Békés, 1870. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1870-10-23 / 43. szám
43-ik szám. II évfolyam. Gyula október 23-án 1870. Szerkesztőségi iroda: Föutcza 186. sz.— Ide intézendő minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény. Hirdetések elfogadtatnak Gyulán, a kiadóhivatalban, Nagy Ferenc könyvkereskedésében; Pesten Neumann A. és társa hirdetésiirodájában, (kigyóutcza, 6. sz.) Hirdetések dija : Egy négy hasábos Gannondsor 5 kr. — Bé- lyegdij 30 kr. Megjelenik hetenként egyszer minden vasárnap. Előfizetési feltételek: Egész évre...........................4 Fél évre ................................2 Ne gyed évre...........................1 Az előfizetések bérmentesített levelekben a lap kiadó hivatalához intézendök. politikai, gazclászati és ismeretterjesztő hetilap. Igénytelen reflexiók gazdasági kiállításunk felett. Rég ideje annak, hogy a legnagyobb magyar Széchenyi áthatva azon eszmétől, hogy csak vagyonos nemzet lehet egyszersmind hatalmas is, nemzetünk törekvéseinek oly irányt tűzni törekedett, mely irányban következetesen haladva, kereskedelmét, iparát s ezek nyomán anyagi jóllétet s majd ez alapon szellemi előhaladá- sát is eszközölve, az e téren bennünket óriási távolban megelőzött nemzetek közé sorakozhatunk. Méltánytalanok lennénk nemzetünk iránt, ha azt mondanék, hogy általában e vezérférfiu szavát megérteni nem törekedett s azt, ki ezt állitani elég merész lenne, csak a tények s azon nagyszerű lendület megfigyelésére utalnék, melyet e nagy szellem hazánkban gerjesztett. De, hogy a nemzet alsó rétegébe még nem birt utat törni magának a meggyőződés, s hogy épen népünk milliói, az államnak mint megannyi hangya szorgalmú munkásai kelnek, anyagi és szellemi emelkedése tenne bennünket egyedül erősekké, még nincsenek áthatva ez eszmétől, alkalmazva a mondottakat jelenben megyénk lakóira : mutatja a Gyulán rendezett gazdasági kiállitás elszomorító szegénysége. Nem tekintve azt, hogy a kiállitás legnagyobb részben gyümölcs-, s azok között főkéj) alma fajokra szorítkozott, nem tekintve azon óriási vajúdást, melybe csak ily gyér kiállitás összehozatala is a különben ügybuzgó rendezőség részéről került, mindenesetre sajnos tény gyanánt consta- tálható azon körülmény, hogy mig egyes vidékek általában nem, — oly községek, mint Csaba 1, Békés 0, Orosháza 1, Szarvas 1, versenyző által voltak képviselve kiállításunkon s általában a megyei kiállításra jelentkező versenyzők összege 44 tett. Még sajnosabb tény gyanánt vagyunk kénytelenek registrálni azt, hogy különösen ipartermékek alig voltak láthatók a kiállításon; nem láttunk egy szűrt, egy nyers bőr-terméket egyetlen csizmát, asztalos-müvet stb, dacára, hogy az emlitett iparágak erős mérvben űzetnek megyénk lakói által. Hol maradtak a jó eleve értesített céhek ipar-termékeikkel, hol rejlik általába azon hideg közönbösség oka melynek gazdasági szegény kiállításunk egyik tanujele, miért voltak a par-excellencegazdászati cikkek vagy általában nem, vagy csak gyéren képviselve?! A komolyan gondolkozó azonnal eltalálja s nem csalódik ha ennek okául meg mindig azt hozza fel : | hogy mi gyakorlati nemzet lenni nem tudunk, vagy | lenni nem is