Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-01-12 / 2. szám
aki az 1899 évi október 3-án Hegyfalu (Vas megye) községben született, kihallgatandó volna. Nevezett nyomozandó, feltalálás esetén illetőségi viszonyaira tüzetesen kihallgatandó és az erről szóló jegyzőkönyv Veszprém vármegye alispánjának megküldendő. Nevezett Viniczki Anna állítólag Rich- ter János cirkuszi artistával él közös háztartásban és legutóbb a Rérich-féle cirkuszban volt alkalmazva. Az anyai nagyanya Viniczki Juliánná állítólag cirkusztulajdonos. Illetékességi ügyből kifolyólag szükségessé vált Tóth Ágnes kihallgatása. Nevezett Erendréden 1893. junius 11-én született, utolsó ismert lakhelye Bucsatelep. Körözését elrendelem azzal, hogy feltalálása esetén néhai férje illetőségi viszonyaira tüzetesen kihallgatandó s a felvett jegyzőkönyv Békésvármegye alispánjához terjesztendő be. Lestyán András mezőberényi lakos, Mezőberény község elöljárósága által 21 — 1928. jkvi szám alatt kiállított gazdasági cselédkönyvét ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittetik. Szabó Péter békési lakos, szűcs a békési járás főszolgabirája által A) lajstrom 34—1910. 4275—1910 ikt. szám alatt kiadott szűcs ipargyakorlására jogosító iparigazolványát elvesztette. Megsemmisittetik. Dobrovszki Ilona békéscsabai lakos Do- bozmegyer község elöljárósága által 10— 1926. szám alatt kiállított cselédkönyvét állítólag széttépte és eldobta. Megsemmisittetik. Vármegyei közérdekű hirek. Artézi kutak létesítésére a népjóléti miniszter által adott államsegélyek. Endrőd község, Kondoros tanya és Bucsatelep lakott helyek a népjóléti minisztertől az általuk létesítendő mélyfúrások költségeihez államsegélyt kértek. A miniszter értesíti most vármegyét, hogy a jelzett célra Endrőd községnek 3000, Kondoros tanyának 6000 és Bucsatelepnek 3000 P államsegélyt engedélyezett. Feltételül kikötötte a miniszter, hogy a több költségről a községeknek kell gondoskodni és a munkálatok elkészítésénél a minisztérium műszaki ügyosztályának útmutatásait figyelembe kell venni. Csabaesüd községnek, mintaközségként való építése ügyében a legutóbbi időkig az volt a helyzet, hogy a kérdés a közeli megvalósulás stádiumába jutott. Az építkezés legnehezebb feltétele: a pénzügyi kérdés megoldást nyert az által, hogy a Faksz a minisztertanács hozzájárulásával a szükséges 700.000 pengőt rendelkezésre bocsáj- totta, amely összeggel egységes vállalatban felépittetnék az összes 207 lakóház és elkészíttetnék a betonjárdákat, csatornákat és a két ártézi kutat. A háztelkesek az építési költségeket 20 év alatt, 4%-os kamattal tör- lesztenék, ami évi 260 P annuitást tenne ki. A terv kivitele azonban késik, mert a háztelkesek közül mindössze csak 50-en jelentkeztek a részvételre, a többiek azonban különféle kifogásokat hoznak fel és sokan drá- gálják az építési költséget. A község elöljárósága a házhelyhez jutottakkal, illetőleg azokkal, akik bármi okból nem hajlandók a fenti akcióban részt venni, most egyenkint tárgyal, ha a tárgyalás nem vezet sikerre, akkor valószínűleg elfogják veszíteni a telket és azt olyanok fogják kapni, akik a Faksz építési tervezetében részt vesznek. Jelentkezők már nagy számban vannak, nemcsak a községből, de az ország távoli vidékéről is. Az ügy előreláthatóan a folyó év tavaszán elintézésre fog kerülni. A békéscsabai vendéglők létszámának felemelése. Rég óta panasz tárgyát képezi, hogy Békéscsabán a szabályrendeletben engedélyezett 30 vendéglő nem elégíti ki a szükségletet. Ezért a képviselő testület a vonatkozó szabályrendelet, aképp módosította, hogy az ez időszerint 30-ban megállapított létszámot 40-re emeli fel. A képviselőtestület ezt az intézkedését azzal indokolta, hogy a már eddig kiadott vendéglői engedélyek szám (37) meghaladja a 30-at, másrészt,