Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-11-26 / 51. szám
— 569 — büntetőjogi felelősség terhe alatt — haladéktalanul köteles bejelenteni az ellátási dijakat számfejtő vármegyei számvevőségnek. 11. A vármegyei számvevőség is köteles az ellátási dijak felvételére igényjogosultakat — megfelelő nyomtatványokon — minden évben egyszer egyenként figyelmeztetni ellátások beszüntetését magukkal vonó körülményeknek haladéktalan bejelentésére. A vármegyei számvevőség, az alispán utján évenként egyszer, még pedig az év december havában, köteles a külügyminisztériumnak megküldeni azoknak, a külföldi lakóhely feltüntetésével ellátott névjegyzékét, akik ellátási dijaikat szabályszerű engedély alapján külföldön kapják. 63. §. Az ellátási dijaknak valamely pénzintézethez való kiutalása. 1. A nyugellátásban részesülő vármegyei és községi alkalmazottak, valamint özvegyeik, kivételes esetekben, kellően indokolt beadványban kérhetik, hogy az ellátási dijaik a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó valamely pénzintézetnél részükre nyitott folyószámlára folyósittassanak. A folyamodó köteles azonban kérvényéhez az illető pénzintézet által kiállított olyan nyilatkozatot mellékelni, amelyben a pénzintézet kötelezettséget vállal arra nézve, hogy mindazokat az ellátási dijakat, amelyekre a számlatulajdonosnak — időközben bekövetkezett elhalálozása folytán — már nem volt igénye, a nyugdíjalapnak visszatéríti. Önként érthető, hogy azok az ellátási dijak, amelyek a számlatulajdonos elhalálozása előtt váltak esedékessé, az illetőnek hagyatékához tartoznak. 2. Az 1. bekezdésben foglalt rendelkezés egyaránt vonatkozik úgy azokra az ellátási dijak élvezetében állókra, akik állandóan Magyarország területén tartózkodnak, mint azokra, akik a belügyminiszter engedélyével ellátási dijaikat külföldön élvezik. 3. Az ellátási dijaknak pénzintézetnél uyitott folyószámlára való folyósítását az alispán engedélyezi. Az engedély esetleges megtagadását nem kell indokolni. Eljárás, hatáságok, jogorvoslat. 64. §. Nyugellátás megállapítása iránti kérelem kellékei. 1. A hivatalból megindított nyugellátási eljárásnál a szükséges kellékeket hivatalból kell beszerezni, ha pedig a végelbánás alá vonást a fél kérelmezi, a kérvényhez csatolni kell azokat azokat az okmányokat, amelyek a nyugellátás megállapításához szükségesek. 2. A testi, vagy szellemi fogyatkozás által előidézett szolgálatképtelenséget a vármegye tiszti főorvosa által kiállított, illetőleg a vármegye székhelyén kivül eső gyógyintézetben ápolás esetében, más közhatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni. 3. A szükséges egyéb okmányok a következők : a) az alkalmazott ellátásának megállapításához : a szolgálati okmányok, iskolai végzettséget igazoló okmányok, születési és házassági anyakönyvi kivonatok, a feleséggé* való együttélést, valamint a gyermekek ellátatlanságát igazoló helyhatósági bizonyítványok. Ha az alkalmazott »Törzskönyvi lapja* a fentiek igazolására kellő adatokat tartalmaz, az ellátás megállapítása ez alapon is történhet. b) az özvegy, úgyszintén a gyermekek állátásának megállapításánál, az a) bekezdésben megkívánt kellékeken kivül, még a néhai férj halotti anyakönyvi kivonata. 65. §. Az alispán hatásköre. 1. A nyugdijjárulék kiszabása és levonása iránt elsőfokon az alispán intézkedik, akinek intézkedése ellen a belügyminiszterhez felebbezésnek van helye. 2. Bármiféle ellátás megállapítására, vagy helyesbítésére irányuló kérelmet a vármegye alispánjánál kell benyújtani, aki azokat alaki szempontból átnézi, esetleg a hiányok pótlására a kérelmezőt utasítja. 3. Az alispán a temetési segély engeIV. Fejezet.