Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-11-13 / 46. szám
ez nem történik: minden ilynemű korai indit- vány, mint szelíd demonstratio tűnik fel. Azonban úgy látszik a baloldali pártárnyalatok újból árvereznek a népszerűségre. Mig a balközép csak a magyar hadsereg külön választásának kérdését hozza szőnyegre, addig a szélsőbal vezérférfia az 1867-ki alkotmány revisio- jával igyekszik túlszárnyalni ellenét s a nemzet martyrjainak emelt szobor lelepzésénél szélsőbaloldali képviselők által tartott viharos szónoklatokból igyekszik a balközép atout-jára tromfot mondani. E martyrok, urak ott a szélsőbalon, a mi martyrjaink is; tiszteljük mi is e szent hamvakat, de épen azért, mert tiszteljük, nem szórjuk azokat idétlenül világgá, hanem emléküket keblünkben megőrizve, a vész napjaiban ihletet venni zarándokolunk hozzájuk. Nem azért vannak e szent hantok, hogy azokat profanál- juk a pártgyülölet oktalan szításával; nem azért vannak, hogy boszut lihegjünk saját fajunk ellen, ha az jobb meggyőződését követve, nem hajlandó többé szánandó vértanúi közé, még többeket canonizálni; nem azért vannak, hogy a párt-proganda szószékeivé válljanak. Szerencse, hogy a sírok álma mély, hogy a holtak árnyai nem kelhetnek ki sírjukból; mert különben nem álhatnánk jót érte, hogy egyik vagy másik vértanú árnya felemelve fejét az örök álom vánkosáról, nem válaszolt volna-e Vidacs urnák következőleg: Csitt, egy szót sem többé! — Az érzelgés politikájának ideje lejárt, a férfias tevékenységnek órája ütött! — Beszéljenek önök minél kevesebbet a hazáért, de tegyenek, és pedig okosan, annál többet! — Óvakodjanak a nemzeti visszavonás ördögét küzdelemre hivni fel; tanuljanak azon nemzet példájából, mely jelenben melletök vérzik: tanuljanak egyetértést! — Óvakodjanak a nemzetre erőszakolni, azon politikát, mely csak e sírok lakóit szaporítaná! — Az álom, melyet mialu- szunk, oly édes: ne rázzák fel nyugalmát azon sírnak, melyet 20 év előtt túlzó politikájukkal önök készitének számunkra! Hazai közügyek és események. X Az igazságügy minister által előterjesztett javaslatok foglalkoztatják az osztályokat. A községrendezésről szóló t. javaslat tárgyalását az osztályok nagyobb része már be is fejezte. A harmadik osztály, hol Deák Fc- rencz, Ghyczy Kálmán és Csengery Antal vannak, a t. javaslaton lényeges változtatásokat tett. Képviselő választások. Néh. Ghyczy Ignácz helyébe Fittler Dezső tatai ügyvéd 30 óráig tartó szavazás után nagy szótöbbséggel választatott meg. Cseörghe László helyébe Vendéghy Gábor ellenzéki választatott képviselőnek. Katonai ügyek. A honvédség e hó végén 82 mitrailleuse ágyút kap, — több mint kétszázezerén menekültek ki a katonaság alól az utóbbi 3 év alatt, most azonban lelkesítve s összeszedvén lelkierejét szemben a halállal, csak nehány napot kért, hogy a tudományra nézve fontos és hasznos kisérleteit bevégezhesse, kérése azonban vissza lett utasítva. „Csak egy percre volt szüksége a hóhérnak — mond a hires Lagrange — hogy leüsse fejét, s talán száz év alig leend képes hasonlót teremni.“ Ily nyugodt, ily tiszteletreméltó jelenettel, melynek azon korban számtalan példái merültek fel, nem találkozunk a hébertista pap Roux Jakabnál. Azon reményben, hogy emelni, vagy helyesebben : feledtetni fogja papi rangját, büszkén kérte magának, hogy asans- culotte-ok papjának címezhesse magát, ki előbb a Szt.