Békés, 1872. (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-12-15 / 37. szám
Uj folyam. 37-ik szám. Gyula december 15-én 1872. í 7 ^ Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház. V J VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Pesten Haasenstein és Vogler hirdetésiirodájában (úri utsza 13. sz.) — Becsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weibburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr.-----------------------Me gjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési díj: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft L J Előfizetési felhívás a „B É K É S“ 1873-ik évi egész folyamára. Előfizetési ár: Egész évre . 4 frt. Fél i, . 2 frt. Negyed „ .1 frt. A „Békés“ uj-év első vasárnapjától kezd-1 ve, az eddigi nagyságban, de czélszerübb alakban fog megjelenni. — Előfizetési ára marad — mint a lap homlokán jelezve van — a régi. A gyűjtő ivek csak a lap mellett küldettek szét eddigi t. előfizetőimnek, kérve őket azokat ismerőik körében terjeszteni és az eredményt — ha lehetséges — deczember hó 20-ig velem tudatni, — hogy időm maradjon a foganatba veendő változások végett kellő időben intézkedni. Alább közlöm azon t. előfizetőim névsorát, kiknek előfizetései még a jövő évre is kiterjednek, hozzájok azon kérelmet intézem, szíveskedjenek előfizetési összegeiket egyik vagy másik gyűjtőnél úgy kiegészíteni, hogy azok rendes évnegyed vagy félév végéig terjedjenek, nehogy csonkított előfizetéseik tévedésre szolgáltassanak alkalmat. A pontos megjelenés és szétküldés kiváló gondjaim közé tartozand. T. gyűjtök 8 előfizető után tiszteletpéldány vagy annak árában részesülhetnek. Eddigi szives pártfogásáért t. előfizetőimnek és munkatársaimnak legmélyebb hálámat kijelentem. Gyulán december elején 1872. Dobay János a „Békés“ kiadó-szerkesztője. — A múzeumi alapra következő adományok folytak be: Püspöki Alajos ur 71. sz. gyűjtő ivén: Sarkadról: N. N. 1 frt, Márki János 5 frt, N. N. 50 kr., Trajáno vies Ágoston 50 kr., Püspöky Bertalan 1 frt, Püspö- ky Alajos 2 frt, összesen 10 frt. — Kimutatja Kratochvill József könyvvezető. Megyei múzeumunk ügyében. Igaz hogy ily intézményünk most még nincs, de a „Békés“ f. évi 31-ik számában foglalt felhívás, szeretjük hinni, első lépés arra, hogy ennek érdekében a megye közönsége a czélhoz vezető mozgalmat megindítsa; mert jól mondja az idéztem felhívás, hogy „Békésmegyének mint másban, úgy abban sem lehet hátramaradnia.“ Nem lehet hátramaradnia I mert íme, e nemes versenyben megindult már előttünk Aba- uj, Bihar Fehér, Szabolcs, Szepes-, Temes Aradmegye, Győr, Sopron, Posony városa és mások, melyeket hirtelenében elő sem tudunk számítani. Azt nem lehet föltenni müveit közönségünkről, hogy ez eszmének szép és üdvös voltát felfogni ne tudná és előmozdítani ne akarná, csak alkalom kell, mely ezt az ügyet felszínre hozza s mintegy napirendre tűzze, és emberek, kik a dolognak élére álljanak. A mi az alkalmat illeti, az már régóta kínálkozik. 1868. szeptember havában történt, hogy id. Mogyoróssy János ur, könyv- és régiségtárát — saját szavai szerint — „szülőfölde iránti hálás szeretető s a tanügy előmozdítása érdekéből: a gyulai r. kath. tanodának, „illetve Gyula város közönségének“ ajándékozta. Még akkoriban Magyarországon nem volt fölébredve a megyei vagy városi múzeumok eszméje, s ily nemű intézmények, ha keletkeztek, nagy szerényen csak egyes iskolák árnyában húzódtak meg. Ez az oka, hogy a nagylelkű ajándékozó is, munkás élete gyümölcsét a közönség közkíncsévé óhajtván tenni, azt közvetlenül annak az iskolának ajándékozta, melyben ő az elemi ismereteket nyerte s mely gyűjteményének helyet ajánlott fel. De fönnebb idézett szavai szerint tényleg Gyula város közönsége, vagy esbetőleg még nagyobbkörü közönség szellemi haszna lebegett szemei előtt. Azóta a körülmények e tekintetben több oldalról változtak. Először is a régészet, mely általában is, de különösen hazánkban a legújabb tudományok közé tartozik, országszerte oly mérvű lendületet vett, hogy kutatása eredményeit a