Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)

1929-01-12 / 2. szám

A gyulai járás fószolgabirája. 4937 —1928. szám. Pályázati hirdetmény Békés vármegye gyulai járásához tar­tozó Ujkigyós köcsögben megüresedett két községi szülésznői állásra pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázókat, hogy szülésznői oklevéllel, eddigi alkalmaztatásukat és mű­ködésüket, erkölcsi és politikai magatartá­sukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvé­nyüket 1929. évi iannár hő 39-án déli 12 éráig annál is inkább nyújtsák be hozzám, mert a később beérkező kérvényeket figye­lembe nem veszem. A választás napjának kitűzése iránt ké­sőbb fogok intézkedni. Az állás javadalma a községtől egyen- kint évi 600 P készpénz fizetés és a felek­től esetenként a szabályrendeletben megál­lapított dij. Gyula, 1928. december 30. Dr. Vangyel Endre, főszolgabíró. A gyulai járás főszolgabirája. 4770-1928 sz. Pályázati hirdetmény, Békésvármegye gyulai járásához tartozó Ujkigyós községben újonnan szervezett köz­ségi állatorvosi állásra pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázókat, hogy képesíté­süket, eddigi alkalmaztatásukat és működé­süket, erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket 1929 évi iannár hő 30-án déli 12 óráig annál is inkább adják be, mert a kellően fel nem szerelt, vagy ezen időpont után be­érkező kérvényeket, figyelembe nem veszem. Az állás javadalma a 62000 —1926. B. M. sz. rendeletben előirt fizetés és a vo­natkozó rendeletekben megállapított lakbér. A választás napjának kitűzése iránt később fogok intézkedni. Gyula, 1928. december 30. Dr. Vangyel Endre, főszolgabíró. Illetőségi ügyből kifolyólag szükségessé vált a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Keresztúri Mária jegyzőkönyvi kihallgatása. Nevezett 1889. év körül Gyöngyösön, He­vesmegyében született. Nyomozandó és fel­találása esetén összes személyi és illetőségi viszonyaira nézve kihallgatandó és a felvett jegyzőkönyv 15938-928. ottani számra utalással Abaujtornavármegye alispánjának közvetlenül küldendő meg. Nagy Pál Sándor nagyszénási lakos ellen a 148 —1904. bgy. vm. szab. rendelet 49. §-ába ütköző kihágás miatt eljárás indít­tatott. Kihallgatása előtt ismeretlen helyre távozott. Lakhelye nyomozandó, feltalálás esetén az orosházi járás főszolgabirája érte­sítendő. Soós Ferenc népművelési előadó (szü­letett Nagykörösön 1902-ben, róm. kath., atyja Sándor, anyja Dezső Judit) legutóbb sátoraljaújhelyi lakos múlt évi március 10-re jótékonycélu előadás tartására nyert enge­délyt. Az előadást megtartotta, azután vá­rosunkból eltávozott és az előadás bevételei­ről és kiadásairól a mai napig nem számolt el, tartózkodási helye pedig megállapítható nem volt. Nevezett tartózkodási helye nyo­mozandó és feltalálása esetén ezen ügyre nézve kihallgatandó, az eredményről Kecs­kemét th. város polgármestere 49723 — 1928. ottani számra utalással értesítendő. A csanádapácai m. kir. csendórőrspa- rancsnokság jelentése szerint a csanád­apácai szegényházban lakó özv. Bohus Má­tyásáé született Varga Judit, csanádapácai lakos lakásáról szeptember hó 27-én eltávo­zott s azóta nem tért vissza. Nevezett sze- mélyleirása: termete magas, sovány, jobb kezének kis és gyűrűs ujja a tenyér felé görbült. Nevezett körözendő s feltalálás ese­tén lakhelye a mezókovácsházai járás fő­szolgabírójával közlendő. Vinyiczki Aladár községi illetőségének megállapítása érdekében nevezettnek anyja,

Next

/
Thumbnails
Contents