Békés, 1871. (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-07-16 / 57. szám

Harmadik évfolyam.

57-ik szám.

Gyula julius 16-án 1871.

Szerkesztőségi iroda,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények küldendők: főutca 186. szám.

Kiadó hivatal:

Nagy Ferenckönyv- kereske'dése, hová az előfizetési pénzek, hirdetések, hirdetési-dijak és reclamatiók küldendők.

BÉKÉS

Megjelen

hetenként kétszer, vasárnap és csütörtökön.

Előfizetési feltételek:

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ KÖZLÖNY, j Ht^“'

Hirdetések felvétetnek : Gyulán a kiadó hivatalban; Pesten : Lang; Lipót nemzetközi hirdetési irodájában (Erzsébettel- 9. sz.) Továbbá Neumann B. (Kígyó utca 6. sz.), és Singer Sándor (3 korona utca 5. sz.) hirdetési irodájában. — Hirdetési dijak : Három hasábos Garmondsor háromszori hirdetésnél 5 kr. Terjedelmes vagy többször megjelenő hirdetések kedvezőbb feltételek mellett vétetnek fel. — Kincstári illeték minden egyes beiktatásért 30 kr. — A „Nyilttér“ben a 3 hasábos Garmondsor dija 15 kr.

ISézlratolü nem lrüldetneli; vissza.

egesz evre fél „ negyed „

6 frt — 3 frt — 1 frt 50

Egy beszélő kép.

(R.) Megragadó kép! lombos kert öléből méltósággal emelkedik ki a museum palotája, melyet tiszta holdfény gyönyörű világításban tüntet fel; mintegy a kertből kiin- 'dulva számtalan légszeszlángtól ragyogó ut vonul tova; titmentén roppant házcsoport dereng kettős világításban,mignem holdfény, lángut, város a távol homályban elenyésztek ...

Egy kép ez, mely beszél...

Mintha e palota a nemzet maga volna, a lombos kert körülte a remény jövője iránt, mely valóban teljesülni látszik ama tova rezgő fényes árban, melynek mentén, a nemzeti munkásság jelképe gyanánt, nagy alkotások kelnek; a fényes pályán egyes lángok mozognak fel-feltünve s elenyészve, ezek a nemzet ‘vezérei, egy-egy lángész, vagy talán lidérci alakoskodás, a népet megtévesztő ... s a távol homály, melybe a ragyogó kép háttere borul, kora enyészet volna-e... vagy a jövő leple az, melyet szellőztetni embererőnek nem adatott..?.

„Te neked élned kell oh hon“ hiszen jü- vődről ezredéves múlt kezeskedik; vagy merő csoda volt eddig fenmaradnod, s nem bölcseséged müve..?

„ Mint kemény kard, oly kemény sziveddel; megne egyezz soha önfeleddel“— igy dörgött az átok, fogott-e e szörnyű igézet rajtad.. ?

Nem! a nemzet önmagáé nem volt még | soha, volt a nagyoké, a királyé, királyoké,

■ volt idegeneké igen, de önmagáévá csak I az imént lett, csak most lett igazán nagykorúvá, teliát — e népet csak inneniül lehet tisztán megítélni, cselekményei csak ez után lesznek neki beszámithatók.

De résen is legyen, mert ezentúl hibáit se lesz másra hárítani sem ürügy sem ok és nem lesz, a ki mástól vagy önmagától megóvja!

Vannak, a kik a 48-ban kéjelegnek s fitymálva elnagyolják a folyó dolgokat... Igen a 48 helyét betöltötte, de a zászlót, melyet magasra felemelt, s melyre csupán fényes kezdőbetűket jegyezhetett, előre, be a jövőbe dobta s azt teljesen kivivni, jelentését mogvalósitani, biztosítani — a mi feladatunk.

Es e feladatot megoldanunk nem hiú kéjelgéssel a múlton, hanem egyedül megfeszített munkával sikerülhet, és higgadt véleménnyel, mely nem hódit kalando- 1 san, hanem foglal rendben; alkotmányos jérzékkel, mely tűrni képes, véleménytűréssel, mely csalatkozhatlanságot nem enged, de nem is követel; honfi as kegyelettel, mely az érdem előtt a síron innen is meghajolni tud; tudománnyal, mely nem szünetel, a bátorság mind két nemével, a polgárival úgy mint azzal, mely a csatasikon arat babért.

Mind ezen erényekre csaknem szükség van, hogy az előttünk álló nagyszerű átalakulás véghezvitelét is megbirjuk. Mert községek, városok, megyék újra szervezése, bíróságok felállítása, ez oly nagy feladat, hogy ahhoz nagyságban csak az eredmény fogható, melyet az átalakulás nyújtani hivatva lesz.

Virilisek és képviselők, kinevezettek és választottak — el vies ellentétek! meglátjuk melyik véleményt igazolja a tapasztalás, melyiknek eredménye tűnik ki a másiké felett.

Lássuk mindenekelőtt mikép tudunk választani s inikép válogatva, kinevezni. S ez utóbbinak tekintetében ne készüljünk egyedül magát a minisztert tenni felelőssé, a ki azért csak formailag felelős, mert hogy azt a sok ezernyi embert mind a miniszter szemeli ki, az fictio; szemelik, a kiktől ő bizalommal tanácsot kér, azok, a kik tanácscsal önkényt ajánlkoz.

f a a € &.

Erkölcstelen a költészetben.