-Miklós plébánia segédlelkésze volt. Ugyanekkor szer- keszté a „Clubbok Naplója“ cimü lapot s mint a községtanács tagjának együttesen kellett vala Claude Bernard-dal — egy másik lelkésszel, ki őt vadságában felül múlta — a szerencsétlen XVI. Lajost a vérpadra kisérni. Hogy rövidek legyünk, Marat maga megdöbbent látva, hogy van a ki rajta túltesz s e veszélyes demagógot az őrjöngök pártjába sorozta. Eszeveszett rajongásának azonban mégis egyszer véget kelle érni s a „Moniteur“ 1794. évjan. 18-án megjelent száma Roux- nak e következő sorokat szentelte: „Roux Jakab, az egykori pap ma jelent meg a javító rendőrség fóruma előtt. A rendőrség azonban, miután az ellene emelt vádat megvizsgálta, kimondotta ez ügy- beni illetéktelenségét s vádlottat a forradalmi törvényszék elébe állitá, hogy az, az illetékesség felett határozzon.“ Azonban az illetékesség jelenben egyenlő volt a halállal s ezt maga vádlott is sejté. „ A mint ítélete ki lett mondva, Roux Jakab — mondja a „Moniteur“ — egy a bel- és honvédelmi ministerium oly javaslaton dolgozik, mely által e visszaéléseknek eleje vétetik. Ezen kisiklottak vagy szolgálatképtelenek felülvizsgálására kiküldött bizottmány megkezdte működését Kassán, honnan a többi vidéki helyekre fognak körutat tenni. Tagjai a hadügyministerium részéről 3 törzskari orvos, a honvédelmi ministeriumból pedig Benárd oszt. tanácsos és Máriássy őrnagy. X Minden nap nagyobb világosságban tűnik elő Bazaine árulása, habár találkoznak, kik védelmére kelnek, hogy az éhség kényszeritette öt a kapitulációra s hogy eszélyesen nem is tehetett másként. Ha azonban meggondoljuk, hogy oly erősségben volt, melyet az ellen még bombázni sem kisértett meg s hogy serege a francia katonaság színe volt s még számban sem sokkal kevesebb a körülzároló seregnél s ha meggondoljuk, hogy sept. 4-ike óta bőség és jólétben tölték napjaikat: aligha tartunk védőivel. A sereg demoralisatioja titkos kezekkel s a kihágások elnézése által napról-napra növeltetett, a bezárt várban nem kímélték az eleséget s igy aztán sikerült a legvitézebb katonaságot erkölcsileg s anyagilag annyira megtörpiteni, hogy oly tény eszközéül szolgált, mely örökös szégyene marad a francia katonának. Minden a legnagyobb titokban történt, úgy hogy a jobb érzelmű tisztek ellenintézkedéseire már nem volt idő. A végső kétségbeesés közt már készületek tétettek a vár fellobbantására is, de Bazaine szemét mi sem kerülte el. Nagy céljai voltak, melyeknek elérésén céloztak a sedáni nap után minden intézkedései, azonban, mint egyik tábornoka megjegyzé : tehetsége nem állott arányban nagyravágyásával. Napoleon elfogása után ö érzé magát hivatva a hatalom átvételére s most ide jutott. Metz, Franciaország s egész Europa gyűlölete kiséri az árulót. A Thiers által megkezdett békealkudozások sem vezettek eredményre, Thiers Párist élelemmel akarta ellátni, Bismark ennek fejében egy erődöt kért, melyet a porosz katonaság megszállva tartson. S igy a viaskodás tovább tart.. Hogy azonban mily eredménnyel, az még talán kétséges. A párisi 400 ezernyi őrség ég a vágytól a poroszokkal csatázni, a loirei hadseregről minden nap di- cséröbb nyilatkozatok érkeznek s a nők is jelentékeny részt kezdenek venni, a mennyiben egyleteket alakítanak, melyeknek célja a sereget téli öltönyökkel ellátni. Garibaldi működése is naponként nagyobb mérvet kezd ölteni s ha hozzá tesszük, hogy a porosz sereg nélkülözések s betegségben már is annyit szenvedett, talán még bizhatunk egy becsületes békében. Bismark ugyanis beleegyezett, hogy