Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-06-16 / 11. szám

is említve volt több nagy birtokos által egy Miskolcitól egyenes vonalban Csabának me­nő vasut van tervezve, mely Püspökladány­tól a Sárréten keresztül Békést is érintve Csa­bán menne a tiszai pályába, ez ügyben azon tudósítást olvastak a „Hon“-ban: A miskolcz- plispökladányi egyenes vasut tárgyában egy kon8orczium működik Miskolczon. Miután ál­lami garantiát a társulat nem remélhet, azon eszmét akarja a pálya kiépítésének alapjává tenni, hogy a vasútvonal mentében 2 mér- földnyi távolra eső birtokok tulajdonosait öt évi garantiára fel fogja szólítani. — A garan- tta összeg megfelelő kulcs szerint vettetnék ki s mint vasúti pótlék az adóval szedetnék be. Előleges költségvetés szerint minden hold földre évenkint 50 kr. esnék. Ezen összeget a birtokosok könnyen fizethetnék, mert a föld értéke a pálya által nagyon emelkednék. — Mint a „Reforméban olvastuk: a kiházasitási társulatokkal egy idő dta űzött szédelgés folytán a kereskedelmi ministerium- ban, enquete tartatott a kérdéses társulatok szabályainak s a jövőben követendő eljárás­nak megvitatására. A megállapodások még nem jutottak köztudomásra, de annyi hallat­szik a tárgyalások folyamából, hogy az utol­só években alakult kiházasitó egyleteket az enquete egytől-egyig oly helytelen, hamis és szédelgő alapokon nyugvóknak találta, mi­szerint a végeredmény nehány spekuláns ala­pitó és igazgató zsebeinek megtömése után csak a jámbor részvényes tagok súlyos megkárosítása lehet. — Miután erre nézve nagyon szembeszökő bizonyítványok mutat­tatok fel, reméljük, hogy a kormány sem fog késni, s megvédi a zsarolásra leginkább kiszemelt szegényebb osztályokat. — Újonnan létesült dalárdánk párat­lan szorgalommal igyekszik feladatának meg­felelni; az órákat szorgalmasan látogatja, és karmesterének fáradozása iránt a legnagyobb méltánylattal viseltetve, mindenben szigorú rendet és pontosságot tanúsít. — Bizton re­mélhető, hogy a közelgő megyei ünnepélyen megfogja helyét becsülettel állani. — Sajnos, hogy a nagyváradi országos dalárünnepély éppen a gyulai vásár napjaira esik és igy az abbani részvéte nagyon kétséges. Részünk­ről igen czélszerünek tartanók, ha az orszá­gos ünnepély vagy előbb vagy később tar­tatnék, mert eltekintve attól, hogy a gyulai vásár által a szomszéd békési dalárda is aka­dályozva lehetne a megjelenésben, ugyanazon időben tar tátik meg a kecskeméti iparmüki- állitás is, a mely a közönség megoszlását könnyen maga után vonhatná. Nagyon óhaj­tandó volna, ha helybeli t. rendezőink is né­mi életjelt adnának müküdésükről, mert az ügy sikerültéhez egy kis nyilvánosság nem ártana. Színkör. Múlt szombaton e hó 8-án Viz- váriné jutalmául szép Bzámu közönség jelen­létében adatott „Angolosan“ és „Szép Galat- hea; elébbinek sikerült előadása méltán meg­érdemlő a közönség tetszését; — nem igy „Szép Galathea,“ a melyben kivéve Vizvárynét senki- som töltheté be helyét, hiába kíván a közönség operetteket azoktól, kik arra nem képesitvék, a színész énekelni fog, hogy némi jövedel­met biztosítson magának, de valamint nékie ez erőlködés kín, úgy kin azt a közönség­nek végig is hallani és várni. — Ne kíván­junk egy társulattól többet, mint a mire ké­pes, és a minek fentartása zsebünkkel össze- egyeztethetö; — egy rendesen