Az erkölcsöt prédikálok száma, különösen ma, ugyancsak megszaporodott, minek okát az erkölcsi- ség lazulásában kall keresnünk. S úgy látszik, a firkászok azon hada, mely holmi 1, 2 krjcáros, u. n. „blaue“ „rothe“ „Bibliothek“ ponyvájába igyekszik begöngyöliteni a „lelkes“ és „művelt“, t. i. fércmüveiért néhány krajcárt kidobni nem restellő „t. c. publicum“, magas igényeket a költészetben nem igen tápláló lelkét, nagyon jól tudja már, mi tets zi k a félig müveit nagy tömegnek s hatalmasan terjeszti az érzékcsiklandoztató pauldekoc- kianismust; hahár ügyetlenül, mert Paul de Kock légalább — a mint én ismerem — tud szépen jellemezni, sőt tanitani roszból jóra s ha ledér is gyakran, ezt nem mindég alacsony céllal teszi. — Ezek azonban csak fiakeres-kocsisok szájába való ízetlenségeikkel gyönyörködtetik kö- zönségöket s undorítják a válódi szép iránt fogó kony keblüeket. — Ily irodalmi (?) iránynak védelmére kelni, annyi volna, mint magunkat is az alacsony kéjenckedések barátjaiul mutatni be. Nem is védem én ezt, sőt nem védem az alább következőket sem föltétlenül, habár világhirü nevekkel fűződnek is egybe.

Ha mindabban megbotránkoznánk, a minek ki-j mondása erkölcsileg meg nem engedett; — ha a szóvirágok sokszor ügyetlen kezek által fűzött koszorújából mindenkép elöakarnók keríteni azon mérges ágat, melyet a többi virág a felületesebben szemlélő elől eltakar: akkor magát a szent írást, a tiszta költészet e fönséges remekét is farizeusi

pírral arcunkon kellene olvasnunk, midőn ott pl. Erzsébet gyermek után eped s igy érzéki gyönyörre vágyódik. Ily nevetséges szélsőségre ép úgy nem szabad magunkat ragadtatni, mint az ujabb- kori regények %0-ad részének érzékiségre csábitó irányát helyeselnünk. — A legtöbbnek — vagy mondjuk inkább, hogy igazabban szóljunk : mindnek, tárgya a szerelem, legalább ez sohasem maradhat ki a szerepből. Nagyon messze vinne ha azt kezdeném magyarázgatni, mi a szerelem ? Ha mint tiszta érzelem jelenik is meg különben, de mindig karöltve fog ez járni az érzéki ösztönnel s igy egynéhány célzatosan odavetett, látszólag ártatlan szó is elég lehet egy-egy jelenetnél arra, hogy — főleg a könnyű vérii ifjúságot, tiltott gondolatokra vezesse.

Ezeknek csirája már gyermekkorától keblébe van oltva, de szó segíti azt hatalmasan életre kelni. — Ki nem lelkesülne, hogy úgy szóljak, rajongna Shakespeareért? Pedig minden színmüvében találkozunk megejtett leányokkal, alacsony ké- jencekkel s pedig úgy, hogy az életszerűséget sosem áldozza föl az aesthetika kívánalmainak. 0 ilyen tekintetekben épen nem él gyöngéd kifejezésekkel, sőt túl is megy az illem határain; mert némely trágár szereplőjének erkölcstelen mondásait is megengedi a közönség elé terjeszteni. Teszi azonban ezt a nélkül, hogy hasonlóra akarna csábítani ; sőt inkább azért mutat be mindent saját utálatosságában, hogy annálinkább elforduljunk tőle. — Akármiként vesszük, drastikus szer; s ha csakugyan nem táutoritott bennünket sikamlós térre, úgy végkép elijesztett tőle. Két élű fegyver tehát, melylye!, csupán képzelet-vezette ésszel, akár agyonszurjuk magunkat.

Boccaccio már trágár s a szemérmet erősen sérti; csak is gyönyörű irálya szerzett neki halhatatlan nevet.

Váljon veszt-e Virgilius „Aeneas“-a, hogy benne leírta az Aeneas és Didó közti jelenetet a barlangban ? Azért a legnagyobb müvek egyike marad az mindörökre, melylyeket valaha költő alkotott és senkisem fogja Virgiliust erkölcstelennek bélyegezni.

Byron „Don Juan“-ját s ihletett költészete egyéb remekét nem kiáltották-e ki illemsértönek?*) Pedig azok sokkal nemesebbek, mint pl. Wieland „Oberon“-ja, melynek egyéb nagyszerűségét kis- sebbiti a sok, érzéki vágyat gerjesztő jelenet, minek folytán, különösen nőknek, nem lehet ajánlatos olvasmány.

S Lessing érdemeit ki vonná kétségbe azért, mert az „Eremit“ tőle van?

De tekintsük saját hazánlc irodalmát is, legalább némely költő által képviselve. — Különösen Csokonai V. M. itt az, ki figyelmünket igénybe veszi, „Dorottyá“-ja „Béka-egér-harc“-a stb. nem azt mutatják, hogy aestheticai érzék hiányzott nála;hanem hogy helylyel-közzel a póriasságban gyönyörködött. Ő tudott magasztos és költői ielkesültsóget ódái magasságban szem elé varázsló dalokat irni; de van-e ki undorral nem fordulna el, midőn „Oda az árnyékszékhez“ stb. cimü verseit olvassa? A szavait válogatni szintén nem igen szokott Blumau- ner nem egy helyen követőre talált benne.

") Don Jüanból egy kis töredéket a „Figyelő“ valamelyik utóbbi számában közölt Ábrányi Emil; óhajtandó volna, hogy a szép tehetségű műfordító az egésszel mielőbb megajándékozná a magyar közönséget, mely Byront még alig ismeri s igy — mások után indulva — talán elfogult is iránta.