Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-07-27 / 60. szám

60-ik szám.

Harmadik évfolyam.

Gyula julius 27-én 1871.

Szerkesztőségi iroda,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám.

Kiadó hivatal:

Nagy Ferenc könyv- kereskedése , hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők.

BÉKÉS

Megjelen

hetenként kétszer, vasárnap és csötörtökön.

Előfizetési feltételek:

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY, j t-!?'

Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang Lipót nemzetközi hirdetési irodájában (Erzsébetiéi- 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca / 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. í Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték ’ minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr. )

Kéziratok nem küldetnek vissza.

egesz evre

fél* „

negyed „

Do ut des, facio ut facias.

Az „Ellenőr“ f. 1871. évi 304- és 305- ik számában Csanádi Szontágh Rál ur, Ko- márommegye szervezkedési előmunkálatainak különösen a költségvetésre vonatkozó részét szellőztetve, elegicus hangon s oly szavakban kel ki a tisztviselői fizetések emelése ellen, a mely szavakkal csak a múltak emlékein rajongó ósdi vármegyei politikus beszélhet, mely szavakban a változott, úgy állami, mint társadalmi viszonyokkal számítani nem akaró szűk körű világnézlet nyer kifejezést. Beszél a cikkíró itt civi sinusról, pol gár- erényről, mely a közhivatalok viselésében s a közügy szolgálatában leli legfőbb örömét, de a melyről előre felteszi, hogy annak nem szabad hivatali dilettantismussá fajulni s még kevésbé akarja a sportula- rendszert admissibilisnek tartani.

Szóval: akar nem dilettáns, tehát helyüket emberül megálló tisztviselőket semmi vagy legalább is csekély fizetéssel. Szép kívánság az igaz, sajnos, hogy az egész puszta jámbor óhajtás.

E nézet két dologgal nem akar, úgy látszik, számitaui, melyek pedig oly tényezők, melyeket számításon kívül hagyni ma már nem lehet. Nem akar számitani azon körülménnyel, hogy nem a boldog arka- diai megyekorszakot éljük többé, a midőn négyszer egy évben a megye székhelyén összeülvén, tanácskoztunk, dictioztunk, sed- riakat tartottunk hosszabb vagy rövidebb

A műveltségről.

(Vége.)

A műveltség fogalmának felebbi kiterjesztése, mely szerint annak a nemzeti szellem elsajátítása és gyakorlatilag való érvényesítése kiegészítő része, ismét arra figyelmeztet bennünket, hogy összehasonlítván mindennapi, úgy az irályt, mint a beszédet illető tapasztalatinkat a nyelvészet követelésével, a müveit jelzőt, eddigi szokásunktól elté- röleg, kissé drágábban adjuk, r Azonban a szakbeli műveltség még a nemzeti műveltséggel együtt sem egyenértékű a teljes műveltséggel; még hátra van kiegészitőül az általános emberi műveltség.

Addig, mig a népek egymástól mintegy elfalazva voltak, elég volt a görög és római-szerű műveltség; most a midőn a népeket egymással a közlekedés könnyűsége és szükségessége összeköti keresnünk és követelnünk kell azon érzelmeket, gondolatokat, eszméket is, amelyek minden néppel közösek. Ezen általános műveltség kulcsa: a meny- nyiségtan, a természeti tudományok, a nyelvtudomány és a bölcsészet, vagy röviden mondva : az alaki képzettség.

Ezen kulcs általános értékét bajos lenne tagadideig, a mint ezt épen úri jó kedvünk hozta magával, a mely ülések alkalmával végeztünk annyit, a mennyit épen akartunk, a mit végezni nem akartunk, hagytuk boldogabb időkre s halasztottak igen sokszor ad- graecas calendas. Feledi, úgy látszik, hogy ma már nem szolgáltathatnak szol- gabiráink brevi manu collectiv igazságot a kezükbe adott teljhatalmat képviselő rettegett bottal, mely sokszor megbecsülhetlen és sok időt meggazdálkodó mód volt arra nézve, hogy akár a szó, akár az Írásbeli panaszok száma kevesbedjék, s igy vele együtt a teendők összege. Hogy ily administrate és törvénykezési rendszer mellett bárki is könnyen szakíthatott felesleges idejéből a közügy szolgálatára annyit, a menynyit akart, ez természetes; de hogy volt-e aztán köszönet benne, erre feleljen maga az „Ellenőr“ cikkírója, ki úgy hisszük velünk együtt maga is elismeri, hogy ennél aztán nyomorultabb igazságszolgáltatás és administratio aligha volt a föld kerekségén. — Ma, midőn társadalmi életünk ezeló'tt nálunk csaknem ismeretlen mozzanatai, a fejlett ipar és kereskedelem, a hova-tovább tisztuló jogfogalmak oly pezsgő forgalmat idéztek elő az államban, mint a minőt előidéztek, az állam nem elégedhet meg azzal, hogy tisztviselőkul alkalmazott polgárai rendelkezhetési idejükből nagy kegyesen dobjanak oda annyit, a mennyit az állam szolgálatára oda dobni épen hajlandók. Hanem igen is bölcsen cselekszik szerintünk, ha ezt mondja: dout des, facio

nunk; tekintettel mégis önkénytelen elmaradottságunkra, iskoláink silányságára és különben is sok nyelvűségünkre, engedjünk el a kulcsból kinek- kinek annyit, mennyi élet pályája minősége szerint elengedhető, s követeljük a műveltség címének árául mindenkitől csak azon részét a kulcsnak, mely épen mivel általános, az ember fogalmának is kiegészítő része.