a választások a megszállt helyeken is bántatlanul folyhassanak le s igy a nemsokára összeülő nemzetgyűléstől függ a béke mielőbbi megkötése. Pesti levelek. IV. 1870. november 7-én. Nincs kényesebb valami, érzékenyebb a külbehatá- sokra és változékonyabb a szokatlan helyzetre, mint az kést húzott elő zsebéből, mellyel öt döfést ejtett magán. A kés a javitó rendőrség irodájában látható; a tudomány segélyét akarva alkalmazni vádlott körül, a Bicéire kórházba vitték, hogy felgyógyulásáig ott ápoltassák. Megérkezte után rögtön meghalt.“ A papról térjünk át a capucinus barátra. A vad Cha- bot, ki nagyon is világias szenvedélyeivel nem igen érezte magát jól a barát-csuklya alatt, örömmel üdvözölte a forradalmat, mely őt visszaadván a polgári életnek, előtte pályát nyitott. Heves patriotismusa s az ellenpártra intézett dühös támadásai, a parlamentben a Dantonis- ták között biztosítottak helyet számára. Elvezni akarta párthiveivel a győzelem kéjeit és gyümölcsét, azonban a Frey osztrák bankár testvérek húgával történt gazdag házasságával a jacobinusok szigorú, vizsga szemeit vonta magára. Elvesztvén örökre azok becsülését, megvesztegethetőségének nyilt bevallásával, önlelkéveli küzdelmében nem tudott többé menekülni a gondolattól, hogy reá vérpad vár, de bünhödésének ezen eszközével megbarátkozni nem birt. Azonban nem riadt vissza a haláltól, ha az más alakban lép eléje s dacára, hogy a Luxenbourg-fogházban erős őrizet alatt állt, mégis igen erős méreghez birt jutni. Midőn a börtönőr a divó szokás szerint elöszólitotta vádlottat nevénél, Chabot elérkezettnek látta a tett idejét s a magánál rejtegetett maróhiganyt lenyelte. Nem sokára magánkivül a fájdalomtól s kínjai által elcsigázva, a csengetyühuzónak rohan s segélykiáltásaival fellármázza a fogházat. Porkoláb és foglyok összeszaladnak, de a tudomány segélyének egyedüli eredménye csak az lett, hogy némileg enyhülve hurcolták a vérpadra. A polgárviszályok ezen szitói, midőn később maguk is áldozataik sorsában osztozni valának kénytelenek, könnyen felfogható okoknál fogva nem részesültek ezek emberi kedély. Fázik, borongó, lehangolt, sötét ha valamely körülmény zokon _éri az_embert, — s meleg, derült, vidám és ragyogó, ha a szív rendszerűén lükteti a vért. Amaz állapot fájó jelenségek bizonyítéka, midőn az ember többnyire beteg; emezt kedvelt körülmények eredményzik, mikor a lélek egészséges. Nem is láttam még beteget, nem súlyosan, nem halálosan beteget, a ki bajával kiengeszteled ve kedélyesen társalgóit volna, ki ha élcelnek : nevet, ha érdeklődnek iránta résztvevők, örül, — ez csak olyan betegek tulajdona, — ha nem kivétel nélkül is, — kik belenyugodtak bajukba, mely einem hagyja őket, mely leghivebb kisérőjök e földről. Olyan rósz, olyan kínzó a lélekre, ha az a test beteg. Csak töprenkedik. Jönnek egymásután, hivatlanul a fekete eszmék, gyötrik az embert, s bármennyire mene- kednék is tőle : nem pusztulnak, csak ha nyomába még feketébb, még borzasztóbb gondolat lép. Az ember mire sem képes. Dolgozni nem bir, olvasni mulattatót rosz- szul esik, társalogni bántó, hallgatni más beszédét ingerlő, mozogni nem lehet, a zongorajáték — még ha a harmadik szobából hallik is — kellemetlen, a világosság sértő, a homály izgató és a mi borzasztó, hogy — az ember levelet sem irhát. —----------------— November utolsó napját írták. Hives esős idő volt. A gőzfelhők nagyon alant úsztak, az eső permetezett. Utolsó estém volt