Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)

1929-11-26 / 51. szám

568 ­költ kérelmérn, csak a kisgyülésnek a bel­ügyminiszter által jóváhagyott határozata alapján lehet, a kérelem előterjesztését kö­vető hónap első napjától kezdődőleg, újból folyósítani. 62. §. Az ellátás felvételéhez szükséges igazolás. 1. A belügyminiszter engedélye alapján nyugellátásukat külföldön élvező vármegyei és községi alkalmazottak, valamint ezek öz­vegyei és árvái életbenlétüket a jövőben évenként egyszer és pedig az évnek szep­tember havában kötelesek igazolni a várme­gyei számvevőségnél. Abban az esetben, ha a nyugellátásban részesülő az említett iga­zolási kötelezettségének valamely év szép tembar havának végéig nem tesz eleget, a vármegye alispánja az ellátási dijat a nap­tári év végéig kifizetheti és a kifizetést csak a következő naptári év első napjától kezdő­dőleg kell függőben tartani. 2. Az életbenlétet az 1. bekezdésben említetteknek állandó külföldi lakóhelyére illetékes magyar külképviseleti hatóság által kiállított bizonyítvánnyal kell igazolni. Indo­kolt esetekben (pl. ha a magyar külképvise­leti hatóság székhelye távol esik az érde­keltek külföldi lakóhelyétől), az életbenlét igazolásául elfogadható az érdekelt nyugel­látásra jogosultnak állandó külföldi lakóhe­lyére illetékes nem magyar helyi hatóság (pl. községi elöljáróság) által kiállított bizo- nyitvány is, valamint abban az esetben, ha a nyugellátásra jogosult az illető naptári év szeptember havában Magyarország területén tartózkodnék, a magyarországi tartózkodás helyére illetékes magyar helyi hatóság által kiállított bizonyítvány. 3. Az ellátási dijaknak külföldön való élvezésére adott engedélyeknek meghosszab­bítását, amennyiben az ellátásra igényjogo­sult ellátási dijait az engedély lejárta után továbbra is külföldön kívánja élvezni, annak az évnek szeptember havában kell kérni, amely évben az engedély lejárt. Az enge­dély meghosszabbítása iránt benyújtott fo­lyamodványokhoz csatolni kell az ellá­tásra igényjogosultnak életbenlétét igazoló bizonyítványt. 4. Az 1. bekezdésben említettek nem kötelesek igazolni politikai magatartásukat. 5. Abban az esetben, ha az ellátásra igényjogosult három hónapot meg nem ha­ladó időre távozik külföldre, a részére járó ellátási dijakat a vármegye alispánja az igényjogosult bejelentése alapján, a belügy­miniszter külön engedélye és az életbenlét külön igazolása nélkül is, a bejelentett címre — esetleg meghatalmazott kezéhez — ki­fizetheti. 6. A nyugellátásban részesülő és állan­dóan Magyarország területén lakó vármegyei és községi alkalmazottak, özvegyek és ár­vák éietbenlétüket külön igazolni nem köte­lesek. Az életbenlét igazolásával az ellátási díjnak a posta utján történt kézbesítése szolgál. 7. Azoknak a különleges feltételeknek (özvegyi állapot, a gyámság vagy gondnok­ság alatt állónak életbenléte, szabályszerű életkor be nem töltése, ellátatlanság, közös háztartásban élés, vagyontalanság, munka- és keresetképtelenség stb.) a fennforgását, amelyekhez a folyósított törvényszerű, ille­tőleg kegyellátás élvezete köttetett, az igény- jogosultak a jövőben nem kötelesek éven­ként igazolni. 8. Az ellátásra igényjogosult köteles azonban esetről-esetre minden olyan válto­zást, amely az ellátási díjnak a megszünte­tését, illetőleg leszállítását vonja maga után, a változást előidéző körülmény beállta után azonnal az ellátási dijat számfejtő vármegyei számvevőségnek Írásban bejelenteni. 9. Aki ezt a bejelentést elmulasztja és az ellátási díjnak őt már megnem illető ré­szét felveszi, ezért anyagi és büntetőjogi felelőséggel tartozik. 10. A vármegye alispánja akkor, mikor az ellátási dijakat elsőizben utalványozza, köteles nyomatékosan felhívni az ellátásra igényjogosultnak figyelmét azokra a külön­leges feltételekre, amelyek fennforgásához a törvényszerű, illetőleg a kegyellátás élvezete köttetett, egyben pedig köteles figyelmez­tetni arra, hogy az ellátások beszüntetését magukkal vonó körülményeket — anyagi és

Next

/
Thumbnails
Contents