilágosítással készséggel szolgál a kiállítási bizottmánytitkári hivatala (Pest, régi színháztér 5.sz.) A hazai közönséget pedig sürgősen fölkérjük, hogy a bejelentési határidőtt el ne mulassza, minthogy újabb meghosszabbításnak fenálló szabályzatok értelmében hely nem adatik. Pest, junius elején. Korizmics László a végrehajtó bizottság elnöke. Steinacker Ödön kiállítási titkár. Újdonságok. ■yr A beiratás a képviselő választásra múlt vasárnap esti 6 órakor fejeztetett be; beíratta magát összesen 1945, — őéreclamá- tióra jegyeztetett elő. Ezek között bejegyeztetett birtok alapon: 1680, mint kézműves : 78, kereskedő: 19, jövedelem utón : 64, értelmiség : 81, régi jognál fogva : 23. — A választás jövő hétfőn e hó 24-én fog eszközöltetni. — Az I. gyulai takarék pénztár választmánya e hó 11-én tartá első gyűlését, a melyen titkár-könyvvezetőül Szabadkai Adolf, pénztárnokul Batik Elek választatott meg, ugyanezen gyűlés kimondá, hogy az intézet julius elején fog megnyittatni, továbbá megbízta az igazgatóságot az ügykezelési szabályok kidolgozásával még a megnyitási idő előtt; — előre is kimondva, hogy az üzlet naponként leend nyitva délig. — Egyéb a közönséget érdeklő ügyek anaak idejében lapunkban közzé Ieendnek téve. — Nem lesz érdektelen városunk közönségére nézve, ha az alakulandó sarkadi takarékpénztárról is néha-néha értesítjük, annál is inkább, mert a részvényesek között városunk szép számmal van képviselve; — ugyanis nevezett pénztár raájushó 20-án tartá alakuló közgyűlését Sarkadon, a melyen 137 előjegyzett részvényes 362 részvény és 294 szavazattal volt képviselve. ■—A gyűlés tárgyát elsősorban, a tisztikar és választmány megválasztása képezé, mely következő- képen alakult meg: Elnök Gróf Almasy Kálmán egyhangúlag. Igazgató ft. Püspöky Alajos szávazattöbbséggel; aligazgató Lacsni János szavazattöbbséggel, titkár-könyvvezető Tra- janovics Ágoston egyhangúlag, pénztárnok Gorove István egyhangúlag, ellenőr Beck Benjamin szavazattöbbséggel, ügyvéd Czeglédi, Imre egyhangúlag; a 30 választmányi tag, nt. Osváth Imre esperes, Márki János, Leelősy István, Szacsvay Elek, Antalfi István, Scul- téti. Pál, Dr. Spiczer Antal, Püspöky Bertalan, Márki Albert, Otrok István, Kolb Jósef, Bleyer Jakab, Bleyer József, Kása Mihály, Kántor László, Nuszbek Sándor, Sápi Mihály ifj. Keztyüs János, Leelősy Sándor, Hízó István, id. Leelősy Pál, Keztyüs István, Zakar János, Zakar Ferencz, Sápi Pál, Seres József, Leelősy Károly, Bende Gábor, Csutha Imre, Kísb Ferencz, a póttagok, mint vidékiek: Jedlicska Ferencz jegyző K.-Gyánból, Nosz- Iopy Emil Okányból, Rozvány György ügyvéd N.*Szalonta, Fónagy Károly ügyvéd Gyuláról, Lakatos Sándor csendbiztos, S.-Kereszt- turról, Sziber Nándor tanitó Gyuláról, Szán- tay János jegyző Méh-Kerékröl, Tóth Sándor postamester Dobozról. — Ezekután intézkedések történtek, hogy az alapszabályók a mi- nisterium által a kellő záradékkal elláttassa- nak, továbbá hogy a részlet fizetések és fölszerelések eszközöltessenek, hogy működését az intézet mielőbb megkezdhesse. — Mint már c lap múlt évi folyamában