szervezett operette belekerül egy igazgatónak legkeve­sebb havonként 2000 frtba, ennyit pedig je­lenlegi környülményeink között nem áldozha­tunk. Vasárnap e hó 19-én üres nézőtér előtt „Marcsa, az ezred leánya“ a szereplők kö­zött figyelmet érdemlett Várnai az udvarmes­ter komikus szerepében. ■— A folyó egész­hét előadás nélkül folyt le, nemcsak folyton kéíségesked'ő idő miatt, de a múlt deficite­ken okulva színészeink a fellépéstől tartóz­kodtak is. — A társulat, hogy elmenetelét némileg lehetővé tegye két előadásra bérle- letett nyitott, de a bérlők száma oly csekély hogy abból a napi kiadásokat sem képes fe­dezni. — Megfoghatlan közöny közönségünk részéről ily eljárás, és ha már a társulat iránt nem érez rokonszenvet, legalább emberbará­ti kötelességből segélyezze és tette volna le­hetővé a becsületes elmenetelt. 5 Csabai újdonságok. (Jun. 13.) A választók összeírása városunkban e hő 9-én fejeztetett be; — bejegyeztette magát ösz- szesen 921, elutasított még eddig nincsen; ez ugyan a több mint 30,000 lélekkel biró Csa­bára elég csekély szám, látszik, hogy ott nincsenek pártok a közönség nógatására, de hogy lesz majd a jövő bizottmányi tagok vá­lasztásánál ? — Postai kalamitás. Egy idő óta úgy a felső lapokat, de különösen a „Békést“ rendetlenül kapjuk, utóbbi Gyuláról, hol va­sárnap délelőtt tétetett postára csak kedden jön csigalábon Csabára. — Úgy látszik pos­ta kezelőink emancipálva vannak minden ügyrend alól, ők parancsolnak a közönség tü­relmének. — Hymen. Braun Jakab városunk pol­gára folyó hó 18-án vezeti oltárhoz Gruber Adolf kellemdús leányát Nettit. Áldás legyen frigyökön I — Uj lap. Pokorny Jenő ur az „Ipoly“ czimü lap jelenlegi szerkesztője „Alföld visz- hangja“ czimü lapot fog megindítani jul. 1-én. — Curiozum. Múlt hó 29-én egy tojásból kikelő csibe négy lábbal jött világra, lábai úgy voltak elhelyezve, mint a négy lábú állatoknak; a napokban múlt ki. — Színészeink mennek. Csóka Sándor szín­társulata nem sokára „Isten hozzádot mond, mert a mily tömeges pártolást tanusitott kö­zönségünk irántok a múlt hóban; — oly hidegen látogatják most a legszebb operet­teket. Múlt számunkban tévedésből kimaradt a „Csikós“ czimü színdarabból a szereplők közül Holottay Irma, H mint mindenkor a főszerepeket visszi, úgy ekkor is kitünően szerepelt. (S. S.) Szarvasi újdonságok. (Junius 13.) — Tisztviselők választói jogosultsága. Több Szarvas-városi tisztviselőnek a belügyminis- teriumhoz intézett beadványa, melyben a tiszti fizetésük után igényelt választói jogosultság megtagadását panaszolván, ebbeli sérelmük orvoslását kérték, a központi választmánynak oly kijelentéssel küldetett meg —junius 8-áról keltezve — újabb tárgyalás végett, hogy az állami, törvényhatósági és városi tisztviselők­től, ha a reájok kirótt jövedelmi adó alapján 105 ezüst forintnyi állandó és biztos jövedel­met kimutatni képesek, a választói jogosult­ság meg nem tagadható. — Bankett rendeztetett jun. hó 9-én a Pod­maniczky-pártiak által a „Bárány“ vendéglő udvarán emelt fedett helyiségében. Ily népes és fölöttébb kedélyes bankett aligha esett sok városunkban eddigelé. Közel 500, minden ren­dű és rangü választó gyülekezett itt össze, _ hogy a szintén jelenvolt követjelölt irányában kifejezze nagyrabecsülését és vonzalmát. Mon­danunk sem kell, hogy a pohár