akarunk; és miért nem tudunk lenni, ennek oka. ismét azon ferde irány, melybe népünk szellemi munkássága az újabb időkben terelve lett. Mindenki még elevenen emlékezhetik azon nem rég múlt korszakra, melyben nyilvános életünk az akkori kormány előtt ártatlan gazdasági egyletek gyűléseire szorítkozott, midőn minden összejövetelt lel kelle használnunk arra, hogy kifejezést adjunk politikai helyzetünk iránt táplált elégedetlenségünknek. Mindenki emlékszik egyúttal arra is, mily hévvel ragadtuk meg az alkalmat, — kínálkozott legyen bár gazdasági egylet gyűléseinek alakjában, — hogy az egylet céljának meg nem felelelő politikai gyiilde szerepét játszhassuk, s emlékszik egyúttal e gyűlések látogatottságára. Az óta a helyzet változott, lehullottak a békók kezünkről, a závár mely ajkainkat leköté felbillent, — a sajtó egyszerre szabaddá lett, a gazdasági gyűlések megszűntek politikai factorok lenni, s visz- szaestek ismét ártatlan szerepükbe, s mi a prókátor nemzet azonnal nem érezénk magunkat jól a gyűléseken, mihelyt azokban az eredeti célnak megfelelőleg ekeverseny gazdasági kiállitás, vetőgép, a gazdászati ipar emelései s más e féle a diplomata nemzet Ínyét egyáltalán nem csiklandoztató csemegék tálaltattak fel. — HanTiilCA. A tám lányban. (Képek és gondolatok.) Sipos Sándortól. Vannak az ember életében pillanatok, midőn kimondhatatlan édes érzés fogja el; midőn mintegy felemelkedve a magasba — mindent tisztábban Iát. Ilyenkor —• elmerengve, szemét egy pontra függeszti. Ki igy ülni látja —• azt hiszi, hogy valami tárgyat figyel erősen; vagy még tán bambának is véli — s nem csoda; mert szemei fénytelenül merednek előre; vállai összegörbülnek, — a pipafüstöt lassan bocsátja ajkai közül. Ilyenkor a szemek a lélekhez fordulnak —• azért fénytelenek; befelé vetik a sugarat — s a lélekre, nem a külvilágra mosolyognak. A lélek önnön magának regél. A lélek mosolyog, de az arc tompa, bágyadt; a lélek hüvelye élettelen. De mit regél a lélek önmagának? Semmi csodálatost; csak átsuhan a múlton; de ez átsuhanása közben magával ragadja azt, mit akkor — midőn a testtel együtt működött — elfeledett felemelni.-------így merengek én is támlányomban ülve. Fél álmom ban, mintha beszédet hallanék----De nem, csak a szél zúgása volt.... * * *------------A szél vadul sivit, —-----------ily idő volt ak kor is, midőn Alfred, a jó, a derék Alfred főbe lőtte magát. Jó barát volt. Tiszta jellem; vidor és kedves. Jó volt, mert tudott szomorú is lenni. Lovagias volt, mert büszke volt őseire, de még büszkébb becsületére. Azután szép volt. Miért balt meg —• senkisem tudja. Ez is jellemző. Sirattuk sokan; sok jó barátja volt neki — s tudja Isten — irigye nem volt; pedig gazdag, kedvelt és szép vala. Mily szellemdús volt ö! — Nem beszélt pedig sokat ; udta, hogy mérsékelnie keli magát, ha kitűnni nem akar. Ö utálta a nagyravágyókat. Emlékezem — mennyire megijedt tőle egykor egy csacska — ki elmésnek akart látszani, — pedig Alfred csak reá nézett, — de ö nézni is másként szokott; a csacska elsápadt e nézéstől — és beteg lett. Alfred azután mi reánk nézett, inár akkor mosolygott — és mi oly örömmel mosolyogtunk vele. Szerelemről sohasem beszélt; ha e tárgyról volt szó ö hallgatott. Sokszor tréfáltunk ezért vele s kötekedve beszédre akartuk ingerelni. Egyszer azt mondta: „Senkisem tudja a szerelmet megfejteni, igen kevés érezi — s még is mindenki beszél róla. Minek beszéljek én? — — Ha annyira fenséges érzelem — mint némelyek mondják, — úgy nem vagyok képes szavakban kifejezni; — ha annyira anyagias — mint sokan vélik — úgy nem tartom érdemesnek a vitára.