szobámban : másnap költözködnöm kellett belőle. Erősen dideregtem, a hideg bántott. Befütettem a kályhába az utolsó estén először. A tűz vigan lobogott. A lángocskák vígan hányták-vetették jobbra-balra idres-bodros, kicsipkézett fejecskéiket. Koronként elült valamennyi a hosszú, mély sóhajra, melyet a kürtőbe tolult külső szél léghuzama nyögött. Majd kacérkodtak tovább a levegővel, el-elkapkodva belőle csókjaikkal az élenyt. Félig felültem ágyamban; vánkosom hátam mögé szoritám, s a világot elfúttam. Lassan hozzá szokott szemem a kisebb fényhez, ismét kivehettem az egyes bútordarabokat. A szoba menyezetén s a kályhával átellenes oldalakon a fénysugarak játszottak egymással, vetekedve a távolabb mindig szélesbülö és mindig határozatlanabb árny vonalak megvilágításában. Csupán egy hosszabb s legsötétebb árnyalakban nem tudtak belekezdeni. Emberi alak vetette ez árnyat. Az almáriom tetején ott magaslott az ör eg Napóleon gipsz szobra ódon bronzszinüre mázolva, határozott állásban, a jobb lábbal félig előrelépve; bal keze mellényébe rejtve két össze nem fogott gomb helyén, mig jobb karja a kifelé tartott hüvelyben nyugvó kardra támaszkodnék, ha a kard megvolna, s ha a kézfej einem törött volna. Az egész félember nagyságú alakon ez az egyetlen fehéres hely, a csonka kar törése a csukló táján. I. Napoleon kard és jobbkarján kézfejnélkül! úgy szerettem volna kacagni e rettenetes contraston, a mint egy erősebb léghuzam zúgva, bömbölve eloltá a tüzet. Akaratlanul jobban magamra húztam takarómat, s lopva az almáriom fölé pillantottam, s mintha a szobor csonka karja fölemelkedett volna és — — olyan vihogva röhögtek a recsegő lángok egymás nyakán táncolva, kergetőzve, s öltögették reám apró tüz-nyelvecskéiket. — Napoleon pedig ott állott helyén mozdulatlanul, mereven részéről testvéries fogadtatásban. Ellenben egyhangú átok kiséré őket még szerencsétlenségükben is s a halál is ritkán birt csendet parancsolni az általok felzaklatott ellenséges indulatnak. Azok között, kik a gyűlölet ezen tüntetését méltó joggal megérdemelték, első hely illeti meg a vad democra- ta L’Hullier-t. Hajdan csizmadia volt, azonban az események s gaz ármányai gyors sikert biztosítónak számára úgy, hogy 1792. dec. havában Robespierre véd- szárnyai alatt, mint a girondpártiak által felléptetett Cbam- bon orvos ellenjelöltjét látjuk szerepelni. L’Hullier sokáig kétessé tette ellenfele győzelmét s nem sokára rá Páris egyik departement-jának syndicusává választatott. Egy nyomon haladván Chabot, Danton, Marat s a községtanács tagjaival, tevékeny részt vett a május 31-iki eseményekben. Azonban nemsokára a Danton pártiak sorsára jutott. Belebonyolódva azon hires ügybe, melyben elvégre Danton hatalmas szavát elhallgattatá az elnök csengetyüje, L’Hullier még ekkor ki tudta eszközölni szabadon bocsáttatását; azonban egy újabb végzés mindent újból kérdésessé tesz, lemondva végre életéről e nyomorult, ki a Conciergerie egyik foglyának nyilatkozata szerint, mindenkiben megvetést és borzalmat keltett maga iránt, őrült kétségbeesését a Pelagie-fo gházba hurcolta magával s ott egy ily rohamában saját kezeivel mérte magára a gazsága s bűnei által megérdemelt büntetést. „Azon izgalom közepette, melyben jelenben kitéve vagyunk — igy ir a Port-Libre egy foglya — esett értésünkre a modern Seneca, L’Hullier halála, ki ereit felnyitva, elvérzés folytán halt meg. Bár mind igy veszne el ez a sok zsivány!“ (Folytatása következik.)
