Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1942. január-december (45. évfolyam, 1-61. szám)

1942-02-14 / 9. szám

beosztott két segéderővel intéz. 'Még egy fogalmazó tisztviselőt kellene ide beoszta­nom, de a csekély létszám mellett már az egy fogalmazási tisztviselőt is nehezen tu­dom nélkülözni és egy másodiknak beosz­tása esetén az egyéb közigazgatási ügyek intézése szenvedne olyan mértékben hát­rányt, melyért a felelősséget vállalnom nem lehet. Négy aljegyzői állás van rendszere­sítve az alispáni hivatalban, kik közül egy a közellátási ügyeket, egy aljegyzőnek a közjóléti ügyeket és egy aljegyzőnek a ka­tonaügyeket kell intéznie, — a kiadott ren­deletek szerint úgy, hogy minden más fel­adattól lehetőleg meníesittessék. Ily be­osztás melleit a nagyszámú egyéb teendők intézésére nem állana megfelelő munkaerő rendelkezésre, különösen a mostani viszo­nyok között, amikor a tisztviselők egyik­másikát, egyéb kötelességeik más feladatok elvégzésére szólítják. A vármegye, a városok és a községek pénzügyi vonatkozású kérdéseit az alábbi­akban jelentem: A vármegye 1942. évi költségvetését a Belügyminisztériumban, az erre a célra kiküldött bizottság a múlt év december havában, a vármegyei közúti alap 1942. évi költségvetését pedig Gyulán, a megye szék­helyén a Kereskedelemügyi Miniszter Ur kiküldöttjei a múlt év október havában letárgyalták és aköltségvetésekbenlényeges változtatásokat nem eszközöltek. A vár­megyei költségvetések jóváhagyása még nem történt meg. A vármegye községei közül az 1942. évben 28 község költségvetése került kor­mányhatósági jóváhagyásra. Ezeket a költ­ségvetéseket a m. klr. Belügyminiszter Ur és a m. kir. Pénzügyminiszter Ur kikül­döttjeiből alakult bizottság a m. kir. Bel­ügyminisztériumban vette tárgyalás alá és állapította meg azok pótadó százalékát. A vármegye többi községeinek 1942. évi költ­ségvetését a Vármegyei Számvevőség köz­bejöttével, alispáni hatáskörben vizsgál­tam felül és állapítottam meg. Államse­gélyre a következő községeket hoztam ja­vaslatba: Körösladány, Vésztő, Békés­szentandrás, Békéssámson és Bucsa, ösz- szesen 31.715 P államsegéllyel, ami az 1941. évi 30.715 P államsegéllyel szemben 1000 P emelkedést mutat. A községi költségvetések pótadó szá­zaléka az 1941. évi helyzettel szemben a változott viszonyok folytán lényegesen emelkedett. Két község költségvetését 60- 70 százalék között, 4 községét 70-80 szá­zalék között és 22 községét 80 százalékon felül hoztam javaslatba megállapításra, azonban sem a városok, sem a községek költségvetései a m. kir. Belügyminiszter Ur által még nem nyertek véglegesen megállapítást. A vármegye egyes alapjainak jöve­delme a hátralékoknál végrehajtott törlé­seket figyelembevéve, az alábbiak szerint alakul: A vármegyei háztartási alap, a vár­megyei egyesitett nyugdíjalap és a vár­megyei katonabeszállásolási alap jövedel­mét képező vármegyei pótadóban: Hátralék .................................. 427.896 P Tö rlés.................................. 39.376 P He lyesbbitett hátralék . . 388.520 P 1941. évi kivetés . . . 1.008.846 P Összes előírás .... 1.397.366 P 1941. évben befolyt . 996.850 P Hátralék az 1941. év végén 400.516 P Ez a jövedelem megfelel a folyó évi kivetés 98.8 százalékának és a háztartási, nyugdij és katonabeszállásolási alapok 1941. évi költségvetésének akadálytalan végre­hajtását csak a legnagyobbfoku takarékos­ság szem előtt tartása mellett biztosította. A vármegyei nyugdíjalap a vármegyei ebadóalappal szemben fennálló 130.000 P-s tartozására az előirányzott 30.000 P-t törlesztette, igy az év végén az ebadóalap­pal szemben fennálló tartozása 100.000 P-re csökkent. Az 1940. év folyamán a m. kir. Belügyminiszter Úrtól felvett 42.000 P elő­leget az 1941. év folyamán visszafizetni nem tudta, igy az 1938. évben felvett és még vissza nem fizetett állami előleggel együtt a tartozása 126.000 P-re emelkedett. Megjegyzem azonban, hogy ezen előleg után a vármegyét kamattartozás nem ter­heli, mert a m. kir. Belügyminiszter Ur az előleget kamatmentesen utalta ki a vár­megyének. A vármegyei nyugdíjalap az 1941. év folyamán kifizette a 4.000/194P M. E. számú rendelet alapján mutatkozó előirányzat nélküli ellátási dijak felemelt összegét, ami 25.120 pengőt tett ki. Ezen előirányzat nélküli ellátási dijakhoz szük­séges hitelről az 1942. évi költségvetésben

Next

/
Thumbnails
Contents