“ Ha kedveltjei körében volt — akkor kelle öt hallani és látni! Ragyogó elméje — rokonszenves szép arcán tükröződók, — egész alakja felmagasult; és mily szépeket beszólt csak közönyös dolgokról is. 0 katona volt. Legifjabb tiszt ezredében — és még is a legkipróbáltabb hősök egyike. A legnagyobb golyózáporban ott volt ö. Midőn vége lett a vésznek — a kitüntetés elöl vissza vonult. Ilyen volt ö, a jó, a derék Alfred. Emlékeznek reá sokan. * * * — — — Bátraké a dicsőség; gyáváké a haszon — s mégis azt mondják, hogy a gyáva haszontalan.--------Ni, ép itt meg Nyulházi ur. Léptei biztosnak látszanak, — noha lábait kissé befelé rakja. Feje kissé előre nyújtva. Szemöldeit összevontan akarja hordani, de nem lehet, mert arcbőre nem eléggé mozgékony az indulatok kifejezésére. Meglehetősen sima arca van. Orra egyenes és jó. Szemei középszerűek, de élesek; lassan pillant; de ha valaki közéjük néz — hir télén lesüti és aprókat pislog. Beszéde meggondolt, nyájas; olykor — ha még gyávábbal beszól — hideg; de sohasem sértő. Csinosan van ö öltözve és eljár a jobb körökbe is. Néha elemében van és ilyenkor élcel. De hogy! — — ö is nevet miközben háta borsódzik. Legjobban érzi magát a bátrak között, tudja, hogy ott biztonságban van — se biztonságért még a megvetést is eltűri. if ff 0 csak a nálánál gyávábbaktól fél. 0 ismerős a gyávák fegyvereivel, és ezektől remeg. Hogy megmeneküljön tőlök — álcát tesz; bátrat akar játszani, —• de kézfogása nedves, szeme pislog — és fel van ismerve. Nyulházi ur él igen sokáig — és igen sokan ismerik öt. Nem is hal meg, mert vannak utódai. * * * — — Bimm ! bumm!! Piff! puff!! brum, brum, brum !! — Ah dobolnak! Dehogy, dehogy! — Hisz ez Dömötör bácsi hangja! Azt monja hogy: —- Adtakölke, jó hogy itthon vagy!.. Hogy megijesztett! Begurul az ajtón az én Dömötör bácsim. Gurul, mert olyan gömbölyű, mint a kettős dob összecsukva. Leül egy támlányba — s mintha csak kettős dob volna — szétnyílik a szája és dörg : — Haragszom! — Szabad kérdeznem —• — — Hogy miért?! ------- Huj, még kérdezni mered, ho gy miért?! Jaj, hát mégis csak igaz! Brub, bruh, bruh! (így szokott ő sóhajtani.) — Az égre kérem bácsi, beszéljen! — Haj, te pernahajder, — hát igaz, hogy te megakarsz házasodni?!-------Phüh!--------— Igaz! — Igaz ?! Hűm!--------(Itt gúnyosan akart mosolyogni, de bizony csak nem sikerült az, hanem lett belőle olyan kedves torzkép, hogy lehetetlen volt nem nevetni rajta.) — Igaz?! — folytatá, — hát én tőlem nem is kérdezünk semmit sem?--------he? — — hát Dömötör bá csi már csak nulla; hát én mit mondtam, hát én mit tettem; hát nem tudtad, hogy én nem akarok megházasodni, nem akarom, hogy házasodjál, nem akarom, hogy egyátaljában valaki házasodjék, —nem akarok semmit; nem, nem, nem! — De édes urambátyám, hiszen — —
