Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1942. január-december (45. évfolyam, 1-61. szám)

1942-02-14 / 9. szám

sedésével azonnal üzembe helyeztünk, igy sikerült az összes kiépített útjainkat jól járható állapotban tartani. A hóekézés után az utakon maradó vékony hóréteg kitünően védi az utak burkolatát, végeredményben a forgalmat nem akadályozó e vékony és kemény hó­réteg az útfenntartás szempontjából ked­vező volt. Az olvadás azonban már komoly károkat tehet, ezért szükséges az olvadó hónak gyors eltakarítása. E további cél érdekében történt a hónak lehetőleg az egész útkoronáról való gyors eltakarítása. Az állami és th. kezelésben levő utak­nak fenntartására, valamint az uj utaknak építésére a gyulai m. kir. állam építészeti hivatal 1941. évben, különböző kőbányák­ban, összesen 9972 w. kőanyagot rendelt. Ebből 1941. évi december hó 31-éig a bá­nyák 6233 w.-t, vagyis a rendelésnek 63 %-át szállították le. Az 1941. évi rendelés­ből le nem szállított kőanyagoknak szállí­tása most is folyik és 1942. évi január hó 31-éig összesen 6313 waggon érkezett meg, vagyis az egész rendelésnek 64%-a. A gyulai m. kir. államépitészeti hiva­tal a 8381 w.-t kitevő egész 1942. évi kő­szükségletet még 1941 évi október hó vé­gén megrendelte és ebből 1942. évi január hó 31.-éig 110 w., vagyis a rendelésnek 1.3%-a érkezett meg. Remélem, hogy az 1942. évi kőszük­séglet leszállítását ez évben is legalább a tavalyi mértékben sikerül biztosítani, ezzel a mennyiséggel közutaink leromlását meg­akadályozhatjuk és építési programmunk egy részét végrehajtjuk. A múlt években február havi jelenté­semben útügyi feladatainkról tájékoztattam a tekintetes Törvényhatóságot. Most is ezt teszem, azonban ez a feladatunk e pilla­natban nem lehet más mint az, hogy nagy költséggel és sok fáradsággal kifogástalan karba hozott úthálózatunknak mai nívóját fentartsuk, nehogy a normális viszonyok helyreállításával bevételeink jelentős részét leromlott úthálózatunknak helyreállítására kelljen fordítanunk és ezzel további fel­adataink megoldása halasztást szenvedjen. Útügyi problémánk sok van. azonban végzetes hiba volna ezeknek megoldását a meglevő úthálózatunk elhanyagolása árán erőszakolni. E távolabbi kérdésekkel továbbra is intenziven foglalkozom és egy lehetőséget se mulasztok el, ha alkalom és mód kínálkozik valamely elgondolá­somnak végleges, komoly megvalósítására. A múlt világháború tanúsága érlelte meg bennem ezeket a meggondolásokat és elhatározásokat. Az 1942. évre előirányzott munkáknak előkészítése folyik. V. VEGYESEK. A közigazgatás menete az elmúlt idő­szakban a tisztviselői létszámot és a foly­ton szaporodó teendőket figyelembevéve, aránylag zavartalannak mutatkozott. A je­lentéseimben már hosszabb idő óta han- gozattot panaszok változatlanul fennállanak, sőt a helyzet súlyosabbá vált, minek dacára mégis sikerült az ügyintézés akadálytalan- ságát biztosítani és csak a megszokott ütem vált lassúbbá, vontatoítabbá. A közgyűlés, melyhez jelentésem szól, 6 aljegyző-szolgabirói állást tölt be, ami az által vált lehetővé, hogy a törvényes elmé­leti képesítéssel rendelkező vármegyei köz- igazgatási gyakornokok a közigazgatási gya­korlati vizsga előzetes letétele nélkül is, választhatókká váltak. Ezeknek az állások­nak betöltése által a helyzet átmenetileg kétségtelen kedvezőbbé válik. Rendkívül jóleső érzéssel fogadta a tisztviselőkar a m. kir. kormánynak azt a megértő intézkedését, mellyel fizetésüknek rendezését tette lehetővé. Ez a rendezés elsősorban a családos tisztviselőkre nézve jelentős és megoldotta a kérdést, mely a tisztviselőkré anyagi helyzetük miatt, oly rendkívül nagy súllyal nehezedett. Hálával eltelve gondol a tisztviselőkar a kir. Kor­mányra és a legsúlyosabb gondoktól sza­badulva, könnyebb szívvel törekszik mun­káját és kötelességét ellátni. Az 1941. évben beérkezett ügydara- bokrói az alábbi kimutatásban számolok be: Alispáni iktatóba érkezett 24.865 darab Közig. biz. iktatóba „ 7.079 „ Gazd. albizottság iktatójába 1.412 „ Kihágási iktatóba 1.255 „ Központi vál. iktatójába 91 „ Útlevél iktatóba 1.479 „ Közeli, ügyek iktatójába 18.850 „ Összesen tehát: 55.031 darak Feltűnő nagy a közellátási ügyek száma, melyet egyetlen központi előadó, a mellé

Next

/
Thumbnails
Contents