felköszönté­sek — főleg a szeretett követjelöltre mond­va — egymást érték, — s aztán „rá zene zendült, pohár össze csendült“ ... s csak a viradat vetett véget a kedélyes bankettnek. — Beiratkozott választóink összes száma 808, mely szám, tekintve 22.446 lélek szá­mot tevő népességünket, föltűnően csekély s csak azon körülményben leli magyarázatát, hogy ügy töke birtokosaink, mint iparosaink nagy része adó bevallásánál — saját alkot­mányos jogainak hátrányára -- nem a leg lelkiismeretesebb utat követte. — A főiskolai építkezési munkálatok már megkezdettek, s eddigelé a tetőzet lehorda- tott. Mint értesülénk a különben egy emeletes iskola épület — a felsőbb tantermek alacsony volta miatt — jelentékenyen felmagasittatik, — se mellett több mellék épülettel fog gya­rapodni. — Járhatlan országút. A csaba-csüdi pusz­tát átszelő Szent-Andrásra vezető országúinak, különösen a Kőnigswarter-féle földek közötti része a közelebbi erős esőzések folytán oly sártengerré vált, hogy a közlekedés rajta — legalább tengelyen — lehetlenné lön, — pedig pár dobogó és csatorna, vagy szilárdabb fel­töltés útját állhatná ezen évenkint megújuló sártengernek. Ajánljuk az illetékes közegek figyelmébe. — Időjárásunk kezd túl-esőssé válni. Kö­zel három hete minden áldott nap megnyíl­nak fejünk felett az ég csatornái, — úgy annyira, hogy gazdáink már meg egy kis szárazság után epekednek. Hogy is zengi a vadpoezis: „Télen igen hideg van, nyáron igen meleg van; mindig esik az eső, soha sincsen jó idő!“ — Kofák egyedárussága. A kofák jóidéig piaczunkon minden terményt elkapkodtak a szállítóktól már eleve, úgy, hogy a vásárlók csak is tőlük, s természetesen kettőzött áron kaphatták a kívánt czikkeket.—Újabban — útját állandó ezen egyedáruskodásnak — elöl­járóságunk azon helyes intézkedést léptette életbe, hogy a termény szállítóktól a kofák piaczi napokon csak is 8 óra után vehetnek át tömegesebb árut. Kofa-észjogilag persze ez intézkedés csak is zsarnokságnak decla- r álható. — Vízmércéét állít fel a kákafoki gáttár­sulat városunk egyik hidoszlopánál. E tárgyal kapcsolatosan megemlítjük, bogy Körösünk jelenben nagymérvű növekvést mutat, úgy hogy kiöntésétől lehet tartani. Gazdászat,|ipar ás kereskedelem. — A „Kertész gazda“ a gyümölcsfák termékenységének előmozdításáról a követke­zőket írja: Az öreg gyümölcsfök azáltal, ha junius hóban gyökereiket törzsöktől kellő tá­volságban elvágjuk, nagy mértékben vissza­nyerik termékenységüket. Törpe fáknál s eté- léknél elegendő, ha ásóval a gyökereket kö­rös-körül leszúrjuk, mi úgy történik legjob­ban, ha a földet az egyik oldalról felássuk és az egyenesen lefelé menő gyökereket ke­resztül szúrjuk. Magas törzsüeknél, melyek nem eléggé termékenyek elegendő azon eljá­rás, hogy miután a föld kiásatott, a legerő­sebb gyökerek fejszével vagy más alkalma* eszközzel meghasittatnak, és a hasadékba kő tétetik, hogy a gyökér össze ne forrjon. Ha a kívánt termékenység ezen műtétéire még nem áll be, akkor több középvastagságu gyö­keret kell kiválasztanunk s azokat félig be kell vágnunk. Hol sok ilyen gyökér van együtt, ott néhányat egészen keresztül kell vágnunk. Ezen műtétéi a fák termékenységé­nek visszanyerésére nagyon kitűnő szernek tapasztaltatok. — Erre azt mondaná az üllői káptalani birtok jeles bérlője Selényi Antal gazdatársunk, hogy