Az általános emberi műveltség a bölcsészetnek erkölcstani részét mulhatlanul követeli.

Abból indultam ki, hogy a föld miveltségének mekkorasága hasznos terményének mennyiségétől függ, s hozzá tettem, hogy az ember műveltsége sem esik más mérték alá. E szerint legyen valaki elméletileg bármily képzett, legyen elmélete alkalmazásában bármily ügyes, szóval, legyen megáldva a műveltség minden egyéb kellékeivel; ha akarat-ereje nem áll egy magasabb, erkölcsi eszmének szolgálatában, a müveitek sorába nem illik be, mivelhogy tettei, különösen a közre nézve hasznosak nem lehetnek. S ha még csak hasznosak nem volnának ! De az ily erkölcsi eszme nélkül szűkölködő ember, épen mivel fegyvere szellemi, láthatlan, cllenálhatlan, annyi szellemi vagy anyagi, vagy mindkét nemű kárt tesz körében, ameny- nyit ezen becsületes ember sem tud egyhamar helyre hozni. Példát keressen kiki maga-magának. — Akad.

ut fa cias. És valóban csak a köfcügy végtelen kárával történnék, ha Szontágh ur elvei emelkednének érvényre, melyek szerint, hogy saját szavait idézzem, a tisztviselők szokott foglalkozásuk bizonyos idejű mellőzéséért annyi díjban részesüljenek, a mennyi anyagi érdekeik némi kockáztatásáért kárpótlásként szolgálhasson számukra. — Midőn e sorokat Szontágh a papirosra tette, váljon meggondolta-e, hogy hol kezdődik az a furfangos bizonyos idő és hol végződik és minő kulcs szerint fogná az államra a kérdéses kárpótlási összeget kivetni? No persze: de verbis quantum vis.

Lássuk a másik körülményt. Nincs szerencsénk a cikkírót ismerni, de neve után Ítélve, aligha viszi fel származási fáját Árpádig; pedig nekünk, uram, oly fajjal van dolgunk, mely származására büszke és ha hivatalt viselt, viselt nem azért, hogy szol-* gálta légyen a közügyet, hanem hogy fia, unokája vagy dédunokája elmondhassa : hogy őse ez és emez vármegye hírneves alispánja vagy protonotáriusa volt. E téren legtöbb esetben nem az érdem, tudomány és buzgalom, hanem igen is jól hangzó név, befolyás, vagyon s más eféle tényezők döntöttek. Akarja valaki ez állapotot előidézni, ám tessék, teljék benne gyönyörűsége, mi részünkről nem óhajtjuk. — E faja az embereknek, hogy pöffeszkedő ürességét s képtelenségét az újabb változott viszonyokkal szemben palástolhassa, oly szívesen idézi a latin mondatot: beaŐrizkedjetek az erkölcsi eszme nélküli képzett embertől!

Kinek nem jutnak eszébe e helyen a történelmileg hirhedett jezsuiták ?

Melyik legyen már a sok közül azon erkölcsi eszme, amelyet műveltségünk kiegészítéséül szivünkbe írjunk, zászlónkra tűzzünk ? Legyen-e az az igazság, avagy a szeretet, avagy a haza, avagy az emberiség ? — az nekem tökéletesen mindegy, meglevén arról teljesen győződve, miszerint az erkölcsi eszmék úgy fűződnek egymáshoz, hogy az egyiket elfogadni, a másikat ellökni lehetetlen.

Hogy a műveltség fogalmának azon közvetítése, mely szerint a helyes elmélet helyes tettekben nyilatkozzék, az erkölcsi eszme irányában is áll, magától értetődik.

Lehet, hogy felfogásom nem mindenütt elfogadható ; mindemellett nem menthetem fel magamat az eddigiek összevonása alól: én csak azon igen tiszteletre méltó férfiakat merem müveiteknek nevezni, akik szakbeli elméleti és gyakorlati jártasságot, nemzeti szellemet, erkölcsi eszmét képviselnek.

Abból, hogy az emberiség haladása folytonos, következik, hogy csak viszonylagos műveltség van, bevégzett nincs; és hogy a ma még művelt ember, idővel, ha szellemi tevékenységét megszüntette, ezen Iegmóltóságosabb címre való jogosultságát elveszíti.