Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-01-26 / 8. szám

mal Gyula városában, legnagyobb mértékben bizo­nyosan ök is élvezendik, — másrészt pedig mert ők maguk erejéből felsőbb iskolát különben sem állíthatnak, a várostól pedig csak közös városi felsőbb iskolára kívánhatnak áldozatot, legkisebb kételkedésünk sincs arról, hogy inkább áldozhatják azt egy kö/.ös felsőbb iskola helyiségül a közös felsőbb nevelési s oktatási intézet létesithetése vé­gett, mint egy közös tetemes adósság felvételével kívánják mind magukat, mind a többi hitfeleke- zetü társaikat indokolatlan szükkeblüséggel ter­helni, s vonalakodások által ezen, most kínálkozó kedvező alkalmat fel nem használva, a felsőbb is­kolai nevelés ügyét bizonytalan időre továbbra is háttérbe szorítani. Hátra van még, hogy szóljunk arról is, hogy Gyulára a köz szükség igényeinek legcélirányo­sabban megfelelöleg, minő felsőbb iskola alapítan­dó ? Erről azonban a jövő számban. Országgyűlési tudósítás. Jan. 19. Henszlmann Imre határozati ja­vaslatot ad be, a nemzeti képtárnak tűz- és víz­mentes helyiségekben leendő elhelyezése iránt. S tra- timirovics György interpellálja a ministerel- nököt, az újabb időben jelentékeny fordulatot vett külpolitika tárgyában. A porosz szövetségben a pangermanizmus terjeszkedése által veszélyeztetve látja Magyarország, s a vele határos keleti és déli népek érdekeit, s kérdi a ministert, mily befolyást gyakorolt a kormány e szövetség létrehozásában, szándékozik-e ezen veszélyeknek a szövetség meg­hiúsítása által elejét venni, s ha meg nem akadá­lyozhatná e szövetséget, szándékozik-e oda mű­ködni, hogy abból a francia nép szabadságharcá­ra semmi féle hátrány se nöjje ki magát ? Jan. 21. Horn Ede a bank ügyben interpel­lálja a pénzügyministert. P. S z a t h m á r y K. pe­dig a honvédelmi ministert, hogy szándékozik-e lé­péseket tenni, úgy a honvédség, mint a közös se­regnél a szolgálaton kívüli fegyverviselés meg­szüntetésére. Irányi Dániel. Határozati javas­latot nyújt be, hogy az állam-titkárok és ministeri tanácsosok kivételével minden állam-hivatal vizsgá­lat és pályázat által töltessék be. Napirend: az 1871-ki költségvetés. Széli Kálmána pénz­ügyi bizottság előadója szerint a kiadás 9 millió forint deficitet mutat. Simonyi E. határozati ja­vaslatot nyújt be, mely szerint mondja ki a ház, hogy a ministerium által előterjesztett költségve­tést részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja. Ezután a kormány eljárását rostálja: András- sy elnök s honvédelmi minister, de egyszersmind külügyeinket is ő vezeti, s igy egy ember e há­rom szakra tehetetlen. Kerkápolyt, mikor már jó honvédelmi állam-titkár volt, megtették pénzügy- ministernek. Gorove mikor beletanult teendőibe el­ment a közmunka- és közlekedési ministeriumba, abc-ét tanulni. Szlávy is jó államtitkár volt, s most tanulhatja a ministeri abc-ét ö is. Kerká- poly Simonyinak felelve azt mondja, ha oly na­gyon helyünkön voltunk előbbi állomásunkon, azt a képviselő ur akkor mondhatta volna még meg, s kár volt az elismeréssel addig várni, mig elmentünk on­nan. Máriássy Béla: a ministerium nem tud kibontakozni a régi rendszerből, mindent megtart az átvett kormány formából, különösen a személy­zetet még szaporítja is, úgy, hogy jelenleg e személyzet több mint 20 ezer emberből áll, és hí­ven a régiekhez a deficitből is minden évben bő­ven kijut. Különösen sokalja az adót a jövede­lemhez képest. A delegatiókból. Jan. 21. Napirenden volt a közös pénzügyministerium 1871-ik évre elöterjesz- jesztett költségvetése. Az albizottság jelentése átalánosságban elfo­gadtatván a részletes tárgyalásra mennek át. A nyug­díjazásra nézve határoztatott: hogy az véve a kép- viselőházak elé tartozván, gondoskodjék a minis­ter a t. hozó testületek utján annak szabályozá­sáról. A közös foszámszéket illetőleg : a ministeri­um utasittatik oda működni, hogy a főszámszék mielőbb függetlenül és az alkotmányosság elvei­nek megfelelöleg szerveztessék. A zárszámadást illetőleg az indemnitas megadatott. A háború. A harctérről folytonosan szomorúbb kirek ér­keznek. Bourbaki, a köztársaság reménye, sebes futásban hátrál Werder győzelmes seregei elöl, Faidherbe futó hadát Goeben üldözi, Chanzy sere­gei már régen szét vannak verve, s csak rop­pant eröfeszitéssel lesz képes azokat összevonni. Ez a helyzet szomorú képe, s lehet, hogy a tá­vírda a napokban még leverőbb hireket fog hoz­ni. S igy a legnemesebb törekvés, a csodával ha­táros hősies kitartás és bátorság, a szabadság s a hazáérti harc talán rövid napok alatt a legszomo­rúbb kimenetellel fog végződni. E megrendítő hí­rek közt csak egy vigasztaló van, hogy t. i. Tro- chu f. hó 19-én tekintélyes haderővel Vinoy tá­bornok vezérlete alatt kitörést rendezett, melyről csak porosz sürgönyeink lévén, tisztán nem tájé­kozhatjuk magunkat, amennyiben azonban ismer­jük a porosz sürgönyök őszinteségét, hajlandók vagyunk e kitörés eredményét jelentékenynek tar­tani, ugyanis egy versaillesi sürgöny a porosz veszteséget 400 emberre teszi, mely szám min­den esetre kicsinyítése a valónak. Azonban, ha sokkal jelentékenyebb volna is e kitörés eredmé­nye, reményeket még azon esetben sem meríthet­nénk abból; mert az már eddig is bebizonyult, hogy a párisi őrség képtelen a porosz övét meg­törni, s hogy kívülről többé nem igen várhat se­gélyt a szorongó főváros az a fentebbiekből köny- nyen kimagyarázható. E kitörés talán végső fel- lobbanó lángja volt az annyi lelkesedéssel biró szabadság hősöknek. Külföld. Favre Gyula végre elindult londoni útjára a conferenciában részt veendő, s igy mi sem aka­dályozza többé a conferentiát érvényes határoza­tok hozatalában. A béke kérdése azonban a po­rosz követ utasítása szerint nem fog fel hozatni. A bajor kamara. 102 szóval 48 ellenében el­fogadta a versaillesi szerződéseket, s Antonelli bi- bornok a pápa nevében azokat kívánatosoknak tartja, s talán e kijelentés birt legnagyobb nyo­matékkai a bajor képviselők határozatára. A Jtorosz királynak német császárrá lett kikiál­tása ünnepélyén a német hadsereg valamennyi ezrede képviselve volt, zászlóik az oltárt vették körül, Bismark olvasá fel a proclamatiót, a király egy beszédet tartott; a badeni nagyherceg aztán fel- köszöntó a császárt; Bismark altábornokká ne­veztetett ki. Legújabbak. B é c s, január 23. A „Tagespresse“ egy besan- coni, e hó 23-áról kelt hire szerint a poroszok 21- én erőteljesen megtámadták Dijont; 12 óráig tartó győzelemdus csata fejlődött ki ebből, mely után a poroszok még az nap teljes fölbomlással vonultak vissza az egész vonalon. Garibaldi üldözi őket. Berlin, január 23. A királynak egy Saarbrüc- kenben e hó 18-áról kelt hadi parancsa a hadse­regnek a császári cim fölvételét jelenti ki, mi a német fejedelmek és német népek beleegyezésével történt. A hadparancs kiemeli, hogy a német se­reg vitézsége és kitartása Németország belalakulá- sának müvét hatalmasan elösegité. Brüssel, január 22. Az „Independance“ jelen­ti Arlonból, e hó 22-röl: Longwy bombázása ma folyton tartott, a város centruma sokat szenvedett, az ostromlók pénteken megkisérlók a Chier fölötti nagy hidat légbe röpíteni, azonban a vállalat rész­ben nem sikerült, az explózió rettenetes volt. Ugyané lap jelenti Liliéből, 21-ről Bessol tbk. nagyon meg­sebesülve ide hozatott; ez igen nagy veszteség az északi hadseregre nézve. Paulre d’Ivay tbk. itt van, Robin tbkról még semmi hir sincs. — Hírlik, hogy a poroszok Cambray minden pályaudvarát elfog­lalták, és Rumilly (Cambray mellett) ostromlására készülnek. Brüssel, január 23. Párisi léghajóhirek e hó 21-röl jelentik: A lakosság hangulata az utolsó ki­törések nem sikerülte miatt nagyon nyomott, s az elégedetlenség Trochuvel mindinkább növekszik. Levelezés. M.