jó lehet biz ez, hanem ő múlt évben a terméketlen vén gyümöcsfák körül a földet felásatta és jól megtrágyáztat- ta, utóbb trágyalével is megöntöztette, ez év­ben egy szemle alkalmával a megifjodott fá­kat szép terméssel bemutatta. — Uj szöllöfajok előállítása. A nö­vény-élettan alapján sikerült a találékony ész­nek, a haladni, a teremteni szerető szellem­nek utat 8 módot találni még soha nem lé­tezett szőllőfajok előteremtésére. Felismertet­vén a növények rejtélyes természettulajdon­ságai, a tudomány irányt tudott kijelölni az elfajzásra is s az által oly szöllöfajoknak bir­tokába juthatást eszközleni, melyek ma igen nagy becsben állnak és szenvedéllyel keres­tetvén, magas árért vásároltatnak, szaporit- tatnak és teljes élvezettel izleltetnek is. —A francia kertészek legtöbb dicséretet arattak e téren. Némethonban is sok kertész foglal­kozik e munkával; újabb időben hazánkban is találkoztak, kik néhány száz uj faj szöllöt teremtettek s maguknak ez által hirt, nevet szereztek. Pár évvel ezelőtt Urbánek, pozso­nyi kanonok 200 uj szőllöfajt mutatott be az orsz. gazdasági egyesületnek. A kísérlet a virágzó fiirtök összepárositása által, jnnius hóban történik. Két különböző jó tökefajt kell egymás mellé ültetni, hogy a virágzó fürtöket egymással összékoczczant- hassuk vagy közeli érintkezésbe hozva, al­kalmat nyújtsunk a vegyes megtermékenyít- hetésre. Egyik kézbe tartjuk az egyik, má­sikban a másik virágzó fürtöt, s midőn azo­kat egymásfelé helyeztük, ökleinket többször és gyengén összekoczczantjuk, vagy egymás­hoz húzzuk a fürtös vesszőket és gyengéden megrázzuk azokat, vagy a két tőkefaj fürtös vesszőit egymással kigyózatosan összesodor­juk s az által az elfajzásra czélzott megter­mékenyítést a természetre bizzuk. A virágzás rendesen három hétig tart, azért is a kézzel czélzott vegyes megtermékenyítés kísérlete is ennyi időre terjedhet; a munka legkönnyeb­ben eszközölhető a kerti lúgos vagy redőny- szőllőmüvelés által. Hetivásári tudósítás. Gyula junius 14. A folytonos esőzés vé­gett hetivásáraink a szokottnál csekélyebbek; a behozatal is csekély, kereskedésre vétel egyáltalán nincsen, házi szükségletre a búza keresett, és 10— 11 frt 50 krig kelt; — Ár­pa 5.50—5.80, — Kukoricza a hibás 8 frt a jobb 8 frt 50 kr. Nád, széna és szén a múlt heti árakon akadt vevőre. Kiadó tulajdonos és felelős szerkesztő: Dobay János. TE Hirdetvény. A békésmegyei takarékpénztár részéröl közhírré tétetik, mi­szerint folyó évi julius 1-sö napjától kezdve betétek, tekintet nél­kül az összegre, 6°/0 kamatlábra fogadtatnak el, és hogy az in­tézetnél már régebben elhelyezett kisebb kamatlábú betétek ugyan­azon naptól kezdve szintén 6°/o-al fognak kamatoztatni. Kelt Gyulán az igazgató választmánynak 1872-ik évi junius 4-én tartott üléséből. 48) 1—3 Erkel Rezső igazgató. Hirdetés. A magas kormány által engedélyezett I. B.-GyuIa-városi ta­karékpénztár naponkénti forgalmi üzletét folyó 1872-ik évi julius 1-sö napján kezdvén meg, ezennel közhírré teszi; miszerint tekarékpénztári betétek után 6°/o‘°t fizet. Visszafizetéseket a pénztár állásához képest felmondás nélkül teljesít. 49) 1 3 Kölcsönöket — a pénzviszonyoknak mindenkori számbavéte­lével — egyességileg meghatározott kamat fizetés mellett ád. Az igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents