Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-12-04 / 49. szám
ténetesen a csizmadiából presbyter lett, vagy pláne az iskola tanács érdemes padjain is bigy- gyeszkedhetik, ha az üvegesből pénztárnokot csinált a baloldali kortes protectió, s ha a szegény tanító éli bük viszi ügyét: itt már feledik az irás szavait, s ha még komolyan is mer beszélni, ezt dörgik a fülébe: „én vagyok a te urad és istened/ A tanítónak nincs fája, nincs minél megfózesse ebédjét : koplaljon, s vannak hideg étkek, lakjék jól azokból ha van. Szobája s tanterme hideg!: Gyújtson rá, szorongassa — mint Petőfi mondja — égő pipáját, melegedjék annak tüzénél. A tanítónak nincs pénze! — csináljon adósságot vegyen mindent hitelbe, fizesse a hitelezési kamatokat; de pénzért alkalmatlankodni ne merészeljen, vagy ha merészel, legyen elkészülve reá, hogy a kiérdemelt összeget mint kegyelmi adományt dobva megtisztelő phrazisok mellett elébe, éreztetni fogják vele az eféle áldemokraták, hogy ő csak tanító. — Igen is tanító! s e tudatban emelje fel büszkén fejét, büszkébben mint azok, kik úgy látszik elég tudatlanok nem tudni mit tesz e szó: tanító, de azért követelik, hogy kalapot emeljen elüttök az, kinek saruit sem oldhatják meg. — Azonban a dolognak komoly oldala is van: ez urak az egyház tanügyét kezelik; a jóhiszemű cath. választó közönség reájuk bízta egyik legszentebb érdekét: gyermekei nevelése feletti őrködést; előállítását mindazon szükségleteknek — természetes az adózó egyház filléreiből — melyeket az ügy lelkiismeretes kezelése követel; gondoskodni arról, hogy a nevelés ügye legkisebb hátrányt itt vagy amott mulasztások vagy hanyagság által ne szenvedjen; ügyelni arra, hogy a szegény tanitó munkaerejét s buzgalmát ne lan- kassza meg a különben is nem valami erősen dotált javadalom pontatlan és hanyag kiszolgáltatása. Hogy felelnek meg az elvállalt kötelezettségnek, arra szolgáljanak feleletül e lap 46 és 48-ik számában megjelent közlemények. E közleményekből önként következik, hogy ez urak a reájuk bízott feladatnak megfelelni buzgalom és kellő értelmi képzettség hiányában, nem képesek, vagy hogy talán megfelelni nem is akarnak. Első esetben csak azt tanácsoljuk, ne igyekezzék kenyér lenni a cipó; ne igyekezzék, a tehetetlenség és üresség- óda tolakodni, hol a magáról valamit tartó önhittség csak árt a közügynek; a második esetben kérjük őket, lépjenek vissza azon helyről, melyen a közönség megtisztelő bizalmával ily modorban élnek vissza. Figyelmeztetésül a cath. egyház választó közönségének pedig csak azt ajánljuk, hogy másszor bizalmát érdemesebb emberekre pazarolja, ne hagyja magát a baloldali szájaskodás s az úgy látszik csak negélyeCBak nehány órát hagytak számára, ekkor irta végrendeletét, melyből következő kivonatot közlünk : „Csak ez a darabka papirom van, hogy búcsúmat veletek kedves testvéreim és húgaim a szabadságért szenvedendő halálom előtt nehány perccel közölhessem. Isten veled Antal, Bálint, János és Ferenc testvéreim, isten veletek nagybátyáim, rokonaim, barátaira, isten mindnyájatokkal. Testvéretek, rokonotok s barátotok: Chalier meg fog halni, mert megesküdött, hogy szabad fog lenni s mert e szabadságtól a népet 93. máj. 30-án megfosztották. Éljetek békében, legyetek szerencsések, ha szabadok maradtok; de ha elrabolják tőletek a szabadságot, sajnállak, emlékezzetek reám. Én szerettem az összes emberiséget és a szabadságot; elleneim, hóhéraim, kik bi- ráim is egy személyben, engem halálra hurcolnak. Én megtérek az örökkévalóhoz. Azon vétkektől, melyekkel vádolnak, ártatlanul halok meg. Isten veletek! Lyon jul. 16. 93. délutáni 3 órakor.“ Aláírva: Chalier, az emberiség barátja. Azok kedvéért, kik nem elégedve meg az ellen halálával, azt hiszik, hogy a győző szabadalma egész odáig mehet, hogy áldozatát a vérpad lépcsőinél is megbecs- telenithesse, idézzük egy akkori napilap szavait, melyet pedig egyátalán senki sem vádolhat Chalier iránt legkisebb részrehajlással sem. ítéljenek aztán olvasóink a felett: igaz-e azon állítás, hogy é vakbuzgó pártdühönc nem tudott bátran szemébe nézni a halálnak, mely pedig akkor minden párt nézete szerint oly hatalmas eszköze volta társadalmi gyökeres reformoknak. „Lyon jul. 17. 1793. — A hires Chalier-n ma délután 5 órakor hajtatott végre a halálos Ítélet. Oly bátorságot fejtett ki, mely mindenkit jobban megdöbbenzett áldemokratia hősei által félve vezettetni, s ne feledje, hogy a valódi demokratia nem üres szavakban, hanem a szív nemesebb érzéseiben, a közügy körüli ön zéstelen buzgalomban, a kötelességek mellett a jogok szigorú tiszteletében nyilvánul; ne feledje, hogy a tanítók ügye a nevelés ügyétől elválasztlmtlan, hogy gyermekeink nevelésének ügye mindnyájunk legszentebb érdeke, s ki ezt akár értetlenség — akár rósz akaratból sérti, annak helye ott nincs, hova őt álliták. Sok ily bizottmányi tagokat még mint minők itt ecsetelve vannak, s beteljesednek rajtunk az irás szavai : elvész az én népem, mert tudomány nélkül való. Egy jobboldali katliolikus. Országgyűlési tudósítás. Nov. 29. Elnök bemutatja Szapáry Gyula gr. és Farkas Gyula újonnan választott képviselők mandátumait. Ürményi Miksa interpellálja a eultus ministert az Esz- terházy képtár ügyében. Eötvös feleletében reményét fejezi ki, hogy sikerülni fog a nagybecsű gyűjteményt a nevezettnek megtartani/) Andrássy ministerelnök a közmunka tanács ez évi költségeit kéri póthitel utján fedeztetni, mivel a tanács az év derekán alakulván meg, a jelen évi költségvetésbe annak költségeit befoglalni már nem lehet, — ez ügyben határozati javaslatot nyújt be. Ezután Ürményi Miksa mint a közp. biz. előadója olvassa jelentését. Nov. 30. Elnök bemutatja Fáik Miksa megbízó levelét. Szél K. előadó olvassa a pénzügyi bizottságnak az indirect adó törvényjavaslatról és vasúti kamat-biztositá- si tartalék-alapról szóló előterjesztését. Kerkápoly pénz- ügyminister benyújtja az egyenes adók és dohány jövedékről szólő törvényjavaslatokat. Farkás Gyula és Szapáry Gyula gr. igazoltattak. Elnök a magán felhívás folytán a vadászati törvény tárgyalását látná célszerűnek, Ghyczy K. és Horváth B. öszhangzó véleménye ettől eltérőleg más törvényjavaslatok tárgyalását ajánlják. A delegatiókból. A magyar delegatió nov. 24. ' tartá első ülését, jelen voltak Beust, Lónyay és Kuhn közös ministerek. A delegátiő elnökévé : Bittó István, alelnökké : b. Wonckheim Béla, jegyzőkké : Bujano- vits, Széli és b. Vécsey József választattak meg. Lónyay benyújtja a közöskül- had- és pénzügyekre vonatkozó kormány előterjesztéseket, — s egyszersmind tud- tul adja, hogy ö felsége a bizottmányt szombaton fogadja el. Ezután a bizottságok választattak meg : a napló bíráló és négy albizottmány, a had-, kül-, pénz- és tengerész ügyi bizottmányok. Az osztrák-magyar monarchia közös háztartásának költségvetése az 1871-ik évre 103.910,355 frt, a meglevő fedezetet leszámítva marad 88.179,868 frt, s en*) Mint utólag olvassuk, az erre vonatkozó szerződés a kormány és a tulajdonos család között már meg is köttetett. — Szerk. nek 30%-je vagyis 26.453,960. 