pesti nemzeti muzeum minden csökkenés nélkül megoszthatja a vidékekkel; sőt minthogy a lelkesülés másokban is lelkesedést akar előidézni, ezt a régiségbuvárok éppen az által vélik legjobban elérhetőnek, ha a tüzetesb fürkészés folytán a föld gyomrából napvilágot látó s egyéb ide vágó érdekes tárgyakból minél számosabb vidéki gyűjtemény keletkezik, mely a fővárost nem, vagy csak ritkán látogatható közönségben is érdekeltséget és kedvet keltsen föl azon tárgyak iránt, melyeket eddig vagy semmire sem becsült, vagy ha anyagában értéket gyanitott, a tudományra hasznavehetetlen uton-módon tett el láb alól. Ez a körülmény idézte elő a mozgalmat, mely a müveit külföld példájára most már mindenfelé megyei vagy váresi múzeumok létesítésén fáradozik. De másodszor, a rom. kath. tanoda helyzete is olyan, hogy a kebelében őrzött múzeumot birtokában meg nem tarthatja. Nem pedig azért, mert a részére kimutatott hely oly szűk, hogy már most sem lehet benne a meglevő tárgyakat úgy elhelyezni, amint azt a muzeum czélja és a tudnivágy igénye megkövetelné. Pedig a tárgyak napról-napra szaporodnak, s csupa szánalom nézni a lelkes alapítót és rendezőt, a mint egyrészt örül e gyarapodásának, másrészt majd kétségbe esik hogy hova tegye az örvendetes szaporulatot. Tágítani kellene tehát a helyiséget, de hol és merre ? vagy ha máshová áttenni, de hová? Hely és pénz kellene ehhez, de a jelen viszonyok közt sem kívánni, sem remélni nem lehet a kath. hitközségtől, mely iskoláinak miként szaporítása, mint legégetőbb kérdés megoldásával van elfoglalva, hogy ez ügyben oly intézkedést tegyen, mely a múzeumnak hvsszasb időre célszerű fennállhatást biztosítson. De tegyük fel, hogy a kath. hitközség a múzeumnak megfelelő helyet mutat ki. Másik kérdés: kire bizza annak szakértő gondviselését és felügyeletét, ha id. Mogyoróssy János ur — a kit az Isten a megyei tudományosság nagy hasznára sokáig éltessen 1 — minden halandó közBorsa szerint oda jut, a honnan most kincsei egy részét, buvá- rolja? A muzeum nem oly valami, mit egy szobában szép csendesen zárva tarthatunk. Kincs az, melyet a véka fölött kell tartani, folytonosan gyarapítani, rendezgetni, és pedig megfelelő szakismerettel s nagy kedvteléssel, mert különbon czélját téveszti és értéktelen lomtárrá válik. Ki fogja ezt a jövőben teljesíteni ? Tanítóink vállaira ezt a terhet, nem rakhatjuk, mert Ők szerény ellátásuk mellett éjt-napot a tisztességes megélhetés gondjára kénytelenek fordítani; azután ők többnyire még oly kornak neveltjei, melyben az ide vágó szakismeretet sem volt alkalmuk elsajátítani. Ha pedig szakértők és erre vállalkoznak, mindenesetre csak illő díjazás mellett fogják ezt lenni, a mi megint kényes, mert zsebet érintő körülmény. Mind ez oda mutat, hogy múzeumunk az iskola tulajdona nem maradhat, mert igy sem fennmaradás, sem óhajtott mérvben való gyarapodás, sem kellő gondviselésre nincs kilátása. S ezen csodálkozni sem lehet; mert mindenki, a ki a muzeum fogalmát és rendeltetését jól szemügyre veszi, belátja, hogy ilyes intézmény sokkal több gonddal és költséggel jár, mintsem egyes felekezet helyhez kötött és szűk kört befogó szárnyai alatt virágozhassák. Ehhez ha több nem, legalább is egy városnak meleg részvéte szükséges. Erezte ezt a lelkes alapító is, azért nem mulasztotta el alapitó levelében kifejezni s azóta is minden alkalommal hangsúlyozni, hogy múzeumát Gyulaváros közönségének szánta. Ezen okoknál fogva cseppet sem lehet ké- j telkedni, hogy a gyulai kath. hitközség szívesen lemond a kebelében letett könyv- és régiségtár birtokjogáról és a legnagyobb készséggel fogná azt egy létesítendő „megyei muzeum“ magva és alapja gyanánt a megye közönségének átengedni. A mi pedig tudós alapitónkat illeti, róla éppen sértés volna feltenni, hogy az ügy és közönség érdekében szándékolt ily változás ellen kifogást tenne. íme itt az egyik kínálkozó alkalom egy „Békésmegyei muzeum“ alapítására. Hogy pedig a tisztelt megyei közönség meggyödjék arról, hogy már csak ez az egyik inditó ok is megérdemli e tervhöz való csatlakozását, nem