-Berény jan. 20-án. Az árvíz tőlünk is megkívánta áldozatát, a meny­nyiben egész Kereki vízben áll, az őszi vetések ott mind tönkre vannak téve, az épületek dűlő félben vennak, és a kik ott lábas jószágaikkal ta­nyáztak, onnan mind elvonulni kénytelenittettek. Nehogy azonban csak tovább fűzzem a pana­szokat; inkább azon tanítást látom kivonandónak ezekből megyénk mind azon községeinek elöljáró­ságaira nézve, kik az árviz fenyegetéseinek kité­tetvén, hogy ideje korán, nyáron tegyék és tétes­sék meg a kellő óvószereket és védeszközöket, az árviz meggátolására, nehogy újra is azon szemre­hányás illessen bennünket, hogy még a magunk kárán sem bírunk okulni. Folyó hó 8-án itt a nagy vendéglő udvarában, egy uri-rendbeli ősz férfiú felakasztotta magát, ki annyira előre látó volt szándékának végrehajtásá­ban, hogy még fehér ruhájából is gondosan kivág­ta nevének jegyeit, melyekről nyomára lehetett volna jutni, ki legyen ö. Vendéglősünk el nem mu- lasztá azonnal a dolgot a „Hon“ hasábjain közhír­ré tenni. így azután kitudódott, hogy neve Gabrid János, szegedi lakos. Miután állítólag jó módú ál­lapotban hagyta hátra számos tagokból álló csa­ládját, csak távolról sem sejthető, mi birhatta a szerencsétlent ezen tettének végrehajtására. Fia és veje tegnapelőtt érkezvén ide, gondoskodtak rom. kath. szertartással történendő végtisztességtételéről. Karácsony óta színészeink vannak, Kőszegi En­dre igazgatása alatt, kik kevés kivétellel mind meg­lehetősen jól játszanak. Elegendő tarka repertoirjuk van, és mind jelszavalásukat (mimika) mind elő­adásukat tekintve, megfelelnek közönségünk igé­nyeinek. Nincs is panaszuk közönségünk részvét­lensége ellen, a mennyiben már ismételve fordult elő azon eset, hogy a néző közönség helyet nem talált. Ezen körülmény bizonysága egyrészt annak, hogy maga M.-Berény, ezen három nyelvű lakos­sággal biró község mily fokban haladt a magyar nyelvben és az ez iránti rokonszenvben, másrészt pedig annak, hogy azon terem, mely különben táncvigalmainkra szolgál, csakugyan már szűk kezd lenni, mi a legutolsó f. hó 18-án tartatott táncvi­galom alkalmával is nagyon nyomasztólag volt ész­lelhető. Ugyan is a jó kedvnek és a fesztelenség- uek, mely abban nyilatkozott, csak azon egy hiá­nya volt, hogy a közönség alig fért meg a terem­ben, s ennek szűk és alacsony volta miatt a leve­gő annyira tikkadt és fojtó volt, hogy azt a tán­colókon kivül még a világítás is megérezte. Legörvendetesebb újság egyébiránt az, hogy ma községünk házánál képviseleti gyűlés tartatott, melyben nagyságos Vadász Manó tanfelügyelő ur felszólítása következtében, községünk képviselő tes­tületé egy felsőbb népiskola létrehozását nemcsak elhatározta; hanem egyúttal annak módjának meg­oldása és a szükségelt alap előteremtése végett egy bizottságot is nevezett ki, mely a három lel­kész, Megele Bertalan, uradalmi kasznár, mint a ki mindaz iránt, a mi közönségünk javára van, me­legen érdeklődik, Kis Sándor községünk bírája, a községi jegyző, a két orvos, valamennyi feleke­zet egy-egy tanítója, tekintetes Bonyhay Benjamin ur, mint e részben szakértő tanférfiu, Marmmor- stein Mór, mint az izraelita felekezet képviselője és három közlakosból áll, úgy hogy minden fele­

Next

/
Thumbnails
Contents