40 esik hazánkra. A magyar országgyűlés utóbbi tanácskozmányainak tárgyát képező 12 millió frt következőkre lön kiadva : szekerészét, hadmérnöki csapatok felszerelése, építésügy, egészségi ügy, különféle kiadások, élelmezési, ru- házási ügy, a pót-ló vásárlás maga 7.240,000 frtot vett igénybe. Az említett közösügyi költségösszegen kívül a közös hadügyminister 60.407,733 frtot kér kiadásokra. A harctérről naponként kedvezőbb tudósításokat veszünk a franciák előnyeiről. Nov. 27-én Amiens mellett véres csata folyt, melyben a poroszok vesztesége a király sürgönye szerint is jelentékeny, s hogy Frigyes Károly a Loire-vonalon nov. 28-án a király szeme- láttára érzékenyen megveretett, azt még egy berlini sürgöny sem cáfola meg. Igen nagy előny a fiatal francia seregre e győzelmekből merített lelkesülés és erkölcsi erősödés s mind e mellett nem hagyják ki a számításból az eshető veszteségeket s gondoskodtak is már visszavonulási helyekről, — mig a császári sereg egyik fő hibája, hogy ilyesmikre nem igen gondolt. A török-orosz kérdés hévméröje úgy látszik a poroszok fegyverszerencséje. Most, hogy jelentékeny veszteségek érik a porosz sereget Bismark kilép a bizonytalanságból s kezdi ajánlani a hatalmaknak a conferen- tiát, s igy időt enged az orosz készülődésekre, azonban talán az első jelentékeny győzelem hire képes lesz a conferentia eszméjét légbe röpiteni. A hatalmak ugyan a conferentiát elvben elfogadták, de valósítását ahhoz kötik, hogy Oroszország előre alávesse magát a conferentia netaláni határozatainak, és Poroszország ígérje meg kötelezöleg, hogy Oroszország ellenkezése esetén a hatalmakkal közösen fog fellépni. Vidéki levelezés. Szarvas nov. 29. 1870. Várjuk a krízist. A törvényszékek vajúdnak, a döntő perc nincs messze, — s mi dacára Hoffman rostájának, melyből városunk sok mással kihullott — még mindig tudunk remélni. Pedig e kihullott szem (városunk) gabnaszem a szó szoros értelmében. Csak meleg napok — áldásos intézmények — küldjék reá sugárai- kat, csirát ver, felvirul csakhamar, s nekünk és utódainknak szép gyümölcsöző kalászt fog hajtani. Es jaj nekünk, ha e szép álmunk nem teljesül! Akkor valójában elénekelhetni siralmas arccal városunkról is: „Nem nagy város Szarvasnak városa, Itt a fejem, nem is lesz az soha.“ A törvényszék jóformán életkérdésünk, szörnyű teng- életet folytatunk. Nincs tevékeny, eszmét adó mozgató főnk. A gép szépen fel van szerelve; de a tüzelő anyag hiányzik, mely kerekeit mozgásba tudná hozni. — Az árva „zugfirkász“ — mint némelyek szeretik nevezni — hiába tervez, elolvassuk a lapot s aztán — félretesszük. Leginkább magunknak élünk, a „köz“ idegen előttünk, melynek nemcsak hogy nem áldozunk, de alamizsnát sem vetünk. tett, mint ismeretes jelleme ezen embernek, kit a természet már maga rosznab szült, ki zsivány volt minden érdek nélkül s Lyon politikai viharos küzdelmeinek első szerző oka. ítélete d. u. 4 órakor lön kimondva, az időt, mi még hátra volt, végrendelete elkészítésé vei tölté. Fogolytársaitól elbúcsúzván, dobszó mellett szilárd léptekkel haladt a vesztőhelyre, majd a néző közönség-, majd a vérpadra tekintgetvén. A lelkészt meg- ölelé, a feszületet megcsókolá. A bárd négyszer sújtott hiába, a 4-ik csapás is elégtelen volt, végre is késsel kellett bevégezni a nagy müvet. Véres feje a vérpadra tétetett ki.