lesz fölösleges rövid vázlatot nyújtani a gyulai muzeum jelen állapotáról. _________ U.. Eg y világító fáklya. (A szabadkőmivességhez.) ii. „Hiszen a jezuitizmus újra támad, újra szervezkedik, újra kezdi a sötétség, babona és vakhit üzelmeit“ mondja czikkiró a „Békés“ 35-ik számában. Természetes, mint szabadkőmives a jezuitismusnak barátja nem lehetvén előszedi a katholikus ellenes hírlapokból ama alaptalan vádakat, melyek már milliomszor nem egyedül katholikus, hanem protestáns irók által, kik a jezuitizmusról méltánylólag nyilatkoztak, megczáfoltattak. Jól tudja a szabadkőmives czikkiró, hogy ajezuitis- mus mindig hatalmas és erős védgát volt a katholicizmus ellenei, de leg- főképen a szabadkőmivesek törekvései ellen. Hogy tehát e kitűnő szerzetes- rendet, és ezzel a katholicismust de- popularizálhassa, hogy Békésmegye közgyűlését is e szerzetes rend elleni nyilatkozatra bírhassa, már előre késziti és egyengeti az utat, állitván, hogy a jézsuiták a sötétség, babona, vakhit, munkátlanság stb. emberei, kiket egy Sábád országban tűrni nem lehet. Ez aztán „szabad egyház, szabad államban“ ! ? És ha szabad kérdeznem szabadkőmives czikkiró úrtól, miért szenvedik hát meg a jezsuitákat Angliában, Amerikában, Belgiumban, hol elég politikai szabadság uralkodik ? Erre aligha tudna felelni. Elég az hozzá, hogy mióta Bis- mark a jezsuita üldözést megindította nekünk magyaroknak is csak kell valamit tenni változás kedvéért, és a jour- nalistika gyerekes hősködését a jezsuitákon kell lehűteni. A megyékben és városokban olcsó népszerűségre áhítozó rósz katholikus és nem katholikus szóvivők és szó*ólók, néhány szá- jas ujságiró, Bismark, és a szabadkőmivesek pressioi által a magyarországi 8 millió katholikusnak hátrálni kell. Ezeknek nincsen létezési joguk. Ezeknek vallásos meggyőződésüket, és szabadságukat el kell nyomni, mert ezt a szabadkőmivesek is akarják. Hát nem tudják-e a fontoskodó, tudományosnak látszani akaró, de nem az igazságért, a közszabadságért harezoló urak: hogy midőn a katholicismus szervezetét tagjaiban bántogatják, s üldözik legtudósabb, legfeláldozóbb szerzetét— a jezsuitákat: nem csak hogy saját felekezeteik érdekét nem mozdítják elő, de épen áláásták valamennyiünk szabadságát és vallásos meggyőződését. Mert ha minden vallásfelekezetnek vallási czéljai előmozdítására nem szabad saját papjait, tanítóit, nevelőit, akár különállva, akár testületileg kiké- peztetni, s azután ezek, mint olyanok által a világiak nevelését a vallás szabályai szerint eszközölni, s a vallás czéljaira fordítani s- imáztatni — akkor nem látjuk be: mint álljon meg akármelyik vallás?! — Hiszen minden vallásnak kell, hogy legyen tudós papja, hacsak a nazarénusok vallását nem tartjuk legokosabbnak, hol nincsen e végre papok kiképzése, hanem pap mind az, ki magát elég okosnak tartja, hogy a bibliát másoknak magyarázza. Hogy esnék a protestánsoknak. ha mi azt kivánnók: ne legyen nekik sem tudós papjuk — mert ezek idézik elő a viszályt a más vallás tudós papjaival való vjtázás által; tehát üldözzük ki Őket is az országból, s mihelyt nem lesz egyetlen pap is az országban, leszünk mindannyian nazerenusok, akkor magától megszűnik a jezsuita harcz is. íme, ide lyukad ki az egész jezsuita kérdés: mert ez belügy, mely a protestánst, a görög keleti vallását, a zsidót, s a többi 100 felekezetet nem illeti, s a menynyiben illeti: életkérdését képezi valamennyinek. Ezek jogaihoz nyúlni nem szabad. Sőt maga az országgyűlés minden kérelmezés nélkül, még jogokat is osztogat nekik. Tőlünk katholi- kusoktól még azt is elszedegetik, a mit 1000 éves alkotmány biztositott. Hja azok nem babona — nem vak- hitüek, azok a világosság fiai. — Moj- zes könyveiről senki sem beszél, ámde igenis — van szó Jézus evangéliumáról. — Hogy a polgárzsidó kóse- rezik, környülmetél, — nem eszik fazekainkból, kinek mi köze van hozzá. Ez nem babona — vakhit. — De hogy a katholikus ember bőjtöl, ünnepeket tart, keresztet vet magára; hogy tiszteli pápáját stb. Hja, már ez mind baj, ez mind vakliit, és sötétség, Az elsza-