Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1870-03-06 / 10. szám

Rövid hírek. Biztos forrásból értesülünk — miszerint a helybeli casinóbani vendéglösségre, a jelen­legi vendéglős állomását Sz.-Györgykor odahagyandván, pályázat fog nyittatni. — A Körös vize ismét áradé­ban s kezd magára ismét fenyegető alakot ölteni. — A helybeli elemi iskolákban a féléves vizsgálatok a múlt héten szép eredménnyel tartattak meg. — Majd elfe­ledtük — hát az olvasó körnek a múlt vasárnap tar­tott bálja mit vétett? — semmit. De most már csak itt s í-öviden említjük meg, miszerint nagy közönség vett abban részt, s a körnek elég jövedelmet hozott. —• Lapunk 16-ik számában, egy M.-Berényböl kelt tudósításnak utó soraiban, a levél írójának még azon héten megküldött, de kézhez nem jött pótló tudósítása szerént, — ezen kitétel „magyar éneklés közt vitték a koporsót a sirkertbe“ téves értesülésen alapulván, a le­vélíró ujabbi kívánsága szerént, igy igazítandó : magyar énekléssel óhajtotta Sch. ur a koporsót kisértetni a sir- kertbe, de az kimódolható nem volt,“ — mely kiigazí­tás tehát, utólag ezennel teljesittetik. Vegyes hírek. —el. Az általános vallászabadságról szóló törvény- javaslatot a vallásügyi minister e hó 3-án mutatta be a deákpárti értekezletnek. •—m. A budai gözsiklót e hó 1-én ünnepélyesen adták át a közhasználatnak. —p. A pestbudai Dunán a lánchíd megváltása után egy póthidat fognak építeni. E póthid a budai „arany bárány“ cimü vendéglő s a pesti sóház irányában úgy fog felállittatni, hogy a gőzösök és vontatók elmehesse­nek alatta. —m. Tóth József a kitűnő művész s a nemzeti szín­háznak ünnepelt tagja e hó 2-án jobblétre szenderült. Benne legnagyobb alakitó drámai művészünket vesztet­tük el. Béke poraira! —bk. Varas dmegye egy részében a typhus aggasz­tó mérvben dühöng. —zsk. Egy n.-kanizsai lakos a napokban egyik ot­tani asztalosnál megjelent s meghagyta, hogy bizonyos idő alatt egy koporsót készitsen, kividről Írja rá nevét s meghalt 1870. mart. 18-án élete 46-ik évében; kész fizetőnek Ígérkezett. Az asztalos bámult s kérdé, hiszen martius 18-ka messzi van még s aztán életében akarja koporsóját látni? Denique a koporsó megkészült, állit­ván a megrendelő, hogy ö tudja halála napját, s a 6 frtos koporsó oldalán olvasható 1870. februárban, hogy N. N. meghalt 1870. martius 18-án. — Különczködésnek megjárja. Gazdászat, ipar, kereskedelem. Érték- és váltó-árfolyam a bécsi cs. kir. nyilvános tőzsdén, martius 3-án 1870. (Eredeti távirat.) Államadósság....................................................... 61.60 5% nemzeti kölcsön............................................ 71.45 1860-ki államkölcsön ............................................ 97.80 Ba nkrészvények................................................. 727.— Hi telrészvények...................................... 275.30 ( ma gyar............................ 78.50 bánáti .. .... 77.50 erdélyi............................ 75.50 horvát............................ 84.— Pénznemek és váltók. Cs. kir. arany . . . , ,............................... 5.83 Ezüst........................................................................121.— Napoleondor............................................................. —.— Londoni váltók.................................................. 123.90 He tivásári tudósítás. Gyula mart. 4. A föld fagya kimentével egészen jár- hatlanokká lett utakon nem akadt vakmerő ember, ki próbálkozott volna vidékről gabonát szekeren behozni. 8—10 lóháton pár vékájával jött valamicske be, más­ként mutatóból árultak helybeliek, de kelendőség egy- átaljában nem volt. A nehéz búzáért 8 frton felül nem ígértek: — csekélyebb félék 6.50—7 írtig keltek, de las­san és kicsiben. Az árpát -és kukurieát 5—5.20 kron sőt felül is tartogatták, de úgy senki sem vette. A ló- hercmag itcéje 40 kron tartatott. Bükkönyös zab köble 8 frtra, de nem vették. Sovány sertésből süldők őszi és karácsonyi malacok közép mennyiségben voltak, s darabonkint a választott malacok 2 frttól kezdve fel egészen 4 írtig keltek da­rabonkint a minőséghez képest. Csekély fia-koca 28—30 ft, jó 45 ft 5—6 malaccal. Félhusu sertés is volt 30—40 darab, de egyátalában senki sem vette. j,# Szerkesztői üzenet. S. S. urnák Szarvason. A pótlék elkésett. Vétele­kor már nem voltunk azon helyzetben, hogy beékelhes­sük. Sajnáljuk. F eleló's szerkesztő és kiadótulajdonos: HAJÓSSY OTTO. HIRDETMÉNY. Mező-Berény helységében, a főúton, egy jó karban lévő, egy 300 aköra való nagyobb s egy kisebb, jó száraz pin­céével, igen szép térés magtárral, nagy udvarral s terjedelmes nagyszerű kerttel ellátott 128. sz. alatti ház szabad kézből eladó. A feltételek kedvezők. — Venni kívánók, Bonyhay Benjámin meghatalmazottal értekezhetnek. KELLER és ZSITVAY újon nyitott női divat kelme raktárukban Pesten Szervitatér 6. szám. Laky A. ékszer árus mellett. A legjutányosabb áron mindennemű női ruhakelmék, beszövött francia Shawlak, angol plaidek, chinai creponken- dök, sima francia lyoni selyem kelmék minden sziliben és mi-| nőségben, kész női felöltök és más itt elő nem -sorolt női di-l vatczikkek a legjobb minőségben kaphatók. Vidéki megrednelések a legnagyobb pontossággal és gyor­san teljesítetnek, nemkülönben ruhák elkészítése a legújabb di-l vat szerint eszközöltetik, melyhez egy mintaderék és az alj bősz-j mértéke beküldése szükséges. 26) (9—12) NAGY FERENCZ könyvkereskedő Gyulán főút Alcser (Paulovitz- féle) házban, ajánlja a n. é. közönség becses fi­gyelmébe az alább következő legújabb irodalmi jelenségeket : Corvin papok tüköré ára 2.60 kr. Barátfülek 1-sö füzet ára 80 kr. A pápa és az egyetemes zsinat irta Janus ára 2 ft. Utazás keleten a világosi napok után irta Szemere B. I. kötet ára 2 ft. Lengyelország első felosztása irta Laboulaye 80 kr. Gyulai Pál költeményei fűzve 2, kötve 3 fit. Dumas Sándor A pokol torka 2 köt. 2 frt. Egy rendőrként titkos naplója ára 1.20 kr. Pitaval azaz világhirü bűnesetek tára a Pitaval-féle Ieg- érdekesb esetei 2 köt. 3 frt. Oktatási szabályzat a m. k. honvéd lovasság részére 2 frt. Az egyház és a házasság egyh. történelmi tanulmány tekintettel a polg. házasságra 60 kr. Lehet-e reformpárt? 40 kr. Magyar köztársasági bank irta Mudrony Pál 1 frt. A socialis kérdésről nemz. gazd. tanulmány irta Lu- gossy B. 1 frt. Kölcsönkönyvtár a magyar és német irodalom újabb termékeivel folyton nagyobbitva. Olvasás díj 1 hóra 80 kr, negyedévre 2 frt mindig előre fizetve 3 frt betéttei együtt. Gyulán, Dobay János gyorssajtóján.

Next

/
Thumbnails
Contents