“ Azonban a vér vérért kiált és Chalier bár nem hitte, hogy politikai szerepének vége ily gyors s ily kegyetlen legyen, megjósolá, hogy kivégzését borzasztó megtorlás fogja követni. És ime, csakugyan közeledik Párisból Lyon felé Fouche, Couthon és Collot-d’Herbois az ádáz triumvirátus, kiknek átkos emléke nehezedik Lyon romjaira. Azalatt, mig Lyon épületei a szélhüdött Couthon romboló kalapácsütései alatt omlanak össze, mások a vértanú Chalier hullájának felásásával foglalkoznak. Egész kegyelettel kitéve az utcákra és közhelyekre, felállított fej nélküli testének imádására hivatik fel a közönség és hogy rehabilitatiója még nagyobbszerü legyen, a proconsulok e rehabilitatio részesévé akarák tenni egész Franciaországot s a lyoni jacobinus hulláját következő sorok kíséretében inditák útnak Páris felé. „A népnek a felszabadított városba*) a vé*) Felszabadított városnak (Commune affranchie) nevezték el a convent küldöttei Lyont, értve a felszabadítást a Lyonban valóban mutatkozott, de egyszersmind jogos ellenforradalom alól, miután Lyon Parist forradalmi őrjöngéseiben követni nem akarta; — sőt nyíltan ellene is szegült. gett küldött képviselői, hogy a nép jóllétét a köztársaság diadalával a megyék és hadseregben biztosítsuk, a nemzeti conventnek a II. óv B’rimaire 5-én. Polgár tiszttársak! Itt küldjük Chalier hulláját s fejét, a mint az vad gyilkosai bárdja alól kikerült. Ha valaki érzékeny szivetekre akar hatni, mutassátok e véres főt azon kislelküeknek, kik az egyén mellett feledik az elveket; hívjátok fel őket erélyesen a kötelesség szigorú érzetére s tudassátok velük, hogy a nemzet képviseletének érzéketlennek kell lennie.“ Michelet, a történetiró megjegyzi, hogy e kor a fa- natismus kora volt s hogy magában Párisban is a gyászos emlékű Chalier-nak hullája csaknem babonás tiszteletben részesült; sőt a franciscanus barátok a népba- rátj a (Marat) és a púpos Verriéres-nek szivét, mint örök imádás tárgyát, kitették az oltárra. „A bárgyúk pedig Marat-t és Jézust vegyesen emliték egymás mellett, motyogván magukban: Marat szive, Jézus szive könyörögj érettünk.“ Chalier fejét hasonlóul imádták s részesiték azon apotheosisban, melytől Cham- fort annyira rettegett. Azonban Chalier is épen úgy mint mestere és mintaképe Marat, a nemzet nagy férfiainak nyughelyéről, a Pantheonból, nemsokára a Montmartre egyik utcájában levő csatorna szemétje közé vándorolt. Lyonban a proconsulok a közönséges kivégzö eszköz lassúságába bele unva, melynél a bárd ha még oly gyorsan működik is, egy csapással csak egy főt üthet le, a sortüz és a kartácsozás által eszközölt collectiv kivégzési módhoz folyamodtak. „A nép szeme láttára, — igy ir Collot-d’Herbois, —■ és ist en szabad ege alatt szolgáltatunk igazságot, mintha azt isten maga szolgáltatná.“ (Folytatása következik.)
