Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-04-20 / 16. szám
— 182 tiilet ezért egy segéd orvosi, egy ápolónői, egy fűtői egy háztartásbeli alkalalmazotti állást szervezett. Helyszíni szemle.' A zombor—szeged — berettyóujfalu állami közút 44—45 km. közötti szakaszán levő szeghalmi csatornahíd építése befejeztet/én ezen munkálatnak felülvizsgálatát és helyszíni szemléjét a kereskedelmi miniszter folyó évi április 25 napjának délutáni 1 órájára a helyszínére kitűzte. Az eljárás vezetésével Leichtner Gyula miniszteri tanácsost bízta meg. Fagylallárnsitás. Kereskedelemügyi miniszter figyelmezteti az iparhatóságokat, hogy a fagylaltnak utcai árusítására egyedül és kizárólag hadirokkantak és hadiözvegyek kaphatnak engedélyt és ezt a jogot másra átruházni nem szabad. — Külföldi állampolgároknak tehát még az esetben sem szabad erre a célra engedélyt adni, ha a hadirokkantak támogatására kisebb nagyobb ösz- szeget fel is ajánlanak. Szódavíz gyártása és házhoz szállítása a folyó évi május 5-től szeptember hó 15-ig terjedő időre eső vasárnapokon és Szent István király napján, a kiadott keresk. miniszteri rendelet szerint, egész napon át végezhető. Jegyzői magánmnnkálatok ügyében miniszteri döntés. A belügyminiszter egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta, hogy a jegyzői magánmunkálatok közül még ha azok a község szervezési szabályrendeletében meg is vannak engedve, kiveendők a marhalevelek kiállítása, irányítása és átírása, anyakönyvi kivonatok kiállítása, családi értesítő hitelesítése és cselédkönyvek kiállítása. Ezen munkálatok a jegyzők hivatalos kötelességét képezik és az utánuk szedett dijak a község pénztárát illetik, tehát ezen jövedelmek után a jegyzők kártalanításra nem tarthatnak igényt. Kimondotta a belügyminiszter azt is, hogy a leltározási munkálatok után fizetett összegek az eljáró községi alkalmazottakat illeti ugyan, azonban azonban azoknak a megváltását vagy átalányozását azért sem engedheti meg, mert a leltározás helyszíni kiszállással áll kapcsolatban s igy az esetenkénti díjazás elmaradása, magának a munkának elvégzésére hatna bé- nitólag. (88810- 1928 V. B. M. 8882 -1929. alisp. sz.) Elvi jelentőségű döntés iparhihágási ügyben. A vm. alispánja, mint II. fokú hatóság több szarvasi lakost megbüntetett azért, mert fióküzleteiket nem az ipartörvény rendelkezéseinek megfelelően tartották üzemben s ezenfelül eltiltotta őket a kondorosi heti piacok látogatásától. A keresk. miniszter az alispán Ítéletét megváltoztatta és terhelteket a kihágás vádja alól felmentette, azonban az alispánnak azt az intézkedését, hogy az illetőket a kondorosi hetipiac látogatásától eltiltotta, helyben hagyta, — kijelentvén, hogy mivel az illetőknek a fióküzlet létesítésére iparigazolványuk volt, ennélfogva büntetni még akkor sem lehet őket, hogyha fióküzletüket nem a törvény rendelkezésének megfelelően tartják üzemben. (121134—928. K. M. 437—929. kih.) A szeghalmi postapalota. Szeghalom községben a budapesti postaigazgatóság a kerület országgyűlési képviselőjének szorgalmazására egy postapalota létesítését határozta el. A község által erre a célra eredetileg felajánlott telket a postaigazgatóság nem találta alkalmasnak, a képviselőtestület ezért ahelyett a célnak megfelelő másik telket ajánlott fel, amely 224 négyzetölet tesz ki s amelyet az igazgatóság erre a célra, mint alkalmasat, el is fogadott. Ezek szerint a postapalota építésének most már akadálya nincs. Szeghalom községe az utóbbi időben a vármegye egyik legszebben fejlődő községei közé tartozik, amelyet igazol az a körülmény, hogy az utóbbi 4 év alatt adóhivatali, járásbirósági palota épült, felépit- tetett a gimnázium internátusa, épités alatt áll a járási kórház és most pedig legközelebb a postapalota fog felépittetni. Vándorzászló verseny. Békésvármegye Vitézi Széke által a megyei középfokú iskolák és levente egyesületek ifjúsága számára alapított vándorzászló verseny a folyó évben május 19-én fog Békéscsabán a sporttelepen megtartatni. Ezen évről-évre meg-